Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Bilicsi Erika: Tündérek a tündérpalotában – tündérboszorkány a könyvtárban

Nyomtatási nézet

Olvasásnépszerűsítő rendezvény az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban

 

Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban (opkm) 2010. március 1-jén tartott rendezvényen a látogatók részt vehettek a Könyvtárostanárok Egyesületének (kte) szakmai napján, megismerkedhettek a Norvég projekt keretében megvalósuló épületfelújítással és a szolgáltatások bővítésével, megtekinthették a Tündérboszorkány a könyvtárban című bemutató foglalkozást, a kisebbek pedig játékos vetélkedő keretében járták be az épületet.

Az opkm dísztermében reggel 10 órától délután 15 óráig tartott a szakmai program, melyen mintegy 60 vendég vett részt. Dr. Varga Katalin, az opkm igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Kiss Katalin, az IBBY titkára ismertette a Mese útja – Tündér hava programsorozatot. A Tündérpalota épületét bemutató kiállítást Polgár Tamás, a Norvég Királyi Nagykövetség tanácsosa nyitotta meg, végül Lázárné Szanádi Csilla üdvözölte a kte tagjait.

A szakmai programmal párhuzamosan az épületet bemutató programokon is részt vehettek a látogatók. Bakó Anna, a múzeum munkatársa járta be az épületet az érdeklődőkkel a Pincétől a padlásig című program keretében. Újra megtekinthető volt a Szép képekben kis világ című gyermekkönyv-történeti kiállítás is, Bogdán Melinda vezette az érdeklődőket az Orbis Pictus – szemléltetés az iskolában című kiállításon, lehetőség volt szakmai vezetéssel egybekötött sétán is részt venni a Tündérpalota és a Tisztviselőtelep című program keretében.

A gyermekprogramokon mintegy 150 tanulót láttunk vendégül.

Az elte hallgatói a Tündérek a Tündérpalotában játékos vetélkedő keretében ismertették meg egy-egy osztállyal az opkm épületét és a Tündérek könyvei kiállítást. A feladatlap megoldása után a gyerekek Szakmári Klára vezetésével kipróbálhatták a papírmárványozást is.

Az olvasóteremben Fazekasné Sín Gyöngyi, a ii. Rákóczi Ferenc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola könyvtárostanára két alkalommal is bemutatta Adoryán Emese, a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola és Óvoda könyvtárostanárának Tündérboszorkány a könyvtárban című foglalkozását. A program keretében a tanulók megismerkedtek Bosnyák Viktória Tündérboszorkány című regényével, miközben könyvtárhasználati, információkeresési ismereteket szereztek: találós kérdéseket fejtettek meg, gyakorolták az online, illetve a kézikönyvben való keresést, hallott szöveg alapján adtak választ kérdésekre stb. Az esemény különlegességét adta, hogy maga Bosnyák Viktória is aktív résztvevője volt a bemutatónak.

A Tündérboszorkány a könyvtárban részletes leírása megtalálható a www.meseutja.hu oldalon.

(B)

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: