Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Goda Beatrix: EGY ELFELEDETT KONZERVATÍV REFORMER

Nyomtatási nézet

Neményi Imre pedagógiai nézetei

Dr. Neményi Imréről, a pedagógusról, az oktatási adminisztráció és közélet szereplőjéről méltatlanul kevés szó esik a hazai neveléstörténeti irodalomban. A tanulmány azt kívánja bemutatni, hogy Neményi Imre gazdag pályája során milyen sokrétű munkát végzett az oktatásügy számos szegmensében. A tanulmánynak nem célja a 19–20. század fordulójának és az azt követő éveknek az átfogó neveléstörténeti bemutatása. A források közül különösen Neményi Imre munkásságában azokra az eddig nem vizsgált elemekre kívánja felhívni a figyelmet, mint az iskolai értesítők, helytörténeti források.

Goda Beatrix könyvtáros, EKE OFI Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest

______________________

Dr. Neményi Imréről, a pedagógusról, az oktatási adminisztráció és közélet szereplőjéről méltatlanul kevés szó esik a hazai neveléstörténeti irodalomban. A tanulmány azt kívánja bemutatni, hogy Neményi Imre gazdag pályája során milyen sokrétű munkát végzett az oktatásügy számos szegmensében. A tanulmánynak nem célja a 19–20. század fordulójának és az azt követő éveknek az átfogó neveléstörténeti bemutatása. A források közül különösen Neményi Imre munkásságában azokra az eddig nem vizsgált elemekre kívánja felhívni a figyelmet, mint az iskolai értesítők, helytörténeti források.

Neményi Imre (1862–1942) Rákospalotán született zsidó családban. Bátyja, Neményi Ambrus publicista volt. Neményi, a családjában egyedüliként, későbbiekben áttért a keresztény hitre[1]. Középiskoláit Baján, Iglón és Miskolcon végezte. Ezt követően a budai Paedagogiumban folytatta tanulmányait, tanári oklevelét 1883-ban vehette át. A Paedagogium elvégzésével párhuzamosan megszerezte az elemi iskolai tanítói oklevelet is 1881-ben. Pedagógiából doktorált. 1883 és 1885 között katonai szolgálatot teljesített Boszniában. A kötelező kiképzés idejét nem számítva, katonai szolgálati ideje alatt a Szarajevóban működő osztrák-magyar iskola igazgatói tisztét látta el.

A katonai szolgálat letöltését követően az 1886/1887-es tanévben a liptószentmiklósi állami polgári iskolai tanára lett. Pályáját végigkísérte a folyamatos közéleti szerepvállalás. Munkája mellett minden szolgálati helyén vállalt valamilyen szociális, segélyező, társadalmi vagy politikai szerepet. Liptószentmiklóson a helyi Tátravidéki Híradó című lapot szerkesztette 1882–1885 között.

A következő tanévben a IX. kerületi polgári iskolában mint okleveles középiskolai tanár helyezkedett el. Itt a német és magyar nyelv tanítását bízták rá mind a négy évfolyamon. Még a tanév vége előtt, 1888 áprilisában kinevezték az újpesti állami polgári leányiskola igazgatójának.[2]

Az újpesti polgári társasági és közéletben aktívan részt vett. 1888-ban az újpesti Világosság elnevezésű szabadkőműves páholy a tagjai közé fogadta. A páholy tisztviselője majd főmesterhelyettese lett.[3] 1892-ben újpesti állami faipari ipariskola bizottságába választották.[4] Az Újpesti Hírlap egyik szerkesztője volt 1889–1891 között.


A nőnevelés problematikája a dualizmus korában

A 19. század második felében a nőkről és a társadalomban betöltött szerepükről alkotott kép a férfiak uralta világban egységes volt. A nők kizárólag érzelmi lények, fizikumok jóval gyengébb, agyuk kisebb, mint a férfiaké. Ugyanakkor − mivel nem számítanak alsóbb rendű lényeknek − nevelésükre, oktatásukra nagy hangsúlyt kell fektetni. A leányok mint jövőbeli asszonyok és anyák kezükben tartják az elkövetkező nemzedékek nevelését. Az ő felelősségük biztosítani az alapot, mely megteremti a nemzet felemelkedését.[5]

Az 1868. évi népiskolai törvény a leányok számára is lehetővé tette, hogy ugyanolyan alapműveltséget szerezzenek, mint a velük egykorú fiúk.[6] Bár az elemi leányiskolák hat évfolyama alatt a tananyag elosztása eltért a fiúkétól, pl. a számtan tanítására kisebb hangsúlyt fektettek, széles néprétegek számára mégis elegendő tudást biztosított a felnőtt életükhöz.

A törvény §67–69. rendelkezett arról, hogy minden ötezer főnél nagyobb településen létesíteni kell polgári iskolákat. A tanulók az elemi népiskola elvégzését követően polgári fiú- és leányiskolákban folytathatták a tanulmányaikat. A polgári fiúiskolák hat évfolyama az elemi népiskolai tananyagot meghaladó, gyakorlati műveltség nyújtását, a művelt középosztály és hivatalnok réteg nevelését tartotta céljának. A gazdaságilag és társadalmilag egyaránt fontos szerepet betöltő középosztály megteremtésében jelentős szerepet töltöttek be a polgári iskolák.

A középosztálybeli családok leánygyermekei a négy évfolyamos polgári leányiskolákat látogathatták. A leányokat itt „természetes hivatásukra” készítették fel. Feladatuk, hogy jó anyák és feleségek legyenek, felneveljék a következő generációt. Legfőbb erényük az erkölcsösség, a takarékosság és a munka. A tantervben, melyet 1869-ben adtak ki először, a magyar nyelv és helyesírás, a kézimunka és a háztartástan kapott nagy hangsúlyt, ugyanakkor a zene, a tánc vagy az idegen nyelvek ismerete kevésbé fontosnak minősült.[7]

1888 és 1893 között az újpesti állami polgári leányiskola igazgatójaként kezdett Neményi Imre is foglalkozni a polgári leányiskolák helyzetével. 1891-ben javasolta, hogy a polgári iskolákba csak olyanokat lehessen felvenni, akik az elemi iskola negyedik osztályát jelesre végezték. A jobb tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulók felvételével a polgári iskolák presztízsvesztése ellen akart küzdeni. Javaslatot tett a teljes polgári iskolai rendszer átalakítására. Tapasztalatai szerint az elemi népiskola négy osztályának elvégzése után a tanulók nem tudnak elhelyezkedni. A szakmatanulás nem volt népszerű a középosztály körében, így a tehetségtelen gyerekeket is beadták szüleik a polgári iskolába.[8]

1887-ban megszületett a tantervmódosítás. Ez a szabályozás nagyon hosszú életűnek bizonyult. Míg a fiú polgári iskolák tantervét többször módosították a későbbiekben, a leányok esetében még az 1908-as törvény is lényegét tekintve változatlan maradt, a „természetes hivatásra” felkészítésre összpontosított.[9] A nők természetes hivatásához és az ehhez szükséges műveltség megszerzéséhez a történelem, földrajz, egészségtan, neveléstan, magyar nyelvtan, helyesírás, olvasásmegértés, fogalmazás, elemi számtan, állat- és növénytan, a háztartás vezetéséhez szükséges elemi fizikai és kémiai ismeretek, kézimunka tantárgyak tanítása volt a polgári leányiskolák feladata.

Neményi Imre egyetértett leányok konzervatív elvek szerinti nevelésével. Az anyák szerepére külön felhívta a figyelmet. A nevelőnők alkalmazását nem tartotta szerencsésnek. Úgy vélte, hogy a gyermekek nevelése az anyák feladata, nekik kell példát mutatni lányaiknak. Ők képesek jól felkészíteni leányaikat a házasságra és az abban betöltött szerepükre. Az édesanyáknak kell megismertetniük lányaikkal az alapvető erkölcsi elveket, a magatartásbeli és gyakorlati ismereteket. Nem tartotta követendő példának a leányok túlterhelését különórákkal, ehelyett a komoly munkára, egyszerűségre, szerénységre, mértékletességre, illedelmességre, önuralomra, alázatosságra és istenfélelemre kell a hangsúlyt fektetni. Az anyák dolga a leányok egészséges testi fejlődésének biztosítása is. Károsnak tartotta mind a túlterhelést, mind a divat diktálta fűző viselését. „A nemzetnek sorsa a nők” foglalta össze elveit.[10]

Mindezek az elképzelések még a XIX. század első felében elfogadott nőnevelési elveket tükrözik. A reformkorban megjelent írásokban megtalálhatjuk azokat a nézeteket, amelyek az iskolai és a családi nevelés párhuzamosságát hangsúlyozzák. Előtérbe helyezik az anyák szerepét a nevelőintézetekkel szemben. Az anyák feladatául tűzik ki a leányok erkölcsi és vallási nevelését, valamint olvasmányaik felügyeletét.[11] Mindenkor a háztartás vezetése, a gyermeknevelés és a betegápolás elsajátítása a legfontosabb feladat.[12]

Az 1887-ben kiadott új polgári leányiskolai tantervet[13] Neményi erősen bírálta. Véleménye szerint az oktatásban nem lehet sikerrel alkalmazni az új tantervet, mert azt valószínűleg nem gyakorlati szakemberek alkották meg. Legalább egy évnyi próbaidőt szeretett volna a bevezetése előtt, mialatt a pedagógusok kipróbálhatják és a hibáira fény derülhetett volna.[14]

Nem tartotta jónak az óraszám növelését a polgári iskola első és második évfolyamán. Az egyes tantárgyak esetében részletesen kitért az általa vélt hibákra a tananyag tartalma, beosztása és az alkalmazandó tankönyv tekintetében is. Véleményében határozottan megjelenik az általa is képviselt nézet a leányok „természetes hivatásra” felkészítésének fontosságáról. A becsületes, szilárd erkölcsű középosztálybeli anya és kiváló háziasszony nevelésében oda kell figyelni minden egyes tantárgyra.

Az új tananyagbeosztás miatt nem látta biztosítottnak a leányok megfelelő fizikai és szellemi fejlődését. A leányok esetében az óraszámok akár 1/5-ének elhagyását is támogatta volna a tananyag könnyebb elsajátítása érdekében.[15]

A katolikus hittan tantárgynál mind a magoltatást, mind a tankönyv által közvetített intoleráns nézeteket elutasította. Meggyőződése szerint a más felekezetek, így a protestánsok nézeteit, valamint a történelemben betöltött szerepüket nem megfelelően tárgyalja. Az újpesti leányiskola 1890/91. tanévi értesítőjében megtalálható, hogy Répássy János: Katolikus egyháztörténelem: A szentlélek eljövetelétől korunkig című tankönyvét használták ebben az időben.[16] A tankönyv Luther Mártont és tanait negatív színben tünteti fel, minden reformált vallás híveit erőszakos, rosszindulatú embereknek tünteti fel. [17]

Mivel igazgatósága alatt folyamatosan tanított (német nyelvtant az I-IV. évfolyamon, magyar nyelvet, irodalomtörténetet, költészetet és verstant a III. és IV. évfolyamon; világtörténelmet a II. évfolyamon; és a magyarok történetét a IV. évfolyamon), ezeknek a tantárgyaknak a tananyagával kapcsolatban javaslatokat fogalmazott meg.[18]

Kritikusan szemlélte a magyar nyelv és irodalom tantárgy tantervét. Sem a magas óraszámot, sem a tananyag elrendezését nem tartotta szerencsésnek. A verstan tanítására úgy vélte, hogy kevés hangsúlyt fektetnek a tantervben. Gyakorlati tapasztalatai azt mutatták, hogy az egyes verslábak gyakoroltatása nagyon sok időt vesz igénybe. De nem csak elemzett és bírált, hanem a magyar nyelv és irodalom tantárgyakhoz Neményi Imre több tankönyvet írt is a későbbiekben. Apponyi minisztersége idején a magyar nyelvi rendelet előkészítésében is aktívan részt vállalt.[19]

A német nyelv tanításának esetében elképzelhetetlennek tartotta, hogy négy év alatt a leányok ugyanannyit tudjanak elsajátítani, mint a fiúk nyolc év alatt. Történelemből a leányok esetében az alkotmánytan részletes tanítását fölöslegesnek ítélte. Felfogása szerint „a férfira nézve legyen a hazai történelem és alkotmánytan a hazaszeretet evangéliuma; a nőre pedig a hazai történelem és a nemzeti irodalom.”[20] Elképzelhetetlennek tartotta, hogy a leányokat az alkotmány és a politika érdekelje, s annak gyakorlati hasznát vegyék, vagy akár, hogy nőként politikusi pályára lépjenek.

A számtan és mértan minimális anyagát épp elegendőnek tartotta. A gazdaságtan esetében inkább azt támogatta volna, ha azt nem tankönyvből, hanem a mindennapokban, az otthonukban sajátítanák el az édesanyjuktól.

A kézimunkát ezekkel szemben kiemelten fontosnak ítélte meg. A tananyagot, és az ahhoz rendelt óraszámot kevesellte. Tapasztalatai szerint számos esetben a leányok kénytelen voltak otthon az édesanyjukkal befejeztetni egy-egy munkadarabot az alacsony óraszám miatt. Ez azonban már csalásnak minősül, és nem válik hasznára az erkölcsi fejlődésnek.[21]

Az általa vezetett újpesti állami polgári leányiskola értesítőjében már az 1887/88-as tanévben arról írt, hogy újjá kívánja szervezni a kézimunka-tanfolyamot. Erre a 1892/1893-as tanévben került csak sor. A női kézimunka-tanfolyamokat a polgári leányiskolát végzett tanulók látogathatták, és céljuk a keresetképesség növelése, egyfajta szakmai képzés biztosítása volt.[22]

A XX. század első évtizedében megjelentek olyan nézetek a sajtóban, hogy a polgári leányiskolák vagy a későbbiekben megalakított háztartási, kereskedelmi vagy kézimunka-tanfolyamokon szerzett ismeretek kenyérkereseti lehetőséget biztosíthatnának a nőknek.[23] Az oktatásügyben hosszú ideig megrekedt az a nézet, hogy bármilyen szakképesítés megszerzése és a munkába állás egy nő számára nem javasolt. Kizárólag indokolt esetben fogadták el, nagyon szűkös anyagi helyzet vagy más kényszerítő körülmény hatására. A nők munkába állásával csökkent a férfiaknak fenntartott álláshelyek száma. Ez akadályozta a férfiak egzisztenciateremtését és családalapítását.[24] Elfogadottak csupán azok a szakmák maradtak, melyek a nők eddig is elláttak, vagy amelyek női mivoltukból adódnak (tanítónő, nevelőnő, felolvasó, ápoló, szülésznő, gazdasszony stb.).[25]

Neményi Imre az iskolai könyvtár szerepét kiemelten fontosnak tartotta, igazgatósága idején erőteljesen fejlesztette az újpesti polgári leányiskola ifjúsági és tanári könyvtárát egyaránt. Az ifjúsági könyvtár gyarapodása az 1887/88-as és a 1992/93-as tanév között 356 kötetről 667 kötetre nőtt, a tanári könyvtáré 294 kötetről 476 kötetre emelkedett. A szegényebb tanulók részére jótékonysági előadásokat szervezett, melynek bevételéből tankönyveket vásároltak. Bővítette az iskola épületét. Bevezette az osztálynapló használatát.[26]

Az egészségtan tantárgy hatékonyságát azáltal kívánta fejleszteni, hogy annak tanítására egy orvost kért fel. Bevezette iskolájában a szombat délelőtti tanítást. A kézimunka tantervén túl kidolgoztatta a háztartás-gazdaságtan és a gyakorlati konyhakertek létesítésének tantervét is.[27]

A leányiskola igazgatósági feladatait 1893-ben bár befejezte, de a nőnevelés ügyének továbbra is elkötelezett híve maradt. 1922-től az Országos Nőképző Egyesület alelnöke lett; 1925-től a Veres Pálné Gimnázium kurátora,[28] valamint a Baár-Madas leánynevelő-intézet igazgatótanácsának elnöki tisztét is ellátta 1941-ig.

Az egészség- és háztartástan szerepéről, valamint a női feladatokról vallott nézeteit azonban Neményi Imre idővel korrigálta, és az 1902-ben megjelent írásában már elismerte a nők közvélemény-formáló szerepét. Úgy vélte, hogy ekkorra már a törvények előtt majdnem mindenben egyenlők voltak a nők a férfiakkal. 20. század elejének magyar társadalmát pedig szabadelvűnek tekintette. A középiskolák, későbbiekben egyetemek kapui is megnyíltak a nők előtt 1895-ben Wlassics Gyula miniszter jóvoltából. 1901-től pedig az Országos Nőképző Egyesület által fenntartott Wlassics-kollégium is a női hallgatók rendelkezésére állt. Ettől az időponttól kezdődően az egyetemi továbbtanuláshoz szükséges érettségi vizsgát a fiúgimnáziumokban tették le a leányok magántanulóként. 1896-ben nyílt meg az első önálló leánygimnázium. A Veres Pálné alapította gimnázium a nők számára a fiúkéval azonos színvonalú oktatást kívánt biztosítani, ugyanakkor még nagy figyelmet fordítottak a lányok „természetes” női hivatására is.[29]

Neményi azonban attól továbbra is ódzkodott, hogy a nők előtt a tudományos pályák teljesen megnyíljanak. Kizárólag a legkiválóbbaknak tette volna ezt lehetővé. Trefort Ágoston miniszter 1881-ben tett javaslatot arra, hogy a tanítói mellett más pályákat is elérhetővé kellene tenni a nők számára az iparban, a kereskedelemben, de akár a közigazgatás egyes területein is.[30]

Neményi Imre 1902-ben úgy vélte, hogy túl nagy számban tesznek érettségi vizsgát a leányok (évente 60–80 fő ebben az időben). Az érettségi vizsga csupán a felsőfokú tanulmányokhoz elengedhetetlen. 1900-ban az érettségizett leányok 39,49%-a tanítónőképzőben tanult tovább. A nők számára továbbra is a hivatásoknak csak egy szűk körét tartotta elfogadhatónak (óvónő, tanítónő, postamesternő, távírdász).[31] Elsősorban a nők egészségét és teherbíró képességét akarta kevés megpróbáltatásnak kitenni. Szerinte esetenként az alsóbb fokú oktatás is megterhelő lehet a számukra. Tartászavar és más egészségügyi panaszok származhatnak a sok ülés miatt. A nem elegendő alvás és a felelésnél tapasztalt izgalom sem tesz jót a leányoknak.[32]

A Neményi képviselte konzervatív leánynevelési elvek mellett léteztek olyanok, mint Veres Pálné, akik a fiúk és a leányok nevelése között nem tettek különbséget. Karacs Teréz modern nevelési elveket valló iskolákat szeretett volna látni.[33] De Gerando Antonia író és pedagógus a XIX. sz. végén úgy vélekedett, hogy egy nő akkor tudja tökéletesen teljesíteni honpolgári kötelességét, ha a férfiakkal azonos képzettséggel rendelkezik. A leányok is képesek az összes tantárgy tananyagát elsajátítani. Az élő nyelvek elsajátítását és a testmozgást kiemelten támogatta. Mindezt egy emberszerető és gyermekközpontú iskolában képzelte el megvalósítani.[34]

Mivel a statisztikai adatok azt mutatták 1900-ban, hogy a polgári leányiskolát végzettek 39,49%-a tanítónőképző intézetekben tanult tovább, 50%-uk pedig semmilyen további tanulmányt nem folytatott, mindez az oktatásirányítást megerősítette abban, hogy a polgári leányiskolai tanterv megfelelő, betölti a feladatát. A problémák akkor kezdődtek, amikor – különösen 1910 után, az I. világháború idején – egyre nőtt az állást vállaló nők száma. Hamar világossá vált, hogy a polgári leány- és a felsőbb leányiskola tanterve erre az élethelyzetre nem készíti fel a fiatal leányokat. Azonban a kormányzat csak lassan reagált erre a helyzetre. Az 1913-ban megjelent új tantervjavaslat a polgári leányiskolák kereskedelmi és gazdasági irányban fejlesztette volna tovább az V-VI. évfolyamon elvégzendő tanfolyamokkal.[35]


Tanfelügyelőség

A polgári leányiskola vezetését követően 1893-ban Csanád (Csongrád) megyei tanfelügyelővé nevezték ki.[36] Erről az időszakról kevés forrás áll rendelkezésre Neményi munkájáról. A makói helytörténeti kutatások azonban megemlítik, hogy a megye több településén is járva, javaslatot tett az oktatási intézmények fejlesztésére, a problémák megoldására.

Az ő kezdeményezésére 1894 telén községi gazdasági ismétlőiskola létesült fiúk részére a vasárnapi iskolák helyett a városban. Több beadványt készített a makói polgári leányiskola ügyében, ahol kevés volt a pedagógus. Négy alkalommal is hiába kezdeményezte az újabb tanári állások létesítését a hatóságoknál 1894-ben.[37]

Egyik fő feladata a megyében az iskolák államosítási folyamatának ellenőrizése és javaslatok kidolgozása volt.[38] 1895-ben a Csanád megyei közigazgatási és törvényhatósági bizottsággal együtt országos mozgalmat indított a népoktatás államosítása érdekében. Ennek hatására az országgyűlés 1896-ban napirendre tűzte a kérdést, amely élénk vitát váltott ki.[39]


Pedagógusképzés és oktatáspolitika

Neményi Imre oktatáspolitikai karrierjét többek között a tanfelügyelőség idején nagy port kavaró államosítási mozgalomnak köszönhette. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba 1896-ban Wlassics Gyula minisztersége (1895–1903) idején került, és töltött be később különböző tisztségeket bejárva a hivatali ranglétra fokait. 1900-ban miniszteri titkárrá nevezték ki. 1902-ben megjelent az Ifjusági könyvtárak és ifjusági olvasmányok a nevelés szolgálatában című műve, amely jelentős szerepet játszott abban, hogy a XIX-XX. század fordulóján európai minták alapján a magyarországi népiskolákban ifjúsági könyvtárak létesüljenek. Művében részletesen bemutatja a könyvtárak megszervezésének, működtetésének elméleti és gyakorlati kérdéseit.[40]

Berzeviczy Albert miniszter (1903–1905) 1904-ben a VKM II. és VI/c ügyosztályának vezetőjének nevezte ki miniszteri osztálytanácsosi rangban. A II. ügyosztály a nem katolikus egyházi ügyekkel, a VI/c a tanárképzés ügyeivel foglalkozott.[41]

1904-ben kinevezése alkalmából a következőket mondta: „A nemzetek kultúrájának fokmérője a népoktatás, a népoktatás súlypontja pedig a tanítóképzés minősége. Amilyenek a tanítóképzők, olyanokká lesznek a tanítók; amilyenek a tanítók, olyanok lesznek a népiskolák és olyanokká fogják nevelni a nemzet jövő reményeit, a gondjaikra bízott tanulóifjúságot.”[42] Egész munkásságát végigkísérte az az elv, hogy a tanítóképzés ügye csak a népiskola és a tanítóképző-intézeti tanárképzés ügyével együtt tárgyalható.

Berzeviczy Albert hivatali ideje alatt elrendelte a polgári iskolák fejlesztését és a népiskolai törvény felülvizsgálatát. A tanítóképzésben tervezte, hogy a nem magyar tanítási nyelvű tanítóképzőkben a magyar nyelvet az állami képzőkkel azonos óraszámban tanítsák, a tanítói szakvizsgát csak magyar nyelven lehessen letenni.[43]

Neményi az 1903-as a tanítóképzők kísérleti tantervének kidolgoztatója volt, melyet 1911-ig folyamatosan elküldött kipróbálásra a pedagógusokhoz. A tanterv mellett megszületett a vizsgálati szabályzat és a rendtartás is. A kísérleti tanterv az 1868. évi népiskolai törvény elveit követte. Meg kívánta őrizni a tanítóképző intézetek egységességét.[44] A képző intézményeket szakiskoláknak tekintették, melyek népiskolai tanítókat képeznek. A műveltségi, a pedagógiai és gyakorlati tárgyak egyenlő súlyt kaptak.

Lukács György miniszter (1905–1906) alatt folytatódott a középfokú oktatás, a polgári, a felsőkereskedelmi és a felsőbb leányiskola fejlesztése. A magyar nyelv tanítása érdekében Neményi Imre Lukács György miniszterrel együtt kidolgozója volt az 1907-ben törvényerőre emelt magyar nyelvi rendeleteknek.

1905-ben új népiskolai tanterv született, mely hatással volt a tanítóképzők fejlődésére is. Az általa továbbra is vezetett VI/c ügyosztály feladatköre az Országos Tanszermúzeum és Pedagógiai Könyvtár felügyeletével bővült.[45]

1906-ban miniszteri rendelet született a tanítóképző-intézeti tanárok képzéséről és képesítéséről. Sok évvel később Neményi halálakor a Magyar Tanítóképzés hasábjain az őt méltatók Neményi Imre elévülhetetlen érdemének tekintették a tanítóképző-intézeti tanárképzés megszervezését Magyarországon.[46] A rendelet a képzés céljának a filozófiai és pedagógiai ismeretek, valamint egy adott szakterület mélyebb elsajátítását jelölte meg. A képzés két éves volt. Létrejött az Apponyi-kollégium, mely a tanárképzés önálló szerve lett. A 1920-as évek végéig a képzés itt folyt. Később az intézetet Szegedre helyezték, a képzési idő egy évre csökkent.[47]

Apponyi Albert minisztersége (1906–1910) idején a Neményi Imre által vezetett VI/b ügyosztály továbbra is a tanítóképzés ügyeivel foglalkozott (tanítóképző intézeti tanárképzés, polgári iskolai tanító- és tanárképzés, elemi tanító- és tanítónőképzés, óvóképző intézetek, Erzsébet Nőiskola), az Országos Tanszermúzeum, tanfolyamok és ösztöndíjak, valamint minden pedagógiai kérdés.[48] Az 1907-ben megszületett az ún. Lex Apponyi, mely foglalkozott többek között a tanítóképzéssel, az állami, a községi és a felekezeti tanítók helyzetének rendezésével, illetményük besorolásával. A törvény hangsúlyozta a tanítók államtól való függőségét.[49].

Zichy János miniszter (1910–1913) a népiskolák, a középiskolák mellett a tanítók bérezésével és a kereskedelmi szakoktatással foglalkozott[50]. A VI/b ügyosztály feladatköre lényegileg változatlan maradt Neményi Imre vezetésével a Zichy-éra alatt.[51]

1911-ben megjelent a tanító- és tanítónőképző intézmények új tanterve és utasítása, amely teljesen tükrözte Neményi Imre későbbiekben is megfogalmazott elveit a pedagógusképzéssel kapcsolatban. Az intézetek szakképző jellege, a leendő tanítók műveltségének fejlesztése és a gyakorló tanítás jelentőségének hangsúlyozása jellemezte. A tantárgyakat az alapoktól kezdték tanítani, sok volt az ismétlés, ebből következően nem volt lehetőség annyi ismeret elsajátítására, mint a középiskolákban. A közismereti tárgyak ugyanolyan hangsúlyt kaptak, mint a pedagógiai stúdiumok és a tanítási gyakorlat.[52]

Jakovich Béla miniszter (1913–1917) 1915-ben elrendelte a nemzetiségi nyelvek tanítását a tanítóképzőkben. Elkészíttette és kiadta az állami tanító- és tanítónőképző-intézetek és gyakorló elemi iskolák tanmeneteit.[53]

Ebben az időben Neményi két ügyosztályért is felelős volt. A már eddig is vezetett VI/b ügyosztály mellett változatlan feladatkörrel, a VI/a ügyosztályt is vezette, amely a polgári iskolák és a szakképzés ügyeivel foglalkozott.[54]

Apponyi Albert második minisztersége (1917–1918) idején Neményi Imre államtitkári kinevezést kapott. Az ügyosztályok átszervezése után Neményi a tanárképzés ügyeit tartotta meg.[55]

Neményi Imre államtitkársága idején a magyarországi tanítóképzés jelentősen fejlődött. Az intézetek szakiskolai jellegének megfelelő épületeket emeltetett. Nagy hangsúlyt fektetett a természettudományi, a lélektani és a pedagógiai tárgyak oktatására. Fejlesztette a már meglévő tanszereket és az intézetek könyvtári anyagát. Kiemelkedő fontosságúnak tartotta a tanítóképzés összekapcsolását a gyakorlóiskolai és az ismétlőiskolai tanítással. Egyes képző intézmények az 1881-es bővítés után is Neményi egységesítő munkájának megszervezésekor még három évfolyammal működtek. Sok intézetben nem volt gyakorlóiskola, és nem folyt gyakorlati képzés. A hallgatók önállóan próbáltak szerencsét az osztott népiskola valamelyik osztályában. Sok képzőben egyes tárgyakat nem tanítottak, pl. testnevelést vagy gazdaságtant. Neményi Imre érdeme, hogy ezt az állapotot megszüntette, megteremtve az egységes ellenőrzést. Megszervezte a tanítóképzők szakfelügyeletét, melyből később létrejött a Tanítóképző-intézetek Királyi Főigazgatósága.

1917-ben még vezércikkben méltatták Neményi Imre érdemeit, melyeket a magyarországi tanítóképzés megreformálásakor végzett. Saját korát megelőző, a fejlett világ legmodernebb képzési rendszerének nevezték az általa kidolgozottat, beleértve az újonnan bevezetett élettani és lélektani ismeretek, valamint a kísérleti alapokra helyezett pedagógiai tárgyak oktatását is. Egy évvel később, 1918-ban azonban már nem az az ünnepelt szaktekintély, aki eddig volt. A megélénkülő vitákban szembe került a baloldali nézeteket való, a tanítóképzés államosításának ügyét képviselőkkel.

Sajtókampány indult ellene, majd a budapesti Kertész utcai felső kereskedelmi iskola tanárai kezdeményezték leváltását. Ennek előzménye a Mester utcai női felsőkereskedelmi iskola 1917. decemberi indítványa volt. Az indítvány kezdeményezte, hogy a főváros felsőkereskedelmi iskoláiban szüntessék meg a hitoktatást. Csernoch János hercegprímás azonnali tiltakozásának adott hangot és a minisztériumhoz fordult. Neményi Imre államtitkár válaszában elszigetelt esetnek nevezte a Mester utcai iskola kezdeményezését, és az iskolai hitoktatást jelentésekre hivatkozva megfelelőnek tartotta.[56] 1918-tól fokozatosan szembekerült a tanítóképzés államosítását támogatókkal, így Imre Sándorral, Gönczy Jenővel. Ennek hatására a sajtókampány indult ellene, melynek végső állomása a leváltásáért indított mozgalom lett. A mozgalmat a VII. kerületi Kertész utcai felső kereskedelmi iskola tanárai indították.[57] 1919-ben már a „régi kor képviselőjének” titulálják, aki nem tűr ellenvéleményt munkatársaitól.[58]

Ezzel egy időben nemzetközi elismertséget szerzett. 1917-ben a neves német pedagógus és oktatáspolitikus, Richard Hermann Seyfert Magyarországon járva elismerően írt a német Pädagogische Blätter hasábjain Neményi Imre tanárképzést megújító terveiről. Seyfert 1919-től először a szász oktatási minisztériumban Neményi Imrével megegyező posztot töltött be: feladata a szászországi tanárképzés felügyelete volt. Pár hónap múlva kinevezték oktatási miniszternek, mely tisztet kormánya bukásáig, 1920-ig látta el. Ezt követően is az oktatási minisztériumban dolgozott, tervei alapján létrejött Drezdában a felsőfokú tanárképzés, majd 1923-tól a tervezett intézet igazgatójának nevezték ki. A szász tanárképzést Seyfert teljesen új alapokra helyezte. Seyfert és Neményi is azt az elvet vallotta, hogy a tanárképző-intézeti tanárok képzésének alapjául a mindenkori népiskolaügyet kell tekinteni. Az elemi iskolai tanár feladata rendkívül fontos. Épp ezért a tanítóképzőkben tanító tanárokat alaposan meg kell válogatni, tőlük függ a majdani tanítók személyisége. Ha megfelelő személyek képzik a jövő pedagógusait, akkor annak belső problémái tökéletesen meg fognak oldódni.[59]

Neményi a Tanácsköztársaság kikiáltásakor, alig 58 évesen lemondott minden állami tisztségéről. Úgy érezte, hogy számára elfogadhatatlan politikai berendezkedés valósult meg az országban. Politikai meggyőződése teljes mértékben ellentétes volt a kialakulóban lévő új renddel. A Lukács György egykori miniszter elnökletével megalakult Magyar Királyság Pártjának ügyvezetője lett, melynek célja az I. világháborút követően a monarchikus eszme ébrentartása. A párt egyik elnöke Prohászka Ottokár püspök volt, s tagjai magukat legitimistának vallották.[60]

A Tanácsköztársaság bukását követően nem vállalt közhivatalt. Annak ellenére sem, hogy egy körözött kormánylistán mint leendő népjóléti miniszter szerepelt. Neményi tollából a elkövetkező években több szakkönyv, tankönyv, valamint számtalan cikk született. Gróf Apponyi Albert és Apáczai Csere János munkásságáról tanulmányokat, monográfiát jelentetett meg. Cikkeiben foglalkozott gyakorlati pedagógiai problémákkal (pl. analfabetizmus leküzdésével, a vallás-erkölcsi neveléssel, népfőiskolák szerepével stb.), a tanfelügyeleti rendszer kiépítésével is.

1920-ban hiányolta a nemzeti jelleget a magyar oktatásügyből. A Tanácsköztársaság meg nem valósult tanügyi reformját internacionalistának tartotta. A teljes államosításra vonatkozó terveket elutasította. A már 1919 előtt is a pedagógusok körében terjedő baloldali eszméket károsnak ítélte. Úgy vélte, nemzetközi példákból kiindulva, hogy az analfabetizmus megszűnésének előfeltétele Magyarországon is a jólét és a tandíjmentesség lehetne. A tanítóképzés fejlesztése, átalakítása, a hazai viszonyokhoz való igazítása folyamatosan foglalkoztatta.[61]

A Bethlen-kormány idején már újra pozitív kép jelent meg róla a sajtóban. 1926-ban az alábbiakat olvashatták: „Az új tanügyi közigazgatásnak teljes szervezetét még nem ismerjük. Kétségtelen, hogy legalább elméletben előnyei is lehetnek. Egyet féltek azonban e reformtól és ez a tanítóképzés egysége. Tanítóképzőink egységes működése egészen új keletű eredmény, sokkal újabb, mint ahogyan ezt általában még a mi körünkben is hiszik. Ez az eredmény a maga egészében dr. Neményi Imre államtitkár nevéhez fűződik.

Dr. Neményi Imre oly időben vált ki a minisztériumból, amikor a mi egyesületünk életében tespedés állott be, egyesületünk szinte haldoklott és csak most kezdünk eszmélni, mi volt a tanítóképzők életében dr. Neményi Imre. Megmondhatom egy szóval: mindenünk volt. Mindent, amink van, neki köszönhetjük. S legkiválóbb egyéni tulajdonságokkal felruházott utódjainak tulajdonképen (sic) a legnagyobb erőfeszítéssel legfeljebb azt sikerül számunkra megmenteni, amit ő nekünk megszerzett. A tanítóképzés kifejlesztése terén van azonban neki olyan rendkivüli (sic) érdeme is, melyről még senki érdemlegesen meg nem emlékezett és ez a tanítóképzés már érintett egységessége. Ha megrajzolnám egészen híven azokat az állapotokat, melyekben a tanítóképzőket a szakfelügyelet megszervezése idején, tehát 15 évvel ezelőtt találtuk, sokan önök közül hitetlenül ráznák fejüket és azt mondanák: ez nem is lehet igaz. Pedig való igaz.” [62]

1926-ban a Magyar Tanítóképzés hasábjain méltatják a tanítóképzés ügyében végzett munkáját. Elévülhetetlen érdemei között sorolják fel az oktatásszervezés és -fejlesztés terén végzett munkáját.[63]

Jóakaratú, megértő embernek tartották, sokan sokat köszönhettek neki.[64] Becsületességét jól mutatja, hogy azok a szegényebb sorsú szülők, akiknek a leányát egy befolyásosabb család gyermekével szemben hátrány érte a felvételinél, hozzá fordultak panaszukkal. Benne látták a kultuszminiszter hatalmának kompenzálását, és tőle várták a döntések igazságosabbá tételét.[65] Munkásságát többször is magas állami kitüntetésekkel ismerték el, megkapta a Ferenc József-rend középkeresztjét (1912), a Lipót-rend lovagkeresztjét, a II. oszt. Vaskorona-rendet és a I. oszt. polgári hadiérdemkeresztet.[66]

A hivatali munka befejezése után is aktívan figyelemmel kísérte a magyar tanítóképzés és az oktatásügy változásait. A Bethlen-kormány és minisztere, Klebelsberg Kunó is több ízben is számítottak szakértelmére. A miniszter 1927-ben kinevezte az Országos Kereskedelmi és Iparoktatási Tanács iparoktatási és kereskedelmi oktatási szakosztályba mint nyugalmazott államtitkárt.

1928-ban további feladatot szántak Neményinek. Felkérték, hogy véleményezze a tankötelezettség felső korhatárának emeléséről szóló tervezetet. Álláspontját összegezve olvasható A magyar tanítóképzés és tartozékai címmel 1935-ben megjelent írásában.[67] Tanulmányában pályafutása végén mintegy összegzésképpen felvázolta elgondolását a közoktatás, a tanítóképzés és a tanárképzés vonatkozásában, reagálva az 1920–1930-as években a pedagógusképzés átalakítására irányuló elképzelésekre, a szaksajtóban folyt vitákra.

A tankötelezettség kérdését komplexen szemlélve a népiskola és a tanító- és tanárképzés együttes problémájának tekintette. A népiskola esetében elviekben támogatta a tankötelezettség korhatárának tizenkettőről tizennégy évre való felemelését, ugyanakkor ennek kivitelezését korainak tartotta. Indokai között szerepel a népszámlálási adatokból levonva az analfabéták magas aránya, mely Budapesten a hat éven felüli lakosság 12.7%-át tette ki. Továbbá az ország népiskoláinak mintegy 10%-ban még a kötelező hat osztály sem működött ebben az időben (7000 népiskolából 774-ben). Ezek közül 3178 népiskola teljesen osztatlan, 3074 csak részben osztott, és csak 623 volt teljesen osztott.

A tankötelezettségi kor felemelése együtt járt volna a 7000 népiskola esetében legalább 14000 új tanító alkalmazásával, továbbá 14000 tanteremnek és szaktantermek felépítésével és berendezésével. Továbbá esetlegesen gazdasági, ipari és kereskedelmi továbbképző tanfolyamok létesítésével. Mindezen beruházások pénzügyi terhei meghaladták volna a költségvetés lehetőségeit.

Neményi véleménye szerint a népiskola felsőbb osztályainak már volt működő alternatívája, a polgári iskolák rendszere. Hibának tartotta, hogy az 1927-es XII. törvénycikk a hatosztályos polgári fiúiskolát négyosztályosra csökkentette. Úgy vélte nem a népiskolák hetedik és a nyolcadik évfolyamának felállítására van szükség, hanem a meglévők fejlesztése lenne szükséges. Ez együtt járna a tanítóképzés fejlesztésével is, amely kizárólag egy párhuzamos elméleti és gyakorlati képzéssel lenne hatékony. Az ezekben az elképzelése szerint hat évfolyamos tanítóképző-intézetekben jeles diplomát szerzők, jelentkezhetnének a négyéves tanítóképző-intézeti tanári képzésre.

Az elkötelezetten konzervatív, polgári, nemzeti elveket valló, ugyanakkor királypárti szakember a karrierje során minden területen maradandót alkotott. Nevelési és politikai elveihez mindvégig ragaszkodott, melynek következtében a Tanácsköztársaság idején hivatalát kénytelen volt elhagyni. Munkáját a lelkesedés, az ügybuzgalom, az érdekképviselet, a hazaszeretet, a királypártiság és az elvhűség jellemezte.

Élete végéig aktív szerepet vállalt az oktatásügy fejlesztésében, a pedagógusok helyzetének javításában publikált cikkei, tanulmányai, bizottságokban betöltött szerepei segítségével.

Végakaratában a Nagykőrösi Tanítóképzőre hagyta könyvtárát. Az adománya révén a tanítóképző a II. világháború után újjá tudta szervezni a teljesen megsemmisült szakkönyvtárát.[68] Dr. Neményi Imre a Kerepesi temetőben nyugszik.



Neményi Imre (1902): Ifjusági könyvtárak és ifjusági olvasmányok a nevelés szolgálatában. Bp., Lampel, 346 p.:


[1] Giczi Zsolt (2005): Egy evangélikus püspök kora magyar társadalmáról és állami vezetőiről. Raffay Sándor önéletrajzi írásaiból. Acta Historica Tom. CXXIII. Szeged Hungaria, 52.

Ujvári Péter (szerk. 1929): Magyar zsidó lexikon. Budapest, 41.

[2] Mácsay Károly (1942): Neményi Imre. 1863–1942. Magyar Tanítóképző, 55. 7. sz. 205–208.

Lukács György (1936): Életem és kortársaim. 1. köt. Pantheon, Budapest, 145.

Deák Gyula (1942): Polgári iskolai író-tanárok élete és munkái. Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület, Budapest, 331–332.

Fillinger Károly (szerk. 1888): Budapest fővárosi IX. kerületi nyilvános községi polgári és közép-kereskedelmi iskola tizenkettedik tanusítványa az 1887–1888. tanév végével. Budapest, 4., 11.

[3] Újpesti Helytörténei Értesítő. 2011. március. 15–16. Letöltés: www.ujpest.hu/galeria/intezmenyek/helytorteneti_ertesito/uhe-201103.pdf (2017. 08. 24.)

[4] Újpesti Helytörténeti Értesítő. 1998. szeptember. Letöltés: www.ujpest.hu/galeria/intezmenyek/helytorteneti_ertesito/uhe-199805.pdf (2017. 08. 24.)

[5] Gyulay Béla (1884): Nőnevelés. Útmutatás a nőnevelés- és nőképzésben. Nagel O., Budapest 12–21.

[6] 1868. évi XXXVIII. tc. a népiskolai közoktatás tárgyában. Letöltés: https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=86800038.TV&targetdate=&printTitle=1868.+%C3%A9vi+XXXVIII.+t%C3%B6rv%C3%A9nycikk&referer=1000ev (2017. 09. 22.)

[7] i. m. Gyulay Béla, 23–29., 112–125.

Kereszty Orsolya (cop. 2010): Nőnevelés és nemzetépítés Magyarországon 1867–1918. Novum Eco, [Sopron] 15–17.p.; 33.

[8] Neményi Imre (1891): Az eltévesztett irány. In: Neményi Imre (szerk.): Az ujpesti kir. állami polgári leány-iskola nyolczadik értesítője az 1890–91. iskola-évről. Kaczander és Fuchs, Ujpest, 5–7.

[9] i. m. Kereszty Orsolya, 74.

A közoktatásügy Magyarországon. Bp. VKM., 1908. 44.

Keményfy K. Dániel (1909): A polgári leányiskolák reformja s nőnevelésünk. Esztergom, 6.

[10] Neményi Imre: Néhány őszinte szó anyákhoz lyányaikról. 4–22.

[11] i. m. Gyulay Béla, 74–94.

[12] Fehér Katalin (2006): „Neveljünk polgárokat!” Nyilvánosság és nevelés a reformkorban. OPKM, Budapest, 158–162.

[13] A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 28,999. számú rendelete, az állami felsőbb leányiskolák szervezete tárgyában. Letöltés: https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_RT_1887/?pg=1954&layout=s (2017. októbert 15.)

[14] Neményi Imre (1891): A polgári leányiskolák fogyatkozásai. Budapest., 6–15.

[15] Neményi Imre (1890): Gyermekeink érdekében. 9–14.

[16] Neményi Imre (szerk. 1891): Az ujpesti kir. állami polgári leány-iskola 8. értesitője az 1890/91. iskolai évről. Kaczander és Fuchs ny.

[17] „Luther Márton (…) egy makacs, heves természetű, örökké tétovázó egyén, kit nem a hivatás szózata indított szerzetesi életre, hanem inkább azon idegrázó hatás, mely őt egy sétán izgatá föl, midőn mellette egy barátját a villám agyonütötte vala.” Répássy János: Katolikus egyháztörténelem: A szentlélek eljövetelétől korunkig A középtanodák, tanítóképezdék, polgári és felsőbb népiskolák használatára. Eger, 1886. 49.

[18] Neményi Imre (szerk. 1888): Az ujpesti kir. állami leány polgári iskola 5. értesitője az 1887/88. tanévről. Schwarcz ny. 90.

Neményi Imre (szerk. 1889): Az ujpesti kir. állami leány polgári iskola 6. értesitője az 1888/89. tanévről. Kaczander és Fuchs ny. 85, [2].

Neményi Imre (szerk. 1890): Az ujpesti kir. állami leány polgári iskola 7. értesitője az 1889/90. tanévről. Kaczander és Fuchs ny. 74, [1].

Neményi Imre (szerk. 1891): Az ujpesti kir. állami polgári leány-iskola 8. értesitője az 1890/91. iskolai évről. Kaczander és Fuchs ny. 72, [1].

Neményi Imre (szerk. 1892): Az ujpesti kir. állami polgári leány-iskola 9. értesitője az 1891/92. iskolai évről. Kaczander és Fuchs ny. 90, [1].

Neményi Imre (szerk. 1893): Az ujpesti kir. állami polgári leány-iskola 10. értesitője az 1892/93. iskolai évről. Kaczander és Fuchs ny. 53, [2].

[19] Neményi Imre (1896): Szerkesztés-, irály és költészettan: Polgári és felsőbb leányiskolák, valamint polgári fiú-iskolák III. és IV. osztályainak használatára. Lampel, Budapest.

Neményi Imre (1910): Stilisztika, verstan és retorika a polgári leányiskolák III. osztálya számára. Lampel, Budapest.

Neményi Imre (1896): Magyar szerkezet-, irály- és költészettan, melyet a fiú- és leány polgári iskolák III. és IV. osztályainak részére, valamint a középtanodai tanuló ifjúság használatára. Lampel, Budapest.

Neményi Imre (1910): Poétika és irodalomtörténet a polgári leányiskolák IV. osztálya számára. Lampel, Budapest.

Neményi Imre (1886): Magyar alak- és mondattan a gymnasiumi, polgári és reáliskolai tanuló ifjúság használatára. Lampel, Budapest.

[20] Neményi Imre (1891): A polgári leányiskolák fogyatkozásai. Budapest, 29.

[21] Neményi Imre (1891): A polgári leányiskolák fogyatkozásai. Budapest, 9–33.

[22] Lásd fenn az ujpesti leány polgári iskola értesítőit.

A közoktatásügy Magyarországon. Bp. VKM., 1908. 45.

[23] i. m. Fehér Katalin, 2006.

[24] i. m. Gyulay Béla, 38–44.

Keményfy K. Dániel (1909): A polgári leányiskolák reformja s nőnevelésünk. Buzárovits ny., Esztergom, 9–12.

[25] i. m. Gyulay Béla, 50–51.

[26] Lásd fenn az ujpesti leány polgári iskola értesítőit.

[27] Deák Gyula (1933): Az ujpesti I. sz. m. kir. állami polgári leányiskola története 1883–1933. Újpest, 8., 37.

[28] Az Országos Nőképző-egyesület Budapesti Veres Pálné Leánygimnáziumának értesítője az 1930–1931. iskolai évről. Bp., 1931. 8.

[29] i. m. Kereszty Orsolya, 19., 79., 119.

Pukánszky Béla (2006): A nőnevelés évezredei. Gondolat, Budapest, 116–131.

[30] Szívós Andrea (2000): Adalékok a magyarországi nőnevelés és női művelődés történetéhez (1850–1888). In Kéri Katalin (szerk.): Ezerszínű Világ: Dolgozatok a neveléstörténet köréből. PTE TKI, Pécs, 133–146.

[31] i. m. Kereszty Orsolya, 124.

[32] Neményi Imre (1902): A nő-kérdés a multban és a jelenben. Budapest, 48–51.

[33] i. m. Fehér Katalin, 164.

[34] Ambrus Attiláné Kéri Katalin (1996): A modern leánynevelés útjain. (Főhajtás De Gerando Antonia előtt). Embernevelés, 52. 2. sz. 11–17.

[35] i. m. Kereszty Orsolya, 122–124., 131–143.

[36] i. m. Mácsay Károly, 205–208.

i. m. Lukács György, 145.

i. m. Deák Gyula, 331–332.

i. m. Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929. 41.

[37] Tóth Ferenc (2002): Oktatás. In. Makó története 1849-től 1920-ig. Makó. Letöltés: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Mako_monografia_sorozat/index_5.htm (2017. 08. 24.)

[38] Az iskolák államosítása. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895. 6. sz. 95.

A népiskolák államosítása. Békés, 1895. 2.sz. 2.

[39] Neményi Imre (1903): Állami népoktatás. Budapest, 5.

[40] Neményi Imre (1902): Ifjusági könyvtárak és ifjusági olvasmányok a nevelés szolgálatában. Lampel, Budapest.

Goda Beatrix (2000): Ifjúsági könyvtárak, ifjúsági olvasmányok, nevelés: (törekvések a századfordulón) Könyv és Nevelés, 2. 3. sz. 132–137.

Goda Beatrix (2001): Az iskolai könyvtárak helyzete a századfordulón. Könyv és Nevelés, 3. 4. sz. 78–81.

[41] Welker Ottó (1984): A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium szervezete, ügybeosztása és vezető tisztviselői 1848; 1867–1918. Budapest, 99–100.

[42] i. m. Mácsay Károly, 205–208.

[43] Mann Miklós (2005): Magyar oktatási miniszterek, 1848–2002. Önkonet, Budapest, 51–52.

[44] Németh András (1990): A magyar tanítóképzés története (1775–1975). Zsámbék, 44.

Gombos Norbert (2011): A közép- és felsőfokú tanítóképzés fejlődése Magyarországon − a korabeli központi tantervek tükrében. SZIE GTK Pályatervezési és Tanárképző Intézet, Gödöllő, 26.

[45] i. m. Welker Ottó, 101.

i. m. Mann Miklós, 54–56.

i. m. Mácsay Károly, 205–208.

i. m. Lukács György, 145.

i. m. Deák Gyula, 331–332.

[46] i. m. Mácsay Károly, 205–208.

[47] i. m. Németh András, 56–58.

[48] i. m. Welker Ottó, 109.

[49] i. m. Mann Miklós, 58.

i. m. Gombos Norbert, 29.

[50] i. m. Mann Miklós, 60–61.

[51] i. m. Welker Ottó, 115–116.

[52] i. m. Németh András, 45–47.

i. m. Gombos Norbert, 28–29.

[53] i. m. Mann Miklós, 63.

[54] i. m. Welker Ottó, 139–142.

[55] i. m. Welker Ottó, 156–160.

[56] Donáth Péter (2008): A magyar művelődés és a tanítóképzés történetéből 1868–1958. Trezor Kiadó, Budapest, 245–247.

[57] i. m. Donáth Péter, 200–201.

[58] Donáth Péter (2008): A magyar művelődés és a tanítóképzés történetéből 1868–1958. Trezor Kiadó, Budapest, 200–201.

[59] „Herr Staats-secretär Dr Neményi vertritt den Standpunkt, dass in der Ausbildung der zukünftigen Seminarlehrer der Angel aller Volksbindungsfragen zu suchen ist, da die innere Ausgestaltung der Seminare und damit die Bildung der Volksschullehrer, deren Aufgabe ausserordentlich wichtig ist, abhängt von der Persönlichkeiten, die am Seminar wirken. Nur durch sorgfältigste Auslöse soll der Seminarlehrerstand zusammengesetzt werden, dann werden auch die innern Fragen in der Lehrerbildung sich am vollkommensten lösen lassen.” idézi Neményi Imre (1935): A magyar tanítóképzés és tartozékai. írásában Hermann Richard Seyfert: Zu Besuch in Ungarn címmel 1917-ben a Pädagogische Blätter hasábjain megjelent írását.

Hans Glöckel, Ulrike Goldmann [et al.](1993): Bedeutende Schulpädagogen: Werdegang – Werk – Wirkung auf die Schule von heute. Bad Heilbrunn/Obb. Klinkhardt, 110–111.

Neményi Imre (1935): A magyar tanítóképzés, és tartozékai. Magyar Tanítóképző, 48. 285.

[60] Napi hírek. 1922. febr. 24. 2.

[61] Neményi Imre (1920): Nemzeti culturánk jövő útjai. Franklin, Budapest, 4–5., 18–20., 30–31.

[62] Wagner János (1926): Reformkérdések. Magyar Tanítóképző, 40. 66–67.

[63] Mészáros Jenő (1926): Neményi Imre ünneplése. Magyar Tanítóképző, 40. 5–6.sz. 91–92.

[64] i. m. Giczi Zsolt, 52.

[65] A képezdékbe való felvételekről. Nemzeti Népművelés, 1907. augusztus, 3–4.

[66] Mészáros Jenő (1926): Neményi Imre ünneplése. Magyar Tanítóképző, 40. 5–6.sz. 91–92.

[67] Neményi Imre (1935): A magyar tanítóképzés és tartozékai. Budapest, 32.

[68] i. m. Donáth Péter, 605.

______________________

Beatrix Goda: A forgotten conservative reformer. Dr. Imre Neményi's pedagogical views

Dr. Imre Neményi (1862–1942), a talented and committed teacher, had a remarkable career in education. The purpose of the study is to draw attention to the unknown part of his career with the help of special sources and elements that have not been studied so far, such as school yearbooks and local history documents. Dr. Imre Neményi worked hardly for the development of education as a teacher, a school inspector and at last as an under-secretary in the Ministry of Religion and Public Education. In line with his published critics about the curriculum reform of secondary girls' schools, he intended to develop his secondary girls' school in Ujpest according to the educational principles of the 19th century. Later as a school inspector he examined and made a proposal for the development of the public schools at Makó and Csanád county. His career in educational policy was completed in the reorganization of teacher training program in Hungary in the 1910's.

______________________

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: