Harsányi István

17 éves parasztszármazású fiatalember levele Harsányi Istvánhoz: „Bár olvasni már négyéves koromban megtanultam, önállóan, az iskolai tankönyvekből teljesen idegen tárgyú könyvet csak harmadikos elemista koromban vettem kezembe: Gárdonyi „Zöld erszény” című mesekönyvét.

Vizsgai jutalmul kaptam, s egész nyáron azt böngésztem. Kedvet is kaptam, s egész nyáron át azt böngészgettem. Kedvet is kaptam az olvasásra, s felkutattam otthon a liliomos fiókokat. Találtam egy csomó régi naptárt, s akkor azoknak éltem. Majd kezembe került a „Rinaldo Rinaldini”. S ennyi elég volt nekem ahhoz, hogy örökre rabja legyek a betűnek. Édesanyámat kezdtem zaklatni a könyvekért. Hozott is nekem Keszthelyről régi képes újságokat. Ettől az időtől kezdve olvastam mindent, könyörtelenül, éhesen. Újságot, ponyvát, naptárt, meséskönyvet, ami csak a kezembe akadt. Amikor beiratkoztam az V. elemibe, a tanítómnak estem neki. Szegény nem tudta, mit vállal magára. Pár hónap múlva az iskola minden megszerezhető könyvét elolvastam. Tanítás után mindig odaálltam eléje, kezembe az elolvasott könyvvel, s mindig másikat kértem. Tanítómtól kaptam az Egri Csillagokat, mely valósággal elbűvölt akkor. A történet a maga szépségével és izgalmasságával kötött el. No meg az egyszerű szavak és egyszerű fogalmazás, hogy én a kis ötödikes elemista, nagyon jól megértettem.

A könyvek évről évre, időről időre alakították magatartásomat, szemléletemet. Lelkesedő természet vagyok, tehát sok csalódáson estem át, sokat töprengtem és tétováztam. S az utóbbi két évben az élete, az elveim folyója folyhat. Különösen az értékes, jó könyvek seregének köszönhetőe, hogy megszülték nagy forrongás, tapogatózás után azt az elvet, helyesebben életcélt, amitől sohasem fogok eltérni. Ez a cél még durván és primitíven van kialakulva bennem, de az eljövendő könyvek dolga lesz az, hogy kicsiszolják életcélom megmásíthatatlan aranyszobrát. Az utolsó két évtől nagyon sokat kaptam. Szinte érzem külsőmmel és belsőmmel, hogy mekkora különbség van az akkori és mostani énem között.

Elsősorban nagy tájékozottságot kaptam és műveltséget, és aztán egyre gyarapodó szókincset, úgyhogy mindig jobban, talpraesettebben ki tudtam fejezni gondolataimat. Az iskolában ezt nem tanultam, Az iskola – bátran mondhatom – nekem nem sokat adott, ami az életet jelenti és helytállást. Ott megtanultam írni, olvasni, némileg számolni, néhány tétel, adat megmarad az ember fejében, s a többi az elpárolog. A könyvnél nem úgy van. Ez nem kényszer, ott a maga akaratától tanul az ember. Százszor biztosabban belevésődik a lelkünkbe egy jó könyv olvasásának hatása, lényege, mert szép az élmény, és elkísér bennünket életünk végéig.”

Harsányi írása szerint jegyzetei között találta a levelet. A levél íróját nem nevezi meg, de utal rá, hogy „mára jónevű író lett.”