Balogh Mihály: Mustra

A Könyv és Nevelés 2009-es esztendő utolsó száma a szokásosnál is több nagylélegzetű, a maga tárgyában szintézisre törekvő tanulmányt, cikket tartalmaz. Ezek közül való mindjárt a Könyvtár rovat „vezércikke”, a Varga Katalintól és Dömsödy Andreától származó írás az iskolai könyvtárak szakfelügyeletének tavalyi tapasztalatairól. (Vezető szakfelügyelői jelentés az iskolai könyvtárakban végzett 2008-as könyvtári szakfelügyeleti vizsgálatról). Köztudottan nagy merítés az iskolai könyvtárak világa, s mert évente csak mintegy száz intézmény vizsgálatára jut pénz (a több mint háromezerből!), ezért – valamilyen koncepció mentén – erősen válogatni kell. Így kerülhetett sor tavaly „a városi önkormányzatok által fenntartott, kizárólag általános iskolai feladatot ellátó iskolák könyvtáraira…”, amelyeknek mintegy harmadát sikerült bevonni a vizsgálatba. Megtörtént továbbá a gyakorló általános iskolák könyvtári ellátásának ellenőrzése (csaknem a teljes körükben!), illetve lezajlott néhány utóvizsgálat is. Mindezek tapasztalatairól olvashatnak és kaphatnak árnyalt képet az érdeklődők a tanulmányban. Mit mondjunk, a kialakult kép korántsem rózsás…

Olvasáspedagógia rovatunkból Tószegi Zsuzsanna írását (Az olvasás trónfosztása? Adalékok a könyvből, illetve a képernyőről való olvasás kérdéséhez) ajánlom megkülönböztetett figyelmükbe. A szerző friss szemmel, a két „tábor” közhelyszerű előítéleteitől mentesen tekinti át ezt a manapság oly aktuális témát a dolgozatában, amelyet így vezet be: „Érdekes polémia zajlik mostanában az olvasás szerepéről, jelentőségéről. Az egyik közleményben azt olvashatni, a könyvekkel együtt az olvasás is háttérbe szorul, a másik az ellenkezőjéről hoz föl meggyőző adatokat. Főleg a felnövekvő nemzedékek kerülnek behozhatatlan hátrányba, ha nem olvasnak könyveket – így az egyik szerző. A gyerekek minden eddiginél többet olvasnak, és egyáltalán nem baj, hogy nem könyvekből, hanem képernyőről teszik ezt – érvel a másik szakértő. Hol van az igazság? Valóban vége van a félévezredes könyvkultúrának? Mit hoz a változás? Jót vagy rosszat? Ahogy az alább idézett szerzők, úgy e sorok írója sem talált rá a Bölcsek Kövére, ezért nem adhat az olvasás jelenét és jövőjét firtató kérdésekre érvényes válaszokat, maximum felsorakoztathat néhány elgondolkodtató tényt és véleményt.”

A Tankönyv, taneszköz rovatban Lukáts János az 1947 és 1955 között megjelent magyar általános iskolai tankönyvek világképéről értekezik. („Példából valóság legyen…”) Engedtessék meg itt most egy szubjektív megjegyzés arról, micsoda mélységei, bugyrai létezhetnek az emberi tudatnak! A tanulmány olvasásakor hatvan esztendőnyi „időkútból” törtek föl efféle nevek, címek és dolgok, mint a kokszagiz és az Acélos Szoszó, A béke katonái és Szerémi Piroska… Aki tudja, kikről-mikről beszéltem, annak is érdekes olvasmány lehet ez az írás, aki pedig nem, annak fölöttébb tanulságos.

Két „évfordulós” blokk tölti ki a szám második felét. A 250 éve született Kazinczy Ferencnek elsősorban a pedagógiai munkásságát idézi föl többek között Mészáros István, Vajda Kornél, A. Jászó Anna és Bencédy József. A 150 éve született Benedek Elekről az idei számainkban már több írással megemlékeztünk. Most az OPKM-ben szeptember 21-én megrendezett Benedek-konferencia előadásait közöljük, többek között Mann Miklóstól, Bárdos Józseftől és Farkas Máriától.

Valamennyi rovatunk anyaga tovább gazdagodik majd a némi csúszással elérhető Elektronikus Könyv és Nevelés (EKéN) virtuális hasábjain.

*

Lectori salutem!

Ezzel a latin kifejezéssel köszöntött be 1999 szeptemberében az újra indított Könyv és Nevelés főszerkesztője, e sorok írója. Tíz és fél esztendő, negyvenkét szám, több száz szerző ezer közeli írása, s mintegy ötezer oldal „elteltével” pedig elérkezett a búcsú ideje.

Magam nyilván nem akarhatom, hiszen nem is tudhatom megítélni, mit ér ez az immár egy évtizedes folyóirat a maga „mezőnyében”, hogyan tölti be a nyitó számban megfogalmazott küldetését, szerepét. Legföljebb azt mondhatom el, hogy jó volt együtt dolgozni a lap köré gyűlt munkatársakkal, szerzőkkel, támogatókkal, olvasókkal. Közülük egyet név szerint is említenem kell: a folyóirat felelős szerkes

az olvasás gyakorlásához kapcsolódó feladatok

2.

a szövegfeldolgozáshoz kapcsolódó feladatok

3.

egyéb feladatok (elsősorban nyelvi játékok)

Az egyes mesékhez kapcsolódó feladatok száma igen magas, főleg a szövegfeldolgozáshoz kapcsolódó (ez az összes feladat minimum 2/3-a). Az olvasást gyakoroltató (főleg a változatos, élményt nyújtó gyakorlást segítő) feladatok aránya ahhoz képest, hogy az olvasástanulás időszakáról van szó, meglepően alacsony. A feladatok megoldása hangsúlyozottan az önálló munkára és a frontális osztálymunkára épít, a kooperatív tanulás nem kap szerepet.

Az egyes mesékhez kapcsolódó feladatok a megoldás módja szerint

Legnagyobb arányban a verbalitásra épülő feladatmegoldások vannak jelen (minimum 76%, egyes esetekben 90% fölötti gyakoriság), ezek között is a műfaji sajátosságokhoz képest magas az ún. jelöléses megoldásokat váró feladatok aránya. Ezek tulajdonképpen feleletválasztásos feladatok, vannak köztük olyanok, amelyek a mese szövegéből kérik a válasz kikeresését, (ezek a jobbak), és vannak olyanok, amelyek felsorolásból kérik a választást. Ezt a feladattípust azért érzem problémásnak, mert nem ad módot a saját vélemények, érzések, gondolatok megfogalmazására.

A dramatizáláshoz, a cselekedtetéshez kapcsolódó és a rajzolással, színezéssel megoldható feladatok aránya elszomorítóan csekély: külön-külön 4–5%).

A feladatok tartalmi elemzése megerősíti ezeket az adatokat: az olvasottakkal kapcsolatosan jelentkező vélemények elmondását, leírását is kérő feladatok aránya ritkán haladja meg a 10%-ot.

Záró gondolatok

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a könyvekben szereplő lehetőségek, és a tanítási órákon történtek közé nem lehet egyenlőségjelet tenni: a tanítók kreativitásán, módszertani kultúráján igen sok múlik, ők sokat tudnak javítani a könyvek által kínált alaplehetőségeken.

Miközben az utóbbi évtizedben a különböző tudományágak körében folyó mesekutatásokban igen sok, a gyakorlat számára is fontos eredmény született, a gyakorlat ezeket nem igazán hasznosítja.

Mindenképpen szükséges az egyes tankönyvek által kínált meseválaszték bővítése, főleg a magyar népmesék arányának növelésével.

A mesék nagy szerepet játszanak valamennyi kompetencia (személyes, szociális és kognitív kompetenciák) fejlődésében, de csak akkor, ha érzelmileg megérintik a gyermeket.

Az iskolai irodalmi nevelésben is nagy szerepet kell kapnia az érzelmek átélésének, a gondolatok, vélemények kifejezésének és a meseválasztás lehetőségének. Csak így remélhetjük azt, hogy a mesék betöltik fontos szerepüket a gyermekek életében, fejlődésében.

Jegyzetek

(Az előadás elhangzott a Benedek Elek Mesekonferencián, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, Vácott, 2007. április 23-án)