Olvasás Portál

lovári  |  english

Gondolatok az olvasásról

Gondolatok az olvasásról

2012.02.28. 19:13

Győrffy Ákos

AZ ELSŐ MERÜLÉS Mint a gyerekek általában, én sem szerettem olvasni. Ugyan mit szeressek rajta, amikor odakint az utcán, vagy lent a folyóparton sokkal jobb, mint bent a szobában egy könyvvel. Pedig rengeteg könyvünk volt otthon, a polcok roskadoztak tőlük, és a szüleim is sokat olvastak.

Az olvasástól való irtózást az iskola ébreszti fel a gyerekben. Biztosan nem úgy jövünk a világra, hogy belénk van kódolva az olvasástól való undor. A baj talán az, hogy az olvasás az iskolában nem elsősorban valamiféle örömforrásként jelenik meg, hanem kényszerként és szigorú elvárások rendszereként. Azért tanulok meg olvasni, hogy azután szoronghassak amiatt, hogy másnapra mit kellett volna elolvasnom? Hát nem. Hagyjuk a fenébe az egészet.

Ez persze nem egészen így történt az esetemben, de a lényeget illetően mégiscsak így. Csak annyit és csak azt olvastam felső tagozatos koromban, amennyit muszáj volt. Egy sorral sem többet. Bár a könyvek iránti érdeklődés már akkor mozgolódott bennem. Órákig el tudtam nézni a könyvespolcra zsúfolt könyvek gerinceit. Csak a címeket olvasgattam, és megpróbáltam elképzelni, miféle könyvek lehetnek azok. Bizonyos könyvek címére máig emlékszem: A kék hegyek ölelésében, Az északnyugati átjáró, Tutajjal a Csendes-óceánon át, A vadon szava… Tetszettek ezek a címek, jól hangzottak, mindenféléket el lehetett képzelni velük kapcsolatban. Olyan volt ez a képzelődés és álmodozás, mintha tényleg el is olvastam volna azokat a könyveket.

Aztán úgy tizenkét éves koromban jött egy betegség. Nem komoly, csak annyira, hogy egy-két hétig nem kellett iskolába mennem. Valahogy a kezembe akadt az Egri csillagok, amit amúgy is abban az iskolaévben kellett volna elolvasnom. Már előre untam, amikor láttam, milyen vastag könyv. A betegség azonban mozdulatlanságra kényszeríti az embert, vagy legalábbis arra, hogy ne menjen ki a házból egy darabig. Ha már ki nem mehetek, gondoltam, akkor olvasni fogok, aztán meglátjuk, mi lesz belőle…

És az lett belőle, hogy alámerültem a könyvben, mintha odalent a Dunán ugrottam volna egy fejest a kompkikötő hídjáról. Alighogy belekezdtem, megszűnt az idő. A gyerekkor amúgy is furcsa viszonyban van az idővel. Hol van, hol nincs. Inkább nincs, mint van. Aztán ez sajnos elmúlik, kilépünk az időtlenségből, és belegázolunk az időbe, mint egy mocsárba. Szóval elmerültem az Egri csillagokban, mint a Dunában. Kitárult egy addig ismeretlen világ, ami azért mégsem volt teljesen ismeretlen. Olyan volt, mintha félálomban képzelődnék mindenféle furcsa és izgalmas dologról, ismeretlen tájakról és emberekről, ismeretlen illatokról és színekről. Csakhogy itt úgy képzelődöm, hogy közben valaki fogja a kezem és vezet egyre mélyebbre ebben az ismeretlen tájban. Ő mondja meg, merre menjünk, milyen helyszíneket járjunk be, kivel találkozzunk, de aztán rám bízza, hogy mit gondolok erről, ahogy azt is, hogy tetszik-e nekem ez az egész. Egyszóval nincsenek elvárásai, csak bevezet egy világba, és a többit rám bízza. Akkor értettem meg, micsoda varázsló az író, aki képes szavakból egész világokat belénk szőni. Hogy a történet, ami a papírra van nyomtatva, bennünk kel csak életre.

Az Egri csillagok után már nem volt megállás. Jöttek Jules Verne (vagy Verne Gyula) könyvei, az Utazás a Föld középpontja felé, a Grant kapitány gyermekei, a Kétévi vakáció, és a többi mind. Nem tudtam betelni ezzel az új élménnyel, amivel az olvasás ajándékozott meg. Rájöttem, hogy van bennem egy olyan világ, ami legalább akkora, mint a kinti világ. Ha nem nagyobb… És hogy ez a benti világ ugyanolyan izgalmas és nagyszerű, mint a kinti világ. A könyvek pedig, amelyekből azóta több ezret elolvastam, mind ennek a benti világnak a megismerésében segítettek nekem. Mert ha nem ismerjük kellőképpen ezt a benti világot, ami a szívünkben rejtőzik, akkor esélyünk sem lesz arra, hogy a kinti világban eligazodjunk majd.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: