Olvasás Portál

lovári  |  english

Gondolatok az olvasásról

Gondolatok az olvasásról

2012.07.02. 13:47

Keresztury Dezső

Apám az első világháború idején Zalaegerszeg polgármestere volt. Amíg a torlódó események, a közéleti teendők nem sodorták el, nekünk gyerekeknek néha fölolvasott. Literátus ember lévén becsülte a könyvet, s látszatra képtelen ötlettel Zalán futása részleteit olvasta fel nekünk.

Még nem sokat értettünk belőle, de azért tetszett, mert olyan szépen zengett; megérezhettem, hogy az irodalom nemes dolog. Tíz-tizenegy éves lehettem, amikor megbecsült könyveink között ráakadtam a Toldi trilógiára. Egy szuszra elolvastam, akár egy regényt (A Toldi szerelmét viszont még túl bonyolultnak találtam.) Olyannyira tetszett Arany költészete, hogy attól kezdve szinte olvasólázban égtem. S ah olykor szememet féltve, eltiltottak a könyvtől, olvastam bújva is. Apám nem bánta, sőt megengedte, hogy a Casino könyvtárából hazahozott kötetek is sorra kezembe kerülnek. May Károly és Verne mellett így olvashattam már igen korán Stendhalt, s így az Ambrus Zoltán szerkesztésében akkortájt induló világirodalmi regényirodalom darabjait…

…1918-ban apám halála után átköltöztünk második szülőföldemre Nemesgulácsra. A szomszédos Révfülöpön lakott keresztanyám özvegy Ottovainé. Az ő könyvtárába szintén belesetem….

…Ám nehogy kedélytelen könyvmolynak képzeljen valaki: serdülő képzeletem is táplálékhoz jutott. Keresztanyám nővére a Nemzeti Újságot járatta, annak mellékleteként közölték Edgar Wallace-féle kaland- és detektív-történeket. Ilyen újságkivágásokban ismerkedtem meg a sekékyesebb izgalommal. Azt hiszem, végül ez sem ártott.

 

Keresztury Dezső (1904-1996) író, költő, irodalomtörténész. 

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: