Olvasás Portál

lovári  |  english

Gondolatok az olvasásról

Gondolatok az olvasásról

2012.02.28. 14:31

Éjszaki Károly

A jelzett előkészültség következtében a latin művek voltak olvasmányaim tárgyai, legkedvesebb a történelem, s a hőseik. …

A latinok olvasásából azonban kizökkentett, és a magyarra csábított egy hölgy, – ha szabad egy nő cselédet így tisztelni, de ki tőlem ezért magasabb czimet is megérdemel.

Nagyanyám belső cseléde Kocsi N. Zsuzsi egy magyar és módos falú jegyzőjének lánya volt; apja jó módban lehetett, mert könyveket szerzett, de jól is élhetett, mert halála után leányára e könyveken kívül alig maradt örökség. A reformátusok falusi iskolái hasonlíthatatlanul jobbak voltak, mint a pápistákéi, Zsuzsi is református lévén, nemcsak szabatosabban, és jobb kiejtéssel beszélte a magyart, de a magyar irodalmat is jobban ismerte, mint én, az úgynevezett „jó deák”, ki megnevezni is alig tudtam volna egypár magyar írót; mentségül legyen felhozva, hogy hat gymnasiumi év alatt az iskolában egyetlen magyar író nevét csak megemlíteni sem hallottam.

Ezen – szolgálatba menni kényszerült – K. N. Zsuzsit szemelte ki sorsom, hogy nemtőm, mentő angyalom legyen. Idősebb volt nálam, ügyesebb is, cselekvőbb is, s mi több: értelmes ügyes felolvasó, és dolgai felől erre volt bőven értekezése. Egymás után szedte elő öröksége tárgyait, melyek az addigi magyar irodalom termékei voltak. Midőn sokára mindannyin átment, kezdte előröl; én és öcsém, utóbb pajtásaink, kettő három, sőt többen hallgatói voltunk.

Nem tudom elmondani a Zsuska által felolvasott művek íróit és czímeit; – ezzel nem igen törődtem, a regény meséje érdekelt főképp, – minél erősebben bonyolódott, s minél igazságszolgáltatóbb volt a vége, annál jobban tetszett. Mindezek, lévén regényszerűek, nagyobbára érdekes, sőt nagyszerű dolgoknak tetszettek, de azért hatásuk nem volt tartós, az utóbbi elmosta az előzőnek hatását. Legtöbbje Dugonics műve volt, egyesek Barótié, Bacsányié, Mészáros Ignáczé; czím szerint, a mennyire emlékezem, a következők: egypár németből fordított regény, melyekből részletekre ma is emlékezem, de cziműkre Trója veszedelme, Etelka, Az arany karperecek, Jolánka, Kárigám, Herfort és Klárika nem. De bár akkor nagyszerű dolgoknak tetszettek, ma már szerény hatásra számíthatnak. De aztán most következett a „hadd el hadd!” Zsuzsi most állt elő az irodalmi csemegével, mely éppen a mi gyerek companiánk szája izének felelt meg, megjegyzendő lévén, hogy akkortájt a deák „gyerek” számba ment, míg a filosofiára nem jutott, illetve a „kis deákból” „nagy deákká” nem lett., Zsuzsi hozzáfogott az „Egy falusi notáriusnak budai utazásához”. Gvadányi József grófnak e műve képezte a hatás netovábbját minden eddigi olvasottak, hallottak rovására.

Méltó társul bizonyult az utána következő „Rontó Pál, és gr. Benyovszky Móricznak élete.” Ezeket általános „újrázás” követte, és közkívánatra ismétlés. Gvadányi e két műve lett a mind eddig olvasottak fénypontja.

Tartozom azon beismeréssel, hogy az említett magyar művek hatásának, és különösen Zsuzsi – bár öntudatlan – kezdeményezésének köszönöm azon gyökeres változást, mely elvont a latintól, s megtérített magyarrá.

Tarkáztuk tárgyainkat a ponyvairodalom termékeivel is. Ilona a szép tündér kisasszony és Árgilus királyfi históriája, melyet Zsuzsi népes episodokkal bővített. Genovéva históriája, Senki Pál, Rápsel, Angyal Bandi, Zöld Marczi, Becekereki, Palatinszki sat. Egymást váltották fel Zsuzsi magyarázata kapcsán.

Az akkori nevelés és tanügy rovására, s nem az enyémre esik, hogy nagyanyám fiatal szobalánya a magyart irodalomról több ismerettel bírt, mint én, az akkor végzett rhetor és poeta, és a kimondott jó deákok egyike.

E közben olvasmányaim minőségében változás ált be. Véletlenül fedeztem fel egy kölcsönkönyvtárt. Könyvei nagyobb részt német, de azért elégséges számban magyar nyelvűek voltak „szépséges románok!” mint gazdájuk dicsérőleg mondogatta. (A „regény” szó még nem volt feltalálva) magyarra fordított német akkor kísértetes regények voltak azok a „Waltdorf”, a Vassziklai Fridolin” a „Két szép tündér leányok”, sat. E regényekben a hősnek, ki hamisítatlan német Ritterül mutatta be magát, egy „kísértet”-szerű jótékony szellem állt segítségére. Írója hősét bátran besodorhatta a legkétségbe ejtőbb helyzetbe, a családi kísértet kimentette mindig. Ezeket olvastam nagy buzgalommal.

A szünnapokra haza jutottam az apai házhoz. Mi lesz most? Honnén kerül olvasmány? Apámnak könyves szekrénye gyér reménnyel kecsegtetett, tudva, hogy tartalma nagyobb részben német, részben latin, és legkisebb részben áll magyar művekből, kerül e abból nekem való? A németet nem kedveltem, a latinnal nyakig voltam, a magyarnak éreztem most már szükségét. Eddig a bármi nyelvű képes könyveket kértem ki, most a szekrény kulcsát kértem, hogy magyar könyv után kutassak. Első, mit találtam Ányos Pál, aztán Báróczi művei voltak, utánok egy németből fordított kísértetes regény következett. A verses költeményeket illetőleg beismerem a bűnömet, hogy legkevésbé a lyrát kedvelem, a balladák és románzák jobban fognak rajtam, legjobban a hősiek, tulajdonképen verse szedett regények.

Az említett könyvekkel végezve, s tovább keresve találtam bőrbe, arany díszítéssel kötött három könyvet, mint kitűnt, boldogult anyám hagyatékát, Kisfaludy Sándor műveit. A két első kötet „Himfy szerelmeit”, a harmadik „Regéit” tartalmazta.

A „szerelmek”, kivált a „kesergő”, kevéssé hatottak rám.…

… Rákerült a sor a „Regékre”. Mindennek, miteddig olvastam-hallottam, hatása elfakult-eloszlott azon hatással szemben, melyet e Regék bennem keltettek.…

... A „magyar előidőből való” való ezen „regék" a „Czobáncz, Tátika, és Somló” keltették a legerősebb hatást, melyet az évek után következők: Dobozi, Döbrentei, Kemend, a Szt. Mihályhegyi remete, A megbosszult hitszegő, hasonló gyönyörrel tápláltak, s hányszor olvastam ezeket elölről kezdve végig, és ismét. Kisfaludy Sándor műve velem hált.

Legyőzhetetlen vágyam keletkezett minden „történetek” számba vett „regék” színhelyeit látni, megjárni, bekalandozni. Addig erősködtem apám körül, hogy ha már egyszer expedícióként megjáratta velünk Esztergomot, hogy ott az építés alatt álló bazilikát megbámuljuk, annál inkább elküldhet bennünket a magyar előidők regéinek színhelyére, melyek érdekessége mindenek fölött áll, – mert hát mi egy bazilika egy várromhoz, hát még öt-hathoz képest.

Végre sikerült.

 

 

Éjszaki Károly (1818-1907) mérnök, a Petőfi Társaság alelnöke.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: