Csepeli György írja, hogy „…egy társadalom annál fejlődőképesebb minél tökéletesebben tudja biztosítani az információk feldolgozására képest tagjai számára az információkat.”1 Megállapításához hozzátehetjük, hogy az információk biztosítását meg kell előznie az erre való fogékonyság és az információ-feldolgozási képesség kialakításának, valamint az ilyen irányú tudás átadásának. Ez alapvetően az iskola feladata, de más intézmények – a család, könyvtárak, média – is szerepet kell hogy játszanak benne. A már tíz éve magunk mögött hagyott régi társadalmi rendszerben voltak bizonyos tantervi keretek a tanítók tanítására. felkészítésére az információk megszerzésének és kezelésének alapjait jelentő könyv-, könyvtárhasználat, valamint a szakirodalmi ismeretek oktatására, tehát a szellemi munka alapjainak elsajátítására, gyakorlati lehetőség azonban alig adódott. Kérdés, várható-e ma az információkezelési technika tanításánál többet jelentő információs kultúra megalapozása az alsó tagozatban tanító tanítóktól, akik az elmúlt évtizedekben szerezték meg diplomájukat. Kérdés, behozható-e egyhamar, csupán az információtechnológiai eszközökhöz való hozzáférés biztosításával és azok nem érdemi használatával az a hátrány, amit a ma még az oktatásban és az egész életünkben jelenlevő nyomtatott, audiovizuális dokumentumok, valamint hagyományos információközvetítő intézmények és az általuk nyújtott lehetőségek értő ismeretének és főképp használatának hiánya jelent? Meggyőződésünk, hogy nem. Csak a hatékony, a minden információs eszközt és forrást egyaránt használtató, az információs szemléletet kialakító és fejlesztő, az oktatási intézmények minden szintjén jelenlévő képzéssel érhető el eredmény. Nagyobb részük azok digitalizált változata, a fizikai hordozó, valamint a használatuk során alkalmazandó keresési technika más, sokrétűbb, de szerepük ugyanaz, mint a régieké: ismeretek, információk keresésére, megszerzésére használjuk ezeket is, azokat is. Hiába az új technológia egyoldalú használata akkor, amikor az ismeretek, információk nagyobb része még hagyományos módon áll rendelkezésünkre. De nézzük meg, milyen lehetőségek voltak az elmúlt közel ötven évben arra, hogy a pedagógusjelöltek, azok közül is a tanítók, elsajátítsák a szellemi alkotómunkát.
Ismeretes, hogy a tanítóképzők középfokú oktatási intézményként működtek a második világháborútól egészen 1958-ig. A könyvtáraik még a hetvenes évek közepén is sok tekintetben hátrányos helyzetben voltak a közművelődési könyvtárakhoz képest. A működésükhöz szükséges alapvető feltételek hiányosak voltak, a könyvtárügy irányítói is keveset foglalkoztak velük. A fejlesztésükre vonatkozó irányelveket először 1969-ben adták ki.2 Az első, az 1959-es felsőfokú intézeti tantervben nem voltak olyan elemek, amelyek a könyvtárhasználat és a szakirodalmi ismeretek oktatására engednének következtetni. A tantervi célok azonban kimondták: a hallgatóknak az intézetben nyert tudása csak kiindulási pontja a hivatásbeli tudás, műveltség és emberi értékeik fejlesztéséhez. Az intézmény célja és feladata felébreszteni a továbbképzés, az önnevelés vágyát és az ehhez igénybe vehető módszereket.3 A helyes tantervi cél azonban önmagában nem nyújtott – és ma sem nyújt – garanciát a program megvalósulásához. Erre utal egy, a hatvanas évek közepén megjelent írás is Kisfaludi Sándor tollából, amely szerint a tanítójelöltek nincsenek felkészülve sem a későbbi szakmai önképzésre, sem a tanítványaik ilyen irányú nevelésére. A szerző annak a gondolatnak a jegyében sürgette a megoldáskeresést, hogy „Az oktató-nevelő munkának az élettel való szoros kapcsolata olyan pedagógiai alapelv, melynek figyelmen kívül hagyása vagy elhanyagolása mindig megbosszulja magát.”4 A képzők – mint pedagógiai műhelyek – feladatának tartotta annak a korszerű módszernek a kidolgozását, amellyel arra lehetne nevelni már az alsó tagozatban a tanulókat, hogy ne elégedjenek meg a „hivatalos” lecke megtanulásával, olvassanak még érdeklődésük szerint is.5 Itt jegyezzük meg, hogy az MM 1966-ban adta ki azt a 169/1966. (MK. 21.) MM sz. utasítást, amellyel elrendelte a szakirodalmi ismeretek oktatását féléves tantárgyként a műszaki- és természettudományi, valamint közgazdaság-tudományi egyetemeken.6 Jogszabályi szintű rendelkezést ezeknek az ismereteknek a bevezetésére a pedagógusképző intézményekben később sem hoztak erre vonatkozóan, csupán irányelvek és jóval később egy intézkedési terv született. Először 1969-ben jelent meg irányelv az általános iskolai pedagógusképzés korszerűsítéséről. Ez már megfogalmazta a pedagógusjelöltek „szellemi munkakultúrájának és könyvtári munkába való bevezetésének szükségességét.”7
Így a könyvtárhasználati és szakirodalmi ismeretek bevezetés e pedagógusképzésbe az 1970-ben kiadott tantervvel történt meg, legalábbis elvben.8 a didaktika tárgy keretébe utalták – első évfolyam második félévében – alábbi, viszonylag jó körülírt ismeretek tanítását.
„A könyv – könyvtár – korszerű nevelés. A szakirodalmi tájékozódás.
A könyv szerepe az oktatási folyamatban.
A szakirodalmi tájékozódás folyamata és lehetőségei.
A kutatómunka technikai kérdései.
A bibliográfiai tájékoztatás jellege, formái és funkciója.
A bibliográfiák fajtái.
A dokumentáció fogalma, szakirodalmi dokumentáció.
Egyéb források: lexikonok, enciklopédiák, szótárak,
adattárak, kézikönyvek stb.
Folyóirat közlemények és folyóiratok repertóriuma, indexek.
Könyvtári hálózatunk, a legjelentősebb magyar könyvtárak. Iskolai könyvtárak.”9
A Stúdium bevezetését követő néhány, a tapasztalatokat összegző, étkelő írás megállapította: a képző intézmények a feladatnak csak azt a részét ismerték, amely hallgatók pedagógiai és szakmai műveltségnek elmélyítését és szakirodalmi jártasságának fejlesztését szolgálja, azt viszont nem, amely a könyvtárhasználatban rejlő pedagógiai-didaktikai lejtőségeket nyújtaná. A szakdidaktikába nem jelent meg még ennek a problémának a megoldása. A legtöbb intézményben az oktatást az intézeti könyvtárak végezték. Kevés helyen fordult elő, hogy a tanszékek és a gyakorló iskolai könyvtárak is részt vállaljanak az oktatásból.10 Volt, aki alapvető szemléletváltásra is felszólította a pedagógustársadalmat a rossz, illetve nem kielégítő pedagógiai gyakorlat felváltása érdekében, és új módszerek, valamint eszközök – AV eszközök, zártláncú tv. stb. – bevonását javasolta az oktatásba.11 A pedagógusok felkészítése érdekében a Nevelés gyakorlata című főiskolai segédkönyvbe Szakirodalmi és könyvtárhasználati ismeretek címmel önálló fejezetet iktattak be, majd pedig Könyvtárhasználati ismeretek címmel a tanárképző főiskolák pedagógiai szakos hallgatóinak adtak ki jegyzetet.12 Az 1970-es tanterv mellett az 1972-ben kiadott tanítóképző intézeti nevelési terv is tartalmazott a szakirodalmi ismeretek oktatására vonatkozó rendelkezést a tudományos munkára való felkészítés részeként.13
Zsolnai József tett a didaktika keretében oktatott szakirodalmi és könyvtárhasználati ismeretek és a kutatási ismeretek összevonására „Bevezetés a tudományos gondolkodásba és kutatómunkába”elnevezéssel, aláírással záruló tárgyként.14 Javaslatából azonban nem lett tantervi tárgy. Megjelent viszont két olyan, a kutatásmetodikai ismeretekkel foglakozó kiadvány is – éppen Zsolnai József tollából –, amely foglalkozott a pedagógiai kutatás módszereinek, műfajainak ismertetése kapcsán a forrásismeret, a forráskeresés eszközeivel, módszereivel és intézményrendszerével, a dokumentációs műfajokkal és a szakirodalmi hivatkozásokkal is.15 Az 1970-es tantervet három év után felváltotta egy újabb az 1973/74-es tanévtől. A kiegészítő utasítások 4/c pontja szerint a Szakirodalmi- és könyvtárhasználati ismereteket továbbra is a didaktika szeminárium részeként, heti egy órában kellett oktatni.16 Az olvasóvá neveléssel kapcsolatos tanítói teendőket az irodalom tantárgy, gyermek- és ifjúsági irodalom blokkjában írta elő.17
Az 1975-ben főiskolai rangra emelt tanítóképzők az 1976/77-es tanévtől új tanterv szerint oktattak.18 A főiskolai rang megszerzésével egyidejűleg a tanítóképzés struktúrája is módosult. Bevezették az ún. szakkollégiumi képzést, amelynek a célja, hogy meghatározott ismeretkör – pl. matematika, idegen nyelv, testnevelés stb. – tanítására mélyebben készítette fel a tanítójelölteket, tehát „szakosodást” tett lehetővé számukra. Ez a képzési rendszer a kilencvenes évek első feléig életben is maradt. A főiskolai rangú tanítóképzés sem helyezett nagyobb hangsúlyt a könyvtárral kapcsolatos ismeretek oktatására, az önálló tanulás lehetőségeinek és eszközeinek a megismertetésére. Ennek a hiánynak hátrányos következményei hamarosan meg is mutatkoztak. Előkészítés alatt volt már ugyanis az 1978-ban bevezetett általános iskolai tanterv, amely szándéka szerint megpróbált szakítani a kizárólag a verbalitáson nyugvó tanítással és tanulással, megpróbálta bevinni az oktatás-nevelés gyakorlatába azokat a tanulási, tanítási módszereket, formákat és szemléletet – permanens tanulás, többkönyvű oktatás, könyvtárhasználat –, amelyeket a pedagógiai szakirodalomból már ismerhettek a pedagógusok, de az iskolák többségének a gyakorlatában még nem terjedtek el. A tanterv az állandó önművelés és önnevelés igényének és készségének megalapozását, a képességek sokoldalú fejlesztését tűzte ki célul.19 A megvalósítás tervezett eszközrendszereként kapott helyet a tantervben a könyv- és könyvtárhasználat is, amely azonban sem módszereit, sem tartalmát illetően nem volt kimunkálva. Egyéb hibák mellett nem számolt például könyvtárak információs szerepével, az iskolai könyvtárakat meg sem említette, csak a közművelődési könyvtárak gyermekkönyvtárait.20 Az Amerikai Egyesült Államokban és több nyugat- és észak-európai országban mielőtt az iskolai oktatás reformja, módszertani megújítása megtörtént, végrehajtották az iskolai könyvtárak átütő erejű fejlesztését, sok helyen mintaintézményeket is létrehoztak.21 Ez nálunk a mai napig elmaradt.
A 18 éven aluli ifjúság könyvtári ellátásának javításáról szóló, 1971-ben kiadott irányelvek ugyan nálunk is kimondták, hogy az iskolai könyvtárak fejlett rendszerére van szükség. De sem ez, sem a jóval korszerűbb szemléletű 1986-ban kiadott iskolai könyvtárakra vonatkozó útmutató nem hozott jelentős fejlődést az iskolai könyvtárak állapotában.22 Így az iskolák az 1978-as tanterv megvalósítását úgy kezdték el, hogy a könyv- és könyvtárhasználat, az önálló tanulás két lényeges feltétele hiányzott: az eszközrendszer, vagyis a fejlett iskolai könyvtárak és a pedagógusok könyv- és könyvtárhasználati ismeretei, módszertani kultúrája. Az új tanterv olyan feladatokat rótt tehát a pedagógusokra, amelyekre nem voltak felkészítve. 1980-ban az említett tanterv bevezetése után két évvel, vagyis utólag megjelent ugyan két tanári kézikönyv, amely az iskolai könyvtárak permanens tanulásban betöltött szerepéről, feladatairól, állományukról utólag kívánt ismereteket adni.23 Ez a két könyv azonban önmagában nem töltötte be azt a szerepet, amit szántak nekik. Azok a pedagógusok, akik „komolyan vették” a tantervet, érezve saját felkészültségük hiányát, megindultak osztályaikkal a közművelődési könyvtárakba, ezzel mintegy formálisan teljesítették a tanterv könyvtárhasználattal kapcsolatos, egyébként nem egészen szakszerű, és nem egészen következetes előírásait. A nyolcvanas évek végi általános iskolai állapotokról a következőket írta egy kivételes helyzetben lévő iskolai mintakönyvtárban dolgozó könyvtáros: „Hazai nevelési-oktatási szemléletünk még elméleti szinten sem fogadta egyértelműen magába az önálló tanulás, öntevékeny ismeretszerzés iskolai körülményeinek mikéntjét, háttérbázisának szükségességét, vagyis nem válaszolt kellő megalapozottsággal arra a kérdésre, hogy hol, milyen feltételek között, milyen módszerekkel történjen e szükségletek, készségek, jártasságok kialakítása. Épp ezért … a pedagógusok, a fenntartó és felügyelő szerek megfelelő „filozófia” hiányában nem tekintik alapvető feladatuknak és nem is szorgalmazzák az iskolai forrásközpontok létrehozását, az anyagi és személyi feltételek biztosítását, optimális működését.”24
Az általános iskolai oktatásban a hetvenes évek végére, a nyolcvanas évek elejére a központi tanterv mellett létjogosultságot kapott egy kísérleti tanterv is, a Zsolnai József nevéhez fűződő „Képességfejlesztő iskoláért” néven ismert program tanterve. Ez alapvető szerepet szánt a tanulók önművelési képességei fejlesztésének.25 Tankönyveiben az első osztálytó kezdve szerepeltek a könyvek és könyvtárak használatával kapcsolatos ismeretek és feladatok. Az e program szerint tanító pedagógusoknak is magas szintű könyvtárhasználói, könyvtárpedagógiai ismeretekre lett volna szükségük. Ha nem is kielégítő módon, de mint láttuk az 1978-as tanterven is, mégis kifejeződött a gyerekek önálló tanulásra, permanens művelődésre és tájékozódásra való felkészítésének szándéka. A két tanterv nyilván társadalmi szükségletekre próbált reagálni. A pedagógusképzőknek „megrendelésnek” kellett volna tekinteni ezt a jelzést, és most már nemcsak saját tantervükben, hanem gyakorlatukban, oktatómunkájukban is érvényre kellett volna juttatni a közoktatási előírásokat, s megkezdeni a pedagógusjelöltek felkészítését. S ha már erre az 1978-as tanterv kiadását megelőzően nem került sor, legalább némi fáziskéséssel a tanítóképzők 1980-as tantervével meg kellet volna ennek történnie. 1987-ben a tanítóképzők kötelező érvényű tanterve hatályát vesztette. Az illetékes minisztérium csak tantervi irányelveket adott ki. Ez az 1986-os tantervtervezethez hasonlóan a Bevezetés a felsőoktatási tanulmányokba című, általánosan kötelező stúdium részeként szerepeltette a könyvtárhasználati ismereteket, a gyermek- és ifjúsági irodalom és az irodalom tantárgypedagógiája pedig a gyermek- és ifjúsági könyvtárak megismertetését említette, mint teljesítendő feladatot.26
A 80-as években több könyvtári fórum – Pl. IV. Könyvtárügyi Konferencia, MKE 1983-as győri vándorgyűlés – és cikk vetette fel az 1978-as tanterv előkészítetlen bevezetéséből fakadó anomáliákat, a pedagógusképzés hiányosságait, a helyzet tarthatatlanságát.27 A konferencia tézisei alapján a Művelődési Minisztérium intézkedési tervet dolgozott ki a helyzet megváltoztatása érdekében. Ez többek között kimondta: „Ki kell dolgozni a könyvtárhasználatra nevelés metodikáját, és ennek oktatását be kell építeni a tanító- és tanárképzésbe. Valamennyi tantárgyra vonatkozóan a tantárgyak didaktikájához illeszkedően ki kell dolgozni a könyv- és könyvtárhasználatra nevelés módszereit, és a pedagógusokat fel kell készíteni ezek alkalmazására. Minden felsőoktatási intézményben a legmegfelelőbb formát választva, tanítani kell a szakirodalmi források, szolgáltatások használatát.28 Időközben megjelent a 4/1984. sz. útmutató a felsőoktatási könyvtárak fejlesztéséről, amely szintén megfogalmazta – de garanciákat a megvalósításhoz nem nyújtott –, hogy a felsőoktatási könyvtárak támogassák a hallgatókat az önálló ismeretszerzés és a szakirodalom használatának elsajátításában.29 Szemmel látható eredménye azonban ezeknek az intézkedésnek sem lett. 1988-ban tizenegy tanítóképző főiskolának feltett kérésre, hogy tudniillik a Bevezetés a főiskolai tanulmányokba című tárgy keretében oktatnak-e könyvtárhasználati ismereteket, nyolc intézmény adott választ. A nyolcból mindössze öten választoltak igennel.30 Nagy a valószínűsége annak, hogy a nem válaszoló intézményekben sem folyt ilyen oktatás, de eredményekről sem lehet olvasni a szaksajtóban.
A rendszerváltozással szempontból is új szakasz kezdődött a téma, illetve a probléma történetében: a demokrácia elveire épülő közoktatási törvény született, hosszú évek vitájában elkészült a NAT. Jelenleg dolgoznak a kerettanterveken. Az oktatási törvény 1990. évi módosítása megszüntette a tantervi irányelveket a felsőoktatásban.31 Ettől kezdődően az intézményi autonómia tovább nőtt. Minden tanítóképző intézmény önálló tantervvel rendelkezik, amelyet az OTB (Országos Tantervfejlesztési Bizottság) ajánlásai alapján állít össze. De szerepe van az új szakasz kialakulásában a társadalomfejlődés irányainak és az információtechnológiai óriási térhódításának is. Az emberiség történetétnek új korszakába lépett, az információs, a tudás társadalmának nevezett társadalomba, amely minden döntésképes állampolgára számára nélkülözhetetlenné teszi az önálló és élethosszig tartó tanulást – life long learning –, az információkeresés, a szelektálás és felhasználás képességének birtoklását. Ehhez viszont ismerni kell mind a hagyományos, mind pedig az elektronikus információforrásokat, azok kezelését, felhasználásának lehetőségeit az ismeretszerzésben, az információkhoz való hozzájutásban. Az ismeretek elsajátításához mindmáig legjobb terep, a társadalmi kihívásokra reagálni képes, tehát a kor színvonalára fejlesztett, hagyományos és elektronikus információ forrásokkal is rendelkező iskolai könyvtár. Legalább ennyire fontos azonban az olyan pedagógiai program és a sok olyan tanító, tanár, könyvtáros tanár, aki rendszeresen maga is használja tanulóival együtt az iskolai könyvtárak – annak összes információs lehetőségével együtt.
Balla Mária
1 Csepeli György: Az információ a modern társadalomban. In: Jel-kép, 1985. 2. sz. p. 9.
2 Takács József: A könyvtár a pedagógusképző intézményekben. In: Könyvtártudományi tanulmányok 5. Az egyetemi és főiskolai könyvtárak 2. országos konferenciájának anyaga. (Miskolc, 1975. szept. 2–4.) Bp., 1976.
p. 23.
3 A tanítóképző intézetek tanterve. H.n.: soksz. [1959] p. 1–2.
4 Kisfaludi Sándor: Egy értekezlet – két javaslat. In: Könyv és Nevelés, 1966. 8. évf. 5. sz. p.38.
5 U.o. p. 39.
6 A művelődési miniszter 169/1966. (MK. 21.) MM. Sz. utasítása az egyes egyetemeken szakirodalmi ismeretek oktatásának bevezetéséről. In: Műv. Közl., 1966. 10. évf. 21. sz. p. 307.
7 Füle Sándor: A magyar tanítóképzés reformjai. (1945–1970) In: Tanítóképző intézetek tudományos közleményei. Debrecen, 1970. p. 10–11.
8 U.o.
9 Tanterv a tanítóképző intézetek számára. Szerk. Füle Sándor, Bp., Műv. Min., 1970. p. 14.
10 Szepesi Hajnal: Könyvtárhasználati ismeretek oktatása a tanítóképzőkben. In: Könyv és Nevelés, 1971. 13. évf. 4–5. sz. p. 29.
11 Czimbalmos Andrásné – Lux Ibolya: Az ipari televízió és a képmagnó a didaktika és a szakirodalmi-könyvtárhasználati ismeretek oktatásában. In: A vezetékes televízió alkalmazása a pedagógusképzésben. Szombathely, 1972. p. 69-84.
12 Kisfaludi Sándor: Szakirodalmi és könyvtárhasználati ismeretek. In: A nevelés gyakorlata. Segédkönyv a Pedagógia című tanárképző főiskolai tankönyvhöz. Szerk. Füle Sándor. Bp., Tankvk., 1973. p. 8–36. és Kisfaludi Sándor – Nagyszentpéteri Géza: Könyvtárhasználati ismeretek. Bp., Tankvk., 1975. 184 p.
13 Tanítóképző intézetek nevelési programja. Bp., MM, 1972. p.31–35.
14 Zsolnai József idézi: A tanítójelöltek és az alkotó tudományos gondolkodás. In: Felsőoktatási Szemle, 1974. 23. évf. 4. sz. p. 239–240.
15 Deli István – Zsolnai József: Kutatásmetodikai ismeretek hallgatóknak pedagógiai és pszichológiai tárgyú dolgozatok írásához. Bp., OM Pedagógusképző Osztály, 1975. 133 p. és Zsolnai József: A pedagógiai szakirodalmi alkotómunka technikája. Kaposvár, SMPK, 1975. 112 p. (A pedagógia időszerű kérdései Somogyban 2.)
16 Az általános iskolai és az óvodapedagógusképzés tantervei, az 1973–74. tanévtől a nappali és a levelező tagozat számára. Kiad. Az OM. Szerk. Miklósvári Sándor. Bp., OPKM, 1973. p. 10.
17 U.o. p. 260–261.
18 Az általános iskolai és az óvodai pedagógusképzés tantervei, az 1976–77. tanévtő a nappali és a levelező tagozat számára. Kiad. Az OM. Szerk. Miklósvári Sándor. Bp., 1976., 350 p.
19 Az általános iskolai nevelés és oktatás terve. Főszerk. Szebenyi Péter, 2. kiad. Bp., OPI, 1981. p. 15–16.
20 Károlyi Ágnes: Könyv- és könyvtárhasználati képzés az általános iskolai nevelés és oktatás tervében. Bp., OSZK KMK, 1980. P. 8., 12. és Kovács Mária: Az olvasóvá nevelés és az általános iskolai tantervek. In: Könyvtári Figyelő, 1985. 31. évf. 2. sz. p. 169.
21 Dán Krisztina: Iskolai könyvtárak külföldön. In: Könyv és Nevelés, 1986. 28. évf. 6. sz. p. 267–272.
22 Irányelvek a 18 éven aluli ifjúság könyvtári ellátásának javítására. In: Kisfaludi Sándor – Nagyszentpéteri Géza: i.m. p. 161–168. És 203/1986. (Műv. K. 24.) M. sz. útm. az iskolai könyvtárak fejlesztéséről. In: Műv. Közl., 1986. 30. évf. 23. sz. p. 1357–1364.
23 Könyv és könyvtár az általános iskolában. Az önálló ismeretszerzés útja. Kézikönyv az általános iskolai tanárok számára. Szerk. Kisfaludi Sándor. Bp., Tankvk., 1980. 234 p. és Ballér Endréné – Csulák Mihály: Könyv és könyvtár az általános iskolában. Kézikönyv az általános iskola nem magyar szakos tanárai számára. Bp., Tankvk., 1980. 101 p.
24 Barták Péter: Önálló ismeretszerzés nevelés az iskolai könyvtárban. Veszprém, OTTV, 1992. P. 5.
25 A képességfejlesztő program hatása és eredményei. Szerk. Vági Irén. Bp., OKI, 1990. P. 272. (A képességfejlesztéstől a személyiségfejlesztésig 3.)
26 A tanítóképzés tantervi irányelvei. 34.844/1987. XI. MM. Bp., MM, 1987. 36 p.
27 Bernáth József: A pedagógusjelöltek felkészítése a könyvtárhasználat tanítására. Megjegyzések egy nyugtalanító helyzetről. In: MKE évkönyve. 1983. Bp., Múzsák, 1984. p. 56–60. Balogh Mihály: Tanuló, tanár, könyv, könyvtár. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1993. febr. p. 41–47. Kelemen Elemér: Töprengés az iskolai könyvtárakról. In: Könyvtáros, 1991. 41. évf. 4. sz. p. 203–205. Kovács Mária. I.m. p. 169. Tóth Gyula: Javaslatok a tanár- és tanítóképző főiskolák … könyvtárainak fejlesztésére. Bp. OKT, 1985. P. 12. uő.: Tények és gondolatok a pedagógusképző főiskolák könyvtárairól. In: Könyvtári Figyelő, 1985. 31. évf. 1. sz. p. 28–36. A pedagógusképző főiskolai könyvtárak helyzete, modellje, együttműködése. Szombathely, BDTF, 1991. p. 51.
28 A Művelődési Minisztérium intézkedési terve a IV. országos könyvtárügyi konferencia ajánlásainak végrehajtására. In: Könyvtáros, 1982. 32. évf. 6. sz. p. 316.
29 24/1984. sz. Útmutató a felsőoktatási könyvtárak működtetéséhez. In: Műv. Közlöny, 1984. 28. évf. 24. sz. p. 640.
30 Tóth Gyula: A pedagógusképző főiskolák könyvtárainak helyzete, modellje, együttműködése c. kutatásához Balla Mária által végzett felmérésből származó adat.
31 Képesítési követelmények: A tanítói és az óvodapedagógusi szakokra. Összeállította: Hunyadi Györgyné et al. Bp. BTF., 1992.