Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Hanisné Petró Valéria: Gondolatok a szerelemről

Nyomtatási nézet

Diákok reflexiói Gárdonyi Hosszúhajú veszedelem című művéről

Soha ne felejtsük el, hogy miért tanítjuk az irodalmat! Az irodalom nem csupán ismeretszerzés, tananyag, hanem a jellemfejlesztés eszköze. Az élethez szükséges önismeret az irodalom segítségével szerezhető meg a legkönnyebben, a legsokoldalúbban.

Gárdonyit eddig érintőlegesen tanítottuk gimnáziumban, s csak az általánosban  olvasott Egri csillagok című műve alapján ismerik a legtöbben. Persze e remekmű a legnagyobb lélektani mélységekig építi be a fiatal személyiségrétegeibe a hazaszeretetet, a hűség, a hazaárulás, a jóság és ártó szándék érzését, megnyilvánulásait, veszélyeit és értékeit vagy romboló hatását. A Hosszúhajú veszedelem című agglegény-elbeszéléseket tartalmazó kötet e kor legégetőbb kérdéseit veti fel. Hogyan ismer-
kednek a fiatalok, hogyan alakul ki fokozatosan a szerelem, mi választhat el vagy köt össze két lelket végtelen időkig? A Dobó István Gimnáziumban tanuló 17 éves  Fialkovics Anette és Domán Zsuzsanna mondja el reflexióit néhány elbeszélés alapján a szerelemről. Két éve tanítom őket magyar nyelv és irodalom tantárgyból, és a 9. évfolyamon oktatott tánc és dráma tantárgy keretén belül. Óráim interaktív megbeszéléseken, viták kereszttüzében, improvizációs játékok módszerével mélyítik (tudatosan) a serdülők ember- és önismeretét. Gárdonyi Füveskönyvében, a Titkos naplóban, a Hosszúhajú veszedelem című elbeszélésében és más műveiben is utal a nő és férfi kapcsolatára, ehhez fűződő frusztrációjára; hol magasztalva, hol döbbenten állva a női kiszámíthatatlanság előtt. Szerinte „… a nők fiatalemberre leső angyalarcú pókok”.[1] A 101 éve írt kötetben érde- kes műveket találhatunk. Tizenhárom agglegény mondja el történetét, hogy miként is szabadult meg a „hosszú hajú veszedelemtől”.[2]

Magam és tanítványaim betekinthettünk egy letűnt kor szokásrendszerébe, s ezzel együtt az „egri remete” lelki világába is. Az elbeszélések hosszadalmas felvezetéssel indulnak, és érkeznek el a 20-30. lap végén a csattanóhoz. Eközben feltárul a múltszázadi fiatalok naivitása, oktalan reménykedése abban, hogy megfelelve a szülői elvárásoknak, képesek lesznek a boldog életre. Ma már nem a szülők által kiválasztott párok kerülgetik egymást, nem várnak annyit a teljes megismerésig, rövidebb idő alatt akarnak célhoz érni. Hiú reményeket nem táplálnak, nem ábrándoznak hosszasan, csak a saját tapasztalatuknak hisznek, félrelökve a társadalmi beidegződéseket. Mivel a szerelem – természeténél fogva – ma is rejtélyes és kiszámíthatatlan ajándék, most sem könnyű a helyzet. Bár működnek az interneten társkereső oldalak, közösségi portálok, egy  bizonyos életkor után ma is nehéz megtalálni az igazit. Pedig ma már nem kell a lányoknak idősebb nőrokonnal egy szobában aludniuk, nem kell annyira óvakodniuk a pletykáktól, mint Gárdonyi idejében vagy még régebben. Most merőben más a helyzet.

Az agglegények történetei – a tizenharmadikat kivéve – fiatalkori élményt rögzítenek; hosszú ideig tartó naiv reménykedést és a végén meghökkentő csalódást. Bár lélekben felkészültek a kiábrándulásra, talán le is nézik a nőket, ugyanakkor félnek is tőlük, s mégis „lépre mennek”. Alig tudnak azután a helyzetből „kereket oldani”. De akkor mi, nők, nem tartjuk-e őket gyáva megfutamodóknak? Ezek az agglegények bizony „megléptek” az első csalódás után, ahelyett, hogy rafinériával – melynek  híján voltak – megküzdöttek volna „az angyalarcú pókokkal”.[3] Sajnos a fiatal férfiak a század elején még nem voltak felvértezve pszichológiai ismeretekkel, kellő önismerettel. Nem segítette őket sem a tudomány, sem az élettapasztalat. E műben a férfiak tele voltak gátlásokkal, előítéletekkel, melyeket a férfirokonok ültettek beléjük. Kiindulási alap a mások tapasztalata volt, s az illem, az elvárás, az idealizmus. Ők maguk hitették el magukkal, hogy tetszik-e egy-egy hölgy, hiszen boldogok akartak lenni. Csak nem tudták, hogyan. Ezért torpantak meg és fogták menekülőre az első csalódás után. Úgy tűnik, már akkor is a nők voltak a rafináltabbak, csalfábbak, álszentebbek,  ravaszabbak, többnyire ki tudták kényszeríteni maguknak a házasságot. Mint ahogy a dabronyi plébános, Muraközy József „unokahúga”[4] mondta, mikor hozzáadták Gárdonyihoz. „… csak egyszer férjhez ragasszanak, majd tudom én már…[5] – írja Gárdonyi József Az élő Gárdonyi című kötetében. Mint ahogy az ő házassága is elhamarkodott volt, súlyos anyagi kényszer, csel, becsapás, hazug ígéretek alapján köttetett, így örökre megsérült, és végzetesen félszeggé vált. „Fájt neki, ha csak ezt a szót hallotta is: házasság.”[6] − írta a fia. Igen, az akkori szülők, a felnőtt társadalom gonoszul elbánt a fiatalokkal. Talán bosszút akartak állni rajtuk saját boldogtalanságukért. Nyilván nem tudták, hogy ugyanezzel egy nagy írót adnak a magyaroknak, viszont egy igen boldogtalan magánéletet a fiúnak. Ezért tartom törvényszerűen bekövetkező, helyes eseményeknek a század elejét követő többszörös párkapcsolati forradalmakat. Mára a fiatalság e letűnt kornak pontosan az ellenkezőjét érte el. Mindent azonnal meg akarnak kapni, elvetik a szülők aggodalmaskodását, és csak a saját élményeiknek hisznek. Ennek lehet egyenes következménye a kiégés, az eltévelyedés az útvesztőben, de persze lehet a helyes döntés alapja is. Mégis, ha a szerelem, szerencse, a testi-lelki érettség, az értelem és az erkölcs együttállása megteremti a boldogság lehetőségét, igenis elérhető az értékes, hosszan tartó házasság. A Hosszúhajú veszedelem keretjátéka is érdekes. Karácsony estén öregurak gyülekeznek a kaszinóban, pontosan tizenhárman. Magukat el is nevezik Karácsonyesti társaságnak. A céljuk az, hogy kellemesen töltsék el ezt az időszakot, amikor „még ők is irigylik” a családos apákat, habár az év többi napján koránt sincs ez így. Majd egy-egy érdekes megfogalmazás hangzik el a csalódott urak szájából – a házasságról. Sok benne a keserűség, de az önirónia legalább ugyanannyi:

„– A nők sok életet rontottak meg!”[7] / „– Többet, mint a kolera.” / „– A házasság mindig hazárdjáték – szólt a penzionált ezredes. / – A legbolondabb hazárdjáték.  A játékos azt se tudja, mire játszik. / „A házasság olyan, mint a drótból font egérfogó – mondta Petrovics, a tarkóig kopasz bíró. / – Az egér csak a csemegét látja…” /  „– Az Isten azért adta a szerelmet, mert józanon nem házasodna meg senki.” / „A tanár felemelte az ujját: – A szerelem a lélek tokaji bora.”[8] / „– Azok a hosszúhajúak […] / – Minden nő veszedelem!”[9]

S ekkor születik a cím ötlete: „– A hosszúhajú veszedelem! – kiáltotta vígan a bankigazgató.” Majd megállapodnak abban, hogy „okosabb szemmel látjuk a nőket, mint azok, akik a szolgálatukba szegődtek.”[10] Elhatározták, hogy elmondanak egy-egy  élményt egymás szórakoztatására, s ezzel meg is indokolják életre szóló döntésüket. Az első agglegény már-már Szakállas Magdolnának[11] nevezi magát, hisz mézesheteik kezdetén úgy meggyötri őt az ifjú ara. Észreveszi ugyanis férje előéletét,  katonakori élményeit dokumentáló naplók, fényképek, szerelmes levelek rejtekhelyét, s minduntalan az asztalfiók kulcsát keresi. Pali, az elbeszélő dugdossa, rejtegeti felesége elől, míg végül lebukik. Ezt mondja el okulásképp öccsének, akinek szintén hegyes orrú lány tetszik „Csak annyit mondok: ha valaha megházasodol, hegyes orrú leányt le ne végy.”[12] Majd ezután az elbeszélő így zárta e meghatározó élményét: „Átpártoltam lassankint a gömbölyű orrokhoz.”[13] És sohasem nősült meg. A második öreg A mandula történetét, s ebben egy „rövidnadrágos”[14]. gyermekkori élményét osztotta meg a vidám társasággal. Amikor az őt nevelő esperes egyszer elküldi a Rosenberg boltoshoz szivarért, Gáborka, a főszereplő meglátja a sápadt, német könyvet olvasó leányt, Fánikát. Egyre jobban megtetszik neki „Miteccik úr”[15] leánya (ahogy a falubeliek  nevezték), aki nyomban kisajtol a gyerekből egy házassági ígéretet. Gáborka meg is teszi, de foglalót kér, egy szem cukros mandulát. Meg is kapja, de hazaérve rémülten tapasztalja, belül penészes, romlott, keserű. Mikor visszavinné, a bolt zárva, a gyerek az udvarba kerül, majd rázárul a pinceajtó, ahonnan nem menekülhet, csak reggel.  A tanulságot így fogalmazza meg: „No, ez kínos ügy! Én a jövendő házasságomat adom Fáninak, ő meg egy penészes, romlott mandulát ad viszonzásul…”[16] Később is ez a szimbolikus tapasztalás riasztotta el a nősüléstől, amely olyan, mint a mandula, „kívül cukros, belől keserű”.[17] A harmadik öreglegény Egy korty víz miatt mondott le örökre a nősülésről. Az eddigi események egy-egy félelmetes női tulajdonságot világítanak meg. Az első a féltékeny nyomozást, a férfi múltjának szenvedélyes kutatását, a második a nő számító, hideg viselkedését, a harmadik az önzés, álnokság témakörét járja körül. Az erősebbnek hitt nem – tehát Gárdonyi szerint – gyermekesen jóhiszemű, naiv, őszinte, s ezáltal kiszolgáltatottja a női nemnek. Itt is a lényeg a csalódás, el is hangzik a mondás kétszer is: „– Ne higgy a nőnek, ameddig meleg!”[18]. A főszereplő, s egyben mesélő már majdnem elvette Vikit, aki azért ügyeskedett, hogy az anyja is velük legyen – a fiú eltökéltsége ellenére, sikerrel.

Siófokon, amikor a leendő anyós miatt fürdőkúrára kellett menni, a lassan egymásba szerető fiataloknak jósol egy cigány asszony: „Amelyikük holnap előbb iszik a Balaton vizéből, az él tovább.”[19] (Ugyanis csak a tó leszűrt vizét fogyaszthatták az ott tartózkodók ekkoriban, kút hiányában.) A szerelmesek szentül megfogadják, hogy egyikük sem előzi meg a másikat. A fiú betartja, de különálló pinceszobájából éjfélkor meglátja a kilopódzó lányt, hogy szerelme inni szökik. Reggel a leány, mintha mi sem történt volna, szerelmesen tekintve így szól: „Te igyál elsőnek…”[20] Egy szellemes mondat ebben a műben is van: „Egyáltalán, csak egy boldog időszak van az ember életében: a vőlegénység kora. Én ezt házasembertől hallottam.”[21]

Ekkoriban a jellem, a megbízhatóság, a becsület volt a perdöntő házasság kérdésében, s ez nyilván kiterjedt az emberi kapcsolatok minden szintjére – gondoljunk  a század eleji párbajokra, amelyekben a szelíd Gárdonyi és a nőfaló Krúdy is részt vett. Ma már egy-egy ilyen természetű csalódás nem indukál végzetes lépéseket, például  szakítást, és a párbajozás kora is lejárt. Talán a humor forrása lehet ez mára, valószínűleg legyintenének rá a fiatalok. A babona eltűnt, a tolerancia a jellemhibákkal szemben megnőtt – egyéb érdekek miatt. Ma már – helyesen – nem vonnak le ilyen apró jelekből ilyen messzemenő következtetéseket, igaz, ez a kifinomult erkölcsi érzék is megszűnőben van. A Két szék között a nyolcadik agglegény esete a nőkkel Berta vagy Ilda? A valóság vagy az álom? Végül azonban egyik lány sem lesz a férfié, pedig milyen ábrándok, vágyak születtek az emlékezőben a felolvasás alatt! Ebben a történetben is az az érdekes, hogy mennyire másképp érintkeztek az emberek 100 évvel ezelőtt. Későn, rosszkor, rosszul. Valahogy nem volt érzékük a boldogsághoz. Meg akartak  felelni környezetüknek és saját elvárásaiknak egyránt, az álszent viselkedésmintáknak, vallási előírásoknak stb. Ezért ezek a múlt századi fiatalok, ha hihetünk az író élettapasztalatának átszűrt látásmódjának, sokkal elesettebbek és kiszolgáltatottabbak voltak, mint mai társaik.

„Hát mondd el az Ember Tragédiáját egy mondatban! – fakadt rá a szmokingos. – Az E-e-ember Trrragédiáját? Azt e-e-egy szóval is: A-a-asszony.”[22]

Gárdonyi még ezek után is tud újat mondani. A tizenkettedik agglegény-elbeszélés, a Kinek a párja című egy ma is aktuális kérdést vet fel: a vallások különbözősége  vajon eltántoríthatja-e a szeretőket egymástól. „A következő éjszakán azon tűnődtem, hogyan lehetne a különböző vallásokat egyesíteni? De csakhamar konstatáltam, hogy ha a római pápa nagy engedékenyen le is szállna a trónusáról, az én apám nem szállna le a maga bükkfa katedrájáról. Hát még a pópa?!”[23] A mesélő erdélyi vakációja alatt beleszeretett az oláh pap lányába, de lutheránus pap fiaként nem vehette el szerelmét. Végül Máriát oláh paphoz adták, három gyermeket szült neki, de az elsőnek az első szerelme nevét adta. Sírva olvasgatta régi leveleket, majd hét év múlva meghalt. Amikor a fiatalember végre Erdélybe látogatott, a temetőben tűnődött el azon, hogy kinek a párja is volt Mária? Akivel élt, vagy akiért meghalt? S egy olyan gondolat is megfogalmazódik ekkor, ami olyannyira jellemzi az egri vár Bebek bástyáján nyugvó írót, hiszen sírfelirata is ez: „Csak a teste.”1912-ben ezt írta e műben: „A halál nekem nem elmúlás. Hiszem és érzem, hogy akik meghaltak, csak a testüket vetkezték le.”[24]

Mindenképp remek nevelési alkalom e művek megismertetése. Láthatjuk, mi minden akadályozhatja az ember boldogságát. A féltékenység, hamis ígéret, becsapás, álnokság, vallási különbség, szülők beavatkozása stb. A Hol vagy, Éva?, a tizenharmadik agglegény emlékezete azonban bemutat valamit, amit igazán értékelnének ma a fiatalok! Amit talán azért illesztett a kötet végére, hogy önmagát is meggyőzze, történhetnek CSODÁK.

 

Diákvélemények

Gárdonyi – esettanulmány (F. A.)

Értekezés a második és tizenkettedik agglegény elbeszéléséről

1. Mit rontottak el akkoriban az agglegények?

2. Miként viselkednének ilyen helyzetben a mai fiatalok?

E két novella elolvasása után is úgy gondolom, hogy Gárdonyi élhetett volna bármelyik korban, elbeszélései a mai napig jó például szolgálnak az emberek számára. Hiába telt már el annyi év, a mindennapi élet problémái és a szerelem gondolata ugyanúgy, s szinte ugyanolyan formában megtalálható a XXI. században is. Ahogy olvastam ezt a két novellát, sorra gyűltek bennem a gondolatok arról, hogy mennyi hasonlóság található bennük a mai világban, vagy akár az én életemben is. Gárdonyi ezeket pontosan, jól le tudta írni, lényegre törően, őszintén. A második agglegény elbeszélése című műben felfedezhető volt az a külső elnyomás, ami megakadályozta az emberek boldogságát, a vallási különbségek erősen rányomták bélyegüket egy kapcsolatra, s aki nem azonos vallási felekezethez tartozott, szinte nem is beszélhetett egymással. Igaz, hogy a mai világban ez már nincs jelen, a legfontosabb dolgok közé nem tartozik, azt pedig elképzelni is lehetetlen, hogy megakadályozna egy házasságot, de mégis akadnak olyan problémák, mint Gárdonyi idejében. A különbség pedig itt mutatkozik meg. Míg akkoriban az emberek nem tudtak semmit tenni e probléma ellen, bele kellett törődniük nekik szánt sorsukba, s elfogadni azt, hogy szerelmük nem lehet az övék, ma már a fiatalok szerelmi élete jóval kevésbé korlátozott. Nem mondanám, hogy akkoriban elrontották volna a férfiak, vagy akár a nők például azt, hogy nem váltottak vallást, vagy nem fordultak szembe szüleikkel, egyértelműen visszafogottabbak voltak a mai fiataloknál, s szóba sem jöhetett az, hogy ellenkezzenek. Ez részükről nem tekinthető kijavítható hibának, egyszerűen, ilyen volt akkor az élet, s ezt kellett tudomásul venniük. Sokszor járt lemondásokkal az életük, de a család, a törvény, a vallás mindennél fontosabb volt, mint hogy egy kapcsolat miatt mindent felbontsanak. Nem olyan világ volt, mint most, és nem tehettek mást. Ezzel szemben ma, ha a vallás nem is, de a szülői tiltás okoz még problémát, amit a mai fiatalok viszont már teljesen máshogy kezelnek. Sokkal bátrabbak, jobban kiállnak az igazukért, azért, amit szeretnének. Nem mondanának le egy szerelemről csak azért, mert a szülők elítélik a kapcsolatot. E tekintetben nagyon sok változás történt az évek során. Arról is lehetne vitatkozni, hogy jó vagy rossz irányba, szülői szemmel egyértelműen az utóbbiba, hiszen kezd kikerülni az irányítás a kezükből, bár ez sem minden esetben igaz. Egy biztos, ez a szabályszerűség, ami a kapcsolatokra és a házasságra vonatkozott, mára már teljesen elhalványult, egy szerelmet ma már nem befolyásolhat vallási különbség vagy szülői ellenkezés. Ez persze gyakran konfliktusokhoz is vezet. Ugyanakkor az sem lehetetlen, hogy Gárdonyi idejében is voltak olyanok, akik kiálltak magukért, s szembekerültek a családdal egy románc miatt.

A második agglegény elbeszélése számomra azt a kérdést vetette fel, hogy melyik a fontosabb: a külső vagy a belső? Van egy már-már közhelyes idézet: „A külső, ami megfog, a belső, ami megtart.” Igen, bizonyos helyzetekben ez így van, mikor egy
elsőre ismeretlen személlyel – a novella alapján egy dologgal – találkozunk az életünk során. Nem tudjuk belső tulajdonságokkal felruházni, hiszen nem ismerjük még, nem tudjuk milyen, csak azt látjuk, hogy a külseje szép, bájos és elbűvölő, olyan, amilyenre mindig is szükségünk volt. A történet főhőse is így járt a mandulával. Ínycsiklandozó volt, ránézésre összefolyt az ember nyála, s belekóstolás nélkül előre érezte azt a mesés ízt, amilyennek elképzelte. De a külső szemrevételezés után derül ki, hogy az a valami vagy valaki tényleg olyan-e, mint ahogy azt elképzeltük, s mint amilyennek kívülről láttuk. Érhet csalódás bennünket, mint jelen esetben is, ugyanis lehet, hogy az a mandula keserű, s így kicsit sem hasonlít arra, mint amit reméltünk. Ez is előfordulhat, de az is, hogy szerencse ér minket, s belül ugyanolyan vagy még jobb élményben lesz részünk, s akkor elmondhatjuk, megtaláltuk azt, amit kerestünk, amire vágytunk.

 

Kapcsolatok régen és ma (D. Zs.)

A második agglegény elbeszélése egy olyan férfi történetét meséli el, aki − részben egy balul végződő gyermekszerelem miatt − nem nősült meg sohasem. A történet főhőse,  Gábor igen szigorú katolikus nevelésben részesül nagybátyjának köszönhetően, emiatt sóvárog a „bűnös élvezetek” után, mint például az édességek, melyeket mindig sóvárogva néz, mikor nevelője elküldi a boltba. Itt figyel fel rá a boltos leánya, Fáni, aki nem sokat tétovázik, „megkéri” Gabi kezét. A fiú nem is inkább a lány, hanem a mohósága miatt egyezik bele a dologba, hiszen ígéretéért cserébe egy szem csodás, cukros rózsaszín mandulát kap. Ám a kisfiúnak csalatkozni kell, mert amikor kettétöri a mandulát, látja, hogy belülről csúnya, zöld és penészes. Ez a mandulaszem jelképezi a leányt, és Gabi azt hiszi, hogy ő maga sem különb az eljegyzési ajándékánál: kívül cukros, de belül penészes.

Szerintem ez a legény ott rontotta el a dolgot, amikor mohósága miatt hagyta „eljegyezni” magát. Igazából nem is tetszett neki a lány, inkább a „vele járó” édességeket tartotta szem előtt. Ezt a jelenséget könnyen összefüggésbe hozhatjuk néhány mai eljegyzési hagyománnyal. Sajnos sokszor megesik, hogy a házasságban nem a felek személye, hanem anyagi helyzete a fontos. Számos férfi és nő nem lelki társat keres, hanem azt az embert, aki képes finanszírozni számára egy igényes, jómódú életvitelt. A nyolcadik agglegény elbeszélése jó példa arra, amikor az ember azért nem háza-sodik meg, mert  élete szerelme másé lett. A főhőst, Ferikét már kiskorában eljegyzik Bertával, aki egy igen szép, mutatós leány, ám a fiú nem szerelmes belé, csupán felebarátként szereti. Mikor egy balesetből lábadozik, beleszeret viszont abba a bájos és finom lányba, aki felolvas neki. Csupán hófehér kezének látványától gyönyörűséget érez, és a kisasszony hangja mindennél édesebb neki. Ezzel szemben, ha ma megkérdezünk egy kamasz fiút, mi fogja meg egy lányban, az esetek igen csekély százalékában válasz a lány hangja vagy akár keze. A mai divat és az erkölcsök lazulása azt diktálja, hogy a fiatal nők szinte mindent megmutassanak magukból, így háttérbe szorulnak a belső értékek. Ma már nem azt figyeli egy férfi, milyen kellemes egy nő hangja, sokkal inkább a kirakatba pakolt mellei tűnnek fel neki először. A régi időben szinte minden a férfiak képzeletére volt bízva, és az apró dolgok sokkal többet számítottak, mint ma, mikor a műdolgok világát éljük. Ferike esetében kiderül, hogy akit szeret, annak már vőlegénye van. Véleményem szerint ebben az esetben nem hibáztathatjuk a fiatalembert amiatt, mert a későbbiekben nem nősült meg. Neki egyetlen szerelme volt, aki másé lett, és ezt a pótolhatatlan hiányt nem tölthette be senki más, egészen agglegénykoráig. Összeházasodhatott volna mással, ha később valakibe beleszeret, de az is lehet, hogy így csak jobban gyötrődött volna. Ma igazán ritkák az életre szóló, viszonzatlan szerelmek, az emberek könnyebben továbblépnek, és más pár után néznek. Szerintem ezzel nincs is probléma, hiszen a megrögzött rajongás egy olyan személy iránt, aki nem lehet a miénk, csak szomorúsághoz vezet. Azonban nekünk, az új generációnak figyelnünk kell arra, hogy ne essünk át a másik végletbe. Számos fiatal szinte havi rendszerességgel váltogatja partnereit, sőt, sokan több vasat is tartanak egyszerre a tűzben. Bizonyított tény, hogy akinek fiatal korban rendezetlenek a kapcsolataik, akit érzelmileg kihasználnak, az kihat a későbbi, felnőttkori életére is, sokszor személyiségzavarhoz és párkapcsolati problémákhoz vezethet.

Változatlanul igaz a mondás, hogy szerelemben és háborúban is mindent szabad. Ám mielőtt az előbbiért bármire képesek lennénk, győződjünk meg róla, hogy valóban a szerelem vezérel-e minket, és nem valamiféle önös érdek, megfelelési kényszer, számítás és anyagi szempont.


Gárdonyi Géza

Gárdony-Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.



[1] Földre néző szem: Gárdonyi Géza füveskönyve. Szeged: Lazi Könyvkiadó, 2003. p.77.

[2] Uo.

[3] Uo.

[4] Gárdonyi József: Az első Gárdonyi. Bp.: Kairosz Kiadó, 2008. p.118.

[5] Uo. p.119.

[6] Uo.

[7] Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem. Bp.: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974. p.8.

[8] Uo.

[9] Uo. p.9.

[10] Uo.

[11] Uo. p.17.

[12] Uo.

[13] Uo. p.28.

[14] Uo. p.30.

[15] Uo. p.34.

[16] Uo. p.42.

[17] Uo. p.47.

[18] Uo. p.49.

[19] Uo. p.59.

[20] Uo. p.67.

[21] Uo. p.60.

[22] Uo. p.219.

[23] Uo. p.373.

[24] Uo. p.381.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: