Olvasás Portál

lovári  |  english

Gondolatok az olvasásról

Gondolatok az olvasásról

2012.02.28. 18:29

Czigány György

LOVAK, MEDVÉK, EMBEREK Nemcsak magyar népmeséket mondott és olvasott nekem anyám és apám, nemcsak a kedves, betyárokkal megküzdő állatok, a brémai muzsikusok kalandjait hallgattam, bizony „horrort” is: beleborzonghattam a Grimm fivérek mese-gyűjteményének egyik-másik ijesztő történetébe. (Nem tudtam, hogy ők kiváló nyelvészek voltak s hogy egyikük, Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe nagyságához méltónak találta Petőfi Sándort! Jó, hogy nemrég Günther Grass regényt írt róluk.) Mindenféle mesék öröméért hamar megtanultam olvasni, s akkor már nem szorultam rá a szüleim által nyújtott szellemi táplálékra, inkább én számoltam be nekik lelkesen az olvasás élményeiről.

Családomhoz tartoztak, közeliek voltak az életre kelt rongybabák, beszélő kutyák s egyéb mese-figurák: tündéri balgaságuk, gyermeki ártatlanságuk, mulatságos történeteik által. Tányértalpú Barnabás, Zebulon, Mufurc és Mickó, jóságos és nemes medve-uraságok utazásairól olvastam s tűnődtem azon, hogy milyen is Mackó Dani úri neveltetése otthon meg a falusi iskolában. Izgulhattam a Vitéz Úr, Paprika Jancsi és a Muki majom, meg az előkelő bolha: Eszmeralda hercegnő kalandjain. Fogyatékosságaiknak nemcsak bája, erkölcsi ereje is volt. Érdemes ám, ha sorsuk részesei lehetünk, az ő mese-létük vonzásában élni, hiszen amin köznapjainkban szomorkodnánk, azon csak nevetünk s túlvilági jóakarattal mosolygunk félelmeinken, fontoskodó törekvéseinken, minden emberi butaságon.

Apám mindennap elkísért engem Révfaluból a belváros túlsó felén lévő iskolába, gyalog. Útközben a már kiolvasott mesekönyvek, a bennük véget ért történetek folytatásait rögtönözte fáradhatatlanul. „És azután?! Azután mi történt?” – ezek voltak az én nyughatatlanul kíváncsi kérdéseim, biztatásul is az elmaradhatatlan folytatásra. De létünk értelmét is ez adja: van-e folytatás?

Zoltán fiam ugyanezt ismételte meg lánya, fia kedvére: meséi két mindenkor vágtázni vágyó lóról szóltak, a bölcs Csodáról és az örökké zűrzavarokat keltő Kószáról Gödöllőn, vagy Santorinin, a mogyoródi versenyautó pályán, vagy az Eiffel-torony körül Párizsban, vigasztaló lehetetlenségek derűjével, iróniájával.

Kisiskolásként én Az egri csillagok szerzőjének nevét jól megjegyeztem, de a Gárdonyinál valamivel idősebb Sebők Zsigmondéra nem figyeltem föl. Gaál Mózeséra sem, aki a tisztviselőtelepi főgimnázium igazgatójaként Babits Mihály főnöke s barátja volt. Tábori Pál neve számomra már csak londoni áthallással vált ismerőssé, amikor az angol rádió, a BBC bemondója lett. Zágon Istvánról, a mérnökből lett íróról, humoristáról se tudtam semmit, pedig az ő Paprika Jancsi történetei gyermekkorom fölvidítói voltak éppúgy, mint az említett szerzők medvéi, kleptomániás majmai, furfangos rókái mind! (Sebők Zsigmond gyászbeszédét Molnár Ferenc mondta – A Pál utcai fiúk, s vidám színpadi jelenetek írója – Gaál Mózesét pedig a Nyugat folyóirat híres kritikusa, Ady egyik fölfedezője: Schöpflin Aladár fogalmazta meg.)

Képzeletünkben filmként elevenednek meg a mesék, de ezeket a képsorokat igencsak inspirálják a meséhez tartozó rajzok! Mühlbeck Károly háromszázezer vidám vázlatának, grafikai munkájának egy ezrelékére biztosan emlékszem, ez is nagy mennyiség!

Rólam, rólunk, rólatok szólnak a gyerekmesék: lovakról, medvékről, emberekről, sugallva valamiféle önfeledten boldog, édesanyai és anyanyelvi biztonságot adó világot, mely persze képtelen és hihetetlen, ugyanakkor magától értetődő, mint minden csoda. Általuk térhetek most is vissza gyerekkoromba.

Jó itthon.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: