Arany János

A mi könyv kezébe került, azt mohón ette. A bibliát kétszer-háromszor is elolvasta. Gvadányit, Haller hármas historiáját, Decsi Ozmanographiáját mohó vággyal át meg át böngészte. Könyvekért felkutatta az egész várost, elkölcsönözte s kedvére gyönyörködött bennök.

/Nagyszalontán/

 „Az öreg szülőknek egyetlen, élő fiok minden vigasztalások és reményök volt szomorú szegénységükben… A megtört szülők gyermekök ápolgatásában, nevelésében s a vallásosságában találtak vigasztalást. Édes apja meg különösebben abban, hogy íz eleven  eszü Janikát fiskálisnak tanitattja, a ki majd kiperli at Aranyok igaz jussát. Igy aztán erejükön felől is tanittatni kivánták, apja a hamuban korán oktatgatta betüvetésre. A kis fiu három vagy négy éves korában a betüket jóformán ismergette. Az örege szülék a késő kor szokása szerint folyamatosan foglalkoztak vele. A kis fiu elméje erősen fejlődött, de mert a fúvó széltől is óvták egyetlen gyönyörüségöket, a szobát udvart alig hagyhatta el, más gyermekkel nem játszhatott, elkényeztetett, félénk, tartozkodó és túlságosan komoly fiúcska lett.  Természettől is mély érzésű lévén, minden kicsiség bántotta s tépelődővé tette. Ilyen maradt egész életében.

A kis viskóban teljes magánosságban teltek le a gyermek első évei. Öreg szülein kívül más nem lakott nálok, szegénységük miatt cseléd sem volt a háznál. Egyedüli mulatságok, a zsoltárkönyv olvasása volt, egy-egy régi könyv, mely a ház vagy a szomszédok mestergerendájáról került elő.

Szigorú puritán vallásosság volt eslő nevelője, tréfa alig, kétértelmü szó meg éppen nem röppent fel az egykori  elkeseredett hajdúfi házában.

Janika tanulékony, s jó emlékező tehetségű fiu volt. A biblia, a zsoltár vonzóbb helyeit hallomásból már igen korán  megtanulgatta, sőt apja olvasó könyvéből is tudott egyet mást elmondogatni. ….

…. Mód nélkül vágyott az iskolába is, de gyenge testalkatu lévén szülei csak 6 esztenbős korába eresztették oda, a mikor már latinul a miatyánkot és a Credót is el tudat mondani, s annak értelmét is bevenni.

A szalontai nép mindig nagy szeretetttel volt iskolája iránt. Az anyák az iskolába megérett fiuknak a hoszzú ing helyett gatyát szabtak kedveskedésül, a mi kis muzsafiaknak szerfölött tetszett. Janikának, a mikor  már gatyájában büszkélkedett, édes anyjával, a ki templomba járó volt, átallott az asszonyok közé ülni, hanem a kórusra sompolygott fel a nagyobb fiuk közé. Oda leülve kinyitja zsoltárját s a fiukkal együtt buzgón énekel.

A kántor Csere József, a ki az éneklő fiuk közt nagy fegyelmet tartott, észreveszi Janikát s csodálkozva látja, hogy a kis fiú zsoltárból olvasva csengő hangon, jól énekel. Ez mentette meg Janikát attól a szégyentől, hogy le nem kergették onnan, sőt amikor lejönnek a templom udvarára, megkérdi hol járt iskolába? Kinek hivják? Janika elmondja, kinek a fia és hogy ő még nem iskolás. Ekkor a rektor megtudakolja tőle: kitől tanult meg olvasni? Janika felelt rá, hogy otthon édes apja volt oktatója.

A  kántor erre kéznél fogja a kis gyermeket, beviszi az iskolába Szabó Károly a hires rektor elébe. E puritán erős karakterű ember nagy tudománya és egyénisége miatt  nagy tiszteletnek örvendett… A rektor kikérdezi és olvastat vele. Janika folyékonyan olvas elmondja latinul  a Miatyánkot és a Credót  a két férfiú nagy gyönyörüségére, s elragadtatására.

Ezzel jó hire meg volt állapitva, mikor nem sokára rá 1823-ik év nyarán apja iskolába küldte a jól olvasó s már is olvasottsággal biró Janikát: a rektor elsőnek tette, A mint a lábát betette az iskolába az akkor divó Bell Lancaster-rendszer szerint tanítgatta a gyengébbeket. Ez a teher egész szalontai oskolai pályáján nem ment le a válláról.

Híres diák volt az első percztől kezdve. A többi altanítók, a városbeliek csodájára jártak. Különösen a latin Miatyánk és Hiszekegy keltett általkános feltünést. A belső emberek em egy kraczárral jutalmazták jó feleleteit.

Igy hát az iskolázás kitűnő sikerrel folyt, de az olvasás vágya is nőttön-nőtt. Az uj  irókhoz, Kazinczyhoz és iskolája tagjaihoz nem férhetett. Erről a szalontai közönség még nem tudott semmit. A mult század népies iskola irói jártak még akkor is és Csokonai. Ezeket olvasgatta Janika is. Azonfelül nagy érdeklődéssel hallgatta a szalontai mondákat hős Győri Jakabról, a hajdúst kereső Bakóról, a kit apja házánál is látott s a ki az utolsó királyig menő volt a hajdú szabadságért, a törökfogó Vargáról, Toldikról, a  hajdúk vitézségéről. Ezeknek  hires dolgait apja beszélgette el neki. Képzeletét még inkább táplálták a kék hegyek alján fürdő délibábos róna történelmi, mondai emlékei. A Gyilkos rét, a hol a törökség Győry cselétől  ezrével fult a lápokba. A Teshalom, a hová a csatában elhullottakat temették. A Szigettó, maga a komor, tetőtlen csonkatorony, mind megannyi emlék a multból, mind foglalkoztatta a kis tanuló fejlődő lelkét…

… E hatások mindvéggi megmaradtak Arany lelkén. Az uj népies s régi nyelv művészi uj veretű vegyülése az ő költői nyelve, a mondák nevelték epikus költővé.

Igy aztán már II-od éves grammatista korában nem ismert nagyobb embert a versirónál, a könyvcsinálónál.

Ebből az időből maradt fenn egy  versezet, a mit hajdani kedves praeceptor ura tiszteletes és tudós Dávid Bálint már akkor árpádi, később tárkányi rektor nevenapjára irt le, vagy tulajdonképen ré alkalmazott. Hogy nem maga szerezte, világos onnan, hoigy a vers élénk reminiscencia Gyöngyösi Nurányi Vénusa IUII-ik énekének 136-ik versszakára, ő pedig az egész Vénust csak 1847-ben olvasta….

… Mikor a második grammatista osztályt bevégezte, a rektor az év végén kijelentette, hogy a Márton-féle német grammatikát minden legénynek meg kell venni, mert a jövő iskolkai évben a német nyelvet is tanulni fogják. A grammatika ára négy ezüst huszas volt. Nem nagy összeg, de Aranyéknál igen számot tevő, ugy hogy a kis fiú aggodva említette szülei előtt a rektori parancsot. Apja megigérte neki, hogy a bor árából a 4 huszast kiszakítja és a  könyvet neki megveszi.  Janika aggodva gondolt rá: De mikor lesz még a bor leszürve?! Épen ekkor Győrös  községben egy Nadényi nevű földes úr halt meg. A temetésre kivitték a szalontai partikula énekkarát, a melyet egyik jó hangú tagja Arany volt. Jani addig nem volt még Szalontán kívül sehol se. Kicsinykéssel nézte az oláh falut, szalontai viskóknál is hitványabb gunyhóit, festett kis templomát, apró tornyát, kis harangjait, a melyeknél odahaza egy-egy kolomp is különb. De azért meg nem állhatták, hogy meg ne rángassák csodálatosan földig érő kötelét. Szólások szintén bizonyosan nem elégitette ki őket.

Annál nagyobb úri mód várta őket este a halottas házban. A cseléd szobában teritettek fel nekik vacsorára, még pedig úri pompával. Olyan porczelán edényekben és ezüst evő eszközökkel, a milyeneket ők soha nem láttak.  De rövid ideig tartott a nagy pompa. Alig kezdtek az evéshez, a szakácsné mérgesen berohan, elkapkodja előlök az ezüstöt és fakanalat hozott helyettök. Persze ez az ő étvágyukat egy cseppet sem csökkentette. Ennél a rövid ideig tartó pompánál még nagyobb jelentőségű volt, hogy a kapott pénzből minden énekesnek, ugy Aranynak is 2 huszas jutott. Meg volt hát a Márton gramatika árának a fele, amit apja két huszassal kipótolva még a szünidőben megvette a könyvet, s olvasgathatott belőle. Mikor felmentek az iskolába, már olvasni jól tudott, és egy kicsit a szabályokból is.”

/Debrecenben/

Egy-egy új könyv a mihez hozzá tudott jutni, tette változatosabb életét s foglalkoztatta nagy kedvvel, örömmel. Egy franczia szövegen, a mely még csak a harmadévesek tárgya, vájta át magát lassan-lassan  találgatva az értelmét a mondatoknak úgy, hogy ebben is derekasan haladni kezdett a Kisujszálláson megkezdett  ösvényen. Egy-egy könyvvel, ha szótár, vagy verses is volt, egész nap elcsatangolt a Nagy-Erdőn olvasgatva, kökényt, vaczkot szedegetve ebédül….

… Sóvárog valami czél felé, de nem tudja tulajdonképen, hogy mi volna neki való. Csak azt érzi, hogy a kollégiumban nyugalma nincsen.

Még lakótársai is terhére kezdenek lenni, bántja, hogy nem olvasgathat, s nem tanulgathat, a mikor kedve jön rá, beszélgetésektől. Így aztán kénytelen a késő éjszakából szakítani időt, hogy könyveibe mélyedhessen. E miatt a kollégium egyik főfelügyelője contrascriba, jegyzőknyvébe kerül, hogy reggeli 6 órán túl ágyba találtatott. Ebben a jegyzőkönyvbe fel van jegyezve Joanes A. sero surrexit, monitus est. (A.J. későn kelt fel, megintődött.)…

… A szerény tartozkodó ifjú, a ki kötelességét lelkiismeretes pontossággal végezte, előljárói és annak a kis körnek, melyben forgott, szeretetét teljesen megnyerte. Dorka olysl az egyik pap, különben is szivesen foglalkozott iskolai ügyekkel s abban az időben kiváló pedagógus hirében állott, szintén jó indulattal volt iránta, iskola folytatására buzditotta. Rektorja Török Pál a későbbi pesti superintendens irodalmi hajlamait ismeri fel, könyvtára nyitva állott előtte.  Arany, a mennyire hivatala engedte, éjjel-nappal olvasott. Itt leginkább az uj költői iskolához tartozó  irókat forgatta, a kiknek stilusát hidegen bámulta. Népies fordulatokkal, teljes nyelve semmiképen sem tudott hozzá szokni ahhoz a pathoshoz, rethorikához, mely műveiket jellemezte. Saját irodalmi próbálkozásait e művekkel elitélve látta, különben is csekély önbizalma megingott miattok. Az uj nyelven nem mert irni. Inkább olvasott hát, a németek közűl Schillert eredetiben s Vergiliust egy pár énekét leforditotta. Ezt azonban  Szalontán összetépte.

 Tanult egy deéák-franczia nyelvtanból is, megkezdvén a nyelv elemeit.

Arany János (1817-1882) költő, műfordító, a magyar irodalom kimagasló személyisége.