Forgó Sándor – Komenczi Bertalan: Kultúra és változás a hálózati világban – online inspirációk / offline reflexiók

Nyomtatási nézet

Információk, gondolatok és észrevételek Szűts Zoltán: Online – Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei című könyvéről

Forgó Sándor PhD, habil. ny. címzetes egyetemi tanár, Eszterházy Károly Egyetem Médiainformatika Tanszék, Eger

Komenczi Bertalan PhD, professor emeritus, Eszterházy Károly Egyetem Médiainformatika Tanszék; Pedagógiai Kar Neveléstudományi Doktori Iskola, Eger

_______________________

Közeledünk a történelem legnagyobb diszkontinuitása felé:

a következő néhány évtizedben életünk nagyobb mértékben

alakul át, mint az elmúlt évezredek során összesen.

…a genetika, robotika, nanotechnológia és informatika

kölcsönhatásain alapuló átalakulás következményei

beláthatatlanok…

Ian Morris^[1]

Gutenberg találmányának következményei – jóllehet
a visszatekintő elemzés számára kézenfekvőnek tűnnek –

meghaladták a kortársi képzelet lehetőséghorizontját.

Elizabeth Eisenstein^[2]

A globalizáció elkerülhetetlen,

a jövőt csak tapogató ujjaink hegyével érezzük, és félek,

hogy a hagyományos kultúrát már magunk mögött hagytuk.

Mi jön még, és hogyan lehetne elkerülni?

Csányi Vilmos^[3]

Szűts Zoltán: Online – Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei című könyve a Wolters Kluwer Hungary Kft. kiadásában jelent meg Budapesten 2018-ban. A kötet borítóképe első pillantásra inkább utal monolit vasbeton szerkezetre, mint a hálózatok jellemzőinek vizualizálására hívatott gracilis gráfok dinamikus éleire és csomópontjaira. Jobban megnézve azonban az ábrát, belelátható annak a rendszernek a strukturális és funkcionális komplexitása, amely – feltehetően – az emberi agy után az ismert világegyetem második legbonyolultabb képződménye. A terjedelmes tartalomjegyzéket lapozgatva látszik, hogy az online, internetes világ szinte minden aspektusát átfogó, összegző, monografikus jellegű munkáról van szó. A könyv szerkezetéből is kitűnik a szerzőnek az a törekvése, hogy a több mint félszáz fejezetet koherens egésszé fűzze össze. A tartalomjegyzékből az olvasó azt is láthatja, hogy a címben jelzett online világ határai nehezen körvonalazhatók.

A könyv a maga területén hiánypótló, hiszen – a szerző célkitűzése szerint – szintetizálja mindazt, amit az internet világáról, a digitális kommunikációról, a poszt-Gutenberg-galaxisról tudunk. Részletesen ismerteti annak az átalakulásnak a kulcselemeit, ami az írásbeliség, „könyvbeliség”, illetve a tévé és rádió hagyományos tömegmédium-világától a digitális, hálózati univerzumig vezetett (korszakváltás?), majd felvillantja az új kulturális formáció jövőbeli alakulásának prognosztizálható, illetve lehetségesnek tűnő irányait is. A mű felfogása első olvasatra a médiumelméletek szemléletének szellemében technológiadeterminista (Innis^[4], McLuhan^[5] és Castells^[6]): a kommunikációs eszközök az általuk közvetített tartalmaktól függetlenül – hosszabb távon – formálják azokat a társadalmakat, amelyek használják őket: hatásukra változik az emberek valóságérzékelése, gondolkodása és értékrendszere is, azaz a mindenkori domináns médium az emberi kultúrát átformáló hatással bír.^[7]

A kötet – az előszót és a bevezetést követően – öt fő részből áll. Különlegessége, hogy az első a 0. rész számozást kapta, a záró rész pedig X részként szerepel. A szerző ezt azzal indokolja, hogy az online rendszerek szorosan vett története (az első, a második és a harmadik rész) nem érthető meg az előzmények nélkül (0. rész), és a jelen és a jövő kihívásaival foglalkozó szövegrészek a jelenben még pontosan nem körülhatárolható, a kronológiába szervesen be nem sorolható jelenségekre utalnak (ezért az „X. rész” jelölés).

Az előszóban ismertetett célkitűzések szerint a szerző kötetet azzal a szándékkal írta, hogy széles skálán vizsgálja az online kommunikációs formák és tartalomtípusok történetét és elméletét. Arra kíváncsi, hogy az online folyamatok és jelenségek hogyan ágyazódnak be kultúránkba, milyen hatással vannak a társadalom szerkezetére és dinamikájára. Meggyőződése, hogy az internetes kommunikáció és média minden korábbi kommunikációs formánál és médiumnál jobban átjárja világunk szöveteit. Választott perspektívája az összefüggések feltárása, történetek elbeszélése, az elszórtan elérhető ismeretek összegyűjtése, a jellemző, meghatározó jelenségek elemzése. Leírja az előszóban azt is, milyen döntési kényszerekkel szembesült a szövegalkotás során, szól bizonyos alapvető feltételezéseiről (az internet működésére, kommunikáció – média – internet kapcsolatrendszerére, jellegére stb. vonatkozóan), illetve a rendelkezésre álló terminológia használatáról.

A bevezetésben Szűts tovább részletezi céljait, előfeltevéseit, szándékait, nézőpontjait, illetve definitív módon értelmez néhány, a kötet tartalma szempontjából jelentős fogalmat, jelenséget (a mai internet természete és hatásrendszere, kölcsönhatása és kapcsolódása más médiumokhoz; az új digitális paradigma szerepe az adat-információ kezelésben; az online médiatartalmak szerkezete stb.). Az internettudomány című fejezetben pedig ismerteti az egyes kulcsszerepet játszó témakörök elemzése során felhasznált szakirodalmi forrásait.

A Nulladik rész tartalmazza azokat a háttérismereteket, amelyek a hálózati univerzum történetének, szerkezetének és működésének a megértéséhez szükségesek. Az első fejezet a hálózat-elmélettel és a kommunikációs hálózatok kialakításának, folyamatos fejlesztésének a történetével foglalkozik. A második fejezet a számítógépek konstrukciójának történetéről illetve ezek társadalomra és kultúrára gyakorolt hatásairól tartalmaz információkat. (Zárójelben megjegyezzük, hogy ebben a rövid részben néhány pontatlanság fordul elő, elsősorban Neumann János szerepét illetően.)

Az Első rész az internet kifejlesztésének történetét írja le. Külön fejezetben szerepelnek azok a „kezdetben magányos hősök”,^[8] akik megálmodták, kigondolták, kidolgozták az új információs rendszer elméleti alapjait és (részben) irányították az elképzelések gyakorlati megvalósítását. (Joseph C. R. Licklider, Robert Taylor, Leonard Kleinrock, Paul Baran és mások.) Részletesen olvasható az ARPANET létrehozásának krónikája, az internet születésének populáris legendája és valódi [?] története. Olyan fogalmak jelentésére és az általuk jelölt folyamat, alkalmazás, rendszer, mozgalom stb. szerepére vonatkozóan kapunk pontosságra és világosságra törekvő információkat, mint Telenet, Ethernet, BBS, Minitel, NSFNET stb.

A Második rész egy internetes alkalmazás, a Tim Berners Lee által kifejlesztett világháló (World Wide Web) létrehozásának és fejlesztése/fejlődése első szakaszának (1990 és 2004 között) a történetével, illetve annak társadalmi, kulturális hatásaival foglalkozik. A bevezető részt (A felhasználó felemelkedése) követően itt is a meghatározó személyiségek bemutatásával kezdődik a téma tárgyalása (Vannevar Bush, Ted Nelson, Tim Berners-Lee, Douglas Engelbart). Mindegyikükhöz tartozik egy elképzelt vagy megvalósított hipertext rendszer: Memex, Xanadu, World Wide Web, NLS. Az ötödik fejezettől csökkennek a történetek és technikai leírások, aminek két oka van: a változások felgyorsulása és sokasodása, ebből következően a domináns szereplők egyre növekvő száma, valamint az, hogy amint haladunk a jelen felé, egyre több potenciális olvasónak van már saját emléke az internetes kommunikáció és média egymást követő eseményeiről. De ebben a részben is számos fogalom megvilágítása, magyarázata, értelmezése történik meg (virtuális valóság, Napster, másodlagos írásbeliség, dotcom bubble, újmédia, WAP, Craigslist stb.).

A Harmadik résszel a világháló jelenébe érkezünk. Ez a 2004-utáni időszak: a Web 2.0 és a közösségi média világa. A kötet szerzője a témát korábbi fejezeteknél alkalmazottól eltérően közelíti meg: hangsúlyosabb a jelenségek mögötti mozgatóerők, a háttér-filozófiák és mentalitások, illetve ezek módosulásának a bemutatása. Ezzel a szemlélettel foglalja össze azokat a tulajdonságokat, melyek a Web 2.0-t és a közösségi médiát jellemzik, hangsúlyozva hogy az idesorolható jelenségek szervesen gyökereznek a Berners-Lee megálmodta világháló filozófiájában, ahol az online tartalmakat hordozó, asszociációk és linkek közvetítésére alkalmas hypertext nemlineáris gondolkodásmódja dominál. Ebben a részben is bemutatásra kerülnek a korszak legmeghatározóbb szereplői, ezúttal „Közösségteremtők” kategória alatt: Steve Jobs, Larry Page, Sergey Brin és Mark Zuckerberg. Az online jelenségek körében kevésbé tájékozott olvasók olyan új fogalmak sokaságával találkoznak, mint: prosumer, My Space, szimulákrum, hashtag, VOD, Netflix, influencer, mém, konvergencia, emojik és emotikonok, augmentált valóság, digitális demencia, e-learning stb.

A kötet fő fejezetei közül az X. rész a jelen és a jövő kihívásait tárgyalja. Ahogyan fentebb is utaltunk rá, ennek a résznek a nem szokványos, megkülönböztető jelölése azt hívatott szimbolizálni, hogy a szerző a témák sokaságából szelektált néhányat, amelyeket ő jelentős vagy/és tartós trendnek illetve szignifikáns, a jövőre is irányuló jellemzőnek tart. A sharing economy, a crowdsourcing, a citizen science, a wikinomia a (szabad) erőforrásoknak és javaknak az egyének közötti proaktív online együttműködésen, új kooperációs formákon alapuló el/megosztása, amelynek egyre robusztusabb infrastruktúrája a közmű jellegű internet, lényeges pszichológiai komponense pedig az online bizalom. Fontos és aktuális téma a megbízhatóság, adatvédelem, következésképpen a megfigyelés-ellenőrzés (orwelli ihletésű) kérdésköre, illetve a kapcsolatok és (hír)források hitelességének kérdése. A Big Data és Chatbotok témakör erősen jövőorientált, a mesterséges intelligencia mintázatfelismerésen alapuló lehetőségeibe és az ezzel kapcsolatos kihívásokba nyújt betekintést.

A könyv utószavában a szerző felvázolja, hogy szerinte „mely gyakorlati jelenségek lesznek a közeljövőben a legnagyobb hatással az internetes kommunikáció és a média együttesének jövőjére.”^[9] A haladás várható győzelmének meghirdetése vagy technopesszimista narratívák felvázolása helyett néhány szcenáriót és trendet emel ki csupán a jelen digitális és szinkretista kontextusából. Úgy látja, hogy a következő infokommunikációs tendenciák és irányzatok lesznek világszerte jellemzőek: a mesterséges intelligencia felértékelődése, a digitális diplomáciának a hagyományos külügyi mechanizmusokat radikálisan átalakító előretörése, a digitális írástudás valamint a média- és információs műveltség további felértékelődése, ennek nyomán az oktatásba történő erőteljes integrációja, az adattudatosság erősödése és az adatkezelés további szigorodása, valamint a nyílt, Web 2.0-s rendszerek fokozatos fizetős szolgáltatásokká alakításának az előtérbe kerülése.

Úgy gondoljuk, ez a tömör, vázlatos tartalmi ismertetés is jelzi azt, hogy Szűts Zoltán széles merítésű, nagyigényű inter- és transzdiszciplináris elemzés megalkotására vállalkozott. A könyv címe is jelzi a törekvés átfogó voltát: Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei. Fel kell tennünk a kérdést: lehetséges-e ma egy ilyen szintézis? Természetesen nem, és ezzel a szerző is tisztában van: hiszen például az Utószóban azt írja, hogy „az új kommunikációs formákban és médiafelületekben rejlő, végtelen lehetőségeket és veszélyeket ígérő jövőképek arra ösztönzik és kísértik a médiakutatót, hogy valójában sohase hagyja abba a munkát.”^[10] Az Előszóban pedig a következők olvashatók: „ a »miért nem szerepel benne« kezdetű kritikák és recenziók értékes információkat biztosítanak majd számunkra egy bővített, átdolgozott kiadás írása során.” Ugyanakkor ebben az átmeneti időszakban is szükség van ilyen vállalkozásokra, és Szűts nem teljesített rosszul. Hatalmas, alapos és úttörő munkát végzett. Megfogalmazásai és szövegválasztásai pontosságra, korrektségre és kiegyensúlyozottságra történő törekvést jeleznek, arányérzéke mindvégig megfelelőnek mutatkozik. Jó, hogy a felsőoktatás számára rendelkezésre áll egy ilyen kézikönyv. A kötet szerkezetének kialakítása azonban kívánnivalókat hagy maga után: hiányzik az irodalomjegyzék, valamint egy név- és tárgymutató. Ezeket nem pótolja a részletes tartalomjegyzék és a kiterjedt lábjegyzetanyag sem. Indokolt lett volna néhány helyen az áttekinthetőséget ábrák, grafikonok, táblázatoknak a szövegbe helyezésével növelni. Képek beillesztése – például a meghatározó személyiségek portréi – a szöveg monoton jellegének helyenkénti frissítésére vizuálisan emelte volna a tartalom prezentálásának hatását. A következő kiadás szerkesztése során megfontolandó ezeknek a hiányosságoknak a korrekciója.

Írásunk zárásaként még két észrevételt fogalmazunk meg, melyek a számítógép-fejlesztés történetével foglalkozó részre, illetve a recenziónk bevezetéséhez választott idézetekre irányulnak. A szerző A számítógépek története, társadalmi és kulturális hatása című fejezet indításakor kiemeli azt a tényt, hogy a modern digitális számítógép működési elveinek a logikai alapjait Neumann János fogalmazta meg (Neumann-architektúra), és az első ilyen gépek (ENIAC, EDVAC, IAS) megépítésénél is kulcsszerepet játszott. Abban a folyamatban azonban, amelynek során a matematikusok és statisztikusok gépéből kommunikációs eszköz és univerzális médium lett (és amelyet joggal nevezhetünk a számítógép „metamorfózisának”)^[11] még legalább három magyar kutató töltött be kiemelkedő és meghatározó szerepet: Kemény János (John G. Kemeny), Gróf András (Andrew Grove) és ifj. Simonyi Károly (Charles Simonyi).

Kemény János Einstein munkatársa volt Princetonban, a Magasabb Tudományok Intézetében (Institute for Advanced Studies), az ő ajánlására hívták meg a Darthmouth College matematikai tanszékének vezetésére. Később az egyetem elnöke lett. Ott valósította meg az első olyan időbeosztásos rendszert, amely a diákoknak széles körű hozzáférést biztosított az intézmény központi számítógépéhez. Azért, hogy a diákok használni tudják a számítógépet, Kemény – Thomas Kurtz közreműködésével – megalkotta az egyszerű és könnyen megtanulható BASIC (Beginners’ All-purpose Symbolic Instruction Code) interaktív számítógép-programnyelvet.^[12]

Ifj. Simonyi Károly annak a Simonyi Károly akadémikusnak a fia, aki A fizika kultúrtörténete című egyedülálló tudománytörténeti munka polihisztor szerzője. Ifj. Simonyi a Xerox PARC legendás fejlesztőlaboratóriumában az Alto grafikus felhasználói felületére tervezte az első WYSIWIG szövegszerkesztőt, a Bravót. 1981-től a Microsoft szoftvermérnöke, majd a vállalat szoftverfejlesztési vezetője. Nevéhez fűződik a Word szövegszerkesztő program kidolgozása. Scott McGregorral ő hozta létre a Windows operációs rendszert, Jabe Blumentallal pedig az Excel táblázatszerkesztőt.

Gróf András (Andy Grove) az Intel kutatási részlegének volt a vezetője: 1979-ben a cég elnöke lett, majd 1987-ben a vezérigazgatói posztot is átvette, amit 1998-ig tartott meg. 1997-ben a Time magazin őt választotta az év emberének. „Az ő irányításával zajló fejlesztések révén sikerült szinte határtalanul megnövelni az integrált áramkörök és az ezekből felépülő komputercsipek kapacitását, tudását, képességeit. [...] Nélküle máshogy alakult volna a számítógépek dicsőséges forradalma. Ő volt az, aki négy évtizedes munkával a világ vezető csipgyártó cégévé tette az Intelt, eközben forradalmasította mindazt, amire a számítógépek képesek lehetnek.” – olvasható a halálakor írt méltatásban.^[13] Önéletrajzi kötete magyarul is megjelent.^[14]

Úgy gondoljuk, a fentebb leírt ismertetések meggyőzően bizonyítják, hogy abban a transzformációban, amelynek eredményeképpen az internet közművé válhatott, és amelynek eredményeképpen az új paradigma részeként lehetővé vált „A felhasználó felemelkedése”, Kemény, Simonyi és Gróf munkássága meghatározó volt.

A recenziónkat indító 3 idézet közül az első, Ian Morris angol/amerikai történész munkájából való.^[15] Ezzel azt szerettük volna érzékeltetni, hogy azok a folyamatok és jelenségek, amelyeket Szűts könyvének témájául választott, az emberiség legégetőbb sorskérdései közé tartoznak. Morris prognózisa szerint az emberiség közvetlenül előtte áll egy alternatívának: vagy a szingularitás, vagy a katasztrófa következik be. Ezért írta (2010-ben), hogy a történelemben a következő 40 év lesz a legfontosabb. A szingularitást lényegében Ray Kurzweil forgatókönyve szerint képzeli el, akinek A szingularitás küszöbén című könyve magyarul is megjelent.^[16] Bár Kurzweil könyve inkább futurológiai vízió, mint tudományos munka, mégis úgy gondoljuk, az ő, és mások gondolatai alapján,^[17] Szűts bátrabban is megidézhette volna (kritikával) a jövő technooptimista és technopesszimista vízióit.

A Szűts által is hivatkozott Elizabeth Eisenstein munkájából vett idézettel azt szerettük volna hangsúlyozni, hogy a jövő nyitott – és bizonytalan. Még nem ismerjük a „világháló természetét”. A még mindig gyorsuló technológiai fejlődés áramlásai közepette próbálunk orientálódni, és ez nem könnyíti meg az elemző dolgát. Túl sok a nyitott kérdés, a bizonytalanság ahhoz, hogy határozott megállapításokat tehessünk az új digitális kultúra jellemzőire vonatkozóan. És ez átvezet bennünket a harmadik idézethez, Csányi Vilmos szövegéhez.

A jövőt illetően egyféle aszimmetria érződik. Azt még nem igazán tudjuk, mit hoz ez a szép új elektronikus világ számunkra. A kötet szerzője több szöveghelyen radikális társadalmi és kulturális átalakulásokról, a kommunikáció és a média forradalmasításáról, tér és időfelfogásunk, alapműveltségünk átalakulásáról tudósít. Hogy mindez hová vezet, arról fogalmunk sincs. Az, ami tradicionális kulturális szokásainkból megszűnik vagy erősen megváltozik, jobban érzékelhető. Hogyan lehetne ebből minél többet megtartani? Mi jöhet még, és ami bizonyosan rossz, az hogyan lenne elkerülhető?

_______________________

Vissza a tartalomjegyzékhez