Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Balogh Mihály: Kortársak visszaemlékezései első olvasási élményeikre

Nyomtatási nézet

Első, máig bennem élő, meghatározó élményem nekem is a Nagy Villanás volt. Ötéves le-hettem, és amíg anyám a másodikos elemista nővéremmel nyüstölte az olvasás leckét, én is „olvastam” mellettük. Nővérem elsős olvasókönyvét lapozgattam. A betűk javának ismertem akkor már a hangját, de a betűsorok titka még rejtve volt előttem.

Kö-a-kö-a-sö! – nyögtem erőlködve, amikor odaszólt a nővérem, némi ingerült fölénnyel:

-          Ne mondd az ö-ket, te süket!

Megpróbáltam, így:

-          K-a-k-a-s!

Keményen kattogtak a „k”-k, surrant az „s”, de – nem történt semmi. Ekkor kínlódó tekin-tetem rásiklott a szöveg alatti képre, a piros tarajú, díszes tollazatú kakasra, és jött a Nagy Villanás. Valósággal kiszakadt belőlem az élő szóba sűrített felfedezés:

-          K-A-K-A-S! KA-KAS! KAKAS!

Megtudtam akkor, mit jelent ez a betűsor, majd mindjárt utána, hogy mit a másik, a harma-dik, a betűk szavakká, a szavak mondatokká, a mondatok gondolatokká lényegültek – ben-nem is, mint oly sok „embergyerekben” azelőtt és azóta.

Valahogy így tanultam meg olvasni.

+

Néhány hónappal később – épp hogy elkezdtem az első osztályt – apám elküldött könyve-kért a Vasutasok és Hajósok Szabad Szakszervezete otthonába. Apám vasutas volt, sokat ol-vasó ember, szolgálatba is vitte a könyvet, mindig talált időt az olvasásra. Fölírta egy cetlire a címeket azzal, hogy ezt adjam oda a Kánai Jani bátyámnak, a többi az ő dolga lesz. Jani bá-tyámat, a „kalapácsos embert”, aki a vonat kerekeit ütögette, én addig az állomásról, a sínek mellől ismertem csak. Akkor és ott tudtam meg, hogy ő a szakszervezet könyvtárosa, amikor a szemem láttára kinyitogatta a lakatra zárt szekrényeket, gondosan berakta a helyükre az ál-talam visszavitt könyveket, és kiszedegette az apámnak járó új olvasnivalót.

Valamit kiolvashatott a fürkész, sóvár tekintetemből, mert a szertartás végén megkérdezte, hogy tudok-e már olvasni. Büszke válaszomra kivett az egyik szekrényből egy könyvet, és ezekkel a szavakkal nyomta a kezembe:

-          Na, kisöreg, akkor ezt olvasd el! Ha visszahoztad, kapsz másikat. De csak ha elmondod előbb, miről szólt ez itt!

Zavart örömömben csak kinn, az utcán olvastam el a borító szövegét. Arkagyij Gajdar: Csuk és Gek. („Csuk és Gek történetén a mai papák, mamák, sőt nagymamák is jól szórakoz-tak - amikor még ők tanultak olvasni” - bukkantam rá a neten egy mai könyvajánló szövegre.)

Még elsőben jött aztán a Timur és bandája, a Vologya Dubinyin utcája (1950-et írtunk ak-kor éppen!), de jött József Jolántól A város peremén is, másodikban a Fecskék és Fruskák, a Kincses Kalendárium, a Kis Lord, az Oleg Kosevoj, meg minden, ami papírból volt és betűk sorjáztak rajta. Harmadikra rákaptam apám könyveire: Gárdonyit, Jókait, Mikszáthot, Móric-zot olvastam, meg a Germinalt, amiből persze nem sokat értettem, de nem számított, csak könyv legyen, csak olvasni lehessen. Így lettem negyedikre mindenevő olvasó. (Dunna alatt, zseblámpa mellett, az akasztós szekrény aljából kicsent hátborzongatóan titokzatos „alapmű-vet”, Fritz Kahntól A szerelem iskoláját is „leküzdöttem” – az összes illusztrációval…)

Ötödikre megtanultam már válogatni is, rájöttem, hogy amit még nem értek, arra kár az időt pazarolni, hiszen nem voltam könyvmoly, együtt csavarogtam, bandáztam, fociztam a vasutas srácokkal, csakhogy én – velük szemben – igen sokat olvastam is, mert többet akartam tudni annál, amit a környezetemből leszűrhettem a világ dolgaiból. Ezt a többet pedig akkoriban csak a könyvektől kaphattam meg.

Valahogy így váltam tudatos olvasóvá.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: