Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Kerekes Pál: Polcunkon az e-könyv

Nyomatási nézet

Az olvasás világa megváltozik. A könyv korszakváltás előtt áll. Az internet és a különböző hozzáférési eszközök – mint az iPad, a mobiltelefon, a note-book, az asztali számítógép, és természetesen maga az e-reader – átalakítják a tudás és a műélvezet megszokottságait. A gazdag és nemes hagyományú nyomtatott könyv kizárólagossága megszűnt. A szövegek az internetre kerülnek, olvasásukhoz innovatív készülékek szükségesek. A képernyő napi életünk részévé vált, a betűáradatot elektronikusan kapjuk, digitálisan továbbítjuk.

Ez persze nem jelentheti azt, hogy ki kell verni a könyvet azok kezéből, akik még nem tértek át valamilyen elektronikus kijelző használatára. A papírművek olvasói nem kulturális gyámoltalanok.

Ám az is tarthatatlan, hogy olvasási tevékenységnek – a tiszta szándékot akár nem is vitatva – csak a nyomtatott szöveg böngészését tekintsük. Ez printfétisizmus, amelynek gyengébb-erősebb változataival betűfalóknál és ritkán lapozgatóknál egyaránt találkozunk.

A Könyv és Nevelés legutóbbi számában megjelent teoretikus írások [1] letisztult gondolkodása és nyitott szemlélete is érzékeltette: a nyomtatott és az elektronikus könyv szembeállítása nem lehet más, mint zsákutca. A p-könyv (p, mint papír, mint print) rokona, s mint a családban is megesik, esetleg versenytársa az e-könyvnek. Nem egymást megsemmisítő kultúrtechnikai eszközök a könyv-verziók, hanem egymást kiegészítő műveltségi fundamentumok. Ezt ki kell mondani, bármilyen egyszerűnek tűnő igazságnak is látszik. A digitális platformon létrejött tartalom világa csak a hagyományos kultúra összefüggésrendszerében értelmezhető.

A Háború és béke vagy a Zalán futása a könyvbarátok számára ma még többnyire betűemlék, nyomtatott írásműhöz kapcsolódó élmény. Az új nemzedékeknek az alapművek már karaktersorozatokat jelentenek, a fiatalok jelentős része számítógépen találkozik először az irodalom nagy alkotásaival. Mindez nem okoz műveltségi fellazulást, a textvariációk nem címkézhetők minőségi védjegyekkel. A nyomtatott könyv sem különb egy selyemre írott alkotásnál, vagy az agyagba égetett feljegyzéseknél. Ezek is írásformák, értéktárak. Az internet szerves és átlátható fejlődés eredménye, kulturális gazdagodást hozott, még ha néha idegenkedünk is gyakran vadhajtásaitól.

A print könyv megszokott helye a könyvespolc, az íróasztal, vagy más személyes zugoly, felület: éjjeliszekrény, párna alatti süppedék, konyhaasztal sarka. De hova kerüljön az e-könyv-olvasó? A számítástechnikai eszközök közé, a monitor vagy a gépház mellé? Talán a note-book táskába csúsztatva? A várakozó mobilok és fényképezőgépek akkufeltöltő kimeneteinek környékére? Határozott nem a válaszom. Az e-book tere a könyvespolcon van kimérve, oda illik a szerkezet. A kötetek sorába helyezhető. Méretben stimmel is, ha bőrkötésében tároljuk (többnyire azzal szállítják), még nem is üt el más borítóktól, gerincektől. Fontos ez? Azt hiszem, igen. Az e-könyv elsősorban szöveg, tudás és érzelem, és csak másodsorban gépezet.

A könyv még sohasem volt ilyen magas társadalmi elismertségben, mint ma. Érdemes emlékeztetni: már nem papírboltok félreeső sarkában árulják a nyomtatott kiadványokat, nem is könyvkötők műhelyeiben, mint keletkezése idején, hanem pazar palotákban, vagy a plázákon belül a legkiemeltebb helyeken. Az e-book, ha lehet, még magasabb társadalmi presztízzsel bír, úgynevezett prémium termék. Ebből a találkozásból a tartalom kipróbált anyagai – érték, időállóság, útjelzés – még magasabb szinten emelkedhetnek ki.

Már van rálátásunk, időben és térben megfigyelhetjük: a digitális olvasáskultúra is finomodik, tökéletesedik. A kijelzők, monitorok, elektronikus platformok változhatnak, mint a könyv is fejlődött évszázadok alatt, a lényeg ugyanaz marad: a mű el kell jusson az olvasóhoz. Az olvasókat meg kell nyerni a betűnek, legyen az nyomtatott szöveg vagy elektronikus text. Az e-book nem végállomás, a könyvexpressz robog tovább. „A könyvnyomtatás mindig hatása alatt állott kora összes műszaki és gazdasági, társadalmi és szellemi irányzatainak.” – írta Kner Imre nyomdász-kiadó 1937-ben. [2]

Ma is igaz lehet ez a megállapítás, az e-könyv fejlődése és kialakítása talán épp a legjobb bizonyíték erre.

Meg kell jegyezni, hogy az előző korszakok bibliográfusai sem állandó – és különböző művelődési elvárások alapján rögzült – instrumentumnak érzékelték a könyvet. Éppen ellenkezőleg, úgy tekintették, mint szüntelenül megújuló értékközvetítőt. Folyamatosan foglalkoztatta az ágazat minden szereplőjét a könyv jövője, pedig korántsem éltek át olyan gyökeres változásokat, mint mi napjainkban. Fitz József könyvtörténész, bibliográfus, az Országos Széchényi Könyvtár egykori igazgatója, így ír 1930-ban [3]: „A könyv fejlődése mindig tükre, naplója volt  az emberiség fejlődésének; ami találmányt a korok felvetettek, ami természeti erőt az ember irányítani tanult, a könyv igyekezett a maga céljára hasznosítani. Ki tudja, milyen találmányokkal jön a jövő s milyen lesz a jövő könyve? Csak annyi bizonyos, hogy akkor is az ezerarcú élet, az emberiség haladásának tükre lesz.”

 

Jersze, elektronikusan is!

Csongor és Tünde híres hármas út jelenetében a kalmár így szól:

„Itt van zsebemben a tündér világ,

Itt láthatod meg, jersze, légy búvár.

…….

(Megy. Vissza kiállt, zsebére ütve.)

Itt a tündérhon, itt van, nézd, viszem.”

 

Vörösmarty örökérvényű versdrámájában a zsebét mutogató pénzember emlékezetes figura. Mára úgy alakult, hogy a gazdagságával kérkedő kalmár mellett a következő darabbéli utazó, a tudós is csapkodhatja a zsebét, ő is viszi magával a teljes tündérhont: feltéve, ha rendelkezik elektronikus könyvolvasóval. Egy ilyen berendezésre – konfigurációtól és művektől függően – nagyságrendileg ezer kötet fér el, és válik gombnyomásra olvashatóvá. Ez szellemi tündérhon, a keresett „üdlak”, és nem jelképes, mint a pénzember zsebet fitogtató gesztusa. A ruha belső zsebébe rejthető eszközön valóban elérhető egy kisebb könyvtár állománya. Jól olvashatóan, betűfüggőknek is élvezhetően. „Jersze, légy búvár.”: ez a felhívás egészen konkréttá vált az e-bookkal közelebbi ismeretséget kötő olvasók számára.

Vörösmarty említése kapcsán elkerülhetetlen, hogy a nagy költő témába vágó művét is felidézzük. A Gondolatok a könyvtárban című verséből sokan ismerik a szállóigévé vált sorokat: „Országok rongya! könyvtár a neved,” – máig ható, megrendítő szavak, a hatáselem éppen az, hogy a könyvkultúra alapvonásaként nem a matériától független mű, hanem a rongyból erjesztett, múlandó papír kerül előtérbe. Mai szóval úgy mondanánk, a szöveg helyett annak hordozója foglalja el a középpontot, megbontva a könyv mint kulturális műdarab elfogadott összetevőit.

Vörösmarty nem sejthette, hogy korunk valóban drámai módon szembe fog nézni a tartalom és vivőanyagai problematikájával. A könyv – akárhányszor nyomtatják újra – tartalmilag változatlan formában (legalábbis normális esetben) kerül fel ismét a polcra, addig az elektronikus dokumentumnak különféle „konvertálásokon” kell átesnie, mielőtt szolgáltatni lehet; az elektronikus archiválás az esetek túlnyomó többségében a tartalomnak a hordozótól való elválasztását és egy teljesen megváltozott formátumú, önálló dokumentum létrehozását jelenti. Ez egy új folyamat, más terminológia, amely értelemszerűen felveti a kérdést: az olvasók „megtanulják”- e az online vagy digitalizált tartalom fogyasztását, vagy csak élettelen szövegpreparátumnak, írásmatériának érzékelik az eléjük táruló oldalakat? Az elektronikus kínálatot a nyomtatott változat bővülésének vagy leszűkítésének érzékelik a használók? Talán nem túlzás azt állítani, hogy hermeneutikai szakadék van kialakulóban. Éppen ebben a kontextusban különösen elgondolkoztató Heidegger axiómája: „Az értelmezés nem a megértettek tudomásulvétele, hanem a megértésben kivetített lehetőségek kidolgozása” [4]. Ez az értelmezési szemlélet csak tovább finomítja a kérdést: ami könyvként hat és igaz, nem mindig él meg a monitoron? Magyar hasonlattal élve, mint pusztában a futóhomok, olyan vad és kiszámíthatatlan adattömeggé válhat a szöveg, ha leválasztják eredeti hordozójáról, és elektronikusan prezentálják? Textstruktúraként viharzik át a monitorokon a digitális termék, csak a reprodukció élményét adva a felhasználónak alkotó viszonyulás helyett? Még tovább menve: reális a veszélye annak, hogy textkivágatok összeállításába fordul a fogalmazás, a megértés pedig karakterlistázó mechanizmussá egyszerűsödik a számítógépek által közvetített kultúrában?

Vagyis a hordozótól való elválasztás látszólagos formai ténye, nem rejti-e magában a tartalomvesztés kockázatát? A szöveg, a megszokott könyvtestbe ágyazva, nemcsak értelmi, hanem érzelmi élmény is: de elektronikus kijelzőkön megkapjuk-e ugyanezt a felfokozottságot?

Érthető a félelem, hogy valami elvész az eredeti alkotásból az elektronikus átalakulás és kivetítődés során. Vehetünk egyszerű példát: az áttördelt szöveg, az oldal hosszúságának amorffá válása, a lap számozásának háttérbe kerülése milyen módon befolyásolja az értelmezést, akár a műélvezet kialakulását, fenntartását. Talán egy példa jól megvilágítja a kérdés mélyre nyúló összetevőit: aki forgatott már XVIII–XIX. századi köteteket, tapasztalhatja, hogy oldalszámozás helyett a folyamatosság jelzésére „őrszavakat” használtak. Tehát az olvasott oldal alján feltüntetésre került a következő oldal első szava. Mai szemmel ez teljesen szokatlannak tűnik, ráadásul pazarlás a hellyel és anyaggal, munkával. Milyen egyszerűsítésnek, „primitívségnek” érezhették a kor olvasói a lapszámozás bevezetését. Egyébként érdekes, ha az ember egy-két oldalt tényleg átböngész ezekben a régi nyomtatványokban, forgatja a lapokat, megszokja ezt a szolgáltatást, az őrszót. Egyszer csak hiányozni kezd másutt is, de végül is mi? Hiszen gyakorlati jelentősége szinte nincs is, a számozás is megteszi. Talán az ember a nyomdász munkájának alaposságát, szakértelmét érzi meg az őrszó kreálásában, ezzel fölértékelve az olvasott tartalmat is?

Nem tekintem felkészültnek magam erre a valóban nagyon szerteágazó, nyelvelméleti és olvasásszociológiai jártasságot egyaránt feltételező kérdéskör kibontására. A témáról egyébként Tószegi Zsuzsa tanulmánya feltétlen ajánlható: Az olvasás trónfosztása? Adalékok a könyvből, illetve a képernyőről olvasás kérdéseihez. [5] Ugyancsak a Könyv és Nevelésben jelent meg Koltay Tibor témára vonatkozó értekezése, Új média – új olvasás? [6] címmel.

Az e-book körüli szövegidentitás problémakörét ma sokan kutatják, hiszen az egyetemi és középiskolás oktatásban az e-könyves lehetőségek egyre inkább előtérbe kerülnek. Az oktatás során a hallgatóktól rendszeresen, mondhatni állandóan hallom a kérdéskörnek megfelelő problémafelvetést. Gyakran kérdezik, megtalálható-e az ajánlott szakirodalom a könyvtárban is, vagy „csak” a weben? További megfigyelésem, ha szubjektívnek is tűnik, hogy a diákok, bár böngészni szeretnek, de memoriter tanuláshoz (magoláshoz) inkább már nyomtatott szöveget használnak. Ez, úgy érzem, nem kényelmi magatartás, a jelek szerint a stabilitást és megbízhatóságot a print változattól várják. Kuriózumként és a folyamatok elszabadulásának jellemzőjeként érdemes idézni a háromszor újjáválasztott texasi kormányzó, az azóta már elnökjelöltként is fellépő Rick Perry 2010-es nyilatkozatát: „A világon semmi okot nem látok arra, hogy miért is kellenének nekünk nyomtatott tankönyvek a következő négy évben Texasban.” [7]

Végezetül hadd tegyem hozzá: nyilvánvaló, hogy a Gondolatok a könyvtárban elnevezésű könyvészeti szakterminológia ma nem fedi le teljes azonossággal a könyvtári folyamatokat. Természetesen ez a vers gondolati kvalitásából és esztétikai értékállóságából semmit nem vesz el. Sőt, a mű tárgyi világának avulása – éppen a költő szellemóriás végtelen és időben korlátlan hatására – ösztönzi az olvasás és írás civilizációjához való kötödésünk napi újragondolását.


Papír nélkül nem könyv a könyv?

Oly sokat nyilatkoztak már erről, és oly keveset hitelesen. Ezért emelném ki a lap előző számában publikált írásokat. A szerzők a könyv tartalomelemei alapján nyúltak a témához: nem ítélkeztek, csak láttatták, hogy bizonyos formai elemek eltűnése bizonyosan hiányérzetet kelt majd. Mint Nagy György írja: „Aki kamaszkorában nem olvasott át hosszú éjszakákat a kislámpa (meg egy üveg baracklekvár) mellett kuporogva, vagy forró nyarak árnyékolt teraszán, vagy Duna-parti lépcsőn ülve, elfeledkezve az idő múlásáról, az nem is fogja tudni, hogy ez milyen – ergo nem fog neki hiányozni…

Azt hiszem továbbra is, hogy a betű a lényeges, a tartalom hozza lázba az olvasókat. A hangulati elemek, mint a könyv illata, fogása, papírjának anyagisága, a lapozás suhogása ugyan fontos, de nem meghatározó. Nem vitás természetesen, hogy a könyv, mint műtárgy is számba jöhet, de ez esetben nem a szerző gondolatai a vezérmotívumok, hanem a manufakturális elemek.

Egész őszintén: aki már használt legalább Kindle 3 szintű e-könyv-olvasót, úgy tapasztalom, nem vágyakozik a könyv fizikai valójának esztétikai átélésére is folyvást. Napi szinten semmiképp, sőt, inkább az előnyöket élvezi óráról órára. Mindig akad felfedeznivaló az ebook readeren. Ugyan nincs illata, de van kiterjedése: rámehetek a webre, levelezhetek, zenét hallgathatok. Ezek olyan fórok, amelyek felveszik a versenyt a print romantikával.

Sajnos, hogy nincs e-könyv-olvasó kölcsönzés. A másodlagos forgalom sem indult be igazán, a használt gépeket is elég drágán adják, alig olcsóbbak új társaiknál. Mert az lenne a jó megoldás, ha módja lenne próbaképp használni az e-readert az érdeklődőknek. Az Országos Széchényi Könyvtárban, valamint a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem könyvtárában már itthon is kipróbálhatják az érdeklődők az eszközöket. Néhány napos ismerkedés és olvasás után szakavatottabban lehetne beszélni a könyvtest szépségeiről kontra e-book gépisége, hidegsége. Összefoglalva: ha valaki úgy látja, tartósan képtelen lemondani a megszokott könyvformátumról, próbáljon lehetőséget találni egy e-könyv-olvasó otthoni tesztelésére. Aztán minden kiderül…

 

Kulturális örökség gép vagy elektronikus könyvolvasó?

A Google Books menedzsere a 2011-es Könyvfesztiválon tartott előadásában kijelentette: a földkerekség könyvállományából már hozzávetőlegesen 15 milliót digitalizáltak. Egy évvel ezelőtt a Google más numeritással is jelentkezett: számításaik szerint a glóbuszon egész pontosan 129 864 880 könyv sorakozik a polcokon. Gyorsan jelentsük ki: természetesen ez nem kötetszámot jelent, hanem könyvcímet. Bár ezt sohasem teszik hozzá, de gondolom, nem lehet másképp.

Vannak más adatok is. Horváth Iván Számítógép és irodalomtudomány című írásában [8] azt becsüli: „…a világon kb. 250-500 millió különböző kiadású, nyomtatott könyv (röviden könyv) van; ebből kb. 12-15 milliót már digitalizáltak. 1 megabájtos könyvekkel számolva a képzeletbeli teljes világkönyvtár mérete tehát nem több, mint kb. 250-500 petabájt. Kb. 70 nemzeti kultúrával számolva egy-egy átlagos képzeletbeli teljes nemzeti könyvtár mérete kb. 3,6-7,2 petabájt; nem nagyon nagy. A magyar könyvek száma becsülhetően nem több kb. 1,2 milliónál; ebből digitalizálva van kb. 70 000. A képzeletbeli teljes magyar nemzeti könyvtár mérete eszerint kb. 1,2 petabájt.”

Ennek az adatállománynak a kezelésére a tanulmány szerzője nem az e-könyv-olvasót gondolja célszerűnek. Első lépésként „kulturális-örökség-gépeket” javasol kiépíteni. Ezek a „kis méretű, alacsony fogyasztású, megfizethető árú kulturális örökség gépek, amelyek bizonyos nemzetközi minimum mellett a teljes nemzeti kulturális örökség anyagát – benne kitüntetett módon a lényegében teljes nemzeti szövegkincset is – hálózattól függetlenül tartalmazzák. Amikor a felhasználónak más adófizetői közösségben digitalizált és hozzáférhetővé tett művelődési kincsre támad kedve, az ő „kulturális örökség gépe” más nemzeti gépekkel az internetszabvány alapján lép kapcsolatba”.

A Google beszámolóit ismerve – bár azonnal jelezve, hogy Európában még csak digitalizálnak, de nem szolgáltatnak, legalábbis a Google Books keretében – már nem is tűnik olyan fantaszta gondolatnak a kulturális örökség gépely. Csak óramű pontosságú legyen, nehogy alkalmanként Petőfit festőnek listázza. A memóriacellákban sok minden megtörténhet.

A nagy számok mellett érdemes a kicsiny egységekkel is foglalkozni. Mivel becsült számokról van szó, nyugodtan játszhatunk tovább a szavakkal. Az én tapasztalatom szerint mindössze egy könyv van a világmindenségben: az, amit olvasunk. Az e-könyv-olvasó némileg módosítja ezt a képet: az a néhány száz kötet, amely a gépünkben van és elérhető azonnal hálózattól függetlenül, mindenképp a saját, személyes biblio-kozmosz nagyságrendi bővülését hozza. Ismét felidézném Nagy György írását: említi, a személyes könyvtára négy-ötezer kötet lehet, elférne az egész egy winchesteren. Majd hozzáteszi:  „De akkor nem tudnám, hogy melyik könyvet vettem gimnazistaként egy antikváriumban, és melyiket kaptam búcsúajándékként egy halálosan beteg barátomtól…” A dologban a furcsa az, hogy az elektronikus könyvtárnak, egy e-könyv-olvasón felsorakoztatott gyűjteménynek is van története. Minden egyes letöltésnek. Aki rendszeres e-könyv használó, tudja, nem könnyű digitális abrakhoz jutni. Meg kell érte dolgozni: elég csak a formátumok változatosságára gondolni, vagy az is lényeg, szabad állományból szereztem (ingyen), vagy vettem? De hol? Itthon, vagy itthon persze, honi számítógépről, de nemzetközi portálról, és nem forintért, hanem euróért, dollárért? És ha kifizettem, milyen gyorsan került elém? A Kindle vagy az iPad esetén az igény jelzése pillanatában (már előre regisztrált az olvasó a bankrendszerekben a gép megvásárlásakor, a gép eleve az ő nevére van konfigurálva) az e-readeren van a mű. Ez élmény, megmarad az emlék, kapcsolódik a könyvhöz. És az is fontos: szinte minden eladásra kínált könyvből le lehet csípni szabadon a szöveg 10-20 százalékát, az is az e-olvasómon terem azonnal a világ bármely pontjáról. Az olvasás szertartása megváltozik: nem a térbe és időbe helyezett ember válik ki a kötöttségeiből a könyv útján, egy légies, az író és az olvasó közös képzeleti világába érkezvén; pont fordítva, az egész glóbuszt – embereivel, tájaival, híreivel – szemem elé kaparinthatom egy iPaddal a kezemben, a fontos az, hogy valami kicsit, személyeset, magamnak valót akarok keresni és találni. S ha sikerül, ez is élmény, összeköt, tanít, örömet okoz.

A kulturális örökség gép és az e-könyv-olvasó egyébként nem szembeállítás, technikailag hamarosan egyazon szerkezetről beszélhetünk, ha a táblagépek (iPad kategória) ilyen gyorsan fejlődnek.


Egy XVI. századi könyves esete a média- és rendszerváltással

Kner Imrét és Fitz Józsefet idéztem az írásom elején. Most még messzebb mennék időben, de a maga problémavalóságában nagyon is mai alkotó életútját előtérbe állítva. Úgy vélem, a nyomtatás kezdetén az internet térhódításához hasonló, közel azonos nehézségekkel kellett megküzdeniük a könyves szakembereknek. Ahogy az internet új médiumnak tekinthető, ugyanúgy az volt a nyomtatott könyv is a kéziratos kódexhez képest. Minden átalakult, új szakmák keletkeztek, hatalmas befogadói rétegek váltak elérhetővé a betű útján.

Heltai Gáspár nyomtató mester, fordító, író-prédikátor izgalmas ténykedésének főbb fordulópontjait mutatnám be a jelen és a régmúlt párhuzamosságainak felvillantására.

Működésének kezdetét (1550, Kolozsvár) ugyanazok a változások jellemezték, mint korunkat. Rendszerváltás zajlott, hiszen az évszázados ideológiai alapok a reformációval gyökeresen megváltoztak. Témánk szempontjából azonban fontosabb, hogy a könyvnyomtatás térnyerésével ugyanolyan kulturális kiszélesedés indult meg, mint napjainkban az internet nyújtotta bővülés.

A könyvnyomtatás feltalálása és hazai elterjedése új helyzetet teremtett. Igaz ugyan, hogy rendkívül korán, Európa nyugati felét is jócskán megelőzve működött már nálunk nyomda (Hess András, 1473), de az igazi könyvtermelés csak a következő század második felében indult el a már három részre szakadt ország magyar részeiben. Néhány év alatt a gépi sokszorosítás szétzilálta az alkotói és befogadói rendszereket, művelődési és tanulási monopóliumok rogytak össze.

Tehát éppen akkor keletkeztek és forrtak ki új kommunikációs eszközök, amikor gyökeresen és veszélyesen felfordult az emberek élete. Talán nem túlzás azt állítani, hogy valami kísértetiesen hasonló történt hazánkban is az utóbbi évtizedekben.

Az „itt és most” megértését talán elősegítheti az „ott és akkor” elemzése. Lehetnek tanulságok, talán prognosztizálható is néhány tendencia, ami megkönnyíti a mai fejlesztési lépések meghatározását. Az összehasonlítás arra is alkalmat ad, hogy – ellentétben minden internetmáguskodással – átéljük és közelítsük a megkerülhetetlen alaptételt: csak a könyvhagyományokra épülő digitális tartalomszármazékok sorolhatók az elektronikus könyvek műfajába. A képpel, videóval dúsított, gyorsan olvasható szövegtöredékekre alapozott mixek, meghatározhatatlan identitású digicsomagok, a könyvszerűség látszatával piacra dobott animációs sémák nem az olvasáskultúra részei. Ezek a végletekig leegyszerűsített, egyidényes termékek inkább a média-formátumokhoz sorolhatók.


Mit tett Heltai Gáspár?

Elsősorban (1) birtokba vette és fejlesztette az új technikát, a könyvkészítést, holott természetesen ilyen jellegű képzettsége, mint lelkésznek, nem volt, nem lehetett. Felnőttként, egy társadalmilag magas státusú hivatás, s a hozzá tartozó jó állás ellenére kezdte újra a tanulást, a gyötrelmes önképzést. Szinte említeni sem kell, hogy magyarul is meg kellett tanulnia, hiszen ezt a nyelvet (szász születésűként) sem otthon, sem a tanulmányai során nem használta.

Másodsorban (2) nem tett ideológiai különbséget. Bár lutheránus – később más reformációs felekezetek híve – volt, a katolikus kiadványokat is ő készítette, hozzá vitték a munkát hitének ellenlábasai is. Ő volt a minőség, azt többre tartották, mint az egyébként nem éppen finom módszerekkel zajló vallási vetélkedést.

Harmadsorban (3) üzletileg sikeres volt. Elfogadta és értelmezte, hogy nem elég a jobbító szándék és a lelkesedés, pénzügyileg is meg kell alapoznia a nyomdáját és kiadóját. Először a támogatókra épített, és csak akkor kezdte meg az önálló kiadványok létrehozását, amikor már képes volt saját lábán megállni. Bár később is kiadott szponzorált könyveket, működésében gazdasági egyensúlyra törekedett.

Negyedszer (4) átlátta, hogy új piacok kellenek, a latin és német betűtengerben csak akkor van esélye Kolozsvárott, ha képes lesz magyar nyelvű kiadványokat nyomtatni és terjeszteni. De hát hol van ehhez a nyelv és az olvasó? Megteremtette. Mester és művész volt egyszerre: írt, fordított, korrektúrával bajlódott, nyelvtant szerkesztett. Értékek mellett – mai szóval – bulvárt is nyomott, kereste az eredetit, de nem vetette meg az átiratokat sem. Kultúrától független vállalkozásokat is üzemeltetett.

A rövid és csak felvillantásokban fogalmazott Heltai ismertető alapján milyen következtetések fogalmazódtak meg egy XXI. századi könyvtáros-informatikusban?

A papírtól leválasztott, de egyelőre mégis túlnyomórészt a betűre épülő elektronikus formatár – az internet – művelődéstechnikai birtokbavétele elkerülhetetlen.

A könyv mint tudásbázis és kultúraközvetítő csak akkor őrizheti meg hagyományos funkcióját, ha az értékek felelősei tempóveszteség nélkül átveszik és hasznosítják a felhasználók igényeit visszaigazoló kezdeményezéseket. Igaz, ezeket át kell szűrni mind az igényeket felvállaló tartalomipar normarendszerén, mind a hálózati kultúra – egyelőre többnyire informális – önként vállalt értékorientációin.

A hálózati kultúra jövője a minőségen, a kvalitásos digitális termékek befogadásán és terjesztési mechanizmusának meggyökereztetésén múlik. Ehhez kezdetben társadalmi erőforrások igénybevétele szükséges, támogatási ösztönzőrendszer kialakítása és működtetése mellett.

Heltai Gáspár tevékenységére utalva azt állítom, csatasorba lehet – helyesebben kell – állítani az online kultúra és tanulás eszközrendszerének kapacitás-bővülését a következő évtizedek remélt művelődésszerkezeti változásaiért: a nyitottságért, a tudás-központúságért és a kreativitás dominálta képzettség-architektúrákért. [9]



 


[1] Nagy György: „Betű” versus”képernyő”; Vajda Kornél: X versus Y?; Tószegi Zsuzsanna: Műveltségeszmény versus funkcionális analfabétizmus; Nádasi András: A megfelelő média kiválasztása[online] http://olvasas.opkm.hu/index.php?menuId=125&action=browser&year_id=17&number_id=78&category_id=0&page=2

[2] Kner Imre: A könyv művészete. Budapest: Szépirodalmi Kiadó, 1972. p. 217.

[3] Fitz József: A könyv története. Budapest: Magyar Szemle Társaság, 1930. p. 79.

[4] Martin Heidegger: Lét és idő. Budapest: Osiris Kiadó, 2004. p. 178.

[5] Könyv és Nevelés, XI. évf. (2009) 4. szám [online] http://olvasas.opkm.hu/index.php?menuId=125&action=article&id=1023

[7] Texasi kormányzó az e-könyvről. Könyvkonnektor, 2011. [online] http://konyvkonnektor.hu/?p=971

[8] Alföld. 64. évf. 2010, március. 3. sz. p. 9–28.

[9] Jelen írás néhány része megjelent a szerző könyvében: Kerekes Pál: E-book kalauz. Az elektronikus könyv kisenciklopédiája. Budapest: Kossuth Kiadó. 2011.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: