Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Vajda Kornél: A rendszerváltás könyvtárügyétől a könyvtárügy rendszerváltásáig

Nyomtatási nézet

A fenti címmel jelent meg, a Könyvtári Intézet Továbbképzés felsőfokon című sorozatában, Skaliczki Judit könyve. Annak idején Schütz Antal teológiai, majd Zsilka János általános nyelvészeti könyveiről volt szokás mondani-mondogatni, hogy csak homlokráncolással lehet őket olvasni. Értve ezen azt, hogy teljes, koncentrált figyelmet kívánnak, a lehető legfajsúlyosabb dolgokról szólnak, a témának megfelelő komolysággal, tömörséggel – és persze – nehezen olvashatósággal. Nos, Skaliczki Judit könyve sem könnyebb olvasmány, mint a fent említettek művei. Miért?

Egyrészt a téma hallatlan fontossága okán. A könyvtárügy, és nemcsak a hazai könyvtárügy legközpontibb, valóban kardinális kérdéseiről, mit kérdéseiről, kérdésszövevényeiről szól. Világperspektívák keretében tárgyalja témáját, utalva annak minden ágára-bogára. Ez már önmagában homlokráncoltató. De Skaliczki Judit azzal is megnehezítette – nemcsak olvasói, hanem a saját dolgát is –, hogy mindig, kivétel nélkül mindig egzakt, empirikus adatokkal szolgál (igen sok a számadat, a grafikon, az összesítő tabella stb.), hogy mindenkor felsorolja és – persze végtelenül tömören – előadja a lehetséges, a felmerült vagy felmerülhető alternatívákat, a vitapontok – ezeknek száma pedig végtelen – legkülönbözőbb miben- és „kibenlétét” (vagyis azt, hogy ki mit és miért képviselt). A névmutató szinte minden jelentős magyar (és nem kevés nyugati) könyvtáros nevét tartalmazza, és a szerző ügyelt arra, hogy soha ne névsorolvasást tartson, hanem az érdemi megnyilvánulások alapján utaljon erre vagy arra a személyre, főigazgatóra, miniszterre, cikkszerzőre, bizottsági (hány ilyen volt!) tagra vagy csak egyszerű, de – talán csak egy esetben – valóban érdemit mondó-képviselő szakreferensre. De mindez szinte mellékes ahhoz képest, hogy Skaliczki Judit egy olyan korszakot, a magyar könyvtárügy egy olyan két évtizedes szakaszát foglalja össze és elemzi, amelyhez hasonló a magyar könyvtárügy életében soha nem volt és – csak remélhetjük – talán majd egyszer lesz.

Skaliczki Judit könyvének természetesen több olvasata is van, lehetséges. Felfogható a mű a magyar könyvtártörténet egyik főfejezete alapos, mindenre kitekintő, első és valószínűleg legjobb (emlékezzünk Homéroszra, aki az első és a legjobb volt – számos klasszika-filológus szerint) feldolgozásának. De van, lehet olyan olvasata is, hogy leírása, elemzése egy hasonlíthatatlanul fontos paradigmaváltásnak, amely bizonnyal lehetne más paradigmaváltások (Skaliczki szerint – és bizonnyal igaza van – most is egy ilyen küszöbén állunk) mintaadó, példaadó modellje is. Végül tekinthető, olvasható a könyv úgy is, mint egy hivatalnok (erről még majd szólnánk) beszámolója saját és kollégái ténykedéséről.

A könyv felépítése tantételszerűen világos. Skaliczki Judit – nem említjük ezt még egyszer – végtelenül tömören, szinte csak címszavakban, de milyen találó címszavakban – összefoglalja a rendszerváltás küszöbén álló magyar könyvtárügy helyzetét. Elrecitálja, hogy nyugaton (a fejlett, példaadó Nyugat mindenkor viszonyítási pont számára) milyen szcenáriók készültek a könyvtárak, a könyvtárügy jövőjét illetően, majd elmondja a magyar forgatókönyveket is. De alaposan elemzi azt is, hogy melyik milyen következményekkel járhatott volna. Végül kifejti, miért és hogyan alakultak ki a többé-kevésbé megvalósítható variációk. És azután – végül is erről szól a könyv egésze – leírja, analizálja azt, hogy milyen lépések, a szcenárió milyen fokozatai és miként valósultak meg. A könyvtári törvény, a stratégiai ciklusok, a központi fejlesztések, az odr, a Portál Program, az ikt fejlesztés, a tiop, a támop stb. Nem sikertörténetről számol be a könyv szerzője. Bőségesen elemzi a kudarcokat is, azok okait, milyenségét stb. is. De persze nem restelli elsorolni és elemezni a sikereket sem. Teheti ezt annál nyugodtabb lelkiismerettel is, mivel soha nem saját sikereiről – vél – beszámolni. Pedig…

A könyv egy nagy hiányossága, hogy Skaliczki soha nem hajlandó arra, hogy magának tulajdonítson olyan eredményeket, sikereket, amelyek pedig – mindenki tudja ezt – neki, csak neki voltak köszönhetők. Ha jól számolom, könyvtári osztályvezetőként, enyhe túlzással szólva hét minisztert állított a saját – mit saját, a könyvtárügy – szolgálatába. És hány főhatósági embert, politikust, véleményformálót stb. Az olyanféle idős emberek, mint e sorok szerzője, igen sok könyvtári osztályvezetőt ismerhettek meg, láthattak közelről. Ki mérhető közülük Skaliczkihoz? Költői kérdésemet nem válaszolnám meg. Sapienti sat.

E könyv tárgyalása kapcsán eszem ágában sincs Skaliczki-portrét nyújtani. Ám néhány megjegyzésre talán szabad vállalkoznom. Skaliczki Judit – semmi kétség felőle – elitértelmiségi. A legjobb, legérzékenyebb magyar zeneértők egyike. (Soha nem járhattam irodájában úgy, hogy ne klasszikus zene szólt volna valami gépből, megédesítve a hivatalnoki munka gyötrelmeit.) De a legolvasottabb könyvtárosok közül való ember is volt. Nemcsak a klasszikusokat ismerte betéve, de otthon volt a legfrissebb folyóiratok legfrissebb cikkei körében is. Olyan szuperolvasók is fejet hajtottak műveltsége előtt, mint Fogarassy Miklós vagy Lakatos András. Azt talán már indiszkréció is elárulni, hogy többször is módja, mit módja szinte kötelessége lett volna PhD fokozatot szereznie. Nem kellett volna ehhez semmi külön munkálkodás. Hatalmas szakirodalmi produkciója okán (pedig ennek csak kisebb része jelent meg nyomtatásban, a többi gép- vagy kézirat) ezt a fokozatot játszi könnyedséggel megkaphatta volna. De – én azt hiszem azért, mert nem kívánt olyan látszatba kerülni, hogy osztályvezetőként kapja-szerzi a tudományos rangot – nem lett PhD.

Maradt, lett és kitartott a hivatalnoki létnél. E lét egyik legnagyobb és legnagyszerűbb, korántsem szatirikus, hanem mélyen érző bemutatását Tolsztoj Anna Kareninájából ismerhetjük. Anna férjéről van szó. Ő a mintahivatalnok, és egyúttal a legellenszenvesebb valakik egyike. Magyartanárunk annak idején az ő alakjának elemzése kapcsán riasztott el minket a hivatalnokságtól. Valami igazsága Tolsztojnak is, magyartanárunknak is volt. Érett fővel azonban az ember inkább Hegel véleménye felé hajlik. Őt elemezve írja egy kitűnő filozófus: „a kötelességérzet megszállottja: Hegel az Abszolútumot a közhivatalnoki karban (civil service) látta megtestesülni […] mert nincsenek külön érdekei, a partikularitás, amely partikuláris. A közszolgálat ma nálunk annyira megmosolygott eszménye történelmünk legragyogóbb nemzedékének eszménye volt: a reformterveket készítő közhivatalnokok, közírók, képviselők, a boldogtalanok és az abszolút kötelesség zsoldjába szegődött, ilyen-olyan osztályuktól-rendjüktől elszakadt írástudók és gondolkodók.” E sorokat olvasva én óhatatlanul Skaliczki Juditra kell gondoljak. És erről tanúskodik könyve, és méginkább, sokkal inkább az, amiről könyve szól: arról a paradigmaváltásról, amelyet egy hivatalnok, a köz szolgálatára felesküdött valaki hajtott végre, persze az abszolút kötelesség zsoldjába szegődött társaival együtt.

Még egy – talán furcsa – asszociációja is van e sorok írójának. Skaliczki könyvét olvasva állandóan Churchillnek a második világháborúról szóló műve jutott az eszembe. Amikor valami nagy eseményről, eseménysorozatról olyan valaki számol be, aki ennek az eseménynek, eseménysorozatnak egyik főhőse.

Említettem, hogy Skaliczki Judit könyve – több okból is kifolyólag – afféle homlokráncoltató olvasmány. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan számosan lesznek majd, akik „oldani” fogják ezt a művet. Megállapításai, elemzései, értékelései, prognózisai (stb.) igen sok munkából, javaslatokból, tervekből, könyvtártörténetekből (stb.) fognak visszaköszönni. Közkinccsé fognak válni. Lehet, sokan nem is fogják már tudni, hogy tulajdonképpen Skaliczki a szerző. De – azt hiszem, ez legkevésbé magát Skaliczki Juditot fogja zavarni.

Skaliczki Judit: A rendszerváltás könyvtárügyétől a könyvtárügy rendszerváltásáig. Bp.: Könyvtári Intézet, 2011.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: