Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyvtári Nap 2017. - Budapest

Könyvtári Nap 2017. - Budapest

2017.08.28. 08:08

Augusztus 30-ig jelentkezhetnek a bemutatkozni szándékozó könyvtárak, levéltárak és múzeumok

Könyvtárak, levéltárak és múzeumok mutatkoznak be a budapesti egyetemisták számára, akik egyben be is iratkozhatnak ezen intézményekbe a programon. Az idén is - két helyszínen és időpontban - 20-20 kiállítót várnak a Könyvtári Napra a szervezők.

 

 

 

 

 

A Magyar Információtudományi Alapítvány idén is megrendezi a Könyvtári Nap című, könyvtárakat, levéltárakat és múzeumokat bemutató programját, a tavalyi pozitív tapasztalatokból kiindulva ezúttal is két alkalommal, két helyszínen:

szeptember 12-én (kedden) 10:00-16:00 között, az ELTE BTK campusán

(1088 Budapest Múzeum körút 4./c),

valamint

szeptember 14-én (csütörtökön) 10:00-16:00 között, az ELTE lágymányosi campusán

(1117 Budapest Pázmány Péter sétány 1./c).

A rendezvény célja, hogy a budapesti egyetemi hallgatók megismerjék ezen intézményeket, és a tanulmányaikhoz szükséges könyvtárakba, levéltárakba a tanév elején minél egyszerűbben beiratkozhassanak, esetleg kedvezményesen is.

A részt venni szándékozók az alábbi linken található űrlapon jelentkezhetnek augusztus 30. 18:00-ig.

Az idén is 20-20 kiállítót várnak helyszínenként.

A jelentkezési űrlap elérhető itt: https://goo.gl/forms/Ks4txMKP8ZBHWwA73

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: