GRÁBERNÉ BŐSZE KLÁRA: MERICI SZENT ANGÉLA ÉS A MAGYARORSZÁGI SZENT ORSOLYA REND

Nyomtatási nézet

Gráberné Bősze Klára nyugalmazott könyvtáros, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest

Tartalmi összefoglaló

2020-ban a nőnevelés történetének fontos eseményére emlékezhetünk. 485 éve, 1535-ben alapította Merici Szent Angéla a Szent Orsolya Társaságot, mely az egyik leghíresebb katolikus női tanítórenddé vált. Az alapító, Merici Szent Angéla pedig 1540. január 27-én, 480 éve halt meg, és 2019-ben volt születésének 545. évfordulója. Az évfordulók alkalmat adnak arra, hogy áttekintsük a „nőnevelés védőszentjének” életét és munkásságát, valamint az orsolyitáknak a magyar neveléstörténetben betöltött szerepét. Elsődlegesnek tekintettük az intézmények alapítására és megszűnésére, a különböző iskolatípusokra és oktatási formákra, az iskolai könyvtárra és felszereltségre vonatkozó alapadatok felkutatását és összegző ismertetését. Reményeink szerint hozzájárultunk az orsolyita intézmények történetének átfogó feltáráshoz, ami segíti a további kutatásokat.

Kiválóan jellemzik Szent Angéla felfogásának lényegét a végrendeletében megfogalmazott intések. „Előbb magadat alakítsd azzá, akivé a másikat formálni akarod. Ha szeretjük embertestvéreinket és mindenkivel békében tudunk élni: biztos jele ez annak, hogy jó úton haladunk.”[1] Arra is felhívta követői, a társaság tagjai figyelmét, hogy ne csak ismerjék növendékeiket, hanem személyiségük, társadalmi helyzetük és addigi életük figyelembevételével gondoskodjanak róluk: „Legyen gondotok minden leányotokra, számon tartva valamennyit elmétekben és véssétek szívetekbe ne csak nevüket, hanem helyzetüket, természetüket, minden állapotukat és egész életüket. […] Hűen és vidáman tartsatok ki a megkezdett munkában.”[2]

Merici Angela az itáliai Desenzanoban, a Garda-tó mellett, 1474. március 21-én született egyszerű, istenhívő parasztcsaládban. Szüleit hamar elvesztette, ezért nővérével nagybátyjához került, de újabb csapás sújtotta: nővérét is elragadta a halál. Már kislány korában szívesen és sokat imádkozott, s egyszer meg is szökött nagybátyjától, hogy remete legyen. Fiatalon lépett be Assisi Szent Ferenc harmadrendjébe. Nagybátyja halála után visszatért Desenzanoba, ahol olyan szegény lányokat kezdett tanítani, akiknek a családja nem tudta iskoláztatni a gyermekeket.

Angélának egyre több követője lett, akikkel a nevelést és a hitoktatást végezte. A siker hatására Bresciába hívták, ahol követők egész körét sikerült megnyernie, hogy olvasásra, hittanra oktassák a szegényeket, és ápolják a betegeket. A város vezető családjai támogatták munkájukat. Az Angélához csatlakozók egy része közösségben élt, mások családjuknál maradhattak. A korban teljesen újnak számított a szegény családok lányainak oktatása, de különösen az iskoláztatásuk felvetése.

Római zarándoklata idején a Medici-pápa, VII. Kelemen (1523–1534) magánkihallgatáson fogadta Angélát, s arra kérte, maradjon az örök városban. Ő azonban vissza akart térni Bresciába, ott folytatni a munkát. 1535. november 25-én itt alapította meg a hozzá csatlakozott 28 leánnyal együtt Istennek szentelt társaságát, amelyet Szent Orsolyáról[1] nevezett el és oltalma alá helyezett. A Szent Orsolya Társaság (Societas Santae Ursulae) tagjai fogadalmat tettek, de nem váltak szerzetessé, továbbra is lakhattak családjuknál és világi ruhát viselhettek, de annak szerénynek és egyszerűnek kellett lennie. Angéla szabályzatot is írt, és társai lelkére kötötte: „Könyörögve kérlek titeket, arra törekedjetek, hogy lányaitokat szeretettel kapcsoljátok magatokhoz, szelíd és jóságos kézzel vezessétek őket, ne parancsolgatva vagy szigorúsággal.”[2]

A Szent Orsolya Társaság tevékenysége a nőnevelésben korszakos jelentőségűnek bizonyult. De a korban hihetetlen újításnak számított az is, hogy Istennek szentelt nők a világban élnek, és rendszeres apostoli munkát végeznek. Angéla 1540. január 27-én, 480 éve szentség hírében hunyt el Bresciában, s ott is temették el; sírja hamarosan zarándokhellyé vált. A szabályzat mellett intelmeket és végrendeletet is hagyott hátra a közösségnek. Az általa kidolgozott szabályzatot először Brescia püspöke, majd 1544-ben III. Pál pápa (1534–1549) jóváhagyta. A formabontó társaságnak azonban be kellett tagozódnia az egyházi szervezetbe; először klauzura alá helyezték, majd 1566-tól a nővérek szerzetesi ruhát viselnek és ünnepélyes fogadalmat tesznek. Borromei Szent Károly (1538–1584) karolta fel a Merici Szent Angéla elindította Szent Orsolya Rendet (Ordo Sanctae Ursulae – OSU), sokat fáradozott terjesztéséért, és Angéla boldoggá avatásáért. Végül 1768-ban XIII. Kelemen pápa (1758–1769) avatta boldoggá, szentté pedig 1807-ben VII. Pius pápa (1800–1823).[3]

Az orsolyiták lelki vezetői jezsuiták voltak, ami hatást gyakorolt a nevelő-oktató munkájuk szellemiségére.

Magyarországon Szelepcsényi György esztergomi érsek (1666–1685) és I. Lipót (1657–1705) királyunk felesége, Pfalz-Neuburgi Eleonóra királyné kezdeményezésére Pozsonyban alapították az első orsolyita zárdát 1676-ban. Innen mentek az apácák a később alapított kassai (1698), varasdi (1703), nagyszombati (1724), győri (1726), nagyszebeni (1733), soproni (1747), nagyváradi (1772) orsolyita zárdákba, és kezdtek tanítani a leánynevelő tanintézetekben. A rendház és az intézet részletes története a polgári leányiskola 1903-ban kiadott értesítőjéből tudható meg.[5] Az első apácák Kölnből érkeztek – Mater Schalthaus Mária Ágnes Otília és Mater Mária Ignáczia – „az első magyarhoni zárda megalapítására.” A bécsi zárdában tartózkodtak, míg Pozsonyban minden elrendeződött. 1676. június 13-án 6 apáca és 2 jelölt Nádasdy Julianna-Jozefa vezetésével – aki Bécsben öltözött be – érkeztek Pozsonyba. Az első évben 17 bennlakó volt és 100 növendék a külső iskolában. Nádasdy Ferenczke (Mater Ursula) 1677. június 20-án öltözött be és tette le a fogadalmat.

Az orsolyitáknak számos nehézséggel kellett megküzdeniük: 1679-ben „Pestis lépett fel, mely Pozsonyban is sok áldozatot követelt […] A betegség a Szent Orsolya zárdába is beférkőzött.” 1680-ban megszűnt a járvány, de a török veszedelem miatt menekülni kényszerültek Bécsbe. Visszatértük után a zárda kibővítésén dolgoztak. 1697-ben Kassán alapított a püspök és az esztergomi érsek orsolyita zárdát. A pozsonyi zárdából, az anyaházból 7 apáca és 3 jelölt ment Kassára. 1703-ban a varasdi zárdába 12 apácát küldtek. A pozsonyi intézmény központi szerepet töltött be az orsolyiták magyarországi tevékenységében.

Az orsolyita elemi leányiskola alapításától kezdve nagyon sok leánykát tanított, nemcsak hittanra és kézimunkára, hanem írni, olvasni és számolni, de más ismeretekre is. Sajnos pontos adatokat nem ismerünk. Ahogy korábban már említettük, 1676-ban, az első évben a zárdának 17 bennlakó növendéke volt és 100 diák a külső iskolában tanult. 1777-ben – a Ratio Educationis alapján – négyosztályú iskola” lett. 1851-ben 752 tanulót tanítottak. 1869-ben „hat osztályt kellett állítani”. 1878-ban „magánintézetüket 54, külső iskolájukat 500 növendék látogatta.” – írja Róth József[6] (? – 1902), aki Pozsony vármegye tanfelügyelője volt, s a Pozsony megyei tankerületről az 1870-es években írt művében részletes leírást ad az iskoláztatás történetéről. Az orsolyiták – és általában a katolikus oktatás – népszerűsége kapcsán megállapítja, hogy „városunkban egyedül a kath. iskolák azok, melyekben a tanítás áldásában ingyen részesültek a gyermekek.”[7]

A polgári leányiskolát Vaszary Kolos hercegprímás (1891–1912) engedélyével alapította meg a rend 1893-ban. Mater Neidl Johanna főnöknő „a vezetése alatt álló zárdai iskolákat minden irányban fejleszteni nemes feladatául tűzte ki.” Az 1893/94. tanévben kezdődött meg az oktatás az I. és II. osztályban. A következő évben I–III. osztályban folyt a tanítás, s az 1895/96. tanévben már mind a négy osztályban. A polgáriban iskolai könyvtár is működik, melynek állományát az 1902/03-as tanévről szóló értesítőben közlik, 7 szak és szerző, cím, kiadási hely, év szerint.

Ugyanebben az évben adta hozzájárulását a tanítónőképző intézet indításához a hercegprímás. Az 1893. május 18-án kibocsátott irat szerint: „…az országos törvények értelmében ezennel megengedem, hogy a sz. Orsolyáról nevezett pozsonyi apácza zárdában internátussal egybekötött s bejáró növendékek képzésére is szolgáló róm. kath. tanitónőképző intézet állíttassék fel, melyet a törvényen alapuló jogomnál fogva nyilvánossági jellegűnek nyilvánítok.” Tehát az 1893/94. tanévben megnyílt a tanítónőképző az első osztállyal, felmenő rendszerben. Az 1896/97. iskolai évben volt az első képesítővizsga.

A tanítóképző igazgatója a kezdetektől az 1899/1900. tanévig Ortvay Tivadar (1843–1916) volt, aki elismert történész, régész, geográfus és pedagógus is, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Ortvay Pozsonyt bemutató műve ma is vonatkoztatási pont a város története és a magyar kultúrtörténet szempontjából.[8] Természetesen az orsolyitákról is ír, főleg a zárda történetét tárgyalja részletesen, és pontos leírás olvasható az épületről is. [9] Az intézet védnökségét Izabella főhercegasszony (1856–1931)[10] vállalta, és anyagilag is folyamatosan támogatta az orsolyitákat. 1895. március 19-én az új épület alapkövének letételénél is jelen volt. A következő évben, május 26-tól már folyt az oktatás az új iskolaépületben.

A tanítóképző tanári és ifjúsági könyvtára az 1893/94 tanévtől folyamatosan gyarapodik, vétel és ajándékozás útján. Az értesítőkben részletesen ismertetik az állományt, például 1899/1900-ben 12 szakcsoportba osztva az 1090 kötetet. Az 1900/01 tanévben Rygl Terézia, a könyvtár kezelője a teljes katalógust közreadta az értesítőben. 1901/02-től a gyarapodás szakcsoportba sorolva – ezen belül betűrend: szerző, cím, kiadási hely, év szerint. Az 1902/03 tanévben 2104 darab a könyvtár állománya.

A szertárakat is évenként gyarapították, és közölték az új beszerzéseket az értesítőben: mértani szerek, földrajzi és történelmi, állattani, növénytani, ásványtani, fizikai gyűjtemény, vegytani szerek és eszközök, tornaeszközök, ének- és zene, rajzolószerek. Később antropológiai és kézimunka-gyűjtemény, szlöjd szertár is létesült. Az 1905/06. évtől a tanítóképzőhöz kapcsolódóan gyakorlóiskola is működött.

A pozsonyi római katolikus népiskolák értesítője az 1895/96-os tanévtől közli az orsolyiták elemi leányiskolájának adatait is.[11] „A sz. Orsolyáról czímzett leányiskolá”-nál az 1895/96. tanévben létszám a mindennapi iskolában” – I–VI. osztály: 60+82+86+78+72+42=420 tanuló, kimaradt 34, meghalt 2. Hat osztályterem, 417 r. kat., 3 protestáns vallású; tankönyvet kapott 132 tanuló – a statisztikai kimutatás szerint. Az ismétlőiskola 2 osztályában, 2 tanteremben 162 tanuló tanult az 1915/16. tanévig. 1918/19-ben gazdasági ismétlőiskolára változott a neve.

Internátus már az alapítástól kezdve létesült a különböző iskolák tanulói számára. A bennlakásos intézményt az orsolyiták igyekeztek a kor színvonalának megfelelően felszerelni. A XX. század elejére kiépítették a vízvezetéket, a központi fűtést, a villamos jelzőt stb., a szobák tágasak voltak, és szépen bútorozott díszterem is rendelkezésre állt.

A pozsonyi intézmény fejlődésének következő állomása a polgári iskolai tanítónőképző megszervezése volt. Az 1918/19-es tanévben már meg is indulhatott a képzés az első évfolyamon az „állami polg. iskolai tanítóképzők számára kiadott tantervi és tanulmányi beosztással”, nyelvi és történeti, valamint mennyiségtani és természettudományi szakcsoportban. 40 jelentkező volt, de politikai okok miatt csak 18+11 tanuló fejezte be az első évet.

Az orsolyiták életében is gyökeres változást jelentett, hogy idegen csapatok foglalták el Pozsonyt. Az első változásokról ez áll az 1918/19-es év értesítőjében: „A cseh-szlovák hatalom 1919. január 1-én a várost megszállván, azóta az összes miniszteri és egyházhatósági kormányzati teendőket a tantestület autonomiailag látta el. A cseh-szlovák megszálló hatalom eddig csak az iskolaév megrövidítésének elrendelésével és statisztikai adatok bekívánásával lépett intézetünkkel érintkezésbe. Továbbá szóbeli hivatalos kijelentéssel megtiltotta, hogy a vizsgálatoknál a magyar kormányt vagy az egyházi hatóságot bárki, bármilyen minőségben képviselhesse. Viszont a maga részéről sem küldött ki semminemű biztost.” (6. p.)

Az 1919/20 és a 1922/23. közötti tanévekről valószínű nem jelent meg értesítő, így ezekről az iskolai évekről nincs semmiféle adatunk. Az bizonyos, hogy az intézmény továbbra is működhetett. A trianoni békediktátum következtében Pozsony magyarországi városból a csehszlovák állam Bratislava nevű városa lett. Az orsolyita rend tagjai nem menekültek el, hanem folytatták munkájukat, a tanítást és nevelést a magyar tanítási nyelvű tanítónőképző intézetükben, a hozzá kapcsolódó gyakorlóiskolában, a polgári leányiskolában és valószínűleg a népiskolában is. „Ez az egyetlen vallásos jellegű magyar tanítónőképzőnk Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar társadalma katholikus kultúrájának fennmaradására.” – Így hirdették az iskolát az 1923/24-es tanév kiadott értesítőben, melynek címe: A bratislavai Szent Orsolya-rendiek magyar tanitásnyelvű róm. kath. tanítónőképző intézetének értesítője.

Kassára 1698. október 29-én érkeztek az orsolyita apácák Fenessy György egri érsek (1686–1699) meghívására, hogy a leányokat istenes életre neveljék és jó honleányokká képezzék. 1699-ben megnyitották leányiskolájukat, és megkezdték az oktatást. Az orsolyiták úgy tartották számom, hogy „II. Rákóczi Ferenc fejedelem megkülönböztetett jóindulattal viseltetett kolostorunk iránt. A zárda főutcai első emeleti frontjának felépítését gazdag pénzadományokkal támogatta.”[12]

Az 1700-as évekről nincs adatunk, s az 1800-as évek első harmadának sematizmusaiban is csak a zárda neve szerepel. Az 1855-ös sematizmusban már olvasható a tanító apácák neve, és hogy az I–III. osztályban összesen 253 leány tanult. 1861‑ben IV. osztály is indult, így a diákok létszáma 73+72+39+24=208 volt. Az 1870-es években hasonló létszámadatokat közölnek. Az 1892/93-as tanévben jelentették meg az első iskolai értesítőt, mely tartalmazza a tanítók és a diákok legfontosabb adatait. Az elemi leányiskola működéséről azonban nincsnek beszámolóink.[13]

A tanítónőképző intézet az 1860/61. tanévben nyílt meg, s hat növendék kezdhette meg a tanulmányait. A korabeli szabályok szerint a tanítóképzők tantervét alkalmazták, de a lecketerve a pesti angolkisasszonyokén nyugodott.[14] Magyarul tanították a hittant, a nevelés- és oktatástant, a magyar nyelvet és az olvasókönyvek kezelését, a többi tantárgyat német nyelven. Az anyakönyveket azonban magyar nyelven vezették. A könyvtárról – tanári és ifjúsági – az 1897/98. tanév értesítőjében történik említés először: „két üveges szekrényben van elhelyezve” 275 kötet. A Tanszerek cím alatt sorolják fel a szertárakat, úm. természetrajzi, természettani, „vegyítéstan”-i, földrajzi szertár. Az ének-zene tanításához 3 pianínó, 4 zongora és egy harmónium áll rendelkezésre. A leendő tanítónők a hatosztályos elemi iskolában végezték a gyakorlatot.

Az elemi oktatást követő szintet az 1878/79-es tanévtől az ún. növelde és felsőbb leánytanoda képviselte. Ezzel I–VII. osztályban folyt az oktatás, de indítottak előkészítő osztályt is. Ez a rendszer az 1890-es évekig működött. 1900-tól indulhatott meg a polgári leányiskola. [15]
1905-től 1918-ig női gazdasági tanintézettel bővült a képzési paletta. A gazdasági iskolát az 1912/13-as tanévtől kereskedelmi szaktanfolyam követte. A világháború időszakában az orsolyita intézet „tagozatai” az elemi leányiskola, a polgári leányiskola, a kereskedelmi szaktanfolyam, a női gazdasági tanintézet és a tanítónőképző intézet volt.

1918. december 29-én a várost megszállták a cseh csapatok. „A csehszlovák kormány tanügyi főhatósága […] értesítette a zárdafőnöknőt, hogy engedélyezi a zárda összes iskoláinak fenn-maradását, ha […] alávetik magukat a szlovák nyelvű nosztrifikációs vizsgáknak és leteszik a hűségesküt. A legtöbben megtagadták ezt […]. Az elemi és polgári iskolánkat meghagyták.” [16] A trianoni békediktátum után a csehszlovák államból több apácának el kellett menekülnie Magyarországra. A kassai orsolyiták egy része később Budapesten alapított intézetet Serédi Jusztinián hercegprímás (1927–1945) engedélyével.

Az orsolyiták mindent megtettek, hogy hűek maradjanak a magyarsághoz, magyar nyelven tanítottak, bát évről-évre apadt a növendékek száma. Az 1939/40-es tanév értesítője így emlékszik vissza a „cseh megszállás” évtizedeire: „…magyar ház volt a húsz év alatt a mi iskolánk, hol biztonságban érezte magát a magyar szülő gyermeke, magába szívhatta az édes magyar szellemet. […] Most már nem kell szordinot tenni ajkunkra, most már bátran és büszkén szólhatunk növendékeinkenk arról, amiről a húsz év alatt csak kerülő úton tehettünk említést.”

„Az intézet visszaszerzésének érdekében a kassai Szent Orsolya-rendiek beleegyeztek, hogy az 1937/38. iskolai évben kezdetét vegye a volt gazdasági épületben létesítendő szlovák nyelvű leánygimnázium és tanítónőképző. Az Angelinumnak nevezett intézetben egy évig folyt a szlovák nyelvű tanítás, az 1938/39. évben már megkezdődtek a magyar nyelvű beíratások az I–III. gimnáziumi osztályba és a leányliceum I. osztályába. A gimnázium fenntartója a kassai Szt. Orsolya-rend.”[17] Az 1938 és 1944 között működő Angelinumnak a következő tagozatai voltak: óvoda, négyosztályos elemi iskola, négyosztályos polgári iskola; kétéves kereskedelmi szaktanfolyam, internátus a rászoruló növendékeknek.

A polgári leányiskola könyvtáráról vannak részletes adataink. 1939/40-es tanévben a tanári könyvtár 167 kötetes volt, 1943/44-ben pedig 312 kötet állt a tanárok, 111 kötet az ifjúság rendelkezésére, s ezek mellett segélykönyvtárat is működtettek. Szertárak is támogatták az oktatást: földrajz-történelem, természettan, számtani, vegytan-ásványtan, természetrajzi, kézimunka, rajz, torna. Nem tudni, mi lett a könyvtárak és a szertárak sorsa 1944 után.

„A harmadik zárda, mely a pozsonyi [orsolyita] anyaházból alakult, a varasdi volt. 1703. november 27-én […] 12 apácza indult el uj rendeltetési helyére.”[18] Varasdi orsolyita iskolákról nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre hazánkban. Varasdra, Horvátország régi fővárosába először a jezsuiták érkeztek meg, építettek templomot, s alapítottak oktatási intézményt. A XVII. században őket követték a ferencesek, majd a XVIII. század első éveiben a kapucinusok. Az orsolyiták is építettek templomot és kolostort, melyet Mária Terézia (1740–1780) támogatásával fejeztek be, s mely szépségével kitűnik a barokk város épületei közül. Az igazi hatásuk a szellemi életre volt, Horváthországban őket tekintik a nőnevelés megindítóinak.[19] A varasdi intézet 1703-től, sok nehézséget leküzdve[20] 1945-ig, megszüntetéséig folyamatosan működött.

A nagyszombati orsolyita intézetet gróf Esterházy Imre hercegprímás (1725–1745) és öccse, József (1682–1745), aki az országbírói tisztséget is betöltötte, alapította. „E zárda alapítását legelőször a helybeli érseki helynök, Spáczay Pál (1678–1751) indítványozta (1724 körül).” Ő győzte meg Eszterházy Mater Alojziát, hogy vállalja el a nagyszombati zárda alapítását. Az első öt apáca sok nehézség, rosszindulat és pénzügyi akadály legyőzése után 1724. szept. 24-én költözött Nagyszombatba a pozsonyi orsolyita zárdából. Az intézet alapítója és első főnöknője gróf Eszterházy Mater Mária Alojzia, és vele együtt jött négy társa lett. Hozományaik „a zárda felállításának alaptőkéje volt.” Ebből vásárolták az első „roskatag” házukat. „Összetákolt két ház ugyanily állapotban levő templommal együtt, a melyet a Szentháromságról nevezett atyáktól kaptak. Az új otthont Mater Aloysiának és társnőinek Kürtössy püspök adta át 1724. évi szept. 27-én.” A város akadályozta az orsolyiták megtelepedését, adófizetésre akarták kötelezni őket, és a Karafiáth nevű nemes hölgytől kapott nagyobb házat csak az örökösödési illeték kifizetése után bocsátotta rendelkezésükre. A nagyszombati orsolyitáknak a helynökön kívül is voltak befolyásos egyházi támogatóik, és számosan ajánlottak fel anyagi segítséget, létesítettek alapítványt leányok nevelésére.

Az iskolájuk kezdetben kétosztályos, osztott külső és háromosztályos, osztatlan belső elemi leányiskolából állt. A következő években mindig több és több növendéket oktattak és neveltek. Az épületükhöz 1778-ban Mária Terézia támogatásával „még két elemi osztályt építtetett hozzá” a rend, 1796 és 1798 között pedig a magyar főpapok adományának felhasználásával elkészült az új iskolaépület. „1859. tanévvel [valószínű az 1856. tanév] megnyitotta a külső és belső elemi leányiskolák IV. osztályát, és az iskolai a követelményeknek megfelelően mindenről gondoskodott.”

Az 1891/92. tanévben jelent meg az első értesítő az orsolyiták vezetése alatt álló belső, elemi leányiskola és a polgári leányiskola tanévi eseményeiről, tanítónőiről és növendékeiről. Az 1891/92. tanévben „a városi képviselő testület óhajtására, nagy áldozatokkal, saját költségén megnyitotta a […] polg. leányiskolát”, ahol 57 növendék kezdte meg tanulmányait. Az 1892/93-as tanévben már 99 leány tanul a polgáriban, s a szülők kérik tanítóképző alapítását is. „Ezen óhaj teljesülése nem lehetetlen, miután a zárda m. t. tanítónői közül már ketten bírnak oklevéllel, és hárman képesítéssel, és a kath. érs. főgymnasium tanárai, kik az intézetben eddig működtek, a jövőben is készek, akár a képezdében is tanítani. […]”

Az 1894/95. tanévben a külső és belső elemi leányiskola, polgári leányiskola mellett elindult a tanítónőképzés is, 22 tanulóval. A kultuszminiszter megadta a tanítónőképzőnek a nyilvánossági jogot, így a következő tanévben már két évfolyam indulhatott, az 1897/98-as tanévben pedig az I–IV osztályban már 15+20+15+18=69 növendék tanult, s az év végén sor került az első „képesítő-vizsgálatra”. E tanévben, 1895. június 14-én Izabella főhercegnő látogatta meg az intézetet. Az 1901/02. tanévben kezdődött meg az iskola épületének bővítése, illetve újjáépítése. Az 1903/04. tanévben a belső elemi leányiskola megszűnt, így 1905/06-tól az intézet a következő szervezeti egységekre tagozódik: külső, hatosztályos, elemi leányiskola; négyosztályos, elemi gyakorlóiskola; négyosztályos polgári leányiskola; négyosztályos elemi tanítónőképző. Az internátust 1724-ben 4 diák vette igénybe, 1725-ben 19 bennlakó növendéket tanítottak, de 1798-tól, az új épülettel vált igazán lehetővé a bennlakás.

A könyvtár megteremtésére – ahogy más orsolyita intézmények esetében – itt is a kezdetektől törekedtek. Az értesítők kései megjelenése miatt az első említés az 1895/96-as tanévről készült jelentésben olvasható: „Van az iskolának könyvtára is 1878 óta még pedig tanitói és ifjúsági, az előbbi 679, az utóbbi 432 kötetből áll.” 1900/01. tanévi értesítő szerint „A tanári könyvtárban a következő könyvek vannak:

1.  Hit és erkölcstani könyvek                                 89
2.  Pedagógiai könyvek                                         145
3.  Vezérkönyvek                                                   93
4.  Magyar nyelv és irodalmi könyvek                    213
5.  Magyar lexikon                                                 32
6.  Német nyelv és irodalmi könyvek                     167
7.  Német lexikon                                                  26
8.  Franczia nyelv és irodalmi könyvek                     79
9.  Történelmi és alkotmánytani könyvek               202
10.  Földrajzi könyvek                                            92
11.  Mennyiségtani könyvek                                  124
12.  Természettudományi könyvek                         246
13.  Különféle egyéb könyvek                                164

Az állomány gyarapodása folyamatos, 1900-ban az ifjúsági könyvtár 1085 kötetes, melyet folyóiratok egészítenek ki. „A növendékek szerdán és szombaton délutánonkint kaphatnak könyveket.” Az 1900/01-es tanévben a következő szertárakkal rendelkezik az intézmény: állattan, növénytan, ásványtan, kémiai eszközök, anyagok, fizika, hogy csak a nagyobbakat említsük. (Részletes felsorolás az értesítő 27–31. oldalán.)

A győri orsolyita rendházat Neupauer Anna bécsi hölgy alapította és építtette. Az apácák 1726. július 13-én érkeztek Győrbe, négyen Bécsből: Mater Braun Alexia, gróf Kühr Mater Krisztina, Flacher Mater Benedikta és egy laika. Augusztusban kezdték meg az elemi oktatást egy bérelt házban, 60 növendékkel.

Az elemi leányiskola Braun Mater Alexia, a győri orsolyiták első főnöknője vezetésével indult, aki a tanításban is részt vett. 1729-től már külső elemiben is tanulhattak a város és a környék leánykái. Az 1700-as és az 1800-as évek első felétől az 1865-ig tartó időszakról keveset tudunk. Az 1865/66-os tanévről, a tantárgyakról és a IV. osztályosok neveiről a Szabad királyi Győr városa leányintézeteiben tanulók érdemsorozata […] című kiadvány szól. Az 1872/73-as tanévben már I–VI. osztályban folyik az oktatás. Az internátusról az 1891/92. tanév értesítőjében említik. Ugyanitt írnak először az iskola könyvtáráról: a tanítói gyűjtemény 312, az ifjúsági könyvtár 155 kötet számlál.

1900/01.: „A belvárosi apáca iskola is modern épületbe költözött. […] Különösen Mohl Antal[23] egyházi elnök […] áldozatkészsége, Németh Antal dr.[24] buzgolkodása segítették az épület emelését.” „Az Orsolya apácák új iskoláját […] 1892. május 1-én szentelte fel a püspök.” 1904/05. E tanévben jelenik meg először az apácák neve vezetéknévvel.

A polgári leányiskola az 1898/99. tanévben nyitotta meg kapuit, s az első osztályban 68 tanuló és 2 magántanuló kezdte meg tanulmányait. A következő néhány év alatt teljessé vált a tanítóképzés az intézetben. Az 1907/08. tanévben „Az intézetben fönnálló iskolák: Kisdedóvó; Elemi leányiskola hat osztállyal; Polgári leányiskola négy osztállyal; Női kézimunkatanfolyam; Belső, leánynevelő intézet internátussal; Ének- és zenetanfolyam; Vasárnapi cselédiskola; Nyelvoktatás német, francia és angol.”

A polgári iskolának már az első, 1898/99. tanévben volt könyvtára: a tanári gyűjtemény 43 kötetből áll, az ifjúsági 35 kötetből. Az 1904/05. iskolaévben a tanári könyvtár állománya már 380 kötet, az ifjúsági könyvtár állománya 245 kötet, és 14 féle folyóirat járt a könyvtárba. „Könyvtáróra minden hétfő, szerdán és pénteken volt, az egyes osztályokból egyszerre 20 tanuló kapott könyvet.” Érdemes áttekinteni az iskolai könyvtár tematikus bontását az 1905/06-es értesítő alapján.

„A könyvtárak állománya a következő:

I. Tanári könyvtár:

a) Magyar és német nyelv; irodalom                          60 mű              68 kötet
b) Történelmiek                                                             44 mű              70 kötet
c) Földrajz                                                                       23 mű              29 kötet
d) Mennyiségtan                                                            13 mű              14 kötet
e) Természetrajz                                                            14 mű              24 kötet
f) Természettan, vegytan                                              22 mű              22 kötet
g) Nevelés- és tanításügy                                             30 mű              33 kötet
h) Vegyes tartalmúak                                                    36 mű              48 kötet
i) Folyóiratok                                                                  11 mű               36 kötet
Összesen:                                                                          253 mű            344 kötet

Folyóiratok:

a) Hivatalos Közlöny                          f) Polgári Iskolai Közlöny
b) Néptanítók Lapja                           g) Kisdednevelés
c) Népnevelő                                     h) Divat Szalon
d) Katholikus Tanügy                          i) A Rajz
e) Nemzeti Nőnevelés

II. Ifjusági könyvtár

a) Elbeszélések, leírások, mesék                                  298 mű      485 kötet
b) Vallásos olvasmányok                                                 30 mű        30 kötet
c) Német nyelvtan                                                            40 mű        40 kötet
Összesen:                                                                             368 mű      555 kötet

Folyóiratok:

a) Jézus Szent Szivének Hirnöke      f) Kath. Hitterjesztés Lapjai
b) Mária-kert                                       g) Reménységünk
c) Nagyasszonyunk                             h) Szent Antal Lapja
d) Zászlónk                                          i) Szent József Lapja
e) Lányok Lapja              j) Szent Alajos Társaság Értesítő.”

Könyvtáróra minden héten négyszer, hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken délután. A polgári iskolai oktatást a következő szertárak segítették: természetrajzi, természettani és vegytani, földrajzi, mennyiségtani és mértani, rajz- és kézimunka-gyűjtemény.

Óvoda működéséről az 1900/01. tanévtől van adatunk, ekkor 54 leány és 55 fiú járt az óvodába. A későbbiekben is alig történik említés róla, az 1925/26. tanévi értesítőben szerepel utoljára. Az orsolyiták vasárnapi iskolát is szerveztek, az 1902/03-as és 1905/06-os tanévben történik említés erről. Ezen kívül működtettek cselédiskolát is ugyanezen tanévekben. Női kézimunka-tanfolyam az 1898/99. tanévben indult (VKM 1898. évi 39920. sz. rendelete szerint), ez a tanfolyam a polgári leányiskolában is volt. Az ilyen irányú képzés az 1920-as években szűnt meg, utóda a nőipariskola lett. Ének- és zene tanfolyam az 1900/01. tanévben nyílt meg, melynek keretében zongora- és harmóniumoktatás is folyt. Nyelvtanfolyamokról – német, francia és angol nyelvből – az 1907/08-as és az 1908/09-es értesítő szól.

A korábban már említett nőipariskolát – melyben a képzés hároméves volt – 1922-ben engedélyezte a kereskedelemügyi minisztérium (79.595/1924. XIX. számú keresk. min. rendelet alapján). Az iskola az újonnan épített „dr. Hóman Ottó tanintézetben” működik, külön internátussal. A nőipariskola fölszereltsége, szertárai és könyvtára folyamatosan fejlődik. Az 1934/35. tanévtől külön értesítőt adnak ki. 1941-ben az iskolát átszervezték, és az új ipari leány-középiskolában folyik tovább az oktatás (a VKM. 80.200/1941.V/2.ü.o. számú rendelete alapján). A tanári könyvtár állománya 180 kötet volt az 1939/40. tanévben, az ifjúsági könyvtáré 399.

A tanítónőképző-intézetben 1926/27. tanévben kezdődött meg az oktatás 37 növendékkel. „Nagyobb változás a tanügy fejlődésében az 1938. XIII. t. c. végrehajtásával történt, midőn a régi rendszerű tanítónőképző-intézet évfolyamai fokozatosan megszűnnek s a helyükbe lépő líceumi tanulmányok […] után a […] tanítónőképzés akadémiai tagozaton lesz.” A könyvtár állománya 1942/43-ban 1451 kötet volt, ebből 507 kötet az ifjúsági könyvtár állománya. A tanítóképzőben tanulók között is voltak, akik az internátusban laktak. A gyakorló iskola érdekessége az volt, hogy fiúkat is oktattak a falai között.

1940/41-es tanévben indult az egyéves háztartási gazdasági továbbképző tanfolyam, 15 növendékkel. Az elméleti oktatás céljaira egy tanterem állt rendelkezésre, amit kiegészített az ebédlő és a konyha, 2 gáz- és 1 fatüzeléses tűzhellyel. A gyakorlati oktatást szolgálta 2 varrógép, és egy több mint 2 katasztrális hold területű gazdaság.

Az „1722-ben, Szebenben tartatott erd. Országgyűlés […] kimondta, hogy szemben a megelőző idők mulasztásával, a nőnevelés ügyén múlhatatlanul segíteni kell, és pedig egy, a nőneveléssel foglalkozó szerzetnek Erdélybe való hívása által. […] a leánynevelés felkarolása veszély nélkül tovább odázható nem volt. […] A meghívandó szerzet szt. Orsolya-szűzek szerzete legyen és pedig Pozsonyból, az Orsolyák magyarországi első házából hívjanak apácákat.” A rendek és a városi képviselőtestület évekig vitatkoztak. A zárda alapítását III. Károly (1711–1740) királyi okmánnyal 1729. augusztus 8-án engedélyezte.

A pozsonyi rendházból hét apáca és egy novícia indult 1733. június 15-én, és 1733. július 12-én érkeztek Nagyszebenbe. Ipoly-Kéry Mater Jozefa grófnő, a nagyszebeni zárda fejedelemasszonya „a hercegprímás által e minőségben megerősíttetett”. „Szeben nagy előkészületeket tett rég várt vendégeinek fogadtatására.” 20 nemes vonult Erdély határára, hogy díszőrségként kísérje őket Nagyszebenbe. A város határán pedig a városi kapitány, a város előkelőségei örömkiáltásokkal fogadták az apácákat, és hatfogatú hintókon vitték őket a zárdához. „A nép sokasága, mely a díszmenetet körülvette, ezrekre volt tehető.” „1733. július 13-án megkondultak a harangok, megszólalt az orgona, az oly rég üres templom újra megtelt buzgó hívekkel.”

Az elemi leányiskolának nyolc évig csak első két osztálya volt, s 1741-től lett négyosztályos az oktatás. Az erdélyi katolikus iskolákat kiemelten támogató Mária Terézia 1771-ben személyesen is ellátogatott az intézménybe. A királyi segítségnek köszönhetően a következő évtől három új tanító kezdte meg a munkát, továbbá hét növendék számára 20.000 forint tőkéjű alapítványt tett. 1820-ban még további két osztállyal bővítették az elemit. 1875-től kétosztályos, felső leányiskola, „zwei-klassiger höheren Töchterschule” kezdte meg működését. Haynald Lajos erdélyi püspökként (1852–1863) nagyon felkarolta az oktatást és az intézetet. Lemondatását követően, utóda, Fogarassy Mihály hivatali ideje (1864–1882) alatt szintén előmozdította az iskola további fejlődését, mert a hatosztályú iskolához „még két osztályt csatoltatott – a felső népiskola I. és II. osztályát. […] a költségeket is ő viselte.” Az 1893. évben 258 diák tanult az orsolyitáknál, közül 44 volt bennlakó. Az óvodát 1907-ben nyitották meg.

A felső leányiskola később polgári leányiskolává alakult, s az 1908/09. tanévben így kezdte meg működését. Erről a tanévről maradt fenn az első nyomtatott iskolai értesítő, de lehet, hogy nem ez volt első ilyen kiadványuk. E szerint a tan- és nevelőintézetben működik: négyosztályos, teljesen osztott, nyilvános, polgári leányiskola; négyosztályos, teljesen osztott, nyilvános, elemi leánynépiskola; nyilvános, rendes kisdedóvoda; női kézimunka, zenei, festészeti és idegen nyelvi (német, francia, olasz, angol) magán- és továbbképző tanfolyam; varró- és szabászati iskola; internátus. A polgári leányiskolába 130, az elemi leányiskolába 191, a kisdedóvóba 56, a továbbképző tanfolyamokba 24, összesen 401 tanuló iratkozott be. Az erdélyi szászok városában az orsolyita intézetek oktatási nyelve a magyar volt. Az 1911/12-es tanévtől az elemi iskolába fiúk is járhattak.

Az 1915/16-os tanévről – a háborús idők miatt – már csak rövidebb értesítő jelent meg. Az intézet szervezete annyiban változott, hogy nem indult el az óvoda. Az 1916/17-es és az 1918/19-es tanévekről nem jelent meg értesítő. Ennek oka valószínűleg a román betörés, amit az orsolyita zárda tagjai is átéltek, de nem tudjuk, hogyan. Az 1916. augusztus 27-ei nagyszebeni eseményeket más forrásokból lehet dokumentálni. A Szent Ferenc Rend apácáinak értesítőjében (1916/17. 3–4. p.) ez olvasható: „A román betörés éjjelén egészen nyugodtan aludtunk intézetünk csendes falai között, csak reggel tudtuk meg a hadüzenetet. Mint mindenkit, minket is teljesen készületlenül talált. Délelőtt még szó sem volt a menekülésről, […] délután már mindenki csak a menekülésre gondolt. Roppant nehézségek között […] 10 nővér a délutáni gyorsvonattal Budapestre utazott […]. Két hónapig tartott a hontalanságunk.” A nagyszebeni állami főgimnázium értesítője szerint: „Az isk. év megnyitására készültünk már elő, amikor az ellenséges román betörés augusztus 28-án menekülésre kényszerített. Intézetünk elhagyottan maradt, tanárai és tanulói elszéledtek. […] Intézetünk lényeges kárt nem szenvedett. De kórház céljára lefoglalták, és a november 27-én megnyílt iskoláknak a Szt. Ferencrendi nővérek intézete adott hajlékot január végéig. Ettől az időponttól kezdve iskolánk a Szt. Orsolya-rendi nővérek intézetének helyiségeit vette bérbe.”[26] Hogy az orsolyita apácák és tanulóik hol voltak, mi történt velük, nem tudjuk.

A soproni orsolyita zárda alapítója özvegy Nigglné vagy Niggelné Gangel Marianna (?–1749)[28] volt. Alapító levelét, mely 1746. március 1-én kelt Bécsben, Mária Terézia királynő 1746. július 8-án hagyta helyben. Nigglné három apáca részére házat vásárolt Sopronban, és 12.000 forintos alapítványt tett, hogy leánygyermekek számára iskolát nyissanak. Ezt a tőkét Mária Terézia megtoldotta szintén 12.000 forinttal. A győri orsolyita zárdából jött három apáca, akiket Primes György (1699–1776) plébános és a város papsága, valamint a város nemes hölgyei fogadtak. Az első fejedelemasszony, Mater Stadler Ignatia vezetésével a szerzetesnők azonnal megnyitották a kétosztályos, külső leányiskolát és az internátust. „A tanulók száma gyorsan szaporodott, […] hogy az intézet bővítése czéljából, már 1750-ben az alapítványi tőke egy részéből megvétetett a szomszédos Hackstock-féle ház.” 1770-ben már 33 apáca volt, ezért a „fennálló házra még egy emeletet építtettek.” Mária Terézia királynő 1773. évi látogatása alkalmával az orsolyita intézetet jelenlétével is kitüntette. 1809-től nehéz évek következtek, mert „a franczia hadsereg ittléte nagy áldozatokat követelt a különben is szegény zárdától, […] a legsanyarúbbá vált 1811–1813-ig, az akkori időtájban bekövetkezett pénzbukás és rendkívüli drágaság miatt.”

1813-ban alakult meg a belső elemi iskola. 1815-ban a nagyfokú pénzromlás miatt az intézet a pénzügyi összeomlás szélére került. I. Ferenc (1804–1835) király segített, a „a zárdát terhelő 8.000 frtnyi adósságot kifizette, s ezen felül még 3.000 frtnyi kegyadománnyal a végső szükségnek elejét vette.” 1818. július 3-án a király és felesége, Karolina Sopronba jöttek, s az intézet küldöttségének hódolatnyilvánítását fogadva, három növendék verseket szavalt a királyi pár tiszteletére. Az 1841-es sematizmus[29] közli – „In claustro sanctimonialium Societatis s. Ursulae Soproniensi” – a soproni Szent Orsolya-zárda apácáinak nevét; ők húszan valószínűleg az elemi iskolák tanítónői voltak. 1843-ban megnyitották a harmadik külső és belső osztályt, s a tanulók száma 202 volt. 1848-ban két osztályból állt az iskola, legalábbis a megjelent érdemsorozat szerint.

Az 1850-ben Sopronban alapított honvédtiszti leánynevelő intézet az elsőnek felvett tizenkét, tiszti leányárvát az orsolyiták zárdájában helyezi el bennlakó növendéknek.[30] 1854. december 1-én kelt a zárda fejedelemasszonyával kötött szerződés, e szerint minden növendékért évi 150 forintot fizetnek. A tizenkét növendék 2 külön szobában lakik és alszik, de együtt tanulnak és étkeznek a többi tanulóval. Az egyesület kiválasztott hölgyei időnként megjelennek a tanítási órákon a haladás ellenőrzésére. Erről így írnak a rend tagjai: „Ez évi [1853] október 1-én a női egylet alapítója, Bolza grófnő, Csáky grófnő tanácsára átadott a zárdának tizenkét katonatiszt-árvát, kik november 19-én, […] ünnepélyesen be is vezettettek az intézetbe. Számuk évről évre növekedett. 1855 augusztusában, a […] jó bánásmódért, gondos tanításért […] külön köszönetet mond Csáky grófné.” 1858-ban még két honvédtisztárva lett az intézet növendéke, s 1862-ben újabb 22, amit 1865-ben 24 fő követett. 1870-ben már 40-en voltak, ezért külön intézetrészt nyitottak számukra. – A közölt évszámok és létszámadatok nem pontosak, de a tendenciát jól kirajzolják. Az 1850-es években az uralkodócsalád több tagja is látgatást tett az intézetben: 1856-ban Albrecht (1817–1895), 1857. augusztus 10-én Ferenc József császár és felesége.

1858-ban Mater Eder Ignácia fejedelemasszony kormányzása alatt megvásárolták a Pachhofer-féle házat. A külső és a belső elemi leányiskola ezáltal négyosztályossá válhatott. 1859-ben a külső és belső iskolák első osztályai az új házba költöztek, a régi iskolaépületet lebontották. A XIX. század második felében az elemi iskola mellett már többféle iskolában képezték a soproni és környékbeli leányokat. Az értesítő Statistik der Mädchenschule im Ursulinen-convente in Oedenburg […] 1864/65. címen jelent meg. Magyar nyelvet a II. osztálytól tanítottak, fenntartottak vasárnapi iskolát (Sonntagsschule) is, ahol hittant, olvasást, német nyelvet, fogalmazást, szépírást tanítottak. Az oktatás délután egy órától fél négyig tartott.

Az 1864/65-ös tanévben nyílt meg a tanítónőképző két évfolyammal. Az oktatás formái a következők voltak: magán- vagy belső iskola, felsőbb leányiskola, tanítónőképző, ipariskola, vasárnapi iskola, összesen 745 diákkal. Az ipariskola 1894/95-ig működik. Az 1879/80. tanévtől cselédiskolát (Dienstbotenschule) is szerveznek az orsolyiták. „Ebben az iskolában szegény cselédleányok vasárnap és ünnepnapokon fizetés nélküli tanítást nyernek a hittan-, olvasás-, írás- és számtanban.

1881/82-ben felső leányiskola és tanítónőképző működik az intézetben (Höhere Töchterschule und Lehrerinnen-Präparandie). Az 1882/83-es tanévtől miniszteri engedéllyel (VKM 1882. 25409. rendelete) a háromosztályú felső leányiskola helyébe négyosztályos polgári iskola lépett. „Fontos kulturális és nemzetfenntartó szerep várt” az iskolára. Az elemi iskolában magyar a tanítás nyelve, „ezt az eredményt fokozni, maradandóvá tenni volt hivatva a polgári leányiskola.” Az 1932/33-as jubileumi évig eltelt időben a polgárinak 11.400 rendes tanulója volt.

Az 1885/86. tanévi értesítő magyar és német nyelvű. Ekkor a „leánytan- és nevelő intézetnek” részét képezi: külső, hatosztályos főleányiskola; belső, négyosztályos főleányiskola; belső négyosztályos polgári iskola; belső, háromosztályos tanítónőképző; belső, háromosztályos ipariskola; belső, ötosztályos zeneiskola; belső, kétosztályos rajzolóiskola; belső, háromosztályos ismétlőiskola; cselédiskola. 1886/87-től „nyelvszaki tanfolyamokat” is szerveznek: „ama magyar ajku növendékeket, kik különösen a német nyelv elsajátítása végett vannak itt, […] ezen nyelvet lehetőleg gyorsan megtanulják; valamint azon tanulókkal kik a franczia és angol nyelv alapelemeit már ismerik, […] gyakorolni.” A zeneiskola 1889/90. tanévtől hatosztályossá válik. A rajz- és festészeti iskola 1891/92. tanévtől négyosztályossá válik.

1892-ben az orsolyiták megkapták a miniszteri engedélyt, hogy polgári iskolai tanítónőket is képezhetnek, s ezzel megindult az oktatás előkészítése. 1894-ben megvásárolták a Pettschacher-féle házat, mert a polgári tanítónőképző és a polgári iskolával kapcsolatos továbbképző tanfolyam megnyitása új tantermeket igényelt. Az 1895/96. tanévi értesítőben közlik, hogy a következő tanévben megnyílik. „Az 1868. évi 38-ik törvényczikk III. fejezete értelmében az 1896/97. tanév elején felső nép- és polgári leányiskolákra képesítő 3 éves tanfolyamot nyitunk.” A képzésre csak tanítónői oklevéllel rendelkezők jelentkezhetnek. Két szakcsoport indul: a nyelv- és történelmi, valamint a mennyiség- és természettani. E mellett „Női kézimunka tanítónői tanfolyamot” szerveznek, erre „csak felső nép- vagy polgári leányiskolát jó eredménnyel végzett növendékek vétetnek föl”, és francia nyelvmesternői oklevelet adó képzést is kínálnak.

Visszatérve az 1894/95. tanévhez, ekkor már 11 féle iskolát működtettek: hatosztályos, külső elemi iskola; négyosztályos, belső elemi iskola; polgári leányiskola; továbbképző tanfolyam; tanítónőképző; háromosztályos varró- és ipariskola; műhímzési iskola; hatosztályos zeneiskola; négyosztályos rajzolóiskola; kétosztályos ismétlőiskola; cselédiskola. Ez az utolsó tanéve az ipariskolának, 1894/95-ben „Varró- házi-ipar, mű-hímzési, valamint rajz- és festészeti iskola” van. Az előbbit néhány év múlva a küldő elemi iskolához kapcsolják. „Ezen iskolában a 6 elemi osztályt végzett leányok a […] varrás, levelek és ügyiratok fogalmazásában, számtan- és háztartástanban nyertek oktatást.”. Ugyancsak az 1894/95-ös tanévtől „Azon növendékeknek, kik a 4 polgári osztályt sikerrel végezték, s nem kívánnak a tanítónőképzőbe átmenni, a továbbképző tanfolyamban alkalmuk nyílik, eddigi ismereteik bővítése mellett paedagogiát, aesthetikát, irodalmat, történelmet, egyszerű könyvvezetést, idegen nyelveket, és a festés meg finomabb kézimunkák különböző nemeit is tanulhatni.”

A következő oktatási szint, melyen képzést alakítottak ki, a gimnáziumi oktatás volt. Az 1907/08-as tanévtől magánjellegű leánygimnázium indult. Hat leánykát írattak be az első osztályba, akiknek a tanév végén, 1908. június 23-án „a helybeli sz. benedekrendi főgymnasium tanárai” előtt kellett vizsgázniuk. Az iskola fejlődésével 1913/14-től „nyilvánossági joggal felruházott leánygimnázium” lett, amely „mindenben a fiúgimnáziumok állami tanterve szerint halad”, s az oktatás egészen 1947/48-ig folyik. Ez volt Magyarországon az orsolyiták második gimnáziuma. (Az első Budapesten indult 1896-ban, ez az Országos Nőképző Egyesület Leánygimnáziuma volt.)

Az orsolyita intézmények diákjai az 1920/21. tanévben részt vettek „a Városház-téren tartott nagy népünnepen, melyen Sopron-, Moson- és Vasvármegye elszakításra ítélt lakóssága tiltakozott az elcsatolás ellen”. Az 1921/22. iskolai év ismét egy részben szomorú, részben örömmel teli év. Erről így írnak: „Augusztus 27-én szomorú napra virradt Sopron városa. Reggel 7 órakor az utolsó magyar katonák gyászfátyollal bevont zászlók kíséretében elhagyták a várost. Augusztus 29-ére volt kitűzve a város átadása és az osztrák katonaság bevonulása. Ez csak azért nem történhetett meg, mert a megelőző napon délután egy órakor Ostenburg csapatai bevonultak Sopronba s az ágfalvi véres ütközetben az osztrákok tervét meghiúsították. Néhány hónapig bizonytalanságban maradt Sopron sorsa, míg a decemberben megejtett népszavazás fényes eredménye azt végképen el nem döntötte. […] Este megkondultak a harangok, az emberek örömtől sírva borultak egymás karjába: Sopron magyar maradt!” „Szeptember 5-én a növendékek magyar ruhában vonultak ki az ágfalvai csatában elesettek temetésére és április 30-án részt vettek a kommunizmus áldozatainak […] síravató ünnepélyén.”

Az 1938/39-es tanévtől új képzési formával gazdagodtak az orsolyita intézmények: ekkor indult a leánylíceum. Az 1940/41. iskolaévtől kezdődően pedig mezőgazdasági középiskola nyílt, amely egyre népszerűbb lett. Az 1944/45. tanév elején egy hónapig volt tanítás a folyamatos bombázások, majd a harci események miatt. A tanításra alig volt mód, 1945. május közepétől július közepéig folyt az oktatás.

Az orsolyiták intézményeiben az 1948/49-es volt az utolsó tanév, ekkor államosították a szerzetesi iskolákat.

Az iskolai könyvtárról az 1894/95-ös értesítő közöl először részletesebb adatokat. A tematikus megoszlás a következő volt:

Nevelés- és oktatástan                      97 kötet

Magyar nyelv és irodalom             255 kötet

Német nyelv és irodalom               223 kötet

Földrajz és történelem                    123 kötet

Természettudományok                   141 kötet

Mennyiségtan                                     56 kötet

Francia és angol nyelv                    160 kötet

Játék és tornászat                               10 kötet

Festészet                                              25 kötet

Folyóiratok                                         37 kötet

Összesen: 1.127 kötet

Az újonnan beszerzett műveket szintén szak szerint sorolják fel: szerző és cím feltüntetésével. Az ajándékozókat és az ajándékba kapott könyveket is ismertetik. „Van az intézetnek ezenkívül még egy 3.233 kötetből álló ingyenes kölcsönkönyvtára, mely ez évben 72 kötettel gyarapodott”. Minden tanévben gyarapították a tanári és ifjúsági könyvtárakat. Sőt, a tanári könyvtár állományáról megjelentették: Soproni Szent-Orsolya-rendi Intézet tanári könyvtárának jegyzéke. [s.l., s.n., s.a.] 101 p. [OSZK 297.244 sz., a kiadási év 1913 lehet.] Ezen kívül az önképzőkörnek külön könyvtára volt.

A szertárakról az 1911/12. tanévben közölnek részletes adatokat (A soproni Szent-Orsolya-rendi intézet felszerelése fejezetcím alatt, a 3–112. oldalon sok-sok illusztrációval). A számba vett szertárak a következők: természetrajzi szertár; állattani szertár; növénytani szertár; ásvány-, kőzet- és kövületgyűjtemény; laboratóriumi eszközök és anyagok ásványtani és kémiai kísérletekhez; fizikai szertár; háztartási gépek és gazdasági eszközök. Ezután minden tanévben közlik az értesítőben a gyarapodást, s örömmel számolnak be az új eszközökről is, például „Idejárul még 1 keskeny mozgófilmvetítőgép és egy vetítőasztal. […] 1936/37. évtől kezdve megindíthatjuk a […] filmoktatást.”

1948. június 7-én tiltakozó felvonulás volt az egyházi iskolák államosítása ellen a várkerületi Mária-szobornál. Természetesen az orsolyita iskolák diákjai és szüleik is ott voltak. Az államvédelmi rendőrség vízfecskendőkkel akarta feloszlatni a tüntetést. Később sortűz is volt.[31] 1991 szeptemberében újraindult az iskola, s 1997-ben megünnepelték az intézet fennállásának 250 éves évfordulóját.

A Szent Orsolya-rendi nővérek zárdáját Nagyváradon 1772-ben alapította Szenczy István[33] nagyváradi kanonok, hogy leányneveléssel foglalkozzanak. Szeptember 12-én hat szerzetesnő, Braun M. Innocencia főnöknő vezetésével kezdte a munkát: leánynevelő intézetet nyitottak három bennlakó növendékkel. 1774-től működik az elemi leányiskola, az első 80 évről azonban keveset tudunk. Az 1802-es nagyváradi sematizmusban szerepel a zárda és az iskola, de ez csak a létét igazolja. Az 1858/59. iskolaév októberében nyílt meg a „nőtanító képezde”, mely tanítónőket oktatott. A képzés 1871/72-től három, 1899/1900-től négy évfolyamos lett. 1908-ban ünnepelték a tanítónőképző fennállásának 50 éves évfordulóját. Ünnepi beszédében Lányi József nagyváradi püspök (1906–1931) a következőket mondta: „Ha a mi tanítónőképző intézetünk keletkezésének idejére visszamegyünk, nemzeti életünk egy dicsőségesen megvívott, de oly szomorúan végződött önvédelmi harca után még nem multak el teljesen magyar állami és nemzeti életünk elnyomatásának napjai.” […] „A szt. Orsolya-rend apácái csupán eredeti alapítványaikból, minden más segítség igénybevétele nélkül tartják fenn 1858 óta ezen Váradon oly nélkülözhetetlen intézetet.”

1890-ben megnyitották a polgári leányiskolát, mely az 1908/09-es tanévtől jelentette meg az első értesítőjét. Ebben továbbképző tanfolyamról is olvashatunk: „Azon leánykák részére, kik a polgári leányiskola 4. osztályát el-végezték. E tanfolyamon a növendékek a „szülők óhajtása szerint […] a női kézimunkán kívül, német, francia nyelv, zene, stilisztika, nemzeti irodalom és történelemben nyernek oktatást, azonkívül gyakorolják magukat a festés és egyéb kézügyességi dolgokban.

Az 1878/79-es tanévben a sematizmus tanúsága szerint már működik a „Nő-tanító-képezde az Orsolyita-szűzek zárdájában”. Az 1908/09. tanévre a következő részintézményekben folyik a tanítás: elemi népiskola; belső, elemi iskola; polgári leányiskola; tanítónőképző intézet; továbbképző tanfolyam. Ezeket kiegészíti az internátus, mely az orsolyita intézmény megalapítása óta működik, és az 1880‑ban, 45 kislánnyal induló óvoda.

Az 1911/12. tanévben megnyílt végre a tanítónőképzőhöz kapcsolódó gyakorlóiskola. Az ez évi adatok szerint az orsolyitáknak 435 beiratkozott tanulója van. Az 1916/17. tanévtől újabb oktatási formákkal gazdagodtak, elindult a felső leányiskola és a leánygimnázium. A felső leányiskola – az 1916. évi július 14-i 86100 sz. rendelet szerint – az V. osztálytól „kétféle ágat hajthat”: leánygimnázium vagy felső kereskedelmi leányiskola, ez „Oly nőnevelő irányú magasabb általános műveltséget ad növendékeinek, amely őket egyszersmind meghatározott főiskolai tanulmányokra is képesekké teszi.” Ez az iskola rövid életű volt, mert a következő, 1917/18. tanévben még tanítottak, de az év végén az iskola megszűnt, az orsolyiták „elemi iskoláit s más helyiségeit katonai kórház számára tartották lefoglalva”.

Az osolyiták nagy gondot fordítottak a tanári és ifjúsági könyvtár fenntartására, továbbá hogy minden tantárgyhoz legyen szertár. A könyvtár állománya folyamatosan gyarapodott, az 1908/09-as értesítő több száz könyvre rúgó adományról szól. Nemcsak a tanulást kívánták támogatni, hanem hogy „a növendékek szabad idejükben jó irányú folyóiratok, divatlapok és hasznos könyvek olvasása által gazdagíthassák ismereteiket.”

1913/14-as iskolaévben a gyűjtemény tematikus megoszlása a következő:

Hit- és erkölcstudomány                                               57 mű                 90 kötet

Paedagógia, filozófia                                                   106 mű               224 kötet

Nyelv-, irodalomtudomány, enciklopédiák             111 mű               205 kötet

Történelem, földrajz és néprajz                                   57 mű               103 kötet

Természettudomány, mennyiségtan                              7 mű                 17 kötet

Vegyes                                                                                5 mű                 27 kötet

Összesen: 343 mű        666 kötetben

1919 után az iskola magyar jellege – a román állam fennhatósága alatt – megszűnt. Az 1920/21-es tanévtől 1927-ig a polgári leányiskola úgy működött, hogy „A román törvények szerint egyházi fennhatóság alatt álló iskolákban magántanuló nem lehetett.” – áll a leánygimnázium 1940/41-es értesítőjében. Továbbá „Szerzetes és világi tanáraink folytonos felszólítást kaptak a román nyelv elsajátítására, s midőn e felszólításnak […] nem tudtak eleget tenni, egyszerűen megvonták tőlük a tanítási jogot, s kitették őket az iskolából.” 1928-ban a szerzetesnővérek megnyitották a négyosztályos gimnáziumból és a ráépülő négyosztályos tanítónőképzőből álló új intézményüket. 1935-ben létesítették az V. leánygimnáziumi osztályt, majd a következő években a felsőbb szintű osztályokat. 1936-tól a leánygimnázium tanítási nyelve teljesen a román lett. 1940/41-ben az iskola – a magyar fennhatóság alatt – egységes leánygimnáziummá alakult át. Az internátus folyamatosan működhetett, s idővel azt is vállalták a nővérek, hogy reggel fél 8-tól este 7-ig tartózkodhassanak az intézetben a növendékek.

Az 1940/41. iskolai év legfontosabb eseménye Nagyvárad visszatérte. „Hazatértünk. Huszonkét esztendő imádságos csodavárása, fájó magyar szívek reménykedő álma teljesült széppé 1940. szeptember 6-án.[…] Midőn lehulltak a rabság-bilincsek, lelkünk azt súgta, hogy most nem áldást kérő Veni Sanctival, hanem harsonázó, Istent dicsérő Te Deummal kell kezdeni az iskolai évet. Nem vagyunk már alig megtűrt idegenek saját hazánkban, nem vétek többé a magyar szó […]. Magyart senki sem segített, csak testvér magyar […].” – írta Bélteky Ferenc (1909–1968) hittanár, aki 1937 óta az orsolyiták lelkésze is volt. M. Magasi Franciska OSU (1901–2000) – a győri orsolyita zárda tanítónőképzőjének tanára volt, mielőtt Váradra került – az új feladatokról írva megállapítja: „A nemzetnevelés ma sorskérdéssé lett. Új, egészségesebb és öntudatosabb magyar nemzedékre van szükségünk. […] Az iskolának élethívatása és a szellemi közösségben elfoglalt helye szerint a nemzetnevelés erős központjává kell lennie. […] A középiskola nemzetnevelő munkája három irányban érvényesül: a) a hazafias, b) az állampolgári, c) a szociális nevelésben.” […] „Ezt a feladatot mélyen átéreztük a tanév minden órájában s mivel az új életkörülmények egészen új feladatok elé állítottak családot és iskolát egyaránt, fokozottabb gonddal pótoltunk minden hiányt s vállvetett munkával siettünk helyrehozni hosszú évek kényszerűségéből született hiányait. […] Hogy a szívében mennyire magyar volt és maradt intézetünk, azt lépten-nyomon látnom kellett és sokszor magamra döbbenve néztem a lelkem mélyére: vajjon voltam-e én s mi mindnyájan, az anyaország gyermekei, voltunk-e ennyire szívósan, kitartóan, sziklaszilárdan magyarok? […] Nem mintha nekünk nem fájt volna Trianon! A vérünkig égett nekünk is az országcsonkítás fájdalma s nem feledtük soha gondolatainkat s utánuk vágyó szívünket a határon túli testvérekhez küldeni. […] Mióta itt Nagyváradon lépten-nyomon hallom a fájdalmas emlékek felidézgetéséből, hogy mit kellett kibírniok. […] Édes anyanyelvünk elnémítása az iskolában, a szándékosan elferdített ismeretek nyújtása mindarról, ami magyar, elviselhetetlen lett volna számomra. De akik elviselték, azok a nagyobb hősök. […]”.[34]

A leánylíceum az 1941/42. iskolaévben – két év kihagyás után, a betiltott tanítónőképző helyett – újranyitotta kapuját. A háborús események azonban elsodorták az orsolyiták több mint 170 éves intézményét. 1945-től az iskola magyar jellege megszűnt. A könyvtári gyűjtemény sorsa nem ismert.

A nagyszombati orsolyiták 1911/12-es tanévről kiadott értesítőjükben szóltak arról, hogy 1903-tól Modor városában is működik intézetük. Vaszary Kolos hercegprímás (1891–1912) ebben a tanévben ünnepelte 80. születésnapját, amely alkalmat adott arra, hogy köszönetet mondjanak neki a modori zárda létrejöttéhez és működéséhez nyújtott segítségéért. „Áldozatkészségéről tanúskodik a modori Orsolya rendű iskola alapítása is, hol kolostorunk négy rendtagja működik, akik az elemi iskolákat és óvót látják el. A négy apáca eltartására 60.000 korona örökalapítványt tett.” A tudós főpap nemcsak az orsolyita intézményeknek segített; szívügye volt az oktatás, amelyet mindig bőkezűen támogatott. A modori rendházról 1917-ből van az utolsó adat.

1915-ben jött Dombóvárra a kassai Szent Orsolya Rendházból három szerzetesnő, hogy polgári leányiskolát nyissanak. Két év múlva készült el az iskola emeletes épülete. 1920-ban elemi iskolát is indítottak, és a nagyobb lányoknak ruhavarrást és szabászatot tanítottak. 1925-ben új épülettel bővült az intézet, az új szárnyban nőipariskola is megkezdte működését. 1926/27-es tanévtől az orsolyiták egyéves kereskedelmi tanfolyamot és tanítónőképző intézetet indítottak. Minden iskolai évben 30–40 diákot részesítettek teljes tandíjmentességben, sokan kaptak féltandíjmentességet. Az internátus kezdetektől fogva működött. Az orsolyiták tanári és ifjúsági könyvtárat is berendeztek, s értesítők tanúsága szerint minden évben gyarapodott az állomány. Az oktatást folyamatosan fejlesztett szertárak támogatták, ilyen volt a fizikai szertár, a történeti szertár (melynek az 1926/27. tanévben a például az 1542-ben Lyonban kiadott Granadai Szent Lajos életéről szóló, latin nyelvű munkát szerezték meg) és a tornaszertár. „1950. június 28-án éjjel az államvédelem emberei megszállták a dombóvári zárdát, […] a nővéreket […] Máriapócsra vitték.” „1995-ben szóba került a dombóvári Orsolya zárda státusa.” Felkeresték a pécsi egyházmegyét, és Mayer Mihály püspök támogatta az ügyet, végül a Szent Orsolya Rend iskolája és a Gárdonyi Géza általános iskola összekapcsolódott, így 1996. szeptember 1-én a Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskolában megkezdődött a tanítás.[37]

„…egész Szabolcs vármegyének egyedülálló, hiánypótló intézet” volt az 1918/19. tanévben induló orsolyita tanítóképző. Báró Horváth Jánosné O’Brien Euphenie 1883-ban Ung vármegyében fekvő erdőbirtokát a kisvárdai római katolikus egyházra hagyta, azzal a megkötéssel, hogy leánynevelő intézetet állítsanak fel. Az alapítvány lehetőséget és kötelezettséget is jelentett, mert az iskola működtetéséhez további adományok gyűjtése volt szükséges. Végül Szmrecsányi Lajos egri érsek (1912–1943) anyagi támogatásával kezdhette meg működését 1918-ban az iskola. Április 18-án Mater Irtzing Ignátia tartományfőnöknő hozzájárulásával apácák érkeztek Kisvárdára, hogy elemi iskolát és tanítónőképzőt nyissanak internátussal. A kezdeti évek nehezek voltak; az első tanévben október 12-től november 20-ig szünetelt a tanítás a spanyolnáthajárvány miatt. „Bár a kommün Kisvárdán csak egy hónapig tartott, mégis ezen rövid idő alatt is sok nyugtalanságot okozott. Az intézet felszerelését és vagyonát leltározó bizottság már ki volt jelölve, sőt április 2-án a direktórium rendeletet hozott, hogy az apácáknak 24 óra alatt távozniuk kell, […] az idő rövidsége […] a jobb érzésű nők erélyes és fenyegető fellépése megvédte a zárdát. […].”[39] Az 1919/20. tanévben az oláh megszállás akadályozta a működést, pedig ekkor már a második évfolyamon is folyt a tanítás (29+31 diák). Az intézmény első igazgatója Mayer György, a kisvárdai állami főgimnázium igazgatója lett.

Az 1922/23. tanévtől működik a gyakorlóiskola. Az 1926/27. iskolai évben „megindult a várva-várt építkezés”. Liptay Béla országgyűlési képviselő közbenjárására a kultuszminiszter „építési segélyt utalt ki egy zárdai elemi leányiskola felépítésére. 1927/28-ben „a tizedik esztendőben a rég várt új iskolában kezdődött meg a tanítás.” Ebben a tanévben nyitotta meg kapuit a polgári leányiskola. Az 1938/39‑es iskolaévben indult a líceum az első osztállyal. A tanítónőképzés beszüntetéséről az 1941/42-es értesítő így ír: „A tanítóképzés átszervezésével kapcsolatban (1938) a szép fejlődés megakadt. […] így jónak látták a tanítónőképző fokozatos beszüntetését. […] Ez a leépítés fájdalmas volt […] a szülőknek is, akik intézetünkben óhajtották leányukkal a tanítónői oklevelet megszereztetni. […] 1941 szeptemberében ismét megnyílt a leánylíceum első osztálya […] VKM 62319/1941. sz. engedélye alapján.” 1939/40-ben új oktatási forma indult, a máshol is jól bevált háztartási gazdasági tanfolyam. A háború ellehetetlenítette az oktatást. Majd az újrakezdés után az 1947/48. iskolai év az utolsó, 1948-ban államosították az iskolákat.

Az intézetnek tanári és ifjúsági könyvtára is volt, mindkettőt évenként gyarapították. Az ifjúsági könyvtárról azt írják, hogy „…hetenként cseréltük a könyveket az erre a célra beiktatott könyvtárórán. A könyvforgalom elég nagy.” Az oktatást szertárak is segítették.[40]

A szertárakat is rendszeresen gyarapították.

„Trianonnak kellett jönni, hogy hazánk fővárosában – Budapesten – is megtelepedjen a rend. Ugyanis a cseh megszállás miatt Kassáról eljönni kényszerült magyar apácák egy része a jóságos kassai püspök úr […] 2204/1922. július 25-én kelt engedélyével Budán próbálkozott a nehéz időkben elhelyezkedni […]”. Csernoch János esztergomi érsek (1912–1927) a letelepedési engedélyt megadta (2650/1922. aug. 31. kelt rendeletével), és Siposs J. Bernát ferences szentszéki ülnököt nevezve ki házigazgatóvá. 1925-ben hercegprímási leirat (3053/1925. sz. leirat) „[…] tudatja a Renddel, hogy az Apostoli Szentszék a budapesti Orsolyita-apácák jogi ügyeit […] rendezte, hogy elfogadta az új letelepülést, mint önálló pápai klauzurás házat, amely rendtagokat vehet fel, noviciátust nyithat; a jelenlegi helyzetre való tekintettel” pedig megadta az apácáknak a szükséges kijárásra az engedélyt.

Nagyon sokan segítettek és támogatták a fővárosi iskola létrejöttét. Dr. Sipőcz Jenő[41] főpolgármester „…ajánlatára 59.901/1922.VII. sz. a. k. leiratával 2 tantermet, s 1 irodahelyiséget engedett át bebútorozva, fűtéssel, világítással teljesen ingyenesen e rendi iskola céljaira.” Csapó Rezső elemi iskolai igazgató „megértő kartársi vendégszeretettel fogadta” és több évig „barátságos megértéssel látja őket és iskolájukat” a II. ker. Áldás utca 1. alatt lévő intézményben. Gróf Klebelsberg Kunó (1875–1932) vallás- és közoktatásügyi miniszter 120.219/1922. sz. rendeletével „a kezdet nehézségeinek legyőzésére 200.000 K segélyt utalt ki az apácák számára, valamint az apáca tanítónők számára folyósította a szerzetesnők ellátási pótlékát.”

Már az 1923/24. tanévben az egyik szülői értekezleten az a kívánság merült fel, hogy a polgári iskolát végzett tanulók részére nyisson a rend leánygimnáziumot. „Ez az óhaj már az 1924/25. tanévben valóra is vált, amit dr. Pintér Jenő tanker. főigazgató úr […] tett lehetővé. Az ő ajánlatára ugyanis a VKM 57.134/1924. sz.a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Rend a polg. leányiskola mellé – V. oszt.-tól fölfelé – magán leánygimnásiumot állíthasson.” Segítséget nyújtott a „Sacre-Coeur zárda elöljárósága a kezdet nehézségeinél.” A Sacre Coeur leánygimnázium értesítője hírt ad a Szent Orsolya Rend magán leánygimnáziumának tanulóiról.[42] A tanév eseményeiről és az itt tanító tanárokról nincs semmiféle adatunk.

Az 1926/27. tanévtől az 1929/30-asig ipari tanfolyam és hároméves nőipariskola is működött. Az 1927/28. tanévben a környék társadalma, a székesfőváros tanácsa, a kultusztárca, az egyházi hatóságok, a ferencesek „…áldozatkészsége és fáradhatatlan közreműködésére az intézet végre új épülethez, működéséhez méltó új otthonhoz jutott.” Ebben az iskolai évben megnyílt a leánygimnázium. (VKM 390.017/ 1928.V. sz. rendelet.) Az 1928/29. iskolai évről megjelent a leánygimnázium első értesítője. Az 1931/32. iskolai évben az orsolyiták megnyitották az elemi iskolai tanítónőképző intézet I. osztályát, ahol 49 diák kezdte meg tanulmányait. A tanítónőképzővel együtt elemi leányiskolát is indítottak.

1932-ben a hercegprímás kezdeményezésére a budai rendházat és intézményeit a soproni orsolyiták vették át, és nagy tapasztalattal rendelkező pedagógusok érkeztek a fővárosba. 1936-tól tanulmányi házat is fenntartottak. A II. világháborús évek sok nehézséget, problémát hoztak, s a harcok az épületekben és a berendezésekben tetemes károkat okoztak.

Az orsolyita intézet valamennyi iskolatípusa rendelkezett tanári és ifjúsági könyvtárral, s az oktatást gazdag szertári anyag segítette. A háború utáni talpra állást 1948 júniusában az iskolák államosítása követte. 1992. évben újraindult az iskola: az Orsolya Rendi „Szent Angela” Általános Iskola és Gimnázium a ferences rend vezetésével.

1922-ben kezdte meg működését az orsolyiták elemi iskolája. Az apácák megtelepedését Szmrecsányi Lajos egri érsek telekvásárlással is támogatta. Kezdetben az oktatás az egri angolkisasszonyok polgári iskolájára készítette elő a leányokat. Az 1926/27. tanévben azonban már az orsolyiták is megnyitották polgári iskolájuk első két osztályát. A gyakorlati oktatás az öt magyar holdnyi konyha- és virágkertészetben folyt. Az intézményhez internátus tartozott, s az iskola rendelkezett tanári és ifjúsági könyvtárral és szertárral is.

Bácsán – mely ma Győr egyik városrésze – 1923 és 1948 között az orsolyiták elemi iskolát, internátust és árvaházat tartottak fent.[43] Egerben az orsolyiták 1928-ban telepedtek meg, s 1929-től az 1948-as államosításig elemi iskolában folyt az oktatás. [44] Szegeden 1936 és 1948 között elemi iskola és tanulmányi ház működött, melyek a soproni rendházhoz tartoztak.[45] A Tolna megyei Pincehelyen 1943–1950 orsolyita noviciátus volt.

Az orsolyiták az elemi leányiskolák (belső, illetve külső) létesítésével kezdték tevékenységüket. Az 1800-as évek vége felé alapították a polgári leányiskolákat és sok helyen a tanítónőképző intézeteket gyakorlóiskolával. Egy-két helyen óvodát is fenntartottak. Az 1900-as évek elején nyíltak a leánygimnáziumok. Minden tanintézetben általános gyakorlat volt, hogy a növendékeket színházba, moziba, kiállításokra és kirándulásokra vitték, a világi tanárnők vezetésével. Nagy súlyt helyeztek a könyvtárak – tanári és ifjúsági – kialakítására és gyűjteményük gyarapítására. Az intézeten belül a különböző iskolatípusoknak külön gyűjteményei lehettek. Arra törekedtek, hogy minden tantárgyhoz tartozzon szertár, az oktatást és a tanulást segítő taneszközökkel. Az orsolyita iskolákban általános volt az önképzőkörök működése. Ezen túl a diákélet szerves részét alkották a különböző ifjúsági egyesületek, közösségek, mint például a Mária Kongregáció, a Jézus Szíve Szövetség, illetve az elemisek körében a Szívgárda. Valamennyi külső, elemi iskolában ingyenes volt a tanítás. Az oktatás minden szintjén pártfogolták és segítették a szegény sorsú tanulóikat. A nem katolikus vallású diákokat saját felekezetük hittanára tanította. A tanévnyitó (Veni Sancte elhangzásával) és tanévzáró ünnepély (Te Deum eléneklésével) keretet adott az iskolaévnek, megemlékeztek Szent Angéla és Szent Orsolya ünnepéről, a nemzeti ünnepeinkről és anyák napjáról.

Az országgyűlés 1948. június 16-i ülésén elfogadta az Ortutay Gyula kultusz­miniszter által beterjesztett 1948. évi 33. törvényt az egyházi iskolák államosításáról, minden vagyontárgyuk ellenszolgáltatás nélküli elvételéről. Óriási érték: épületek, telkek, felszerelések, könyvtárak, szertárak, alapítványok pénze jutott így a kommunista párt irányította állam tulajdonába.

Diós István (2009): Szentek élete. Szerk. Csaba Györgyné, Paulik Péter. 1–2. köt. Budapest, Szent István Társulat.

Diós István – Viczián János (2014): Előttünk jártak a hitben. 1945–2010 között elhunyt kedvesnővéreink mintegy 4100 életrajza. Budapest, Központi Papnevelő Intézet.

Gulyás Pál – Viczián János (1990–2013): Magyar írók élete és munkái. 1–19. köt. Budapest, Argumentum.

Magyar katolikus lexikon. 1–16. köt. Budapest, Szent István Társulat 1993–2013.

Mészáros István (2000): A katolikus iskola ezeréves története Magyarországon. Budapest, Szent István Társulat.

Mészáros István (1988): Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája 996–1948. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Az orsolyita iskolák értesítői/évkönyvei. In: A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája. 1800/01–1948/49. 1–19. köt. Összeáll. Gráberné Bősze Klára. Budapest, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum.

Pukánszky Béla (2013): A nőnevelés története. Budapest, Gondolat. http://www.pukanszky.hu/eloadasok/ELTE_PhD_A%20noneveles%20tortenete/Segedanyagok/03_Pukanszky_Noneveles_vegso.pdf (Letöltés. 2021. 05. 20.)

Puskely Mária (1990): Szerzetesek. Budapest, Zrínyi.

Puskely Mária (1995): Keresztény szerzetesség. Történelmi kalauz. 1–2. köt. Budapest, Bencés Kiadó.

Szabó Csaba – Szigeti László (szerk. 2008): Az egyházi iskolák államosítása Magyarországon, 1948. Budapest, Új Ember. (Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány évkönyve)

St. Angela Merici founded the Company of St. Ursula in 1535 in Brescia (Lombardy, Italy), and later this organization was gradually transformed into an enclosed monastic teaching order, the Order of Ursulines. Their first school in Hungary was established in 1676 in Pressburg (now Bratislava in Slovakia), which was followed many new foundations in the country: in Kassa (now Kosice in Slovakia) (1698), Varasd (now Varaždin in Croatia) (1703), Nagyszombat (now Trnava in Slovakia) (1724), Győr (1726), Nagyszeben (now Sibiu in Romania) (1733), Sopron (1747), Nagyvárad (now Oradea in Romania) (1772), Dombóvár (1915), Kisvárda (1918), Budapest (1922) etc. The Ursulines maintained elementary and secondary schools and later also teacher training institutes. But The Treaty of Trianon (1920) concluding World War I and causing the dissolution of the Hungarian state was a big break in the history of educational institutions, too. After 1945 by the nationalization of schools, and anti-church measures, the activity of the Ursulines was also repressed. The study reviews the most important stages in the development of the Ursuline institutes from 1676 onwards. School yearbooks and the schematisms of the Catholic Church are the most important sources, which are supplemented by historical adaptations.

Vissza a tartalomjegyzékhez