Balogh Edgár

Nálam sem a csallóközi vándorlás volt az egyetlen tényező. Olvasom most A Mi Lapunk (a losonci cserkészlap) egy fakult számában rövid beszámolómat erről az útról s ott van már az „örök falu” kitétel. Ez Szabó Dezső. Kit olvastam előbb: őt vagy Nietzschét? A sorrendet már nem tudom, de mindketten rész vettek formálásomban.

(Balogh Edgárd cserkészként a csallóközben járt. Szerk.)

Éjszakába nyúló olvasások voltak ezek, minden más eltünt, s én a Jenseits von Gut und Böse tisztítótűzében hánytam le magamról minden filiszteri szerepiszonyt, s Az elsodort falu hullámhegyei és völgyei közt fogadkoztam, hogy egy nemzedéket mozgatok meg kisebbségi világunkban a faluért (amelyet valójában még nem ismertem). Naiv és eklektikus olvasó voltam ki rajongó fájdalomban és gyönyörben az olvasmányaimból, s hol azonosultam, hol perbe szálltam a szerzőkkel, de mindig csak azt válogattam ki, ami sejtésemet tudatfokra, vágyaimat akarattá emelte.

Ebben az időben ért el Oswald Spengler is. Az Untergang des Abendlandes számomra dialektikus tornát jelentett.

Az „intellektuális nomádok” rémképével szemben megint csak a falut éreztem támasztéknak, s a Nyugat romlásának pesszimizmusa helyett egy egészséges kelet-európai parasztvilág újjongására éledtem. Olvasmányaim mindenesetre hozzásegítettek ahhoz, hogy a régi természet-város ellenpár  fogalmait részben behelyettesítsem, s most már a faluban, a parasztban szépítsem ki magamnak mindazt, amit a természetben isteninek, nagynak, öröknek  éreztem.

Balogh Edgár (1906-1996)  publicista.