Szkárosi Endre

AZ OLVASÁS ÉLETVÉDELEM Már eszemet tudó gyermek- (kiskamasz-?) koromban kedvenc olvasmányaim javát természetesen az úgynevezett ifjúsági irodalom művei adták. Szántó György: Aranyágacska, Rónaszegi Miklós: A királynő kalóza, Fekete Gyula (!): A kék sziget, Mészöly Miklós (!): A fekete gólya, Szász Imre: Basa és azok a csodálatos Fekete István-könyvek: a Kele, a Bogáncs, a Lutra és a többi. És akkor persze az obligát Verne-, Jack London (A vadon szava, óh! Az éneklő kutya, óh!) és Cooper-könyvekről (utóbbitól a legszebbek Az utolsó mohikán és A préri voltak) még nem beszéltünk. Meg a nagyszerű „Így élt” sorozat, amely Arany Jánosról, Petőfiről (Illyés Gyula tollából!), Csokonairól, Molière-ről, Shakespeare-ről, Cromwellről, Robespierre-ről, Benjamin Franklinról és annyi mindenki másról adott izgalmas képet sokaknak.

Szüleim, különösen anyám módszeresen vásárolták a jobbnál jobb könyveket, elsősorban mindig ránk, gyerekekre figyelve. Emlékeimben él a családi könyvtár; de hogy milyen gondosan volt az felépítve, nemrég döbbentem rá, amikor – anyám halála után pár évvel – bátyám elköltözése miatt a megörökölt könyvbirodalmat bedobozolva el kellett szállítanom. A komoly irodalmi művekre alapozott gyűjteményt az ifjúsági ismeretterjesztő és szépirodalom, a felnőtt – elsősorban kulturális területeket tárgyaló – tudományos ismeretterjesztő irodalom, a néprajzi és zenei és annyi másféle irodalom válogatott művei egészítették ki. És micsoda ifjúsági irodalom jelent meg az akkori évtizedekben! Legszívesebben újra nekiülnék…

De miért is voltak ezek a döntően paraszti sorból érkező emberek oly fogékonyak és igényesek a könyvek iránt? Anyám mesélte többször annak idején, mekkora élménye volt, amikor gimnazista korában postatisztviselő – és nagy könyvtisztelő – nagyapám elvitte őt beiratkozni a Corvin téri közkönyvtár akkor mesésnek tűnő birodalmába, ahol változatos alakú és színű könyvek ezrei csábították tekintetét, nemsokára pedig simogató kezét, és élvezettel olvasó szemét. Az élményeket így adjuk át egymásnak, és azok meghatározó emlékeinkké válnak.

Nekem például – annyi más között – emlékezetes az a balladás Cooper-könyv (mely szerző indiánkönyvei, mint tudjuk, nem kifejezetten ifjúsági könyveknek születtek, s legjobban ezt épp A préri mutatja), melyből az emberi szellem és tapasztalat élő erejét tanultam meg tisztelni. Amint Bőrharisnya, akire rágyújtják a prérit a távolból közeledő, ellenséges indiánok, a halálosan fenyegető, a kor eszközeivel megállíthatatlan veszedelmet egy ősi módszerrel hárítja el: ellentüzet gyújt, vagyis ellenirányban fölégeti a talajt, hogy azon a tűzvész már ne találjon magának égethető táplálékot, melynek erejével tovább pusztíthatna. „Kutyaharapást szőrivel”, vonhatnánk le az indián tapasztalat magyar summáját – mert úgy látszik, a nemzedékről nemzedékre áthagyományozódó tudás megóvhat a pusztulástól: nélküle sosem vagyunk fegyvertelenek.

Hát ezért kell és érdemes olvasnunk. A könyv – legyen az akár elektronikus! – védi az életünket. A bennük élő tapasztalattal erősebbek vagyunk.