H Tóth István: Határtalan költészet

Jelen dolgozatom címe nemcsak arra a közismert tényre utal, hogy a szépirodalom alkotásai, azok ereje, hatása vándormotívumokban, műfordításokban, megjegyzett költészetként az emberiség kulturális örökségének nemzetek feletti részei, hanem arra is céloz a határtalan költészet jelzős szerkezet, hogy valóságos, politikailag, államigazgatási szempontból megvont, illetőleg meg nem vont országhatárok nélkül is termő tud lenni egy-egy nép irodalma, ha van, ki éltesse azt. A nép, amelyről szólok, a kurd nép. S a költő, akit említhetek: Sérko Békesz, akinek az életművéből most már magyar nyelven is olvashatóak  bizonyos versei, a Dalok vándorúton című kötet jóvoltából.

A 2006–08. tanévekben a prágai Iglice Egylet honismereti iskolájában taníthattam Kurdföld Csehországba akkreditált vezető diplomatája, Diári Medzsid gyermekeit, Armint és Lisát. E tanító–kisdiák–szülő hármas kapcsolatban tárult fel előttem, hogy a magyarul kiválóan beszélő apa nemcsak elismert diplomata, hanem a világirodalom különböző áramlatainak is kiváló ismerője, sőt műfordítóként is bemutatkozott a távoli népek költészete iránt érdeklődő magyar olvasók előtt. Arról van szó, hogy a Simor András sorozatszerkesztésének köszönhetően napvilágot látott Dalok vándorúton című, a Sérko Békesz válogatott verseit tartalmazó kötet kurd eredetiből történt prózafordítását Deiary Majid készítette Csala Károly műfordító munkáját segítendő.

A prágai vendégtanári kiküldetésemnek¹, és a honismereti iskolában végzett tanítói munkámnak egyik becses emléke az a Sérko Békesz válogatott verseit bemutató Dalok a vándorúton című verskötet, amelyet Diári Medzsid és Csala Károly kurdból történt érzékeny átültetésének köszönhetek.

Ha széttekintünk Eurázsia és a Föld bármely más tájain, szemlélve a kisebb-nagyobb lélekszámú népek, nemzetek történelmét, nyelvét, kultúráját, talán egyöntetű a vélemény, hogy a kurd a legnépesebb nemzet földünkön, amelyiknek különböző okok miatt nincs önálló állama. A kurdok lélekszáma ugyanis meghaladja a harminc milliót. Miután Kurdisztánt a huszadik század első világégése után felosztották, az utódállamokból számottevő kurd népesség kényszerült kisebbségi sorsba más államok területén, így Afganisztánban, Azerbajdzsánban, Grúziában, Kelet-Iránban, Libanonban, Örményországban, Pakisztánban. Négy ország, Irak, Irán, Szíria és Törökország között lettek felosztva a kurd területek, de számos kurd kisebbség él az itt említettem országokban is. Rögzítsük tudatunkban, hogy számos kurd él napjainkban az Európai Unió számos országában is.

A kurdok ősiségét „kardukhi” vagy „kurdkhoi” névvel ókori asszír és görög írásos források rögzítik. A kurdok eredetéről két markáns szakmai vélemény alakult ki: az egyik álláspont szerint a kurdok a médek leszármazottai, a másik nézet a kurdok nem-indoeurópai etnogenezisét vallja. A nyelvtudományban a kurd nyelvet az indoeurópai nyelvcsalád indoiráni ágán tartjuk számon. Jelentős dialektusai vannak a kurd nyelvnek. Ezek közül a bádini (ez az észak-kurmundzsi) és a szoráni (ez a dél-kurmundzsi) a legnépesebb, legelterjedtebb. A szoráni nyelvjárás jegyei a dominánsak Sérko Békesz költői nyelvhasználatában is.

A kurd irodalomban is meghatározó az ismeretlen szerzőjű költészet. Ebben a kurdok tragikus szétszóratása mellett az is szerepet játszik, hogy több ízben tiltott volt a saját, azaz a kurd nyelven való íráshasználatuk. Különös erővel hatnak a mai kurd költészetre az ősi kurd költészet dalai, balladai jegyeket hordozó alkotásai, ezekben többnyire a boldogtalan szerelemről, a természet titkairól, szépségéről, a kegyetlen háborúskodásokról, a kisebb s nagyobb kurd közösségek hőseinek a cselekedeteiről olvashatnak az érdeklődők.

Sérko Békesz 1940. május 2-án született az Irakhoz tartozó kurdföld Szulejmanija nevű városában. Apja, Fájek Békesz híres hazafias költőként ismert a kurdok körében. Sérko Békesz első verse 1957-ben jelent meg Szulejmanija Zsín (= Élet) című hetilapjában. Évtized múlva látott napvilágot az első verseskötete, A vers holdfénye. 1970-ben író- és költőbarátaival összefogva jelentette meg a Látomás című antológiát, amelyről Diári Medzsid úgy vélekedik, hogy ez a kötet a kurd irodalom megújítója, ugyanis e gyűjtemény alkotói szakítottak a korábbi idők szigorú hagyományával, tudniillik addig merev szabályok írták elő a rímes verselés alkalmazását. A Látomás költői, írói új elemeket honosítottak meg, merész kifejezési formákhoz nyúltak, vagy éppen meghökkentőeket teremtettek az új látásmódnak köszönhetően.

Ez ideig több mint tizenkét verskötetet alkotott Sérko Békesz. Vannak verses színművei is. Kurdra fordította – arab nyelvből – Hemingway: Az öreg halász és a tenger című regényét.

Sérko Békesz versei angol, arab, dán, francia, német, olasz, svéd, török nyelven is olvashatóak. Simor András sorozatszerkesztőnek köszönhetően Diári Medzsid és Csala Károly műfordításában a Dalok vándorúton című kötetben immáron magyarul is olvashatjuk Sérko Békesz verseit. Ez, a Könyvtárellátó Közhasznú Társaság terjesztésében kapható karcsú kötet Sérko Békesz 76 versét tárja az olvasók elé.

Amikor beleolvasunk Sérko Békesz dalaiba, óhatatlanul is felsejlenek előttünk a magyar költészet több évszázados motívumai, fordulatai, kifejezésvilága, érezzük a műfaji rokonságot a kurd és a magyar népdalok s balladák között.

Sérko Békesz: A szerelmed

A szerelmed akár a szél:

ha lángra gyúlni akarok,

föltámad, s ellobbant engem.

A szerelmed akár a szél:

ha hamvadok,

föltámad, és föllángoltat.

Ha folyóvíz vónék… (Pusztina – Moldva)

Ha folyóvíz vónék,

Bánatot nem tudnék;

Hegyek, võgyek között

Zengedezve járnék.

Ahol kitírülnék,

Porondot hajtanék;

Kaszálórétekbe

Virágot növelnék.

Leányok leszednék,

Bokrétába kötnék,

S az õ édesiknek

Kalapjikba tennék.

Ha megismerkedünk Sérko Békesznek a szerelmes nádszál tragédiáját elénk táró versével, akaratlanul is a mi kápolnavirág-motívumunk tör elő olvasói tudatunk mélyrétegeiből. A magyar megjegyzett költészet Kádár Kata című balladája, amelyiket A két kápolnavirág alcímmel is számon tartunk, az erőszakkal elválasztott szeretők tragédiájáról szól megrendítő szépséggel. Sérko Békesz a saját szülő-nádasával szembeforduló nádszálnak és szerelmének, a szellőnek a tragikus elszakítását, megalázását mutatja meg.

Sérko Békesz: A szerelmes

Történt egyszer, hogy egy nádszál

saját szülő-nádasával

szembefordult.

Az a karcsú, sápadt, szép szál

a szellőnek adta szívét

szerelemből.

Nemet mondott rá a nádas:

azt ugyan nem!

Szerelmétől félőrülten

szólt a nádszál: ím, itt állok,

ti mindnyájan szemben álltok –

dönt a szívem!

Fölgerjedt erre a nádas,

harkályt hívott büntetésül,

éles csőrűt;

éles csőrű harkály fogta,

s csőrével kilyukasztotta

a szerelmes nádszál testét,

tiszta szívét.

Mindazóta a szerelmes

nádszál nem más:

nádfurulya;

mindazóta minden szellő

ujjainak tapintása

tág világba rítt fájdalmát

szólaltatja.

Egy végtelen tragédia tárul elénk miniatűr képben, amikor elolvassuk a Gyökér című Békesz-verset.

Sérko Békesz: Gyökér

Madarakat magas égben

ha gyilkolnak,

s hogyha csillag, hogyha felleg,

ha szél vagy nap nem lát semmit,

s ha a láthatár is hallgat –

akad majd fa, amely látta

gyilkosukat,

s nevét gyökerére jegyzi.

E keretes szerkezetűnek is felfogható, akként is értelmezhető, egyetlen mondatból elénk sűrűsödő jajkiáltás a szabadság vágyát zengi és a szabadságtól megfosztottságot zokogja.

A) Keretadó versegység

Madarakat magas égben

ha gyilkolnak,

(…) akad majd fa, amely látta

gyilkosukat,

s nevét gyökerére jegyzi.

B) A verskeretbe foglalt egység

(…) s hogyha csillag, hogyha felleg,

ha szél vagy nap nem lát semmit,

s ha a láthatár is hallgat – (…)

Fenn, a „magas ég” a szabadság jelképe, lenn, a titokzatos mély, a „fa gyökere” a szörnyű titok őrzője. E nominális stílusú allegóriában ötszörösen kötődik együvé a döbbenetes erejű feltételesség: ha gyilkolnak – hogyha csillag, hogyha felleg, ha szél, ha láthatár – hallgatnak. Mindezek a napvilág komponensei, amelyek a tragédia: a szabadságot vágyó madarak legyilkolásának az elkövetői s a brutalitást elkövetők nevének az elhallgatói. Fájdalmas felismerésnek ad hangot a versben beszélő, amikor tudatja az olvasóval, hogy a szél, amely a gyilkosság elkövetői nevének a kikiáltója lehetne: hallgat; a nap, amelynek világosságra kellene teregetnie az elkövetett bűnt: vak, mert „nem lát semmit”. A világmindenség elemei: a csillag, a felleg, a szél, a nap, a láthatár hallgatnak, elfordulnak, nem látnak semmit, közömbösek. Ám ezek ellenpontjaként ott a fa, amely szemtanúként lát s mélyében a gyökérre jegyzi a gyilkosok nevét. A fa lesz a hiteles szemtanú: látta a tragédiát és megőrzi a gyilkosok nevét – s mindezt a mélyben, a gyökerére jegyezve. Hát milyen ez a világ? – kérdezhetjük Sérko Békesz versét olvasva. S az elénk toluló válaszelemektől megrettenünk…

Amikor Sérko Békesz verseit olvassuk, akkor kiváltképpen a Gyökér-re célzok erőteljesen, a tárgyias-intellektuális stílusnak a lecsupaszított, valóban tárgyiasított világára utalok, mert ennek a közlésmódnak az egyik törekvése az értelmi tényezők hangsúlyozása, ugyanis a költő a világ tárgyi valóságát az értelem és a szellem élességével mutatja be. A tárgyias-intellektuális stílusirányzat sajátossága a tárgyiasságnak és a szellemiségnek a kapcsolata. A kettő egysége kommunikációs kölcsönösségből fakad. A stílus közvetlen formái a jelentéssel függnek össze. Sajátossága ennek az irányzatnak a síkváltás, amikor az egyéni látvány egy-egy részletéből általánosít a költő, majd innen egy átfogó jelentéskörhöz ér. Egyértelmű a Gyökér-ben alkalmazott síkváltás: a természet elemeinek a magatartásával, gyáva megnyilvánulásával szembesül az olvasó, majd a gyökér világát látjuk, amely átfogja, behálózza, megőrzi a titkot azokra az időkre, amikor az elkövetett brutalitás a nap világára kerülhet.

És a magyar nyelvű olvasó akarva-akaratlanul Radnóti Miklós híressé vált sorait evokálja a Száll a tavasz…-ból, az eclogákhoz írott előhangból: „Néma gyökér kiabálj! (…)”, vagy a Gyökér-ből:

(…) Gyökér vagyok magam is most,

férgek között élek én,

ott készül e költemény.

(…)

Virág voltam, gyökér lettem,

súlyos, sötét föld felettem,

sorsom elvégeztetett,

fűrész sír fejem felett.

Sérko Békesznek, a messzi kurdföld költőjének számos európai nyelven olvasható versei most már magyarul is elérhetőek a Dalok a vándorúton című kötet magyarországi alkotói jóvoltából. Érdemes levennünk a polcról s belelapoznunk, hogy újabb ismerősre akadjunk a határtalan költészet jóvoltából.

Irodalomjegyzék

Békesz, Sérko é. n.: Dalok vándorúton (Versek). Kurdból fordította: Diári Medzsid és Csala Károly. Sorozatszerkesztő: Simor András. Könyvtárellátó Közhasznú Társaság

H. Tóth István–Radek Patloka 2009: Kettős tükrök (A stilisztikáról magyarul – a magyarról stílusosan). Egyetemi tankönyv. Károly Egyetem Filozófiai Fakultása, Prága

Medzsid, Diári é. n.: A költőről. Kurd nép, nyelv, kultúra. In: Békesz, Sérko é. n.: Dalok vándorúton (Versek). Kurdból fordította: Diári Medzsid és Csala Károly. Sorozatszerkesztő: Simor András. Könyvtárellátó Közhasznú Társaság

Szerdahelyi István: Irodalomelmélet mindenkinek. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., Budapest, 1996.

Szerdahelyi István: Verstan mindenkinek. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., Budapest, 1997.

Jegyzetek