2009-ben emlékezünk Elek apó születésének 150., halálának 80., s a Benedek Elek Emlékház megnyitásának 40. évére. Sorsa oly kerek, mint meséi: Kisbaconból indult, és itt is zárta le földi útját, gazdag örökségül hagyva számunkra a minden lelket megnyitó varázsszót: az igazság legyőzhetetlen kardját, és az örök ifjúság forrását, a mesét. Benedek Elek szülőfaluja Erdővidék egyik legkisebb települése, Kisbacon, de „Elek apó” naggyá tette nevét. Életének utolsó kilenc esztendejében azt a sorsot választotta, amely erdélyi magyar testvéreinek osztályrészéül jutott: a másodrendű állampolgári státussal járó megaláztatást, mellőzést, a szegénységet. S az új állam, az elnyomás brutalitásával szembeszállva, illetve „szembe cselekedve”, irodalomszervezésben, a magyar szellemi mozgástér tágításában, az erdélyi gyermekirodalom, a népmese és a magyar mondavilág értékeinek közkinccsé tételében egyaránt emlékezeteset, maradandót és magyarság-megtartót alkotott.
Az idei hármas évforduló kezdeményezése, a kárpát-medencei magyar iskolai és kulturális intézmények ügypártolása, a rendezvények kavalkádja között is kiemelkedő szellemi-művészi teljesítmény az Erdélyhez Benedek Elek-i hűséggel szövetkező szerzőpáros Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla újabb képes-fotós irodalmi albuma.
A Legnagyobb Székellyel, Orbán Balázzsal indított sorozat második darabját azzal a szándékkal helyezik könyvespolcainkra, hogy – az ismeretszerzés és ismeretterjesztés csodáján túl – szívünkbe-lelkünkbe plántálják ezt a szellemi örökséget; hogy cselekvésre serkentő, tettekre ösztönző mintaképet, példaképet varázsoljanak elénk, az erdélyi magyar megmaradás kátéjaként.
A nagy székely mesemondót színes képekkel és szöveggel bemutató ismeretterjesztő fotóalbum „lapoldalai” elé Sylvester Lajos, sepsiszentgyörgyi író, újságíró eredeztette az Előszót. A könyv három nagy szerkezeti egységet ölel fel.
Az 1. rész: A székely mesemondó, Benedek Elek. Ez életére, munkásságára kiterjedő monográfia, mely néhány Benedek Elek verset, a kis tanítvány: Dsida Jenő költeményét, s a kései utód, Magyari Lajos versének (A szembejövő) két változatát is tartalmazza.
A 2. rész: Édes Anyaföldem! Hasonló című önéletrajzi írásit, illetve néhány költeményét, a szülőföldhöz fűződő vallomásainak részleteit dokumentálja színes fotók segítségével.
A 3. egység: A mesék és mondák világa – Benedek Elek meséiből, mondáiból nyújt válogatást – tartalmában és hangulatában azonosuló fotók segítségével.
Az első rész – az életrajzi adatokon túl – igyekszik rávilágítani az írót motiváló belső világra, arra, hogyan vált az 1859. szeptember 30-án született, mesélőkedvű Benedek Elek életműve a magyar és a világirodalom meséinek kincsesházává. Írói munkásságán, stílusán varázslatos írásain, művészetén keresztül jelenik meg a kedves székely falu, s a kisbaconi székely Benedek-nemzetség, általa találkozunk a nemzete sorsa miatt aggódó parlamenti képviselővel, újságíróval, a csendes szavú, el-elmélázó, csalódott emberrel, aki, ha kell, szókimondó. A színes fotóalbum kiemeli a nagy székely mesemondó alakját, bemutatja személyében a szelíd nagyapót, aki gyermekek sokaságát kápráztatja el meséivel, nagy magyarjainkról, mondavilágunkról szóló olvasmányaival. Bemutatja a könyv a lapalapítót és főszerkesztőt, aki Erdővidék szépségét és Tündérországot megénekli. Láthatóvá válik a könyv lapozgatása közben Benedek Elek, a szembe jövő ember, aki Trianon után az Erdélyből menekülőkkel szemben visszatért a kisbaconi szülőföldre, nem csupán a pesti élet keserű tapasztalatai miatt, hanem mert bizonyos volt abban, hogy az emberveszteséget az anyanyelv szellemének erősítésével, a fölemelkedés felé való útmutatással lehet pótolni a Székelyföldön. Rávilágít a képes album arra is, hogy miért indult kelet felé, vissza Erdélybe, akkor, amikor Nyugaton várta a reménykeltő élet. Behódolni nem akart, de írói tekintélyével, tehetségével kiállt a romániai magyar irodalom népszerűsítése mellett: a szellemi haladás mellé állt. Ő maga így fogalmazott: „… Az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus…”
A 2., az Édes anyaföldem! című részben megszólal Benedek Elek: lelkes izgalommal mutatja be a szeretett szülőfalut, az Erdővidéken megbúvó Kisbacont. A hagyomány szerint az ősi település hajdan Szent István király unokájának, Baconnak volt a tulajdona. A Benedek-család értékrendjében, az ősökében is és a leszármazottakéban is mindig kiemelt helyet foglalt el a tettre kész hazafiúi érzés, s a tiszta erkölcsű Benedek Elek nemcsak saját gyermekeit látta el etikai útmutatóval, de az általa alapított Cimbora hasábjain és kiterjedt levelezésében a hozzá közelálló gyermekvilág felé fordult.
Aki átlapozza a nagy székely mesemondóról szóló képes albumot, ízelítőt kap Elek apó munkásságáról, aki időt és fáradságot nem kímélve tartotta az állandó kapcsolatot a legfiatalabb olvasókkal, s jutott ideje, ereje, hogy maga köré gyűjtse Erdély fiatal íróit, költőit: Tamási Áront, Nyírő Józsefet, Dsida Jenőt. Szellemi műhellyé, valóságos „Széphalom”-má alakította Kisbacont, Áprily Lajos, Tompa László, Molter Károly, Kós Károly közreműködésével. Írói esteket szervezett felkaroltjainak, Erdély-szerte járták a falvakat, városokat Marosvásárhelytől Brassóig. Az örökké hálás kis tanítvány, a Cimbora hasábjain elinduló Dsida Jenő ihletett sorokkal így látta a levelezőtársat, a „Kedves jó Nagyapó”-t:
„Haja fehér, de szíve még fehérebb
ha rút gorombán bántja is az élet
Ő mindig szeret, mindig könyörül…”
Az album szerkesztői fontosnak tartották Benedek Elek verseinek közlését is. Egyetemi évei alatt az Üstökösben jelent meg néhány verse. A lelke mélyén táplált terve – hogy elinduljon az írói hírnév felé – megerősítette bátorságában: bekopogtatott Gyulai Pálhoz. A híres kritikusnak tetszett a ballada- és népmese-gyűjtemény, s miután felolvasott néhányat a Kisfaludy Társaságban, megjelentette Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób gyűjtésével együtt a Magyar Népköltési Gyűjtemény harmadik részeként megjelenő Székelyföldi Gyűjtés című kötetben, 1882-ben. Az első csatát megnyerte. Újságíróként a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársaként dolgozott.
1887-ben veszi kezdetét viszonylag rövid ideig tartó politikai karrierje: a kormányon lévő, Tisza Kálmán-féle Szabadelvű Párt színeiben indult a nagyajtai választókerületben. Első képviselőházi beszédében a magyar gyermekirodalom és könyvkiadás terén uralkodó áldatlan állapotok ellen emelt szót. Különösen az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. Ő volt az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselő. 1892-ben már Apponyi Albert ellenzéki nemzeti pártjának tagjaként indult a választásokon, sikertelenül.
Az album 3. része válogatást nyújt termékeny írói korszakából. Talán a mesék és a mondák a legfontosabbak életművében. A mesék, melyekkel mindnyájunkat elvarázsolt, elkápráztatott, s a mondák, melyek a magyar nép őstörténetén keresztül a honfoglalás, a letelepedés, az államalapítás, a természeti csodák eredetét mutatják be.
Az albummal a szerzők tisztelegnek Benedek Elek emberi, írói nagysága előtt, igazolják, hogy maga volt képes a mindenható, egyetlen szent ügy szolgálatában: megtartani a népet, pótolni a gyermekeknél az iskola kényszerű mulasztásait, hogy teherbíró híd épüljön a cseperedő nemzedékeken át a múltból egy emberibb jövendőbe. Csodákat tudott tenni puszta jelenlétével, szálegyenes, töretlen alakjával, férfiasan nyílt tekintetével, melyet ezüstfénnyel font körül ősz haja, dús ősz szakálla. A megtestesült székely őserő, a kikezdhetetlen becsület, a tiszta lélek nyugodt önbizalma sugárzott belőle. Saját magáról írta a szerkesztők által is igaznak vélt gondolatokat: „…az örök életű mese rajta is diadalmaskodik. A fehérhajú mesemondó mosolyogva száll a koporsójába: már bizonyos abban, hogy nem élt hiába.„
Váradi Péter Pál – Lőwey Lilla: Erdély – Székelyföld. A nagy székely mesemondó, Benedek Elek