Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Tolnai József: Nem érdemtelen tartalmi viták a jövő orosz történelemkönyveiről

Nyomtatási nézet

Egységes lesz a történelemszemlélet az orosz iskolákban?

(Tolnai József szakértő referens, középiskolai tanár, orosz nyelv és irodalom szakos bölcsész, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum)

________________________________

2014-ben jelent meg egy kis füzetecske a Russica Pannonicana kiadásában, Szvák Gyula[1] szerkesztésében, melynek címe: Vita az új orosz történeti koncepcióról[2]. A kötet a Magyar-Orosz Történész Vegyesbizottság Magyar Tagozata 2013. augusztus 29-én és 2014. április 24-én tartott vitaüléseinek anyagát tartalmazza. A kötet szerzői (a szerkesztés sorrendjében): Szvák Gyula, Szili Sándor, Filippov Szergej, Gyóni Gábor, Gebei Sándor, Makai János, Sashalmi Endre, Varga Beáta, Bebesi György, Kurunczi Jenő és Krausz Tamás.


Úgy általában sem érdemtelen arról vitatkozni, hogy egy hatalmas ország meglehetősen bonyolult (és emiatt is nagyon érdekes) történelmét milyen módon, milyen attitűdökkel, szemlélettel, aspektusból ismertessék meg a tankönyvek az orosz diákokkal és az Oroszországban élő összes nemzetiség és népcsoport tanulóival, mondhatjuk: az oroszországi fiatalsággal. Most azonban konkrét apropó tette igazán aktuálissá a kérdést, amikor közvetlenül Vlagyimir Putyin orosz elnök kérésére, azaz a hatalom intenciójára kell elkészítenie a szakmának egy új és „egységes” történelemszemléletet, aminek két alapvetését dokumentumok formájában az Oroszországi Történelmi Társaság[3] szakmai munkacsoportja már le is tette az asztalra. Az „egységes” szót Szvák Gyula maga teszi idézőjelbe bevezetőjében, jelezve ezzel azt a dilemmát, amit aztán több hozzászóló is megfogalmaz a későbbiekben, hogy tudniillik lehet-e egyáltalán ilyet létrehozni, van-e tudományos alapja, létjogosultsága a szemléletegységesítésnek, illetve hogy e tekintetben „meddig lehet elmenni?”.

Ahogy a szerkesztő is megjegyzi, maga az a tény, hogy a hatalom törekszik a történelemtudósokból álló szakma bevonására, mindenképpen pozitívnak mondható, és ha létrejön egy olyan kisebbfajta „csoda” (ez viszont a jelen recenzió írójának idézőjele), hogy a hatalom és a szakma egyetért a történelmi múlt legfontosabb elemeinek megítélésében, akkor ez tényleg iránymutató lehetne nemcsak Európa, hanem az egész világ számára.

A két említett dokumentum közül az első először (látszólag) egyszerűen csak a vitás kérdéseket gyűjti egybe – megnevezve azokat a problémákat, melyekkel kapcsolatban az egységesítés vélhetően a legnehezebbnek bizonyulhat majd, az egyértelmű Az orosz történelem vitás kérdései[4] címmel. Az orosz akadémikusok 31 pontot „hirdettek ki”, helyszűke miatt csak néhányat idézünk ezek közül, az érdekesség kedvéért (bár természetesen mindegyik érdekes):

×         az óorosz állam megalakulása és a varégok szerepe ebben;

×         Ukrajna egyesülése Oroszországgal (okok és következmények);

×         a bolsevikok nemzetiségi politikájának jellege és értékelése;

×         az egypárti diktatúra és J. V. Sztálin egyeduralma kiépülésének okai, következményei és értékelése;

×         a „peresztrojka” és a Szovjetunió széthullásának okai, következményei, értékelése.

Ez a – teljességében 31 pont volt hivatott segíteni (Szergej Nariskinnél, a Duma elnökénél tartott értekezleten született döntés erről) a jövő – egységes – orosz történelemkönyveinek koncepciója elkészültét. Alekszandr Csubarjan, az Orosz Tudományos Akadémia Egyetemes történeti intézetének igazgatója volt az értekezlet egyik előadója, aki a diskurzus gyors lefolytatásának szükségességére hívta fel a figyelmet.

A második dokumentum pedig már maga a koncepció (még mindig csak munkaanyag), az ún. „Standard”[5], füzetünk fentebb felsorolt véleményalkotói leginkább erről írnak. Szvák Gyula szerint: „Ez utóbbi világos képet ad az orosz állam mint megrendelő szándékairól, egyszersmind a tudományos közösség megfelelési hajlandóságának fokáról, egy »egységes« történetszemlélet lehetőségeiről. Ha jól sül el, akkor hozzásegíti Oroszországot a maga legitimációs ideológiájához. Nincs szó arról, hogy az oroszok egy darab egységes tankönyvcsaládot kívánnának bevezetni történelemből. (Ezt Szergej Nariskin egyértelműen kizárta.) Egy egységes történetszemléleti »minimumot« azonban minden tankönyv számára elő kívánnak írni, világossá akarják tenni a történelemtanítás prioritásait, értékszempontjait és szellemiségét.

Mielőtt azonban az orosz történelemkönyvek új „Szabványára” rátérnénk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy azért a két dokumentum megjelenésének milyen fontos előzményei is voltak.

2012. november 2-án például oroszországi és külföldi vezető történészekkel találkozott Szergej Nariskin a törvényhozás épületében.[6]

A Duma elnöke együttműködésre kérte fel a külföldi történészeket, hogy közös gondolkodás eredményeképpen értelmezzék a történelmi eseményeket. Nariskin szerint a történelemértelmezésnek a tényeken és dokumentumokon kell alapulnia, politikai motivációk nélkül. Ugyanezen az értekezleten Alekszandr Csubarjan mondta el, hogy a történelmi emlékezet, a hatalom és a társadalom viszonya, a demokrácia és a civil társadalom kérdései, valamint módszertani problémák lehetnének a közös kutatások témái.

2012. november 24-én a moszkvai Prezigyent hotelben „Oroszország története a XX. század végén világtörténelmi kontextusban” rendeztek nemzetközi konferenciát. A konferencia célja az volt, hogy dialógust teremtsen a különböző tudományágak képviselői számára, annak megértése céljából, hogy milyen, Eurázsia és a világ egésze számára fontos történelmi folyamatok zajlottak a XX. század végén a Szovjetunióban és Oroszországban.

Mindezek tehát már megelőlegezték, hogy az orosz történelemszemlélettel kapcsolatban az orosz történészek a változás, változtatás irányába mozdulnának, 2013-ban aztán ehhez zárkózott fel a putyini politikai vezetés a korábban már említett igény bejelentésével.

De mit is mondott az orosz történelemkönyvekkel kapcsolatban Putyin pontosan? Az Eho Moszkvi, Kommerszant, RIA Novosztyi, ITAR-TASSZ hírforrások alapján Medzibrodszky Alexandra foglalja össze az álláspontot:

Amikor Vlagyimir Putyin erről az ötletről beszélt […], azt nyilatkozta, hogy az iskolák számára készülő tankönyveket szép orosz nyelvezettel (harosim ruszkim jazikom) kell megírni és úgy, hogy az ne tartalmazzon belső ellentmondásokat és kettős értelmezéseket. Ez minden tankönyvi anyaggal szemben kötelező elvárás. «Vlagyimir Putyin arra is kitért, hogy a tankönyveket egy »egységes koncepció keretein belül, a megszakítások nélküli orosz történelem logikájának kereteiben« kell kidolgozni. Az orosz elnök elmondása szerint »szükséges konkrét példákon keresztül bemutatni, hogy Oroszország sorsa a különböző népek, hagyományok és kultúrák egyesülésén alapult.«[7]

2014 elején Putyin találkozott az egységes történelemkönyvek kidolgozóival, s a fenti „elvárást” a következőkkel egészítette ki: „A történelemtanítás egységes koncepciója nem jelent állami, ideologizált nézetazonosságot. A fő irányvonalnak az objektivitásnak, elfogulatlanságnak és a hazaszeretetnek kell válnia. […] Számos történelmi esemény túlságosan ellentmondásos ahhoz, hogy egy oldalról közelítsük meg. Ezzel időnként nagy problémáink adódnak, és mi magunk akarva-akaratlanul lebecsüljük azt, amit elődeink tettek. Hogy miért tesszük ezt, számomra érthetetlen. Az objektív értékelést meg kell adni mindannak, amit népünk több mint ezer év alatt tett.[8]

És akkor most megnézhetjük, hogy a Standard”-ok hogyan is lehetnek képesek a történészek és a hatalom megfogalmazott elvárásainak egyszerre megfelelni a hazai szakemberek olvasatában. A kis kötet „sokarcúsága” kiválóan alkalmas a „Standard”-ok megismerésén túl azok felkiáltó- és kérdőjeleinek bemutatására is a szakma elismert képviselőinek nagyrészt talán objektív, de részben persze szubjektív látásmódján keresztül is.

Szili Sándortól már tanulmányának címe alapján megtudjuk, hogy a „Standard” valójában „az orosz történelmet bemutató, az Oroszországi Föderáció alap-és középfokú tanintézeteinek szánt, új tankönyvi és metodikai koncepció”, bár mindjárt figyelmeztet is bennünket arra, hogy isztoricseszkij sztandart-ot, azaz történelmi standardet is mondhatunk helyette, az egyszerűbb. Szili fejezetről fejezetre mutatja be a 80 oldalas dokumentumot, s nem rejti véka alá ellenvéleményét például az ázsiai hódítások jellegének meghatározásával és a Baltikum birtoklása jelentőségének értékelésével kapcsolatban. Szerinte a dokumentum helyenként egyszerre használ progresszív és retrográd elemeket. A Nagy Honvédő Háborúnak (1941-1945) elnevezett részhez Szilinek ugyan nincs észrevétele (talán ez azt jelentheti, hogy annak az anyagból tükröződő szemléletét elfogadhatónak tekinti), de egy majd mindenki által észrevett és talán köztudottnak (és teljesen elfogadhatónak) is nevezhető alapvetést azért megfogalmaz: „… a Szovjetunió szuperhatalmi és az Oroszországi Föderáció regionális nagyhatalmi státuszát eredményező II. világháborús győzelem különösen nagy becsben áll a szerzők szemében.[9]

Összegzésében pedig leszögezi: „Az önálló fejezetekbe emelt történeti korszakok kronológiai aprózódása különösen a 20. századtól kezdve együtt jár a nekik szentelt oldalszám jelentős gyarapodásával.[10] A korszakolásról egyébként több szakértő is véleményt alkot, maga Szvák például a XIX. század szakaszolatlanságára hívja fel a figyelmet, de szól a közelmúlt történetének „hangsúlyos interpretálási igényéről[11], ami nemes egyszerűséggel megfeledkezik már a putyini periódusról.

Filippov Szergej „Szabvány”-nak kereszteli el a szóban forgó dokumentumot, és „megjegyzéseket” fűz hozzá. Szerinte például az anyagban „… kevés újdonság található, ezért nehezen megítélhető, hogy az új tananyagok mennyire újítják meg a történelem oktatását.[12] Máshol Filippov a hazafias nevelés hangsúlyozása kapcsán egyenesen kijelenti, hogy „Véleményem szerint a történelemtanításnak egyáltalán nem célja a hazafias nevelés…[13] Indoklásában elsősorban a kapcsolódó fogalmakra kérdez rá, amik – s ebben valószínűleg igaza lehet – nem mindig értelmezhetők egyértelműen, vagy fordíthatók át a konkrét történelemórai helyzetekre. Ilyenekre gondol, mint „a történelem kifejtésének hazafias alapja” vagy például: „a történelmi tudat pozitív pátosza”.

Gyóni Gábor szerint két dolog szembetűnő a „Standard” elolvasását követően: egyrészt „a nemzetiségi kérdés kiemelt szerepe”, másrészt az a tény, hogy a témák majd fele az elmúlt 100 év történelmével foglalkozik. Pozitív momentumként említi, hogy az orosz (?) kultúra kiemelt szerepet kap, és itt a népi kultúrát is érteni kell ezen, nem csak a „magaskultúrát”. Ezt követően további vitatható, és/de pozitív példákat sorol fel, s érvel mellettük pro vagy kontra. Összességében – úgy véli, a dokumentum szerint – „a történelemkönyv feladata egy összoroszországi identitás megteremtése […] a jövő nemzedéke számára.[14]

Gebei Sándor „problémák sokaságát” olvasta ki a „Standard”-ból. Kérdéseiből ehelyütt csak egyet idézünk: „Tankönyvháború a láthatáron?”.[15] Gebei a határon túli orosz nyelvi közösségekre is gondol…

Makai János szerint is fontos az elődeink által elért eredmények megismertetése, a hagyományok tiszteletére nevelés, akár még a hazafias nevelés is (ugyanakkor felhívja a figyelmet az anyag nacionalista attitűdjére), és úgy gondolja, hogy ez az „útmutató-vitaanyag” a kelleténél nagyobb súllyal foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. Tehát alapvetően ő is az arányokat kérdőjelezi meg, mint többen mások is a kötet szerzői közül. Makai ezt követően részletes elemzést ad a történelmi események, személyiségek és helyek szerepéről, kiemelve az új elemeket a koncepcióban.

Sashalmi Endre többek között a sokatmondó szóhasználati változásokra hívj fel a figyelmet, nincs már például feudális jelző az anyagban. Ennek kapcsán a birtokbavétel, a nemzetállam, a rosszijszkoje szavak jelentésárnyalatait elemzi, felhívva a figyelmet arra, hogy a szavaknak, kifejezéseknek, de még a jelzőknek is komoly szerepük van egy ilyen típusú dokumentumban (is).

Varga Beáta elsősorban ukránkutató, így természetesen pár oldalas írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy Ukrajna történetének „Standard”-beli leírása korántsem egyértelmű – sok szempontból. Persze ő is észreveszi, hogy a Kijevi Rusz helyett az új történelemkönyvek feltehetően már más kifejezést fognak használni (Ősi Rusz?).

Bebesi György az „új orosz identitás” keresését látja a történelemszemlélet körül kialakult vitákban is, és rámutat azokra az okokra, amik miatt rendkívül nehéz kérdésről van szó, ha új történelemkönyveket akarunk írni. Ehhez képest progresszívnek látja a „navigátort”: „… a koncepció feldolgozásmódja, metodikai szemlélete is újszerűnek tűnik, sokkalta inkább tükrözi a modern történetírás fősodrát.[16] Szintén pozitív (új) elemként említi meg az egyes anyagrészek végén a névtárat és a kronológiákat.

Kurunczi Jenő alapvetően „üdvözli” a „Standard” létrejöttét, és egyet is ért annak koncepcionális elemeivel. Egy konkrét kritikát azonban idézünk tőle, szerinte „I. Péter reformjainak modernizációs jellege és eredményessége továbbra is vitatott.[17]

Krausz Tamás, aki egyébként a „Szovjet füzetek” sorozat társszerkesztője is Szvák Gyula mellett, zárja a szerzők sorát a kötetben. Ő a periodizációhoz tesz megjegyzéseket, mert nem kedveli az „összemosásokat”, és hibásnak tartja például azt a verziót, miszerint a Szovjetunió története a szocializmus egyenes vonalú megvalósulása. Krausz örömmel konstatálja, hogy „A »Standard« ennek az »elméletnek« határozottan ellenáll.[18] Ugyanakkor nem érti, hogy például Lenin, aki mégiscsak a szovjet állam megteremtőjének tekinthető (aztán később Hruscsovot és Andropovot említi hasonló kontextusban), miért nem kap a történelmi szerepének megfelelő jelentőséget. Makaival szemben Krausz szerint ez a koncepció „… nem tesz engedményeket az orosz nacionalizmus divatos teóriáinak.[19]

Összegzésképpen jelen sorok írója sem tudna frappánsabb, figyelemfelkeltőbb szöveget megfogalmazni ajánlásához, mint ami a könyvecske hátsó borítóján szerepel Szvák Gyula írásából kiemelve: „Az oroszországi diszkusszió nem tanulság nélküli a magyar történelemtudomány számára sem. Önmagában véve már az is előnyösen különbözteti meg az orosz vitát, hogy egyáltalán sor került rá, a hatalom láthatólag konszenzusra törekszik, és ambicionálja, hogy a remélt ideológiai legitimáció szakmai alapokon konstruálódjék, ezen közben az akadémiai tudományosság képviselőit nem kiszorítani, hanem integrálni akarja ebben a folyamatban.[20]

Végezetül jó szívvel ajánljuk e kicsi, de annál fontosabb és tartalmasabb füzetet minden érdeklődő és gondolkodó számára.





[1] Szvák Gyula az ELTE professzora, a Ruszisztikai Központ alapító vezetője, az Orosz Tudományos Akadémia díszdoktora. 2010-ben, az oroszországi Kulturális Kapcsolatok Társasága megalakulásának 85. évfordulója kapcsán összehívott nemzetközi fórumon a nemzetközi humán együttműködés és társadalmi kapcsolatok fejlesztése terén végzett munkájáért Moszkvában vehetett át kitüntetést.

[2] Szvák Gyula (szerk.): Vita az új orosz történeti koncepcióról. Poszt Szovjet Füzetek XXI. sz. Russica Pannonicana, Bp. 2014. 95 p. ISBN 978-963-7730-94-8

[3] Elnöke az a Szergej Nariskin, akit az Állami Duma elnökeként ismerünk alapvetően.

[4] Az orosz történelem vitás kérdései. oroszvilag.hu 2013.06.11. Gyóni Gábor (forrás: Nyezaviszimaja Gazeta) [online] [2015.09.14) http://oroszvilag.hu/?t1=tortenelem&hid=4118

[5] A „Standard”-ról részletek itt találhatók: Orosz történeti sorvezető. 2013.07.23. Szvák Gyula [online][2015.09.14.) http://oroszvilag.hu/?t1=tortenelem&hid=4202 Az orosz történeti-kulturális standardról lásd még: Szvák Gyula: Vita a történelemről Oroszországban. In: Népszabadság, 2014.08.07. [online] [2015.09.14.) http://nol.hu/velemeny/vita-a-tortenelemrol-oroszorszagban-1478627

[6] Erről bővebben szintén az oroszvilag.hu-n lehet olvasni: [online] [2015.09.14.) http://oroszvilag.hu/?t1=tortenelem&hid=3642

[7] Egységes Oroszország – Egységes történelemtankönyv? oroszvilag.hu 2013.03.7. Medzibrodszky Alexandra [online] [2015.09.14.] http://oroszvilag.hu/?t1=elemzesek_interjuk&hid=3884

[8] Putyin az egységes történelemkönyvről – Objektivitás, elfogulatlanság, hazaszeretet. oroszvilag.hu 2014.01.19. Anasztaszia Ivanova [online] [2015.09.14.] http://oroszvilag.hu/?t1=tortenelem&hid=4580

[9] Szvák (szerk.) i.m. p.33.

[10] Uo. p.35.

[11] Uo. p. 9.

[12] Uo. p.39.

[13] Uo. p.41.

[14] Uo. p.51.

[15] Uo. p.53.

[16] Uo. p.78.

[17] Uo. p.83.

[18] Uo. p. 86.

[19] Uo. p. 95.

[20] Uo. p.13.

 


 

Multimédia tartalom:

Értékelés

Átlag: 5 (1 értékelésből)

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: