Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Jáki László: Mustra

Nyomtatási nézet

E számunk gazdag anyagának szerzői bemutatják a múltat, ismertetik a jelent, és vizionálják a jövőt.

A múlttal foglalkozó írások között elsőként említjük a Bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium könyvtárának történetével foglalkozó tanulmányt. A tanulmány különös értéke, hogy függelékében „A száz évvel korábbi érettségi szellemi forrásai” címen olyan írásokat közöl, melyek jól bizonyítják, mit jelentett a múltban az érettségihez való felkészülésben a könyvtár. A múltat idézi Pogány Györgynek – az 50 éve meghalt – Fitz Józsefről szóló tanulmánya, valamint ­Adamikné Jászó Annának a 120 éve született Bárczi Géza nyelvtudósunkról írt megemlékezése. A múlthoz és a jelenhez egyaránt kapcsolódik Pátrovics Péter írása, aki a lengyel tankönyvek Magyarországot érintő kérdéseivel foglalkozik. Írása azért is figyelmet érdemel, mert változó világunkban sok olyan baráti ország van, akikkel korábbi történetünk ellentmondásos, ma viszont számos ponton baráti a kapcsolatunk. Kérdés, hogy miként viszonyul ehhez a történelemtudomány és – ami a mi szempontunkból fontosabb – a tankönyvírás.

Az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapjával foglalkozó írás azért is aktuális, mert az 1999-tól működő kezdeményezés Európa több országában egyre nagyobb figyelemben részesül. A tanulmány bemutatja az olaszországi, portugáliai és ausztriai kezdeményezések múltját és jelenét, valamint 2002-től hazai kapcsolódásaink eredményeit. Baráthné Hajdu Ágnes írása szegedi középiskolai diákok olvasási szokásaival foglalkozik. Az olvasási szokásokkal foglalkozó írások száma örvendetesen nagy, de a kérdés fontosságára való tekintettel csak örülhetünk egy újabb, minden szempontból igényes felmérésnek. Jávorka Brigitta egy pécsi kezdeményezésről ír, ahol a megyei könyvtár hátrányos helyzetű településekhez szervezte meg az autóbusszal történő kölcsönzést. A szerző a 2010 óta tartó  kezdeményezés hatékonyságát egy vizsgálattal egészíti ki. Érdekes Galuska László Pál: Ki a Gyűrűk igazi Ura! című írása, melyben Tolkien tanulmányát elemzi. Szerkesztőségünk számára meggondolandó az ifjúsági irodalom hasonló, sikeres könyveinek ilyen szintű bemutatása.

Az e-könyvek egyre nagyobb teret nyernek a könyvkiadásban. Két írás is foglalkozik az új kiadványokkal, felhíva a figyelmet az e-könyvek fontosságára. A jövő nagy kérdése, hogy milyen szerepet fognak betölteni és milyen lesz a viszonyuk a könyvtárakhoz.

 


Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: