Gondolatok az olvasásról
2012.02.28. 18:29
Czigány György
LOVAK, MEDVÉK, EMBEREK Nemcsak magyar népmeséket mondott és olvasott nekem anyám és apám, nemcsak a kedves, betyárokkal megküzdő állatok, a brémai muzsikusok kalandjait hallgattam, bizony „horrort” is: beleborzonghattam a Grimm fivérek mese-gyűjteményének egyik-másik ijesztő történetébe. (Nem tudtam, hogy ők kiváló nyelvészek voltak s hogy egyikük, Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe nagyságához méltónak találta Petőfi Sándort! Jó, hogy nemrég Günther Grass regényt írt róluk.) Mindenféle mesék öröméért hamar megtanultam olvasni, s akkor már nem szorultam rá a szüleim által nyújtott szellemi táplálékra, inkább én számoltam be nekik lelkesen az olvasás élményeiről.
Családomhoz tartoztak, közeliek voltak az életre kelt rongybabák, beszélő kutyák s egyéb mese-figurák: tündéri balgaságuk, gyermeki ártatlanságuk, mulatságos történeteik által. Tányértalpú Barnabás, Zebulon, Mufurc és Mickó, jóságos és nemes medve-uraságok utazásairól olvastam s tűnődtem azon, hogy milyen is Mackó Dani úri neveltetése otthon meg a falusi iskolában. Izgulhattam a Vitéz Úr, Paprika Jancsi és a Muki majom, meg az előkelő bolha: Eszmeralda hercegnő kalandjain. Fogyatékosságaiknak nemcsak bája, erkölcsi ereje is volt. Érdemes ám, ha sorsuk részesei lehetünk, az ő mese-létük vonzásában élni, hiszen amin köznapjainkban szomorkodnánk, azon csak nevetünk s túlvilági jóakarattal mosolygunk félelmeinken, fontoskodó törekvéseinken, minden emberi butaságon.
Apám mindennap elkísért engem Révfaluból a belváros túlsó felén lévő iskolába, gyalog. Útközben a már kiolvasott mesekönyvek, a bennük véget ért történetek folytatásait rögtönözte fáradhatatlanul. „És azután?! Azután mi történt?” – ezek voltak az én nyughatatlanul kíváncsi kérdéseim, biztatásul is az elmaradhatatlan folytatásra. De létünk értelmét is ez adja: van-e folytatás?
Zoltán fiam ugyanezt ismételte meg lánya, fia kedvére: meséi két mindenkor vágtázni vágyó lóról szóltak, a bölcs Csodáról és az örökké zűrzavarokat keltő Kószáról Gödöllőn, vagy Santorinin, a mogyoródi versenyautó pályán, vagy az Eiffel-torony körül Párizsban, vigasztaló lehetetlenségek derűjével, iróniájával.
Kisiskolásként én Az egri csillagok szerzőjének nevét jól megjegyeztem, de a Gárdonyinál valamivel idősebb Sebők Zsigmondéra nem figyeltem föl. Gaál Mózeséra sem, aki a tisztviselőtelepi főgimnázium igazgatójaként Babits Mihály főnöke s barátja volt. Tábori Pál neve számomra már csak londoni áthallással vált ismerőssé, amikor az angol rádió, a BBC bemondója lett. Zágon Istvánról, a mérnökből lett íróról, humoristáról se tudtam semmit, pedig az ő Paprika Jancsi történetei gyermekkorom fölvidítói voltak éppúgy, mint az említett szerzők medvéi, kleptomániás majmai, furfangos rókái mind! (Sebők Zsigmond gyászbeszédét Molnár Ferenc mondta – A Pál utcai fiúk, s vidám színpadi jelenetek írója – Gaál Mózesét pedig a Nyugat folyóirat híres kritikusa, Ady egyik fölfedezője: Schöpflin Aladár fogalmazta meg.)
Képzeletünkben filmként elevenednek meg a mesék, de ezeket a képsorokat igencsak inspirálják a meséhez tartozó rajzok! Mühlbeck Károly háromszázezer vidám vázlatának, grafikai munkájának egy ezrelékére biztosan emlékszem, ez is nagy mennyiség!
Rólam, rólunk, rólatok szólnak a gyerekmesék: lovakról, medvékről, emberekről, sugallva valamiféle önfeledten boldog, édesanyai és anyanyelvi biztonságot adó világot, mely persze képtelen és hihetetlen, ugyanakkor magától értetődő, mint minden csoda. Általuk térhetek most is vissza gyerekkoromba.
Jó itthon.
Hozzászólások: