Juhász Vilmos

Néha egy könyv jelentősége egyetlen fejezetében, vagy néhány sorában zsugorodhat össze; ilyenkor pár sor a „nagy élménynek” az a pillanata, mely végig kísérheti az embert egy egész életen. Így volt ez gyermekkorom legnagyobb hatású olvasmányával, Mark Twain „Koldus és királyfi”-jával. Kívüle még Verne „Két évi vakáció”-ját kell megemlítenem s még sokkal inkább Jókai-it és Mikszáth-ot.

Bennük a magam világára ismertem, az idegen világ fanyar ízére s nyugtalanító szürkeségére viszont a „teljes Herczeg Ferenc”-ből jutottam, mely ott díszlett a család üveges könyvszekrényében.

Ezek már átvezetnek a legfontosabb találkozások időszakába, a középiskolai évekbe, az „őserdőbe”, amelyben az égbeszökő óriások, tarka élősdiek és szövevényes liánok között még utólag, visszafelé haladva is, alig tudunk utat törni. Csak egy fényfolt volt egészen éles és tiszta kamaszkornak ebben a nagyon félhomályos megvilágítású rengetegében: szentek legendái s a középkori példa-irodalom, melyek egész életemre irányító befolyását először két kis „Magyar könyvtár”-füzet közvetítette. A szent-életrajzoknál mai napig nem tett rám semmilyen olvasmány mélyebb hatást; belőlük tanultam a „mértéket” az emberi mélyebb megítéléséhez. Lisieuxi Szt. Teréz önéletrajzát és az Assisi Sz. Ferenc alakja köré fonódó „vita”- és legenda-irodalmat külön is ki kell emelnem.

Ugyanilyen végérvényes volt a misztika hatása; a személyes belső áldozatból fakadó misztikus és aszkétikus irodalmat értem, nem spiritiszták, teozófusok és egyéb gyökértelen szektáriusok álmisztikáját.

A középiskolás évek legmélyebb gondolati hatása a legendák „érzelmi” befolyásolásával egyidejűleg Plató volt, különösen a Politeia, Phaidros és Symposion. Mellettük, mint a legnagyobb „esztétikai” vagy „zenei” hatás: Vörösmarty költészete, Berzsenyi és Kölcsey verseiről, a Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád tolmácsolta modern külföldi líráról sem szabad elfeledkeznem.  Talán egyenrangú volt mindezekkel az első s talán majdnem máig legerősebb hatás, amit történeti munkától kaptam; a szabad s belsőleg mégis drámaian szigorú kötöttségű alkotásának az a légköre, amely Taine és Burckhardt műveiből kapott meg. Ekkor kezdődött a „nagy regények” paradicsomi kora is: Tolsztoj, Dosztojevszkij, Gogoly, Kemény, Balzac, Dickens és Thackeray.

Juhász Vilmos történelemíró, etnológus.