Olvasás Portál

lovári  |  english

Gondolatok az olvasásról

Gondolatok az olvasásról

2012.02.28. 19:26

Kelemen Erzsébet

AZ ELSŐ OLVASMÁNYÉLMÉNYEIM Az első olvasmányélmény örökre eljegyezheti az embert a könyvvel: megnyílik egy világ, s az első tapasztalat erejéhez hasonlóan újabb és újabb hatások érik a könyv olvasóját. Az első olvasmányélmény így válik élmények együttesévé, a könyvekkel való kapcsolat egyénre szabott történetévé.

Ugyan megélhetik-e ezt a könyvekkel való rendkívüli találkozást azok a gyerekek, akik a tévé és az internet előtt töltik a szabad idejük nagy részét? Olyan kommunikációs médiumok előtt, amik elzárják őket a nyomtatott könyvek kalandra hívó misztikus világától, az írott szó varázsától.

Régen még a tévé is jobban könyvbarát volt: tanító meséi az értékek felé irányították a nézőt. Bálint Ágnes bábjátékai hatására Mazsola lapjait így kezdtem el forgatni iskoláskor előtt, Mazsola és Tádén pedig már a betűket, az olvasást gyakorolhattam. Felejthetetlen élmény volt Manócska tanácsa, a képeskönyv illata, színei, az asztalnál vagy a fotelban ülve, az ágyon heverészve a lapozgatás öröme. Még a nagyszüleimhez is vittem a hónom alatt a kincsemet, akárcsak a nagy meséskönyvemet.

Gyermekkorom a mesék világával volt körbevéve: tündérekkel, királykisasszonyokkal, manócskákkal, a sárkányokat és a gonosz boszorkányokat leküzdő legkisebb fiú bátor történetével. Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséje, Az égig érő fa, Tündérszép Ilona és Árgyélus, Rózsa és Ibolya, a Mátyás királyról szóló történetek vagy az állatmesék (A kis Gömböc, Kacor király, a kakas és a pipe), Benedek Elek kötete, a Világszép Nádszál kisasszony, vagy a Grimm legszebb meséi az olvasás első pillanatától kezdve mindennapos olvasmányaim voltak. Ezekhez hamarosan társultak a pöttyös és a csíkos könyvek: A két Lotti, Heidi, Biri és Bori, Kincskereső Pipitér vagy az Álarcosbál.

Az első tapasztalattal azonos erejű könyvhatást többször átéltem gyermekkorban. Tizenegy éves voltam, amikor a családi könyvtárban ráakadtam Prohászka Ottokár és Tóth Tihamér könyveire. Izgalmas felfedezés volt: a kék vásznas és sárga, puha borítós kötés, a század eleji megsárgult lapok és az a különös, soha nem felejthető könyvillat, ami nem a friss nyomda, hanem az „érett” kötetek illata, mindez teljesen megigézett. A felnőttek csodálkozva figyelték, hogy kislányként hogyan bújom estéről estére ezeket a számukra is nehéz olvasmányokat. Talán a szöveg értelme el sem jutott hozzám, de a nyelvezet, a szónoki nyelv szépsége megérintett, s nem tudtam a hatása alól szabadulni. Hol ízlelgettem, hol mohón faltam a sorokat. S emellett még a magyar szentekről szóló regényes életrajzköteteket is felkutattam: a védőszentemről, majd az Árpádház többi nagy szentéletű alakjairól szóló könyveket. Példaképre leltem bennük az olvasás során. Szerettem volna olyan lenni, mint ők. S ez volt a személyiségemet formáló, az életemre is kiható legnagyobb olvasmányélmény.

A könyvszeretetemben így fért meg békés egymás mellett élésben mese, szónoklat, legenda, leányregény. S egy újabb hatás, az első élménnyel azonos erejű találkozás volt Gabriel García Márquez műve. Anyai nagybátyám, a keresztapám gyermekkoromtól kezdve rengeteget mesélt Dosztojevszkijről, Ibsenről, a fausti embertípusról és a zene varázslatos világáról is, különösen Beethoven művészetéről. Felső tagozatos koromban az ő hatására vettem kézbe – bár jelezte, hogy ez még igencsak korai nekem – az első latin-amerikai olvasmányomat, Márquez Száz év magány című regényét.

Fordulópontok ezek az ember életében. Nem szabad mindettől megfosztani magunkat. Hiszen a könyv olyan dimenziót nyit meg, olyan egyedi élményeket ad, amit mással nem lehet pótolni.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: