Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Csík Tibor: A könyvtártudomány megújulása – Horváth Tibor információtudományi eszméinek gyökerei

Nyomtatási nézet

A nyugati kultúrában az ismeretmegőrző intézmények, s kiemelten is a könyvtári hálózat és az általa nyújtott szolgáltatások minősége alapvető értékmérőnek számít. A ma könyvtárügyét három diszciplináris paradigma határozza meg: a xix. században létrejött könyvtártudományi, az 1930-as évekre kidolgozott dokumentációs és az 1950-es években megszülető információtudományi. A magyar szakmai közéletben a könyvtári, bibliográfiai tevékenység elméleti alapjainak korszerűsítése az 1960-as évektől kezdődően ment végbe.

A hazai könyvtártudomány megújításában, illetve az információtudomány eredményeinek megismertetésében és percepciójában meghatározó szerepe volt Horváth Tibornak (1935–2011). A feladat magában foglalta a klasszikus dokumentáció elméletének és gyakorlatának (pl. a lyukkártyás és mikrofilmes technika) újbóli megismertetését. Majd a digitális számítógépekhez kötődő információkezelés könyvtári alkalmazásának átültetését. A teljességre törekvés igénye nélkül szeretnénk arra rávilágítani, hogy Horváth Tibor kiket és milyen eszméket, gondolatokat tekintett meghatározónak az információtudomány területén.


Bevezető

Valamennyi diszciplínának követnie kell a tudományos ismeretek változását és meg kell felelnie a társadalom támasztotta elvárásoknak. A xix. században megszületett könyvtártudomány a század harmadik negyedében a Suzanne Briet által tipográfiai robbanásnak nevezett jelenséggel szembesült: a nyomtatott kiadványok számában és változatosságában óriási gyarapodás volt tapasztalható. A század végére, az új médiumok révén az ismereteket már nem csak nyomtatott formában lehetett rögzíteni és terjeszteni. A xx. század első harmadában a társadalom egyre szélesebb rétege igényelte a kulturális javakhoz való hozzáférést. Ugyanakkor az ipari termelés és a szolgáltatások területén, valamint a közéletben való részvételhez egyre differenciáltabb tudás vált szükségessé.

Az elsődleges szakirodalom, a legújabb tudományos és műszaki eredményeket közre bocsátó folyóiratcikkek száma is óriási és folyamatos növekedést mutatott. Az exponenciális növekedés azonban csak részben volt magyarázható az egyre népesebb kutatói társadalommal. A kutató-fejlesztő tevékenység intézményesült, és a tudományos, műszaki ismeretek „előállítói” a megkövetelt eredményeket szakfolyóiratcikként, szabadalomként stb. ismertethették el. Ezzel összefüggésben a tudományos életben és az ipari kutatásban egyre fontosabbá vált a munkát megalapozó – a kiinduló ismereteket és a legfrissebb eredményeket tartalmazó – közlemények rendelkezésre állása.

Az ismeretmegőrzés hagyományos intézményei – mint a levéltár, a könyvtár, a szabadalomtár – mellett kifejlődtek olyan vállalkozások, illetve szolgáltatások, melyek a szakirodalmat sokkal mélyebben vagy a felhasználó céljaihoz igazodva tárták föl (pl. referáló lapok, indexelő szolgáltatások). A kutatás és a fejlesztés háttereként egyre nélkülözhetetlenebbé váltak a szakkönyvtárak speciális szolgáltatásaikkal. A tudományos és ipari fejlesztésen túl, a szolgáltatások és a közintézmények tevékenységéhez kapcsolódóan is létrejöttek, s működtek irat- és adattárak.

A kihívásokra választ kereső gondolkodók közül Paul Otlet (1968–1944) volt az egyik legnagyobb hatású. Nemcsak az eszméi és a jövőképe bír jelentőséggel, hanem munkájának „eredményei” is máig hatóan jelen vannak. Az általa indított dokumentációs mozgalom az 1937-ben, Párizsban megrendezett világkonferenciával érte el csúcspontját. A második világégés után az Amerikai Egyesült Államok gyakorolt döntő befolyást a nyugati kultúrára és tudományos életre. Vannevar Bush (1890–1974) mára szimbólummá vált cikkében lesújtóan vélekedett az ismeretek rendszerezésében és a keresésben alkalmazott eljárásokról, fölróván hogy nem támogatják a tudomány és a technika fejlődését. A hidegháború óriási lökést adott a hadászatban használható technológiák kutatásának, és meghatározó módon járult hozzá – Derek de Solla Price terminusával élve – a Nagy Tudomány megteremtéséhez. A tudásreprezentáláshoz kapcsolódó fejlesztések eredményeként, az 1960-as évekre új diszciplína született, melyet információtudománynak (information science) neveztek el.

A magyar tudományos élet képviselői a xix. és a xx. század fordulóján még tevékeny résztvevői a könyvtárügy megújításának, a dokumentációs technikák kidolgozásának. Az első világháború azonban törést hozott a magyar könyvtárügyben. A könyvtártudomány két világháború közötti helyzetét jól mutatja, hogy a rendelkezésre álló szakembergárda ellenére a hazai felsőoktatásban nem jött létre önálló tanszék. Az 1945 után berendezkedő hatalom elsődlegesnek a szovjet mintára kialakított népkönyvtárakat tekintette. A könyvtárnak a lenini elvnek megfelelően a kommunista pártnak alárendelt és annak felelős intézménynek kellett lennie, a könyvtáros feladata pedig az olvasók irányítása áthatottan a bolsevik eszme és pártosság szellemével, alávetve a kommunista nevelésnek.[1]

Az 1956-os forradalom és szabadságharc után, a diktatúra enyhülésével adódott lehetőség a magyar könyvtártudomány kiépítésére. A munka hátterét biztosító intézmények közül érdemes kiemelni az Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtártudományi Tanszékén[2] túl, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központját és az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központot. E két utóbbi helyen nemcsak a tudomány műveléséhez szükséges szellemi műhely jött létre, hanem mindkét intézmény folytatott oktatási tevékenységet is.

Az információtudomány azonban nem illeszkedett a népkönyvtári direktíván alapuló rendszerbe. Az új információs technikák pedig az Amerikai Egyesült Államok katonai fejlesztéseihez kapcsolódtak, és a kiépült adatbázisok is elsősorban ezeket a kutatásokat szolgálták. Ezért a Keleti Blokk országaiból sem mindegyiket, s azokat is csak korlátozottan és késéssel engedték hozzáférni az „információkhoz”. Magyarországon részben hiányoztak, részben hézagosak voltak a tudományos eredményeket, a szellemi javakat föltáró tudásbázisok, ahogy a szükséges számítógépes háttér sem állt rendelkezésre. Az ország és a szakma helyzetével Horváth Tibor tökéletesen tisztában volt. Mégis minden lehetőt elkövetett azért, hogy létrejöjjön egy, a nemzet érdekeit szolgáló tudásgazdaság és a tudományos kutatások, fejlesztések hosszú távú stratégiája. És hitte, hogy a megvalósításban kulcsszerepe lesz a könyvtáraknak.


A régi Európa hagyománya

Paul Otlet 1892-ben megjelent esszéjében olyan világbibliográfiát vizionál, amely már nem a könyvek szintjén, hanem megfelelő gondolati egységenként vette volna számba a tudást. „Hiszünk abban, hogy az ismeretek kellően rendszerezett és részletekbe menő szinoptikus kivonata óriási haszonnal járna.” – írta[3]. Egy ilyen bibliográfiának a társadalom számára szabadon hozzáférhetőnek kellene lennie, és a szellemi munkában való nemzetközi együttműködés alapja és eszköze volna. Otlet és Henri La Fontaine (1854–1943) 1895-ben megalakítja az Office International de Bibliographie (iib) nevű szervezetet a világbibliográfia nemzetközi együttműködéssel történő összeállítására.

Otlet 1903-ban megjelent tanulmányában egy új ismeretkör, a dokumentáció alapjait fektette le.[4] Felfogásában az emberi tudás és az annak rögzítésére, átadására használt hordozó szétválasztandó. A dokumentumok az ismeretek és a művészi közlés tárgyiasult, a közreadást szolgáló formája. A célt pedig abban jelölte meg, hogy a dokumentumokat összegyűjtve és számba véve, a bennük fölhalmozott tudást ismeretelemenként föltárjuk. Nem pusztán reprezentálásról van szó, hanem az ismeretrészek, tények új összefüggésbe, más szerkezetbe helyezésének lehetővé tételéről is. A dokumentáció alkalmazási területébe éppúgy beletartozik az emberiség tudásának repertorizálása[5] – az Egyetemes Könyv, a folyamatosan épülő Enciklopédia vagy Summa létrehozása –, mint a különböző intézményekben – ideértve a vállatoknál, igazgatási szerveknél – folyó dokumentátori tevékenység.

A dokumentáció mellett azonban Otlet tételezte egy könyvekkel foglalkozó tudomány létét is. Az általa bibliológiának nevezett diszciplína felöleli az összes könyvhöz kapcsolódó tudást: a könyvek előállítását, forgalmazását; a könyv- és könyvtártörténetet, az úgynevezett biblioökográfiát (biblioécographie), melynek tárgya a könyvtár mint intézmény működésének valamennyi aspektusa (épület, szervezés, közönségkapcsolat stb.); a könyvművészetet és bibliofíliát (beleértve az állományvédelmet); valamint a bibliográfiai tevékenységet – a bibliográfiák, repertóriumok készítésének elméleti és gyakorlati ismereteit, a számbavétel és a feltárás eljárásait. „A könyvtudomány nem foglalhatja magában a dokumentumok tényleges tartalmának tanulmányozását. Ez a különféle diszciplínák dolga.”[6]

A világháború előtti korszak eredményeinek bemutatására és az Európából indult dokumentációs eszme összegzésére az 1937-ben, Párizsban megrendezett Egyetemes Dokumentációs Világkongresszus (Congrés Mondial de la Documentation Universelle) adott lehetőséget.[7] A kongresszuson és a kapcsolódó nemzetközi kiállításon 45 országból mintegy 460 résztvevő volt jelen. A rendezvény támogatói között volt Otelt és La Fontaine szervezete, amelynek megváltozott elnevezése híven tükrözte a koncepcióváltást: az iib neve 1931-től Institut International Documentation, 1937-től Federation Internationale de Documentation (fid). A kongresszus illő tisztelettel adózott Otlet munkássága előtt, különösen is a dokumentáció elméletének kidolgozása (Traité de documentation 1934.), a nemzetközi szabványosítás és az intellektuális kooperáció támogatása területén. A tartalmi föltárás alapeszközeként irányításával fejlesztették ki az Egyetemes Tizedes Osztályozást, melynek legfrissebb, francia nyelvű teljes kiadása 1932-re elkészült, a német és az angol pedig folyamatban volt. A kongresszus teljes mértékben igazolta Otlet-nak a mikrofilmtechnika fejlesztésébe vetett hitét. (Sur une nouvelle forme de livre: le livre microphotographique 1908., valamint La conservation et la diffusion internationale de la pensée 1925. Robert Goldschmidt társszerzővel.)


Ahogy az Amerikai Egyesült Államokban gondolták

Még nem ért véget a második világháború, amikor Vannevar Bush megjelentette As we may think című cikkét.[8] Bush a háború alatt azt a hivatalt vezette (Office of Scientific Research and Development, amely koordinálta a hadviselést támogató fejlesztéseket, többek között az atombombát létrehozó Manhattan Projektet. A híres cikkének megjelenésével egy időben a Roosevelt elnöknek küldött jelentésében a tudományt mint a hadviselés területét jelölte meg, és a kutatások támogatását, intézményi összefogását javasolta.[9] Bush esszéjében a tudományos haladás szempontjából lényeges kérdésre mutatott rá. A kutatási eredmények átadásának és ismertetésének módszereit ósdinak és a cél elérésére alkalmatlannak ítélte. Az új gondolatok fölhasználásának és továbbvitelének akadályát a publikációk óriási számában és változó minőségében, valamint a megtalálásukhoz alkalmazott módszerek elavultságában látta. Mindez jelentős tudományos eredmények elvesztésével jár, ahogy az Johann Georg Mendel genetikai törvényeivel történt. Az adatrögzítésre és -továbbításra, valamint a leválogatáshoz azonban új eszközök állnak rendelkezésre. Egy részük új műszaki fejlesztés, a többit már alkalmazzák az iparban és a kereskedelemben.

Bush a könyvtárak vonatkozásában két fő problémát látott. A könyvtárak lemaradtak a leválogatás gépesítésében, hiányoznak a számukra kifejlesztett berendezések. Az általuk alkalmazott indexelési, osztályozási eljárások mesterkéltek, s a rendszerben mindennek szigorú szabályok meghatározta helye van. Az eligazodáshoz ismerni és alkalmazni kell a szabályokat, majd a sikeres keresés után kilépni a rendszerből, s egy új utat követve ismét be.

Bush eszmefuttatásában nem tett javaslatot az osztályozási, indexelési eljárások fejlesztésére. Azt hangsúlyozta, hogy a folyamatok gépesítésétéhez már rendelkezésre állnak a technológiák. A tudáselemek új összefüggésbe helyezésének lehetőségére és fontosságára, mint láttuk, Otlet is fölhívta a figyelmet. Bush viszont egy gépet ajánlott a gondolkodás, a mentális folyamatok támogatására, olyan masinát, amely a kor valamennyi technikai vívmányát integrálta. A „találomra” Memexnek nevezett szerkezet nemcsak a hagyományos indexelést kezeli, hanem képes rögzíteni az egyéni asszociációkat is a mikrofilmen tárolt könyvtárnyi irodalom, a leírások és a kommunikáció tételei között, sőt gyorsan utánanézni bárminek. Otlet emberi tudás inventáriumából megmaradt a Mundaneum, az eto, Bush, az emberi gondolkodást egyénre szabottan szolgáló gépezete, a Memex csak rajzon létezik.

A folyóiratcikk mindezek ellenére óriási hatást váltott ki, s máig hivatkozási alap. És Bush tekintélye megkérdőjelezhetetlen, hiszen elismert tudományos eredményekkel rendelkezett (pl. maga is kifejlesztett egy analóg számítógépet), s volt olyan időszak, amikor irányítása alatt tudósok ezrei dolgoztak. Egyik leghíresebb tanítványa az a Claude Elwood Shannon (1916–2001), aki 1949-ben lefektette a matematikai információelmélet alapjait. Horváth Tibor nagy súlyt helyezett arra, hogy valamennyi könyvtároshallgató ismerje és értse az úgynevezett Shannon-entrópiafüggvény lényegét és lássa a bibliográfiai tevékenyég kapcsolódó vetületeit.


Az úttörők

Az 1950-es évektől sorra jelentek meg azok a gondolatok, melyek megalapozták az információtudományt. Az úttörők (trail blasers) közül érdemes kiemelni néhányat. 1950-ben Calvin Northrup Mooers (1919–1994) a téma szerinti keresést kutatva bevezette az információkeresés/információ-visszakeresés (information retrieval) fogalmát és előrevetítette a számítógépes visszakeresést és szétosztóhálózatokat.

Mortimer Taube (1910–1965 ) a könyvtáros szakma igazi magvetője volt. Dolgozott a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban, tanított a felsőoktatásban, vezette az Oak Ridge National Laboratory – ahol az atombombák „alapanyaga” készült és a legfontosabb alkalmazott kutatások folytak – dokumentációs rendszerének kialakítását. A munkásságában a tartalmi analízis központi helyet foglal el, ő dolgozta ki a mellérendelő indexelés elméletét és alkalmazta a számítógép alapú Uniterm rendszerben. De a számítógépes információtárolás és -visszakeresés területén is elismert meglátásai voltak.

Hans Peter Luhn (1896–1964) a német származású mérnök egyszerű, mégis zseniális újításai talán a legismertebbek a szakma berkein kívül is. Olyan gépi indexelési eljárásokat dolgozott ki, amelyek a közlemények címéből, szövegéből vonták ki a témára utaló szavakat. (A kwic-ről a kémikusok azt tartották, hogy a legnagyobb felfedezés a kémcső óta.) Lefektette továbbá az automatikus kivonatkészítés alapjait, megfogalmazva, hogy a szövegben szerepelő szavak előfordulási gyakorisága és a mondaton belüli relatív helyzete alapján meghatározható és mérhető a mondat szignifikanciája. Az ő nevéhez főződik továbbá a szelektív információterjesztés (Selective Information Dissemination) elve.

Allen Kent (1921–) elsősorban tudományszervezőként, az Encyclopedia of library and information science című nemzetközi összefogással készülő kiadvány szerkesztőjeként ismert. Az 1950-es években a tartalmat jelölő ismérvek dokumentumbeli viszonyának leírására szerepjelölőket (role indicators) dolgozott ki James Whitney Perry (1907–1971) szerzőtársával. Ő írta az első tankönyvet a gépi információkeresés témakörében, s tevékenyen közreműködött számítógépes információszolgáltató rendszerek fejlesztésében.

Horváth Tibor tudományos munkásságára az egyik legnagyobb befolyással Gerard Salton (1927–1995) volt. Az ugyancsak német származású Salton az automatikus osztályozás és a dinamikus könyvtár elméletének máig meghatározó alakja. Az emberi gondolkodás, a megismerési folyamat immanens részét képező osztályozást matematikai modellek révén, számítógéppel kívánta elvégeztetni. A kidolgozott vektortér modell alapján megszülettek azok a számítógépes algoritmusok, melyek meg tudják határozni a szövegek tárgyát és képesek azokat tematikus hasonlóságuk alapján rendezni, valamint kifejlesztett egy információfeldolgozó és -visszakereső rendszert (smart – System for the Mechanical Analysis and Retrieval of Text).

1957-ben a Szovjetunió fellőte az első szputnyikot, ami mélyen megrendítette az Amerikai Egyesült Államok saját katonai és tudományos helyzetéről kialakított képét. A következő évben Hubert Humphrey (1911–1978), a későbbi alelnök kijelentette, hogy vége az „új tudomány korszakának” és elérkezett az információs kor (Information Age). A bejelentés egyértelművé tette, hogy a politika milyen irányú fejlesztéseket kíván támogatni.

A döntéshozók számára Alvin Martin Weinberg (1915–2006) az Oak Ridge National Laboratory igazgatója, foglalta össze a teendőket 1963-ban a Tudomány, kormányzat és információ című jelentésében.[10] A Weinberg-jelentésként ismert dokumentum máig érvényes elvárásokat fogalmaz meg. A tudományos munkának értékes és integráns része az információfeldolgozás, az információk visszakereshetővé tétele, és a publikáció készítőire e tekintetben felelősség hárul. Ezért a közleményeket kulcsszavakkal, kivonattal kell ellátniuk a szerzőknek, a szakmai közösség támogatásával, bekapcsolódva a tezauruszfejlesztésekbe. Az információkezelés technikáinak elsajátítása mind a főiskolai, mind az egyetemi, mind a tudományos képzésnek részét kell képeznie. A megfelelő információellátás megköveteli az átvivő hálózatot, a specifikus információs központokat és repozitóriumokat, az információfeldolgozás gépesítését, beleértve a Kongresszusi Könyvtár anyagának visszakereshetővé tételét is, új számítógépes elemző és visszakereső eljárások fejlesztését, különös tekintettel a hivatkozások indexelésére.

Érdekes adalék a jelentés fogadtatásához, hogy a tudományos és szakkönyvtárak szervezete (Special Libraries Association) milyen élesen reagált: a jelentés szerint tehát a könyvtárosok és az információs szakemberek adják át munkájukat a tudósoknak, lépjenek ki az állásukból és vonuljanak kolostorba. A jelentés megjelenésének 25. évfordulójára írt cikkében[11] Weinbergnek még mindig magyarázkodnia kellett: a hangsúly azon van, hogy az információ része a tudománynak nem pusztán a könyvtáros dolga.[12]


Információ és tudomány Angliában

A világháború után a könyvtár- és információtudományi fejlesztéseket három tényező határozta meg. Angliában is folytak kutatások a számítógép-fejlesztés, az információfeldolgozás területén, elég csak utalnunk Alan Mathison Turing (1912–1954) munkásságára. A brit könyvtártudományra óriási hatással volt Shiyali Ramamrita Ranganathan (1892–1972) fazettás elveken nyugvó úgynevezett kettőspontos osztályozása. Az elméleti kutatásokat összefogta és mintegy intézményi keretet biztosított a nem rendszeres időközönként, de folyamatosan megtartott tudományos kongresszus és az Osztályozáskutató Csoport (Classification Research Group – crg) működése.

Az első konferenciát 1948-ban a Royal Society rendezte (The Royal Society Scientific Information Conference). A tanácskozás után munkacsoportként alakult meg a crg 1952-ben. Az alakuló ülésen szinte mindenki jelen volt, aki a szakmában számított.[13] A nevében az osztályozás szó szerepel, és valóban, az eszmecserék középpontjában a tartalmi föltárás és visszakeresés állt, de valamennyi információs problémát fölvetettek, megvitatták és az eredményeket közzétették.

Brian Campbell Vickery (1918–2009) az információtudomány szinte valamennyi lényeges területével foglalkozott, és gondolatai, munkássága máig vonatkoztatási pontnak számítanak. Nevéhez fűződik a fazettás osztályozás általános elméletének kidolgozása, meghatározó közleményei jelentek meg az információ-visszakeresés témakörében, és nagyon fontosak a szintetizáló, az információtudományt rendszerbe foglaló monográfiái. A tezaurusz elnevezést is sokan hozzá kötik, de a kifejlesztésében az amerikaiaknak meghatározó szerepük volt.[14] Az információs tezaurusz elméletéről elsők között adott áttekintést hazánkban Horváth Tibor Varga Dénessel közös munkájában.

Janson Farradane (1906–1989) eredeti szakmáját tekintve vegyész, a háború alatt olyan kutatásokban vett részt, amelyek a háborús erőfeszítéseket összehangoló minisztériumnál (Ministry of Supply) és a haditengerészetnél (Admirality) folytak. Farradane lényeglátóan és nagyon meggyőzően tudta bemutatni az információkezelés fontosságát a tudományos kutatásokban. Meghatározó alakja volt a tudományszervezésnek, az intézményi keretek megteremtésének, kiemelkedő szerepe volt az Institute of Information Scientist (Chartered Institute of Library and Information Professionals elődszervezete) 1958-as megalakításának. Őt tekinthetjük az információtudomány névadójának, 1963-ban ilyen címmel hirdette meg egyetemi kurzusát (City University, London). Horváth Tiborra nagy hatással volt Farradane munkássága, különösen az általa kifejlesztett úgynevezett relácionális indexelés.

Cyril William Cleverdon (1914–1997) nem tartozott a crg-hez, mégis az osztályozás/indexelés hatékonyságát, a visszakeresés eredményességét vizsgálva mind módszerei, mind eredményei alapvetésnek bizonyultak. A mérés és az értékelés elmélete nélkül nem beszélhetünk valódi tudományról. Cleverdon nyomán indult meg az információtudományban értékeléselmélet kidolgozása. Az alapfogalmak (relevancia, teljesség, pontosság) meghatározása nem egyszerű folyamat, építeni kell a korábbi alkalmazásokra (pl. James Whitney Perry is használta a teljességet és a pontosságot), s nem kerülhetők el a viták (pl. Mortimer Taube a relevanciát pszeudomatematikai mutatónak tartotta). Horváth Tibor elsők között hívta föl a figyelmet a vizsgálatok eredményeit tartalmazó úgynevezett Cranfield-jelentések, majd a követővizsgálatról készült Aberystwyth-jelentés (közreműködött Michael Edward Keen) korszakos jelentőségére.

Derek Austin (1921–2001) tevékenyen részt vett a crg munkájában, de legismertebb alkotása a Britsh Library számára kidolgozott indexelési eljárás, melynek neve Preseved Context Index System (precis). Horváth Tibor maga is foglalkozott a szintaktikai relációk leképzésének, a tartalmi reprezentációban való megjelenítésének kérdésével. A precis-ben az osztályozáselméleti kutatások olyan összegzését látta, melyre a gyakorlatban is optimálisan működő információ-visszakereső rendszer építhető. Ezért vállalkozott az indexelési rendszer magyarországi meghonosítására, kidolgozva a precis-nek a magyar nyelv grammatikájához igazodó változatát, és az Országos Pedagógiai Könyvtárban a gyakorlatban is bevezetve az indexelést.

Horváth Tibor felfogása szerint az osztályozó ismérvek tartalmának és megnevezésének pontos meghatározása, valamint a köztük lévő jelentésbeli kapcsolat leírása nem elégséges a téma pontos megjelöléséhez. A föltárásnak ugyanis nemcsak a tartalmi hasonlóságot, hanem az egyediséget is vissza kell adnia. Ez azonban az ismérvek között, a dokumentumban meglévő viszonyok leírása nélkül lehetetlen. Az információs nyelv lényeges kérdése tehát szintaktikai természetű. A probléma történetének bemutatásakor meggyőzően bizonyította, hogy egy fejlődési íven helyezkedik el a crg 1955-ös kiáltványa, melyben a fazettás osztályozást tekintették az információkeresés alapjának, Vickery fazetta-elmélete, Farradane relácionális indexelése és Austin szövegösszefüggést megtartó rendszere. Ugyanakkor mindig hangsúlyozta, hogy az arisztotelészi kategóriatanból kiindulva azonos eredmény adódik.

A Kontinens

A háború után az európai kontinens nem tudta visszanyerni azt a meghatározó szerepet, amelyet a 1930-as évek végén vitt. Otlet és La Fontaine szervezete a Federation Internationale de Documentation (fid) tovább működik, de tevékenységi köre leszűkült, s a gyűjteményépítést már nem tudta vállalni. A fő kutatások az Egyetemes Tizedes Osztályozás fejlesztéséhez kapcsolódnak, melyek a szervezeten belül a Központi Osztályozási Bizottság (ccc) és az Osztályozáskutatás (cr) keretébe tartoztak. Az Amerikai Egyesült Államok túl nagynak ítélve a Szovjetunió szervezeten belüli befolyását, ezért fenntartásokkal kezelte.

A francia gyakorlat a dokumentációs alapokról építkezik tovább. A Madame Documentation-nak nevezett Renée-Marie-Hélène-Suzanne Briet (1894–1989) nagy elismertségnek örvendett az Amerikai Egyesült Államokban. A francia fejlesztések, köztük a dokumentációval foglalkozók is az 1939-ben alapított nemzeti kutatóközpont, a Centre National de la Recherche Scientifique (cnrs) keretében folytak. Horváth Tibor a francia kutatások közül Jean-Claude Gardin (1925–) munkásságát emelte ki. Gardin a régészet és a nyelvészet területén is maradandót alkotott, de vezette a cnrs automatikus dokumentációt kutató szekcióját is. Az 1960-as évek elejére az euratom támogatásával kifejlesztett egy Syntagmatic Organization Language (syntol) nevű indexelési eljárást, mely sok tekintetben megújította a dokumentációs nyelv elméletét.

A Szovjetunióban az osztályozási rendszerek filozófiai alapozású kutatása két területen folyt a 60-as évekig. Bonifatij Mihajlovics Kedrov (1903–1985) az emberi ismeretek tudományfelosztáson alapuló rendszerzését dolgozta ki a marxizmus-leninizmus filozófiai elveinek megfelelően az anyag „mozgásformái” szerint. Jevgenyij I. Samurin (1889–1962) óriási munkával a dialektikus történeti materializmus elveinek megfelelően, az emberi társadalom fejlődési formái szerint írta meg az osztályozás történetét. A monográfia tejességre törekvően és alaposan dolgozza fel az anyagát, ezért számos nyelvre lefordították, s a kivonata képezte a hazai osztályozástörténet kiindulását.

1952-ben a szovjet tudományos akadémia részlegeként létrehoztak egy intézetet a tudományos és technikai információk kezelésére, viniti névvel. Az „összorosz” intézet nemcsak a Szovjetunió és a szocialista országok kutatási eredményei gyűjtését és referálását tekintette feladatának, hanem volt olyan időszak is, hogy a világ több mint 100 országából származó 60 féle nyelven íródott dokumentumot dolgozott föl. A Weinberg-jelentés külön említi, hogy milyen jól szervezett a tudományos eredmények nyilvántartása a Szovjetunióban.

Az intézetet Alexander Ivanovics Mihajlov (1905–1988) vezette 1956-tól egészen a haláláig. (Ő volt a fid aligazgatója is 1969 és 1976, valamint 1981 és 1988 között.) Mihajlov az 1960-as években egy új tudományág, az informatika alapjait rakta le. Fölfogásában az informatika tárgya a tudományos információ szerkezete és tulajdonságai (függetlenül annak tartalmától), vizsgálja a tudományos információs tevékenységet, annak elméletét, történetét, módszereit és szervezeteit. A gyakorlat során módosításra volt szükség: elhagyták a tudományos információra vonatkozó megkötést, és kiterjesztették a tárgyát a társadalom valamennyi fontos területéről származó információra; a számítástechnika központi szerepet kapott; és a vizsgálatba bevonták az információ reprezentációját, feldolgozását és kommunikációját. A Mihajlov-féle koncepció máig érezhető befolyást gyakorolt a hazai tudományos életre.

A 30-as években a német szakemberek aktívan részt vettek az Otlet és La Fontaine bibliográfiai intézetének munkájában.[15] Az intézet megválasztott alelnöke Hugo Andres Krüss (1879–1945) a legtekintélyesebb könyvtár, a Porosz Állami Könyvtár (Preussische Staatsbibliothek) igazgatója (1925–1945). De ő elnökölt a Német Szabványügyi Bizottság (Deutscher Normenausschuss) részekén működő könyvtári szakbizottságban (Fachnormenausschuss für Bibliothekswesen – fna), amely mintegy dokumentációs hivatalként működött. Az általános könyvtárak, valamint a szakkönyvtárak és dokumentációs intézetek között, más országokban is meglévő ellentét a 40-es években politikai vetületet kapott. A nyugati hatalmak által megszállt területen, majd az ebből létrehozott szövetségi államban teljesen hiányzott az angolszász országokban is magától értetődő központi szervezet, meghatározó szellemi műhely. Az intézményi diverzifikáció, a szakmai ellentétek hátráltatták a német tudományos eredmények megszületését, s a szövetségi szintű programok pedig csak a 70-es években indultak.[16]

Az áttekintésünk csak válogatva mutathatta be azokat a tudományos eszméket, melyekre támaszkodva Horváth Tibor meg kívánta újítani a hazai könyvtártudományt. Azt azonban messzemenően bizonyította, hogy munkássága teljes mértékben kapcsolódott a tudomány fő sodrához. Azon kevés szakemberek egyike volt ő, aki a diszciplínáról teljes képpel bírt, és el tudta azt helyezni az élő tudomány organikus egészében. A tudományokról alkotott fölfogásában központi szerepe volt az organikus egység – az arbor scientiae – elvének, valamint a görög bölcselet alkalmazta axiomatikus levezetésnek. Meggyőződése volt, hogy a tudományt szolgálni csak tudományos eszközökkel és módszerekkel lehet. Ezért a magyar könyvtárügy számára elengedhetetlennek tartotta egy szigorú elveken alapuló tudomány kiépítését.



[1] Sebestyén György: Az egyetemi könyvtárosképzés ötven éve. Az elte Könyvtártudományi Tanszékének rövid története. Budapest: elte Eötvös Kiadó, 2001. p. 42–43.

[2] Uo. p. 63–105.Tóth Gyula: Fél évszázad története és a Kovács Máté-kutatások helyzete, feladatai. In: Könyvtári Figyelő. 2009. 3. sz. [online] http://ki.oszk.hu/kf/2010/10/fel-evszazad-tortenete-es-a-kovacs-mate-kutatasok-helyzete-feladatai

[3] Otlet, Paul: Something about bibliography. In: Rayward, W. Boyd (ed., transl.): International organisation and dissemination of knowledge: Selected essays of Paul Otlet. Amsterdam–New York–Oxford–Tokyo: Elsevier for the International Federation of Documentation, 1990. p. 19. „We believe that a very systematic and very detailed synoptic outline of knowledge would have enormous advantages.”

[4] Uo. p. 71-86.; az eredeti mű: Otlet, Paul: Les Sciences bibliographiques et la Documentation. In: Institut International de Bibliographie Bulletin. 1903. 8. sz. p. 254–271. Rayward, W. Boyd: General introduction. Knowledge organisation and a new world polity: the rise and fall and rise of the ideas of Paul Otlet. In: Transnational Associations/Associations Transnationales. 2003. 1-2. sz. (jún.) p. 4–15.

[5]This Book, the "Biblion", the Source, the permanent Encyclopedia, the Summa, will replace chaos with a cosmos. It will constitute a systematic, complete and current registration of all the facts relating to a particular branch of knowledge. It will be formed by linking together materials and elements scattered in all relevant publications.” Otlet, Paul: Les Sciences bibliographiques et la Documentation. In: Institut International de Bibliographie Bulletin. 1903. 8. sz. p. 83

[6] Uo. p. 71–73.

[7] Rayward, W. Boyd: The International Exposition and the World Documentation Congress, Paris 1937. In: Library Quarterly. 1983. 53. évf. 3. sz. (júl.) p. 254–268.

[8] Bush, Vannevar: As we may think. In: Atlantic monthly. 1945. 7. sz. [online] http://www.theatlantic.com/magazine/archive/1945/07/as-we-may-think/3881

[9] Bush, Vannevar: ScienceThe endless frontier. [online] http://www.nsf.gov/about/history/vbush1945.htm

[10] Weinberg, M. Alvin: Science, Government, and information. The responsibilities of the technical community and the government in the transfer of information. [online] http://www.eric.ed.gov/PDFS/ED048894.pdf Weinberg maga is tudós atomfizikus, Wigner Jenő barátja.

[11] Weinberg, Alvin Martin: Science, government, and information: 1988 perspective. In: Bulletin of the Medical Library Association. 1989. 77. évf. 1. sz. p. 1–7.

[12] „…but the report was not really aimed at the library community. It was aimed much more at the scientific community and at the agencies that supported science.” Uo. p. 4.

[13] „Derek Austin, Eric Coates, Jason Farradane, Robert Fairthorne, Douglas Foskett, Barbara Kyle, Derek Langridge, Jack Mills, Bernard Palmer, and Jack Wells, Brian Vickery” Broughton, Vanda: Brian Vickery and the Classification Research Group: the legacy of faceted classification. [online] http://www.iskouk.org/conf2011/papers/broughton.pdf

[14] 1960-ban jelent meg a Thesaurus of astia descriptors – Armed Services Technical Information Agency

[15] Ockenfeld, Marlies–Samulowitz, Hansjoachim: Libraries and Documentation in Germany: A Long-Lasting Conflict. In: Rayward, W. Boyd (ed.)–Bowden, Mary Ellen (ed.): The history and hritage of science and technological infornation system. Proceedings of the 2002 conference. asist s.l. 2004. p. 310–326.

[16] Vö. Dagobert Sörgel és Gernot Wersig pályája; Reiner Kuhlen: könyvtári schisma

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: