POGÁNYNÉ RÓZSA GABRIELLA: A MAGYARORSZÁGI KATONAI TUDOMÁNYOS ÉS KASZINÓEGYLETEK KÖNYVTÁRAI A RÉGI SZÁZADFORDULÓ IDŐSZAKÁBAN

Nyomtatási nézet

A NYOMTATOTT KÖTETKATALÓGUSOK TANULSÁGAI

Pogányné Rózsa Gabriella PhD, tanácsos, könyvtárvezető, Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Tudományos Kutató és Laboratóriumi Intézet Tudományos Könyvtár, Budapest

Tartalmi összefoglaló

A XIX. század utolsó évtizedeiben jöttek létre Magyarországon a katonai tudományos és kaszinóegyletek, melyekhez könyvtárak is csatlakoztak. A tanulmány a korabeli könyvtári vagy kulturális adattárak, illetve maguk a fennmaradt nyomtatott kötetkatalógusok felhasználásával vizsgálja a könyvkollekciókat. Az elemzés szempontjai: a jegyzék, a kötetkatalógus nyelve; könyvtárhasználati szabályzat közzététele a katalógusban; a katalógus elrendezése; a leírásokban közölt adatok köre; a katalógusszerkesztés módszerei; a regisztrált könyvtár mérete, kötetszáma; szépirodalmi gyűjtemény megléte vagy hiánya; a kiadványok nyelvi megoszlása; a könyvek kiadásának ideje, illetve a könyvtári szakirodalom jelenléte a gyűjteményben.

Magyarországon a kaszinó szó hallatán mindenki elsősorban Széchenyi Istvánra (1791−1860) gondol, az általa, illetve kezdeményezésére megszervezett kaszinók sora jut eszébe, melyek feladata – Széchenyinek az alakuló ülésen elhangzott beszédét idézve − az, „hogy a Londoni, Párisi, Gráczi, Prágai s több casinok példáján, a mi Hazánkban is legyen egy olyan megkülönböztetettebb díszes összegyülekező hely, melyen főbb és előkelőbb s jobb nevelésűek, eszes, értelmes férfiak a társasági rendek mindenik osztályából egymással vagy barátságos beszélgetés végett találkozzanak, vagy többféle politikai újságokat, mint amilyeneket rendszerént a kávéházakban találni lehet, s hasznos gazdasági, tudományos, művészi hónapos írásokat olvassanak. Magokat pedig üres óráikban illendően mulathassák, vagy ha történnék, hogy ezutánra több magyar főúri házak az esztendőnek egy részét itten Pesten töltenék, ezek közül azok, akik külön házat nem tartanak, a Casinoban egyúttal kények szerint való vendéglőt is lelhessenek és így azt, amit az életnek gyönyörűbbé tehetésére nézve idegenben bőven feltalálnak, nálunk hazánkban is lassankint mindinkább pótolva leljék s ez által folyvást többen és többen ide szokjanak…”[1]

A kulturális és társadalmi élet, az identitás, a települési, szakmai, vallási összetartozás-érzés, a társadalmi-politikai diskurzus ezen intézményesült hordozóinak virágkora azonban a reformkori fellendülést,[2] majd a hatalmi tiltást követően a kiegyezés utáni pezsgő szellemű, tudományosan és gazdaságilag is prosperáló korszak. És magától értetődően a császári és királyi közös hadseregbeli, illetve a magyar királyi honvédségi katonák sem zárkóztak, zárkózhattak el a civil társadalomban zajló kulturális, szellemi folyamatoktól – igaz ez még akkor is, ha az intézménytípus megjelenésének indítékai, gyökerei ezen speciális közösség(ek)ben sajátos szempontokat követtek, meghonosodásuk tisztán gazdasági okokra vezethető vissza.

A katonai kaszinók gyökereit nem elsősorban a művelődési, a társadalmi ébredést szolgáló törekvések között kell keresni – ahogyan a kaszinók, clubok őshazájában, Angliában sem ez a célkitűzés volt a kiindulópont, hanem az asztaltársaságok közös számlájuk fedezetéül hoztak létre pénzalapokat.[3]

A hivatásos katonatisztek a történelem során mindig is a társadalom megbecsült rétegébe tartoztak, életük természetesen kapcsolódott az elithez, a hatalomhoz, életmódjuk pedig sok tekintetben a mindenkori arisztokráciáéra hajazott, legalábbis a velük szemben megfogalmazott elvárások (reprezentáció, társadalmi kapcsolatok ápolása, társasági élet) szintjén. A tiszteknek a társadalomban az „ideális férfi”-szerepet kellett betölteniük, a férfiúi („lovagi”) morális erények, a rendíthetetlen hűség, lojalitás, illetve a társasági életben a művelt, tudományosan képzett gentleman viselkedés megtestesítőinek kellett lenniük, és ezeket a tradicionális értékeket a következő tisztgenerációnak is át kellett adniuk.[4] „Már régente hangoztatták a tételt, hogy az életben általában és a társadalomban a művelt katona az, ki legtöbb előnyben részesül.”[5]

Ám anyagi lehetőségeikben már nem feltétlenül tükröződött a magas színvonal, és igaz volt ez a jelen dolgozatban vizsgált időszakban is.[6]

Az első katonai kaszinók elődjei „bajtársi és gazdálkodási czélok előmozdítása végett”[7] Poroszországban alakultak meg a XIX. század legelején:[8] a parancsnokok a meglehetősen alacsony tiszti zsoldból előre levontak egy kisebb összeget, és ebből biztosítottak „alantasaik” számára legalább egy tál meleg ételt a kialakított étkezőtermekben, kantinban. A hadi sikereknek köszönhető anyagi gyarapodás után igyekeztek ezeket a helyiségeket méltóbbá, szebbé, kényelmesebbé tenni, az étkezés mellett megjelentek további tevékenységek: a társasági élet, az eszmecsere és az idővel kialakított könyvtárak használata, illetve a tudományos diskurzus – egyszóval létrejöttek a kaszinók. És ugyanezt az utat járták be az osztrák helyőrségek, laktanyák is.[9]

Az első „igazi” tiszti kaszinók Magyarországon az 1850-es években alakulhattak, a dekád legvégéről származó adat szerint Arad 1859-ben már rendelkezett ilyen intézménnyel,[10] Pesten pedig 1861-től a Károly-kaszárnyában, az Invalidusok házában működött Casino-Verein.[11]

A XIX−XX. század fordulójának időszakában pedig már minden nagyobb helyőrségben működött tiszti kaszinó, az említettek mellett Brassóban, Eszéken, Gyulafehérvárott, Kassán, Komáromban, Kolozsvárott, Miskolcon, Nagyváradon, Nagyszebenben, Pozsonyban, Sopronban, Temesvárott és Zágrábban.[12]

Ahogyan a kaszinók hadtudományi vagy katonai tudományos feladatvállalása erősödött, újabb funkcióváltozás következett be, illetve legtöbbször a kaszinókon belül, esetleg azok mellett egy másik szerveződés, a „katonai tudományos egylet” is létrejött – a források azonban nem egyértelműek abban a kérdésben, hogy ez mikorra zajlott le. Magyar vonatkozásban az 1868/1869 és 1875 közötti éveket szokás említeni,[13] az első császári-királyi hadseregbeli, osztrák(−magyar) egylet pedig az 1866-ban Bécsben életre hívott Wiener Militär-wissenschaftlicher Verein.[14] Mindazonáltal a bécsi egylet hazai társ- vagy fiókszervezetei, filiái[15] nevükben is megtartották a kaszinókhoz való szervezeti kötődésüket, elnevezésük szerint „katonai tudományos és kaszinóegyletek” voltak.

A „Der Wiener Militär-wissenschaftliche Verein” az 1870-ben közzétett statútumok szerint a bécsi Militär-Casinon belüli szorosabb együttműködés keretében alakult meg hadtudományi kutatások folytatása és az ismeretterjesztés, a tudományos közélet színterének biztosítása céljából (1. §).[16] Az egylet három fő irányban fejtette ki az alapszabályban foglalt tevékenységét: a tudományos feladatok mellett a hasonló bel- és külföldi szervezetekkel való kapcsolattartást, az újabb egyletek megszervezésében való segítségnyújtást, a bécsi tiszti kaszinó könyvtárának és egyéb gyűjteményeinek, olvasókabinetjének kezelését vállalta magára (2. §). A hadtudomány elméleti és gyakorlati előmozdítására előadásokat rendezett saját és a császárváros tiszti kaszinójának tagsága számára, hadgyakorlatokat[17] szervezett és szakfolyóiratot szerkesztett, illetve bocsátott közre Organ des Wiener Militär-wissen­schaftlichen Vereines, később Organ der militärwissenschaftlichen Vereine címmel (5. §). A katonai tudományos és kaszinóegyletek azonban idővel a civil-katonai kapcsolattartásban szintúgy jelentős szerepet vállaltak „a társadalmi összetartás és érintkezés szellemének ápolásában … s kiváló hivatást tölt[öttek] be ezáltal a katonai és polgári körök közt fennálló barátság fejlesztése és erősítése terén.”[18]

A tiszti kaszinó és a tudományos egylet méretét jól mutatja, hogy utóbbi teljes jogú vagy tiszteletbeli tagsága a hadsereg aktív és már nyugállományú, de a célokat továbbra is valló és azokért tenni akaró katonákból, katonaorvosokból és katonai alkalmazottakból állt. A tudományos egylet élén 16 fős választmány állt, melyből nyolcan a kiadványszerkesztési, öt elnökségi tag a könyvtári bizottságban tevékenykedtek, a fennmaradó 3 személy pedig az egylet gazdasági ügyeiért felelt. A kaszinóval való összetartozást a közös könyvtár fenntartása mellett a gazdasági kapcsolat is mutatta, hiszen a kaszinónak fizetett tagdíjakból is részesült a téka többek között könyvek, folyóiratok beszerzésére.[19]

A bécsi katonai tudományos egylet felfogásában a hadtudomány folyamatosan és szükségszerűen a környező (esetleg ellenséges) államokéval összhangban fejlődő diszciplína. Így a hadi tudomány vizsgálódási körébe a szorosabban tárgykörébe tartozó kutatási területeken túl egyéb tudományágak szaktudását is be kell vonni, tehát művelőinek a fegyvertan, a taktika és stratégia mellett például az egészségügy, a földrajz, a pedagógia, a táplálkozástudomány és az építészet fejlődésére is figyelemmel kell lenniük; de nem hagyható ki a más népek történelmének, néprajzának, művelődésének ismerete sem. Mindez plasztikusan nyomon követhető a vizsgált nyomtatott kötetkatalógusokban reprezentált bibliotékák tartalmi sokszínűségében és a rendelkezésre álló forrásokból a gyűjtemények életével kapcsolatban leszűrhető következtetésekből.

A könyvtáros a választmány jóváhagyásával gyarapítja a könyvtárat, a kiválasztásban pedig az alábbi prioritásoknak kell érvényesülniük:

1.  a hadtudomány legjobb „klasszikus”-nak tekinthető alapművei,

2.  a különféle hadjáratok, csaták történeti értékelő feldolgozásai,

3.  a hadviselés technikai vetületeit taglaló hadmérnöki és mérnöki szakkönyvek,

4.  a legjobb kortárs hadtudományi munkák és

5.  a nem katonai tudományok legjobb kézi- és tankönyvei érdemesek a beszerzésre.

Ahol az anyagi források korlátozottak – bár az elméleti írás többször is hivatkozik az állami/minisztériumi támogatás fontosságára – ott célszerű a helyőrségben, az alakulatnál már meglévő tiszti könyvtárat tudományos célokra továbbfejleszteni, ehhez, illetve az anyagi alapok beosztásához, a helyiségek, a bútorzat és az eszközök kialakításához számos konkrét gyakorlati tanáccsal is szolgál a hivatkozott dolgozat.[20] A tudományos egylet tékája szigorúan szakmai profilú volt, így szépirodalom és szórakoztató művek csak a kaszinó gyűjteménye számára voltak beszerezhetők, ennek megfelelően a tudományos és kaszinóegyleteknek általában két könyvtáruk volt az eltérő szervezeti kötődéshez és olvasói igényekhez igazodva. Danczer (Danzer) Alfons adatközlése szerint 1888-ban a bécsi tudományos egylet könyvtára 15000 kötetben 8000 művet számlált, a tiszti kaszinó szépirodalmi gyűjteménye pedig 9500 könyvtári egységben 4300 irodalmi alkotással állt az olvasók szolgálatára.[21] A vizsgált magyarországi katalógusokban azonban számos esetben a szépirodalom osztálya szintén beépült a tudományos szakrendbe.

A XIX−XX. század fordulója időszakában hivatalos könyvtári statisztikaként kezelhető, annak értékelhető forrásai egyrészt György Aladár (1844−1906) 1884-ben végzett gyűjtése összegzéseként 1886-ban napvilágot látott összeállítása, a Magyarország köz- és magánkönyvtárai 1885-ben,[22] másrészt pedig az 1900 és 1915 között megjelent Magyar Minervák kötetei.[23] Ezen kútfők a számos intézményi és magán- vagy testületi könyvgyűjtemény között jó néhány közös hadsereg általi vagy honvédségi fenntartású katonai könyvtárról tudósítanak, jelen vizsgálat azonban ezek közül csak a tudományos és kaszinóegyleti tékákkal foglalkozik.

A Magyarország köz- és magánkönyvtárai szerint az elsőként megszervezett ilyen egyesületi könyvtár a budapesti, akkor még pesti katonai tudományos és kaszinóegylet 1868-ból. A Magyarország köz- és magánkönyvtárai megjelenésekor e téka már valóban tudományos és kaszinóegyleti volt, hiszen a magyar főváros a tiszti kaszinója 1881. április 9-én tartott közgyűlésében „elhatározta, hogy a katonai tudományos egylettel társul és ennélfogva ezentúl »katonai tudományos és kaszinó egyletnek« czimét veszi fel. E társulás a szabályok megváltoztatását is maga után vonta, melyeket Magyarország katonai főparancsnoka: Edelsheim-Gyulai b. lovassági tábornok, mint az egylet diszelnöke, megerősítvén, az egylet azok alapján megalakult. A helyőrség minden tisztje a belépésre lévén kötelezve, számszerint nyolczszázan beadták választójegyeiket. Megválasztattak: Reinländer Vilmos altábornagy elnökül, Winterhalter Károly vezérőrnagy alelnökül, Gelich Rikhard vezérőrnagy a katonai tudományos bizottság igazgatójául és a Schmerling nevét viselő ezred parancsnoka Ettner társadalmi czélokra igazgatóul.”[24] "A grémium utódszervezete a Monarchia felbomlása után, 1919-től az Országos Tiszti Tudományos és Kaszinó Egylet lett”.[25]

A György Aladár összeállításában említett 2370 tételes téka az 1880-as évek derekára már rendelkezett nyomtatott katalógussal; az állomány nyelvi összetétele szerint 3 magyar, 1086 német és 9 francia művet foglalt magában. 1884-ben 124 német nyelvű művet vettek, és a könyvtárat 310 olvasó használta, akik 750 kötetet olvastak. Az adatközlés alapján 18 kötetben 6 nyelvészeti, 10 bölcsészeti mű (21 tomus), 620 történelmi munka 1121 kötete, 19 könyvtári egységben 13 államtudományi, illetve 99 tomusban 49 természettudományi kiadvány alkotta a téka gerincét. Ezeken felül 5 enciklopédia, összesen 54 kötet, 2 hírlap, 266 szépirodalmi alkotás 746 tomusa és 129 vegyes tartalmú könyv, vagyis 290 kötet állt a magyar fővárosban szolgálatot teljesítő császári és királyi, illetve honvédtisztek rendelkezésére. A teljes állományt így 1098 mű 2084 kötete és 286 füzet alkotta. Tankönyvet nem gyűjtöttek.[26]

A komáromi Katonai Tudományos Egylet és Kaszinó könyvtárának alapítási éve 1874; 10 év alatt 2034 kötetet, 27 atlaszt és 346 térképet gyűjtött a használói közössége. György Aladár nyomtatott katalógust is említ, az adatközlés 100 magyar nyelvű, 855 német, valamint 100, vegyesen francia és angol nyelvű műről tudósít; az 1884-es gyarapodás 150 darab volt. A gyűjtemény tartalmi megoszlása: 302 nyelvészeti mű 634 kötetben, bölcsészet, államtudomány, enciklopédia, szépirodalom és tankönyv nincs, hírlapot nem járattak, 58 történeti munka 110 tomusa, 50 természettudományi könyv 90 kötete képezte a téka szakjait, a vegyes „osztály”-ba pedig 645 mű 1200 kötete került. A teljes bibliotéka összesen 1055 művet számlált 2034 könyv formájában, füzetes kiadványt nem őriztek meg.[27]

A nagyváradi tisztek 1878-ban alapították egyletük könyvkollekcióját, 1884-re azonban még semmiféle katalógus nem készült a meglévő 690 könyvről és 300 füzetről, vagyis a 768 német, 2 magyar és 5 francia műről. A György Aladár munkájában közölt információk alapján érezhetően „fiatal” volt még a gyűjtemény: gyarapodása csak 87 tomus volt, és a könyvtári statisztika is csupán 115 könyvtárhasználatot, összesen 210 kölcsönzött kötetet regisztrált. Nyelvészeti munka és tankönyv nem került a tékába, a bölcseleti szakot 2 mű 7 kötete alkotta, a 676 történelmi munka (összesen 725 darab) közül 636 opus foglalkozott katonai, hadtudományi kérdésekkel. Kicsi szak volt még az államtudomány, ezt 5 mű 5 kötete, a természettudományt pedig 32 kiadvány 66 darabja képviselte. Nyolcvan könyvtári egységben nyolc enciklopédia, 17 hírlap és 20 szépirodalmi kötet, összesen 2 mű birtokosa volt az egyesület.[28]

A korszak másik, későbbi alapvető könyvtári (és kulturális, közgyűjteményi) adattárát a Magyar Minervák testesítették meg. Az évente-párévente megjelentetett korpuszok még további tudományos és kaszinóegyleti könyvtárak létét bizonyítják.

A temesvári Katonai Tudományos és Kaszinóegylet bibliotékája az 1902-es Minerva közlése szerint 1868-ban, az Egylettel egy időben jött létre és 1902-ben 3200 kötetet tudhatott magáénak.[29] A későbbi adattárakban az alapítás éveként már 1870 szerepel, az állomány 1904-ben 3900,[30] 1911-ben 7009 tomusból állt, amelyből az utolsó esztendőben 300 olvasó 960 könyvet kölcsönzött.[31] A gyűjtemény kezelője 1911-ig Springer Angelo nyugalmazott kapitány volt, az 1912−1913-as kimutatás Mustetiu József nyugalmazott őrnagyot nevezi meg titkárként és custosként, aki a 7480 tomusos tékában 1912-ben 3600 kötetet kölcsönzött az egylet tagjainak.[32]

1870-ből datálódik a kassai egylet könyvtára, amely az 1901−1902-es Minervában 4000 kötetesként szerepel, és a megadott adatok között az is olvasható, hogy könyvtárosa akkor Funk József nyugalmazott százados volt,[33] 1904-ben pedig már Hermann Dávid könyvtárnok 5473 könyvvel állt az egylet tagsága rendelkezésére.[34] Hermann a császári és királyi sereg fordítója volt,[35] ő maradt a később Helyőrségi Katonai Tudományos és Kaszinó-Egyesület nevű szervezet könyvtárosa az utolsó békeévről, 1913-ról tudósító Magyar Minerva adatai szerint is. Ekkor a kollekció 9906 könyvtári egységben 6488 művel büszkélkedhetett, használata 1912-ben jelentősnek mondható: 1556 olvasó és 13794 kölcsönzés volt.[36]

A pozsonyi Katonai Tudományos és Kaszinóegylet tudományos könyvtára 1874-ben jött létre és az 1900-ból származó adatközlés szerint általános gyűjtőkörű, de főleg katonai vonatkozású kiadványokat tartalmazott. Az akkor mintegy 5800 kötetet szakkatalógusban dolgozta fel az egylet custosa;[37] négy évvel később Dévay „könyvtárnok” 6281-es állománynagyságot jelentett.[38] 1910-ben 480 olvasója összesen 7856 könyvet használt; 1911-ben a téka 16500 kötetben 14000 művet számlált.[39] Az 1912−1913-as Minerva szűkös szócikke az előző évekével azonos állományadatokat tartalmaz.[40]

Nem a korabeli „hivatalos könyvtári statisztiká”-ból, hanem a Magyar Könyvszemlében megjelent kurrens bibliográfia tételei között sikerült rábukkanni a nagyszebeni egylet könyvtári katalógusára,[41] illetve az OSZK cédulakatalógusa regisztrálja a Kolozsvárott működött Tudományos és Kaszinóegylet bibliotékájának jegyzékét, mely 1906-ban hagyta el a sajtót.

Más, nagyobb helyőrséggel is rendelkező városokban szintén működtek kaszinók, melyek – az intézménytípus jellegéből, feladatrendszeréből következően – könyvgyűjteménnyel is büszkélkedhettek, illetve bizonnyal akadtak még olyan népesebb garnizonok, ahol tudományos és kaszinóegyletet szerveztek a katonatisztek. Eddigi könyvtári búvárlataim során azonban – alapvetően a MOKKÁ-ban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Könyvtárban és az OSZK elektronikus, illetve cédulakatalógusában folytattam kereséseket – az alábbi nyomtatott kötetkatalógusokat találtam meg:

A katalógusok vizsgálata, illetve az általuk rekonstruálható könyvgyűjtemények elemzése során az alábbi szempontokra fókuszáltam:

a katalógus formai jegyei tekintetében

• a jegyzék, a kötetkatalógus nyelve,
• közöl-e könyvtárhasználati szabályzatot,
• a katalógus elrendezése,
• a leírásokban közölt adatok köre, a katalógusszerkesztés módszerei;

a regisztrált gyűjtemény jellemzői szerint:

• a regisztrált könyvtár kötetszáma,
• szépirodalmi gyűjtemény megléte vagy hiánya,
• a kollekció nyelvi megoszlása,
• a könyvek kiadásának ideje,
• a könyvtári szakirodalom jelenléte.

A katalógusok 1884 és 1912 között jelentek meg; mindegyikük elsődlegesen német (mai szakkifejezéssel élve: szolgáltatási) nyelvű úgy címükben, magyarázó szövegükben, előszavukban, mind szakrendjük megnevezéseiben. Egyedüli kivétel ez alól az 1911-ből, illetve 1912-ből származó nagyváradi jegyzék, amely német és magyar kétnyelvű, de itt is a német az elsődleges. A nyomtatott könyvjegyzékek bizonnyal a császári és királyi hadsereghez kötődő katonai tudományos és kaszinóegylet könyvkollekciójáról készültek, hiszen a magyar királyi honvédség megszervezésének – bár tisztjei már csak tanulmányaik, képzettségük okán is olvastak, beszéltek németül – egyik nem elhanyagolható indítéka éppen a magyar (és horvát) vezényleti nyelv alkalmazásának lehetővé tétele volt.[42] Mindazzal együtt Monarchia-szerte – ahogyan már szó volt róla – a kaszinókat mindkét, illetve az osztrák Landswehr-rel együtt mindhárom haderő tisztjei egyaránt látogathatták és látogatták, a tudományos egyletek tagsága szintén mindhárom seregből, illetve a régióban aktuálisan jelenlévő haderők, csapatok tisztjeiből verbuválódott. Mindazonáltal az Osztrák−Magyar Monarchia lingua francá-ja természetesen mindenképpen a német volt, így nem csoda, hogy a reprezentált gyűjtemények nyelvi összetételében is ezen nyelvű kiadványok dominálnak.

A jegyzékek előszavukban praktikusan egyletük alapszabályaira hivatkozva a könyvtárhasználat feltételeiről szintén tájékoztattak, az 1884-es komáromi és az 1906-os kolozsvári könyvtárjegyzék kivételével, illetve bizonyos kiegészítések nem ismételték meg az alapkötetben már olvasható statútumokat. Ezen szabályzatok általában utalnak a kölcsönzési határidőkre, a kölcsönözhető vagy csak prézens használatú állományrészekre, az egyszerre elvihető kötetetek számára, illetve a szankciókra. Temesvárott vagy Pozsonyban az elvesztett kötet újbóli beszerzése a kölcsönző terhére, Budapesten pedig az anyagi felelősségvállalás mellett még a tomus pótlásának gondja is a fegyelmezetlen olvasót terheli. A kollekciók átlagosan heti 1–2 napon és összesen néhány, 2–6 órás nyitvatartással látogathatók, ennél jóval hosszabb ideig, vasár- és ünnepnapok kivételével napi 4 órán át várta az olvasókat a komáromi egyleti téka, Kassán a prézens használat reggel 8-tól este 9-ig volt lehetséges, a kölcsönzés azonban csak napi 2 órán át működött. A temesvári „Bibliotheks-Ordnung” kívánságkönyv vezetését is előírta, amelybe a könyvtári tagok a beszerzési igényeiket jegyezhették fel.

A vizsgált nyomtatott kötetkatalógusok mindegyike szak szerinti elrendezésű, és nem általános, hogy a jegyzékhez névmutató is tartozzék. A kassai katalógusok sorában azonban 1906-ban változás következett be: az elsődleges rendezőelvvé a dokumentum nyelve vált, a német, a magyar, illetve a francia nyelvű kiadványok külön-külön szakrend szerint tagolt csoportokat képeztek.

Figyelemre méltó viszont a nagyszebeni könyvtár lajstroma, amelyben a kötet elején olvasható rövid névmutató mellett külön szerzői betűrendes katalógus szolgálja az állomány áttekintését. A katalógus leíró, betűrendes része mellett azonban már kissé fölöslegesnek tűnik az index, még akkor is, ha az úgy a szakrendes, mint a betűrendes rész megfelelő oldalszámaihoz elvezet. A könyvtár custosa láthatóan (és természetesen) nem volt egészen tisztában a katalógus ezen eszközeinek szerepével, erre utal az is, hogy a mutató és a betűrendes rész egyaránt az „Autoren-Register” címet viseli. Mindazonáltal alapos és a kényelmes több szempontú visszakeresést biztosító tájékoztatási eszközt készített, bizonnyal katonai (esetleg civil) tanulmányai során maga is gyakori könyvtárhasználó lehetett.

A leírások tendenciózusan rövidek, sehol sem adják meg például a fordító vagy az egyéb közreműködő nevét, viszont Kassán a térképeknél sokszor még a léptéket is feltüntette a leírások készítője; a kiadványt azonosító alapvető adatok (szerző, cím, megjelenés helye, éve, kötetszám) azonban általában szerepelnek, esetleg a megjelenés éve hiányzik. Néhol a későbbi bibliográfiai kútfők is csak külső forrású évet szerepeltetnek, de van, ahol magán a kiadványon fellelhető az impresszum éve. Érdekes megoldást alkalmazott a nagyszebeni könyvtárőr, aki a sorozatok, Lieferungok, többkötetes könyvek egységeit a margón kapcsos zárójellel foglalta egybe, a „közös” címet szintén itt jelölve meg.

Mindegyik vizsgált forrásban vannak a könyveknek leltári számai, vagy az adott szakon belüli sorszámai, tételszámai; és általános tendencia az is, hogy a többkötetes művek, a sorozatok, illetve az úgynevezett szerzői sorozatok egyszerre beszerzett tomusai egyetlen tételszámra kerültek, mint például az 1897-es kassai könyvtárjegyzékben a Franklin szépirodalmi könyvtár, Az Athenaeum olvasótára, vagy az Egyetemes regénytár számos egysége. Így a katalógusokban feldolgozott darabszám, kötetszám akár jóval több is lehet, mint amit maguk a tételszámok mutatnak.

Több esetben az egyes szakok, betűrendi egységek végén helykihagyások vannak a gyarapodás regisztrálásához, a kassai téka 1900-as lajstromában pedig a szakokhoz tételszám-tartományokat rendeltek hozzá, így nemcsak a hely volt biztosított az újonnan bekerülő kiadványok adatai számára, hanem a leltári és raktári jelzet is „előkészítve” rendelkezésre állt.

A jegyzékek általában listás elrendezésűek, a táblázatos megjelenítésre példa csak Pozsonyban volt, a szakon belüli tagolást, eligazodást tipográfiai eszközök, fettel való szedés, nagybetűs kiemelés a szerzői névnél, sorkihagyás stb. biztosítja.

A szakrenden belül a szerzői, anonimák esetében a cím szerinti betűrend a gyakori, de a nagyszebeni tudományos egyleti téka katalógusában van, ahol a „Z” után a betűrendben korábbi, egészen új kiadványok tételei láthatólag a szedés kiegészítésével kerültek bele.

Az egyes szakokon belül – a korabeli katalogizálási gyakorlatoknak, könyvtári tudományos paradigmának megfelelően – a szerzői, illetve cím szerinti betűrend jellemző, Komáromban a társszerzős könyvek pedig mindegyik autor neve alatt fellelhetők. A pozsonyi katalógus szerkesztője a szakrenden belül második rendezőelvként a megjelenés évét választotta, csak az egyazon esztendőben kiadott könyvek további besorolásához használta fel a szerzői nevet. Ez a metódus sem volt azonban ismeretlen a korabeli könyvjegyzékekben; mindazonáltal a katalógus nem alkalmazza következetesen a kronologikus elrendezést, a csapattörténetek a tárgyalt alakulat száma és neve, az életrajzok, memoárok, levelezések leírásai pedig szerzői betűrendben követik egymást. A keresés megkönnyítésére az előszó azonban minderről tájékoztat.

Egyazon szerző művei között kronologikus rendet Budapesten és Temesvárott követett a könyvtárnok, aki utóbbi tékában az anonimákat a szak végére „ömlesztette”. Nem csoda, hogy a szerző nélküli kiadványok jegyzékbe foglalása gondot okozott számára, a többi helyőrségben működő könyvtáros tiszttársai is változatos módon jártak el ebben az esetben. Akadt példa a címek mechanikus besorolására, bár ez a régi századfordulón német nyelvi környezetben meglehetősen ritka eset volt. Komáromban és Kolozsvárott a grammatikai elvű, a vezérfőnévhez, az első, nyelvtanilag nem függő helyzetű főnévhez való rendezést választották. A nagyszebeni katalógus összeállítója az úgynevezett substantivum regens-hez hasonló eljárást követett, de jegyzékében a név nélküli munka címének betűrendi helyét nem a nyelvtani alapon választott kifejezés adta, hanem a kiadvány tartalmára leginkább jellemző szó. (Az Auszug aus dem Abrichtungs-Reglement cím mechanikusan a cím első szavához, és viszonylag ritka esetként a vezérfőnévhez, az Auszug-hoz kerül, a nagyszebeni katalógus pedig számos más anonimához hasonló eljárással az Abrichtungs-Reglement-hez került.) Másik, akkoriban szokatlan – bár a mai feldolgozási gyakorlatból visszatekintve sokkal otthonosabbnak tűnő – megoldásként a kolozsvári Katonai Tudományos és Kaszinóegylet könyvtári katalógusában a testületekhez kötődő kiadványok katalógustételei következetesen a korporáció neve alatt találhatók.

A katonai tudományos és kaszinóegyletek elméleti kérdéseivel foglalkozó hivatkozott közlemény a könyvtár feladatával, gyarapításával, elhelyezésével kapcsolatban megjegyzi, hogy egy igazán használható bibliotéka megszervezése hosszú ideig tartó feladat, de utal arra is, hogy a tudományos egylet könyvtárába a már korábban kialakított tiszti, vagy kaszinói kollekciók is integrálhatók. Bizonnyal ezzel a szervezeti fúzióval, illetve a tudományos egyesületi könyvtár különállásának hangsúlyozásával magyarázható, hogy a „hivatalos” korabeli statisztikai kimutatások adatközlése és a nyomtatott katalógusokban reprezentált gyűjtemények mutatói között – akár jelentős – eltérések is lehetnek.

Eklatáns példa erre, hogy György Aladár munkája szerint a komáromi könyvtár 1884/1885-ben 2000-nél több könyvtári egységet számlál, az ugyanekkor kinyomtatott katalógus azonban csak 842 szakirodalmi tételről tudósít, ezek közül mintegy 40 volt francia nyelvű, az angol és a magyar kiadvány csak a szótárak és nyelvkönyvek között bukkan fel, az egyedüli teljes egészében magyar nyelvű tomus A magy. kir. honvédségi Ludovika Akadémia könyvtárának czímjegyzéke.[43] (Ez a kiadvány egyébként Komárom mellett az 1901-es temesvári, 1903-as pozsonyi, az 1904-es nagyszebeni és a budapesti 1909-es jegyzékben is szerepel.)

A kötetkatalógusok között a komáromi a legkisebb gyűjtemény, bár nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a többi jegyzék már minimum 15 évvel későbbi állapotokat tükröz.

1911-ben a nagyváradi Tudományos és Kaszinóegylet könyvtára meglehetősen kicsinek számított a 953 szakirodalomi tétellel, amely közül csupán 4 volt magyarul és 9 franciául; a következő évben megjelent pótkötetben az arány már kicsit jobbnak tűnik: a 70 új kiadvány közül 5 magyar nyelvű akadt. A többi könyvtár a XX. század első évtizedében 1000−2000 szakkönyvvel büszkélkedhetett: az 1900-as kiadású kassai alapkötet 1520 német, 89 magyar és néhány francia tételt tartalmaz, pedig az OSZK példányából, amelyet munkámhoz felhasználtam, egy teljes ív hiányzik, így a kollekció mérete akár a 2000-es darabszámot is elérhette. Temesvárott az 1901‑es állapot szerint összesen 1099, ebből csupán 3 magyar és egyetlen francia kiadvány szolgálta a katonai és civil tudományok művelését. Viszonylag szerényebb, 1182 német, 6 magyar és 3 francia műből álló gyűjteménye volt a kolozsvári katonáknak 1906-ban. A nagyszebeni 1904-es jegyzék 1336 szakmunkát regisztrál, ebből az egyetlen magyar nyelvű a Ludovika könyvtárának katalógusa, külön vegyes tartalmú nyelvi csoportokban pedig 20 angol, 39 francia és 3, eredendően orosz nyelvű, de német kiadásban megszerzett könyv adatai sorakoznak. Pozsonyban már 1903-ban 1865 tudományos kiadvány, köztük mindössze 9 magyar, és 2 magyar−német szótár várta az olvasókat. Magától értetődik, hogy a legnagyobb helyőrségi had- és civil tudományi könyvállománnyal a budapesti tisztek büszkélkedhettek: az 1909-ből származó könyvlajstrom 2692 szakkönyv meglétéről tesz tanúbizonyságot. Nem csoda, hogy a nem német kiadványok mennyiségének tekintetében is ez a téka áll az első helyen az amúgy nemigen nagy, 57 kötetes magyar és 28 darabos francia „részleggel”.

A pótkötetek, Nachtrag-ok áttanulmányozása alapján a szakirodalmi kollekciók éves gyarapodása általában 45−100 új kiadvány volt, ezen belül esetenként a magyar gyarapodás arányában egészen jelentős is lehetett; kiugró példa, hogy a kassai 1898-as pótkötetben feldolgozott 47 új szakkönyvből 16 volt magyar, de az általános az 5−10 % körüli ráta. Jelentősen nagyobb könyvmennyiség beszerzését a budapesti könyvtár engedhette meg magának, a gyűjtemény 1909. október 1-je és 1910. október 1-je között 151 új tomusszal gazdagodott, de ebből is csak 14 magyar nyelvű dokumentummal.

Az egyes szakterületeken meghatározó magyar szerzők is leginkább német fordításban kerültek be a gyűjteményekbe. Szendrei János (1857−1927) szerkesztésében jelent meg 1896-ban, a millenniumi kiállításhoz kötődően a Magyar hadtörténelmi emlékek az ezredéves országos kiállításon című katalógus, és ugyanebben az esztendőben látta meg a napvilágot ennek német változata Ungarische Kriegsgeschichtliche Denkmäler − In der Millenniums-Landes-Ausstellung címen.[44] A kiadványt Temesvár, Nagyszeben, Nagyvárad és Pozsony katonai tudományos egyletei is megszerezték.

A magyar történelem és hadtörténet több alapvető munkája került be a biblitékákba: Görgey Artúr (1818−1916) visszaemlékezéseit (Mein Leben und Wirken in Ungarn in den Jahren 1848 und 1849. 2 Bde. Leipzig, Brockhaus, 1852) Budapest, Nagyvárad, Temesvár és Nagyszeben katonai tékájában is olvashatták; Zimándy Ignáctól (1831−1903, római katolikus plébános) a Kossuth Lajos a világtörténelem ítélőszéke előtt[45] Pozsonyban németül, Temesvárott pedig magyarul szolgálta a hadtörténet kutatóit – nem egészen pozitív szemléletben, értékítélettel. Csuday Jenő (1852−1938, pedagógus, történetíró) német nyelvű magyar története[46] Kolozsvárott, Pozsonyban és Temesvárott volt meg; utóbbi helyen és a nagyváradi egyleti könyvtár jegyzékében is szerepelt Mailath Jánostól (1786−1855), Erzsébet királyné magyar történelemtanárától a Geschichte von Österreich.[47]

A hadtudomány tárgyköréből Danczer Alfons (1842−1899) már hivatkozott könyvének, A mi hadseregünk című összeállításnak német fordítását regisztrálja a nagyszebeni könyvtárjegyzék, és úgyszintén a német edíciót vették meg a téka számára Hazai Samu (1851−1942, későbbi magyar királyi honvédelmi miniszter) tankönyvéből: Alkalmazó harczászati feladatok az Iser környékén 1866. junius 23-tól 29-ig lefolyt hadműveletek és ütközetekből.[48]

A budapesti és a nagyváradi könyvtár is magyar nyelven gyűjtötte Breit (utóbb Bánlaky) Józsefnek (1863−1946?) a Magyar Katonai Írók Köre elnökének, az MTA Hadtörténeti bizottság meghívott tagjnak[49] munkáit: A harcztéri szolgálatról (1901), A harctéri szolgálat körébe vágó harczászati feladatok alkalmazó megbeszélése (1901), A gyalogság harczászata (1907) és Az 1870. évi német−francia háború története (1896) szerepel a katalógusokban. Szintén több könyvtár, a budapesti, kolozsvári és a nagyváradi egylet szerezte meg A magyar királyi honvédelmi miniszterium, a honvédség és a csendőrség névkönyvét,[50] illetve annak különböző című folytatásait.

Természetesen azonban a gyűjtemények gyarapításában a fő gyűjtőkör azonossága ellenére is vannak eltérések, az adott közösség érdeklődési körének egyedi megnyilvánulásai. A temesvári egylet több helyi vonatkozású kiadványt is beszerzett, például Szmida Lajostól (1853−?) A temesvár-erzsébetvárosi ’Mária-szobor’ történetét[51] vagy Temesvár szabad királyi város statisztikáját.[52] Szintén erdélyi vonatkozású az Arányi Lajos (1812−1887, jogásznak készült, majd orvos, a szabadságharc alatt tábori főorvos, akadémiai levelező tag)[53] tollából származó Vajda-Hunyad vára 1452. 1687. 1866. Szóban és képekben című kiadvány.[54] A budapesti gyűjteményből érdemes megemlíteni például a Krisztinkovich Béla (1887−1969, autóiparban tevékenykedő mérnök és híres kerámia-műgyűjtő)[55] szerkesztésében napvilágot látott Magyar Automobil Club évkönyvét[56] vagy a Sommer Farkasné (született Bányai Amanda)-féle A magyar gyorsírás tankönyvét.[57]

A folyóiratok között úgyszintén a németnyelvűség dominált, tartalmuk szerint pedig ezek a különgyűjtemények jórészt katonai vonatkozásúak voltak. Komáromban 18 lapot fizettek elő, Kassán a magyar királyi honvédségi Rendeleti Közlönyt is járatták, méghozzá két példányban; Pozsonyban 21 lapot olvashattak, ezek között egyedüli magyar a Ludovika Akadémia Közlönye volt. A kolozsvári „hírlaptár”-at 13 hadtudományi cím képviselte, Nagyszebenben pedig 29 periodikumot abonáltak, amely közül 8 volt általános tartalmú és 21 katonai; mindkét helyen a pesti tisztiiskola folyóirata mellett egy-egy francia is akadt. Nagyváradon a Ludovika közlönye mellett 19 német címet regisztráltak; Budapesten az összesen 22 katonai lap között az előbb említett mellett még A Hadsereg, a Katonás Nevelés, a Csendőrségi Lapok és a Hadtörténelmi Közlemények is rendelkezésre áll, a 20 vegyes profilú időszaki kiadvány között pedig a Nemzeti Sport, később pedig az Új Élet és a Magyar Figyelő is olvasható volt. Egyedüli kivételt Temesvár hét darab általános tartamú német nyelvű előfizetése képez.

Jellemző a vizsgált katalógusok mindegyikére, hogy az időszaki kiadványok, térképek, esetleg a szótárak, lexikonok és sematizmusok külön csoportokat, szakokat alkotnak, Nagyváradon még a hadiiskolába készülők számára ajánlott tankönyvek is elkülönített jegyzékben, függelékben szerepelnek.

Szépirodalmi gyűjteményeket eredendően csak a tiszti kaszinókban szerveztek, a tudományos egyletek alapszabályai – ahogyan már szó volt róla – csak szakkönyvtárak építését engedélyezték. Mindazonáltal a helyőrség különféle célú és orientációjú könyvtárait célszerű volt együttesen kezelni, így az egyleti gyűjtemények katalógusai az egyre nagyobb belletrisztikai kollekciókról is számot adtak. Volt példa arra, hogy ezeket külön jegyzékben dolgozták fel: az 1884-es komáromi könyvjegyzék szépirodalmi „szak”-ja csak 138 német nyelvű tételt számlált, 1900‑ban pedig már negyvenoldalas önálló jegyzék készült a – mai szóval élve – rekreációs olvasmányokról, illetve ebben a katalógusban 37 darab kottát, zongorakivonatokat vagy énekhangra és zongorakíséretre írott művet is találunk. Pozsonyban 1903-ból és Nagyszebenből 1904-ből jóformán csak a szakirodalmi források meglétéről lehet tudni, itt talán valóban ragaszkodtak a gyűjtőkör szigorú lehatárolásához, de az is elképzelhető, hogy ebben a tékában úgyszintén más-más kötetkatalógusban tárták fel a szak- és szépirodalmi gyűjteményeket.

A többi tudományos és kaszinóegyleti könyvtár jelentős és egyre növekvő szépirodalmi állományt tudhatott magáénak, Temesvárott 1901-ben a 24 klasszikus összkiadás mellett 463 tételszámot képvisel e szak, figyelemre méltó azonban, hogy a magyar szerzőket is németül olvasták az egylet és a kaszinó tagjai. Az 1906-os kolozsvári jegyzékben 199 irodalmi kötet között csak 15 volt magyarul.

A többi könyvtárban a szakirodaloménál jóval nagyobb arányban rendelkeztek magyar nyelvű könyvekkel, de a német kiadványok között is találni magyar szerzők műveit. Kassán az 1900-as alapkötet 591 belletrisztikai tételt vesz lajstromba, ezek közül 124 tudósít magyar kiadványról. A szakirodalomnál sokkal jelentősebb mennyiségű 186, 165, illetve 353 kötetes gyarapodásokban a magyar könyvek aránya 10 % fölötti, de jelentős számú új francia könyvet is vásároltak. Szó volt már róla, hogy az 1906-os pótkötettől megváltozott a katalógus szerkezete: a jegyzék elsődleges tagolása a nyelv lett, a német, a magyar és a francia csoportokon belül ismétlődik a szakrend és a szépirodalmi „osztály”. Nagyváradon 1911-ben 369 német irodalmi mű között nem volt magyar írótól, költőtől származó, a 163 darabos magyar nyelvű gyűjteményrészben azonban a magyar és a világirodalom is képviselve volt. Érdekes, hogy Jókaitól ekkor még csak egyetlen munka volt olvasható, de a következő évi gyarapításban kiküszöbölték e csorbát, és a jubileumi kiadás 77 kötetét szerezték be; az éves gyarapodásban Jósika Miklós, Molnár Ferenc és Rákosi Viktor több magyar nyelvű műve mellett németül csak 71 tomust vásároltak.

A budapesti katonai tudományos és kaszinóegylet szépirodalmi részlege volt a legnagyobb és nyelvileg is a legszínesebb: a 2563 tételes különgyűjteményben 2424 volt németül, 498 magyarul, 288 franciául, 45 angolul és 21 olaszul.

Az egyletek szépirodalmi gyűjteményeire általánosan jellemző volt, hogy a klasszikusok mellett a kortárs igényes szépirodalom is megtalálható volt, de a könnyedebb műfajokat kedvelő katonatisztek sem maradtak olvasnivaló nélkül. A magyar irodalomból általában Jókai Mór, Eötvös Károly és Eötvös József németül és magyarul is rendelkezésre állt, rajtuk kívül később Móricz Zsigmond és Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc és Mikszáth Kálmán van jelen nagyobb tételszámmal; Budapesten még Jósika Miklós, Bródy Sándor, Ambrus Zoltán is képviselteti magát. Figyelemre méltó, hogy Az ember tragédiája Kolozsvárott és Budapesten is megvolt, Kassán Arany János-kötettel is rendelkeztek. És nem lehet véletlen, hogy Nagyváradon Ady Endre Vér és arany című kötetének 1910-es kiadása szintén bekerült a könyvtárba. Petőfi versei magyar kiadásban Nagyváradon és Budapesten is elérhetők voltak, utóbbi helyen Kertbeny Károly (1824−1882) fordításában Dichtungen von Alexander Petőfi címen.

Feltűnő azonban, hogy a korabeli női irodalom, elsősorban Eugenie Marlitt (1825−1887, eredeti neve: Friederieke Henriette Christiane Eugenie John, német írónő, a Gartenlaube című családi lap szerkesztője, a világirodalom egyik első lányregény-alkotója),[58] de Beniczkyné Bajza Lenke (1839−1905) és báró Orczy Emma (1865−1947) számos munkája, illetve például Budapesten gróf Kinskyné Pálmay Ilka (1860−1945) Emlékirataim[59] című memoárja sem maradt ki a gyűjteményekből. Ezen opuszokat azonban inkább a tiszti feleségek, esetleg nagylány-kisasszonyok olvashatták. Nem csoda, hogy a gyarapításban az ő szempontjaik is érvényesültek, hiszen a kaszinók látogatói között a tiszti hitvesek majdnem teljes jogosultságot kaptak. Az 1861-ben Pest-Buda helyőrségében létrehozott kaszinó alapszabályai 1862 tavaszi módosításának irataiban szerepel például, hogy „nem szükséges hangsúlyozni, hogy bármely tag hitvesének bármikor szabad a belépés, mert ellenérzéseket szülhet, s amúgy is magától értetődőnek kell venni”.[60]

Mindegyik vizsgált könyvtárjegyzékről, az általuk reprezentált könyvtárról elmondható, hogy állományukban nagyrészt a katalógusok megjelenéséhez képest utolsó néhány évtized kiadványtermése jelenik meg, a gyűjteményekben a kiadás ideje szerinti csoportosításban a legnagyobb egység a körülbelül 10-20 éves kiadványok köre, de meglepően nagy az egészen friss, akár a katalógus összeállításának és kinyomtatásának évében megjelent könyvek száma is. Ez a tendencia természetesen a pótkötetek esetében sokkal plasztikusabb, hiszen ezek csak egy vagy néhány esztendő gyarapodásáról tudósítanak. Néhány egyleti bibliotéka – hipotézisként megkockáztatható – pár ajándékként, akár hagyatékkal a tékába került, már-már muzeálisnak tekinthető tomussal is rendelkezett. Természetesen a legrégebbi katalógus a leggazdagabb ebben a tekintetben; Komáromban az 1884-es lajstrom szerint mintegy tíz XVIII. századi könyv volt olvasható, egyik legkorábbi Ludwig Andreas Khevenhüller 1739-ben Bécsben a Krauß tipográfiában kinyomtatott Observations Puncten című előírása saját ezrede számára, mely a hadtest katona-egészségügyi ellátásának kérdéseit szintén részletesen tárgyalja, így a katonaorvoslás történetének fontos (kevéssé ismert) forrása.[61] Szintén a felvilágosodás századából származik a pozsonyi gyűjteményben a Rogge W. Dr. tollából származó Staatsgesetze der 13 vereinigten amerikanischen Staaten című jogtudományi könyv (Dessau und Leipzig, 1785); Budapest legrégibb kötete pedig egy 1769-es katonai szabályzat volt: a Generals-Reglement első kötete.

Utolsó vizsgálati szempontként érdemes még egy, néhány tékában megjelenő, a teljes dokumentumállományhoz viszonyítva egészen kicsiny, de fontos szakot vizsgálni, nevezetesen azt, hogy milyen könyvtártani/könyvtártudományi munkák álltak a téka kezelésével megbízott katonatisztek segítségére. Korábban már szó volt arról, hogy saját kollekciójuk feldolgozásakor bizonnyal már meglévő nyomtatott könyvtárjegyzékeket, tanulmányaik, kutatásaik során használt könyvtárak egyedi katalógusait vehették alapul. Magától értetődő azonban, hogy ezen kiadványok nem csupán katalogizálástechnikai értelemben voltak fontosak. A bécsi „anyaszervezet” kiadványai mellett annak könyvtári katalógusai közül (Katalog der Bibliotheks des Militärwissenschaftlichen Vereines in Wien) Budapesten és Nagyszebenben az 1877‑es és 1881-es változat, Temesvárott pedig az 1890-es tomus található meg a jegyzékben, a bécsi hadilevéltár szakkönyvtárának állományjegyzékét (Katalog der Bibliothek-Abteilung des k. u. k. Kriegs-Archivs. Wien, 1896) pedig szintén az imént megnevezett egyleti gyűjtemények szerezték be.

A mai könyvtár (és információ)-tudomány tárgykörében természetesen helye van a sajtótörténetnek, egyedüli vonatkozó munka a budapesti könyvtárban található: Ferenczy Józsefnek (1855−1928, középiskolai tanár, a Petőfi-Társaság és az Országos Közoktatási Tanács tagja)[62] a Magyar Tudományos Akadémia által az Athenaeum-díjjal jutalmazott pályaműve, A magyar hírlapirodalom történetének első kötete,[63] amely 1780-tól 1867-ig dolgozta fel a hazai időszaki kiadványok históriáját. Éppígy része a könyvtári ismereteknek a paleográfia, Karl Faulmann (1835−1894) írástörténete, az Illustrirte Geschichte der Schrift (Wien, Hartleben, 1880) Temesvárott az irodalomtörténti alszakban, Kolozsvárott pedig az enciklopédiák, szótárak, könyvtártan, irodalom- és írástörténet, nyelvtudomány és művészet meglehetősen vegyes osztályában kapott helyet. Utóbbi helyen bukkantam rá az egyetlen „igazi” könyvtártani munkára, Armin Gräsel (1849−1917) Grundzüge der Bibliothekslehre című szakkönyvének 1890-es lipcsei, a Weber-nyomda által jegyzett kiadására.

A könyvjegyzékek közül a budapesti katalógus az egyetlen, ahol a könyvtáros megnevezi magát Gustav Wähner személyében.

Összegzésként elmondható, hogy a magyarországi katonai tudományos és kaszinóegyletek könyvtárai a soknemzetiségű államban és hadseregben legfontosabb hadtudományi és katonai szakmai műveltséget szolgálták, a gyűjtemények emellett a multikulturális szervezet és a tisztektől elvárt „társasági jártasság” szempontjait figyelembe véve a történelemre, hadtörténetre, művelődéstörténetre, nyelvtanulásra fókuszáltak, de természetesen teret engedtek a könyvtárhasználók privát érdeklődése kibontakozásának.

A katalógusok némi könyvtári műveltség, könyvtárhasználati tapasztalatok meglétét bizonyítják, azzal együtt is, hogy nem képzett könyvtárosok kezelték a tékákat, és nem volt jelentős könyvtári szakirodalom a kollekciókban. Az egyleti könyvtárak viszonylag kisebb gyűjtemények voltak, így a katalógusokban alkalmazott kevéssé szerencsés megoldások következményei sem éreztették a keresésben, visszakeresésben káros hatásukat.

A regisztrált dokumentumállomány arányaiban a friss szak- és szépirodalom válogatásának tekinthető, de nyelvi szempontból meglehetősen egyoldalú volt. A magyar szakirodalom merőben alulreprezentált még a fordításban beszerzett kiadványokkal együtt is, főként, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a közös hadsereg, illetve a magyar királyi honvédség tisztjei közötti „nemzetiségi villongások” az 1890-es évtized végére lecsendesedtek, és a magyar területen állomásozó németajkú tisztek természetesen a maguk identitásának megtartása mellett egyre több szállal (javuló és jó kapcsolatok a honvéd tisztikarral, nyelvtudás megszerzése miatt, vagy akár házasság okán is) kötődtek a magyarsághoz; 1887-ben a császári tiszteknek már 28 %-a tudott magyarul.[64] A szépirodalom tekintetében látható, hogy igyekeztek magyar nyelvű olvasmányokat úgyszintén beszerezni és – ha mégoly válogatva – de lépést tartani a kortárs magyar irodalom és irodalmi élet trendjeivel.

A katonai tudományos és kaszinóegyletek bibliotékái kisebb és zárt közösségeket szolgáltak, hozzájárultak szakmai szocializációjukhoz, közös szellemi platformjuk kialakításához, a hadi tudományok fejlődéséhez, a tisztek (és hitveseik) rekreációjához, így nyomtatott kötetkatalógusaik egy különleges korszak szellemi életének sajátos szempontú lenyomatai.

Military scientific associations and military casinos were founded in Hungary in the last decades of the 19th century and these organisations had libraries too. This article uses contemporary library and cultural statistics or indexes and the printed catalogues of the associations. The aspects of the analysis are language of the catalogue; weather it contains regulations for the reader of the library; the arrangement of the catalogue; the data, registered in the entries; the organization of the entries; the size of the libraries; weather is there belles-lettres in the library; the language and the date of publication of the books/other media; weather is there any literature in library science in the library.

Vissza a tartalomjegyzékhez