Lukáts János

Kezdetben volt az olvasás, amelynek akkor én még csak hallgatója voltam. Ez volt a családi örökség első darabja, amelyet szüleimtől kaptam: könyvek felolvasását az ő hangjukon.

Hogy én magam mikor tanultam meg olvasni, - nem tudom. Wass Albert gyönyörű kötetét, a Tavak könyvét még apám kezdte felolvasni, a szöveget hallás után megtanultam, a könyv végét pedig már én olvastam fel szüleimnek. Akkor már elmúltam négy éves, de öt még bizonyosan nem voltam.

Az írás követte az olvasást, előbb a könyv nyomtatott betűit rajzolgattam, ebből lett aztán az a jelsor, amelyet máig írásnak nevezek. Első tanító nénim nem volt boldog ettől a vállalkozásomtól.

Azért még sokáig egyszerűbb volt hallgatni az olvasást. Apám a magyar irodalom olyan könnyen érthető szerzőihez vezetett el, mint Jókai, Gárdonyi, Mikszáth, néhányhoz az ő ifjúkora kedvenceiből: Donászytól a Buda hőse és Sebők Zsigmond történetei Mackó úrról. Aztán jöttek a külföldi ifjúságiak: a Grimm-mesék, Verne Gyula, Cooper, néhány May Károly, - személyes ismerősöm lett hamarosan az író és hősei. De Mark Twain is, Tom Sawyer máig közel áll a szívemhez, Cervantes Don Quijotéja nehezebben adta meg magát, de a végén megsirattam a derék lovagot. Sőt, az Odüsszeia is terítéken volt, először az egyszemű óriást olvastuk, Polyphemost, nagyon szerettem.

Olvastam ifjúsági irodalmat is, „felnőttet” is, sose éreztem komoly különbséget a kettő között, de a mesékről tudtam, hogy azok „csak mesék”. A vers jó rövid volt – általában, a Toldit azért még apám kezdte felolvasni, aztán eltanultam, hogyan kell a verset értelmezni, megjegyezni. Buzgalmamban még az imakönyv énekszövegeit is versként olvastam. Egyébként irigy és bizalmatlan gyerek voltam, könyvet nem adtam kölcsön, és nem érdekelt, más mit olvas, - meg is maradt a korai könyvek nagy része.

A karácsonyi ajándékok között mindig volt könyv, több is. Amint iskolás lettem, Molnár Ferenc Pál utcai fiúk-ja és Karinthytól a Tanár úr kérem, de akkor lett enyém Amicis könyve, A szív is (tízéves koromban nagy élmény volt, öt év múlva már dagályosnak éreztem). Korai olvasmányélményem volt (és maradt) Dickens Twist Olivérje, Scott-tól az Ivanhoe is.

A könyv címét mindig a szerző nevével együtt tanultam meg és mondtam. Az iskolában a kötelező olvasmányokkal szemben soha bizalmatlan nem voltam, örültem, hogy jó könyveket ajánlanak, előfordult, hogy egyiket-másikat én már korábban ismertem. Osztálytársaim gyakran olvastak „ponyvát”, cserélgették egymás között az agyonolvasott detektívregényeket, én inkább irtóztam ezektől a rongyos füzetektől. Az útleírások kevésbé érdekeltek, a történelmi regények annál jobban. Magyarok is, de a világ bármely részéről szólók, térben és időben bekalandoztam hamar a világot. A könyvgyűjtést hamarosan felváltotta a saját könyvtár építésének vágya, ez a szenvedély évtizedek óta életem része.

A könyv, az olvasás végigkísérte életemet, napi munkámban és szórakozásomban, utazásaim társa. Kifogyhatatlan élményt jelent. A színház, a film, de még a televízió vagy a számítógép is okos és célszerű eszköze a tanulásnak, a tájékozódásnak és a szórakozásnak. De nem hiszem, hogy valaha is pótolhatná, vagy kiszorítaná életemből a könyvet, az olvasást.

Lukáts János (1943-) író, fordító.