POGÁNY GYÖRGY: A KALOT (KATOLIKUS AGRÁRIFJÚSÁGI LEGÉNYEGYLETEK ORSZÁGOS TESTÜLETE), A KALOT NÉPFŐISKOLÁI ÉS A KÖNYVKULTÚRA

Nyomtatási nézet

Pogány György nyugalmazott könyvtárigazgató, Budapest

Tartalmi összefoglaló

A KALOT 1935-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a falusi ifjúság számára valláserkölcsi alapokon nyugvó közösséget hozzon létre. A grémium egyik fontos célkitűzése a fiatalok műveltségének emelése volt, melynek egyik eszközeként a könyvkultúrát szánták. A KALOT szorgalmazta a községekben megszervezendő „parasztkönyvtárakat”, mind a legények saját kicsiny gyűjteményét, mind a szervezet közös tékáját. A cél elérése érdekében megszervezte a Könyvosztályt, amely megkísérelte könyvekkel ellátni a falvakat. A KALOT komoly szerepet vállalt a népfőiskolák működtetésében is, az intézményeknek szintén volt könyvtáruk. A formálódó kicsiny könyvtárak részben a második világháború alatt, részben pedig az 1946-os, politikai indíttatású feloszlatás után szétszóródtak, részben megsemmisítették őket.

A XX. századi magyar katolikus tömegmozgalmak legnagyobb hatású szervezete az 1935-ben alakult KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Titkársága, majd Testülete) volt. A történelem nem volt hozzá kegyes: mintegy tízévnyi működést engedett számára, 1946-ban hamis indokokra hivatkozva a kommunista belügyminiszter, Rajk László elrendelte feloszlatását. Ez alatt a rövid időszak alatt azonban maradandó hatást ért el százezrek gondolkodásában, mindennapi életében, és egykori résztvevői számára egyrészt a közösségi összetartozás élményét, másrészt pedig egy olyan cselekvési programot kínált fel, amely életük egészének jobbá tételét tette (volna) lehetővé. A KALOT megítélése ellentmondásos volt; megalakulása idején, az 1930-as években sokan – még a püspökök közül is –, kommunizmussal, vagy pontosabban fogalmazva a kommunizmus bizonyos eszméi iránti rokonszenvvel vádolták, 1945 után viszont szélsőjobboldali, antiszemita, már-már náci szervezetnek láttatták. Mindkét vélekedés lényegében azonos elemre alapozódott: a szervezet nagybirtokkal kapcsolatos elgondolásai okozták ezeket a szélsőséges nézeteket. A két világháború között földreformot sürgetett, ezért vélték sokan baloldalinak, a kommunizmussal szimpatizálónak, ugyanis szorgalmazta, hogy a világi és egyházi nagybirtok egy része – megváltás ellenében – a nincstelen parasztok tulajdonába kerüljön, illetve elhibázottnak tartotta a nagybérleti rendszert, és szerette volna elérni, hogy kisbérlők kapjanak lehetőséget a föld használatára. Mivel a nagybérlők tekintélyes része zsidó származású kapitalista vállalkozó volt, ezért helyeselte az 1930-as évek végétől hozott ún. zsidótörvényeket, ezért tekintették sokan 1945 után antiszemitának a KALOT-ot.

Megalakulása szervesen kapcsolódott a katolikus egyház megújulását célul tűző tervekhez és mozgalmakhoz. Ezek a kezdeményezések még a XIX. században indultak, akkor, amikor a kibontakozó ipari forradalom nyomán kialakult a modern kapitalista társadalom. Ez messze ható következményekkel járt. Fellazult, széttöredezett a hagyományos agrártársadalom szerkezete, a földjüket, megélhetésüket elvesztő, városba áramló paraszti népesség gyökértelen proletárrá lett, körükben az egyház jelentősége, befolyása érezhetően csökkent. Ezt a gondot látva és érzékelve az egyházak részéről is különböző elképzelések születtek a probléma orvoslására. Félicité de Lamennais abbé (1782–1854) a demokrácia és az egyház szövetségének fontosságát hangsúlyozta, és felismerte, hogy a szegénység végső oka a társadalom szerkezetében rejlik.[1] Wilhelm Emmanuel von Ketteler (1811–1877) mainzi püspök a modern értelemben vett keresztényszocializmus első jelentős képviselője volt. Az arisztokrata származású főpap a kortársaktól a „Munkáspüspök” nevet kapta, ugyanis kereste a munkásság hatékony képviseletének módját, kezdeményezésére alakultak meg az első Népegyletek (Volksverein). 1864-ben tette közzé Die Arbeiterfrage und das Christenthum (Munkáskérdés és kereszténység)[2] című munkáját, amelyben indítványozta, hogy az egyház létesítsen szociális otthonokat, erősítse a keresztény családeszmét, ipari és ifjúsági egyesületek alapítását szorgalmazta, és hangsúlyozta az egyház társadalmi szerepvállalásának fontosságát. Eszménye egy olyan ideális társadalom volt, amelynek a hit által átjárt szervezetei a közjó érdekében szorosan együttműködnek, és a gazdasági életben nem engedik érvényesülni a profitéhség törvényeit. 1869-ben híres offenbachi beszédében hitet tett az állam beavatkozási és segélyezési kötelezettsége mellett a munkásnyomor enyhítése céljából. Ketteler 1871-ben egyik alapítója volt a Centrumpártnak, amely a modern kereszténydemokrata és -szociális pártok elődje volt.[3]

Adolf Kolping (1813–1865) mögött nehéz ifjúság, küzdelmes életút állt: fizikai munkásság után lett lelkész, és saját megpróbáltatásokkal teli életére is gondolva 1849-ben indította el a nevéről elnevezett mozgalmat, amelynek célja az iparosifjúság erkölcsi, szakmai, vallási és hazafias nevelése volt. A Kolping-mozgalom a munkásifjúság érdekvédelme mellett az átutazó legények számára nyújtott otthont.[4] Giovanni don Bosco (Bosco Szent János) (1815–1888) szándékai, törekvései kapcsolódtak Kolpinghoz: ő is a kallódó, sanyarú sorsú fiatalok megmentését tűzte ki életcélul. Nevelési elképzeléseit az általa alapított Szalézi rend valósítja meg, és alapításakor, a XIX. században az akkori pedagógiai elvekkel, elsősorban a szigorral szemben a szeretetet hangsúlyozta.[5]

Ketteler püspök gondolatai hatottak Gioacchino Pecci bíborosra (1810–1903), aki 1878-tól XIII. Leó néven foglalta el a pápai trónt. XIII. Leó 1891. május 15-én bocsátotta közre Rerum novarum című, a munkássággal foglalkozó enciklikáját. Leó pápa az egyház és a polgári világ összekapcsolását kísérelte meg és az organikus államfelfogásban vélte megtalálni ennek módját. A társadalmat olyan organizmusnak tekintette, amelyben mindennek megvan az Istentől eleve elrendelt funkciója. Egységét a közjó teremti meg, ami egyben feloldja a különböző társadalmi rétegek ellentétét. Az államnak joga és kötelessége, hogy a szociális kérdések megoldására intézkedéseket tegyen. Leó pápa elutasította a marxista szocializmust és a liberális kapitalizmust, ugyanakkor elismerte a munkásoknak azt a jogát, hogy érdekeik védelmében az államtól független, de nem osztályharcos egyesületeket alapítsanak. Hatására lendületet kapott a keresztény szakszervezeti mozgalom.[6]

Magyarországon is nagyjából a Rerum novarum kibocsátásának időszakában jelentkeztek az egyházon belül a szociális és modernizációs kezdeményezések. Felgyorsította ezt a folyamatot az, hogy 1894–1895-ben került sor az ún. egyházpolitikai küzdelemre, vagyis az állami anyakönyvezésről, az izraelita felekezet egyenjogúságáról, a szabad vallásgyakorlásról és a gyermekek vallásáról szóló törvények megszületésére. Mindezek hatására, illetve a katolikus értékek és érdekek hatékonyabb védelmére alakult meg 1895-ben a Néppárt, az első magyarországi katolikus jellegű politikai párt.[7] A kezdeti fellendülés után azonban csakhamar kudarcba fulladt a párt tevékenysége, ennek oka – Szántó Konrád szerint – az volt, hogy tagjainak túlnyomó többsége félt a szociális reformtól, emiatt sem a munkásság, sem a parasztság körében nem akadtak tömeges számban hívei.[8]

A Néppárt tehát nem ért el valódi társadalmi támogatottságot, ezért a hazai keresztényszocialista mozgalom tényleges kezdetét Prohászka Ottokár (1858–1927) és Gieswein Sándor (1856–1923) működésétől célszerű számítani, ők tekinthetők a magyar keresztényszocializmus első jelentős képviselőinek. Mindketten bátran felvetették a szociális kérdéseket mint amelyeknek megoldása elengedhetetlen a társadalmi béke megőrzéséhez. Prohászka a földbirtok arányosabb elosztása mellett érvelt, mert az akkori helyzet gátolta a parasztság sorsának jobbra fordulását. Gieswein 1898-ban alapította meg a Győr és Győrvidéki Keresztény Munkásegyesületet, 1903-ban pedig a Keresztény Szociális Egyesületek Országos Szövetségének elnöke lett. A reformokat, változásokat nem forradalomtól, hanem a meglévő politikai és társadalmi rendszer krisztusi elvek szerinti átalakításától remélte. 1907-ben megalakult az Országos Keresztény-Szocialista Párt, amely 1910-ben felkérte a püspököket, hogy az egyházi birtokokat ne nagybérlőknek, hanem keresztény kisgazdáknak, illetve keresztény bérlőszövetkezeteknek adják ki.[9]

A KALOT szellemi előzményei közül még egy alapvető eseményről kell megemlékeznünk. XI. Pius pápa (1857–1939, 1922-től volt a katolikus egyház feje) 1931. május 15-én adta ki Quadragesimo anno című enciklikáját. A dokumentum a Rerum novarum kiadásának 40. évfordulójára jelent meg, első része Leó pápa körlevelét méltatta, ugyanakkor megállapította, hogy a keresztényszocializmus az elmúlt évtizedek során nem vált átütő erővé, az egyházhoz visszatért munkásság csak egy kis része a szociáldemokrácia vonzáskörzetében élőknek. Ezután tért át az enciklika az új társadalmi rend ismertetésére. Deklarálta a marxizmus és a kereszténység összeegyeztethetetlenségét, elítélte és elutasította az osztályharcot. Helyette olyan társadalmat vázolt, amelynek erkölcsi alapját az egyház, intézményi vonatkozásait pedig az állam adná. A munkások kizsákmányolását a méltányos bér bevezetésével és a javak igazságos elosztásával gondolta megszüntetni, de ez csak az újjászervezett társadalomban valósítható meg. Ezért a társadalmat nem osztályalapon kívánta megszervezni, hanem szerinte társadalmi hivatásuk, foglalkozásuk alapján létrehozott struktúrákat kellene kialakítani. Egyfajta modern rendiséget vázolt a pápa, a hivatásrendek alapján működő társadalmat, amelyen belül nem tesz különbséget tőkés és munkás között, hanem hivatásuk alapján azonos érdekcsoportba sorolja őket. A hivatásrendiség osztálydiktatúra helyett megvalósítja az osztálybékét, mert az egyes társadalmi osztályok egyenrangúságán alapul. Az enciklika a magántulajdon alapján állt, de elfogadta bizonyos termelési eszközök köztulajdonba vételét.[10] A pápa gondolata a hivatásrendiségről később komoly hatást gyakorolt a KALOT működésére.

A pápa nevéhez fűződik az Actio Catholica kibontakozása, amely a laikus hívek bekapcsolását jelentette az egyház életébe és munkájába, a hierarchia vezetése mellett. Az AC tevékenységi köre mindazt magában foglalta, amire az Egyház apostoli küldetése szólt.

Ezen szellemi és intézményi előzmények tekinthetők a KALOT létrehozásához vezető folyamatok különféle állomásainak. Létrejötte – a külföldi hasonló szervezetekkel szemben – nem a világi papsághoz, hanem szerzetesrendhez, közelebbről a jezsuitákhoz fűződik. A rend a két világháború közötti időszakban intenzíven vette ki részét a különböző társadalmi, szociálpolitikai kezdeményezésekből, amelyek a modern keresztény társadalom célját szolgálták.[11]

A rendnek Szegeden volt főiskolája, ennek volt hallgatója Kerkai Jenő, eredetileg Czinder Jenő (1904–1970), ahol nagy hatással volt rá P. Bíró Xavér Ferenc (1869–1938), aki a szociális kérdések iránt behatóan érdeklődött. Kerkai 1928 és 1931 között a rend kalocsai főgimnáziumában volt nevelő, itt Csávossy Elemér (1883–1972) gondolatai hatottak rá. Ekkor kezdte publikációs tevékenységét. Röpirataiban a parasztság megnyerését szolgáló szociális reformokat sürgetett, a parasztságon kezdve akarta az egyháznak visszahódítani a tőle eltávolodott rétegeket. Az ipari munkásságról lemondott, a parasztság viszont szervezetlen volt, ezért lehetségesnek tartotta katolikus hitük elmélyítését. Röpirataiban Prohászka Ottokár gondolataira alapozva fejtette ki korai nézeteit a parasztság megnyerését célzó szociális reformokról.[12]

A földkérdés volt a kor legfontosabb problémája. Az akkoriban megalakult különböző szerveződések egy része is a földkérdés és a falu problémáinak megoldását tűzte maga elé. A Wesselényi Reform Klub 1929 őszén kezdte meg működését – azért választotta névadójául a reformkori főúr nevét, mert a magyar földbirtokosok közül elsőként szabadította fel jobbágyait – és 30 katolikus vallású tagja levélben fordult Serédi Jusztinián hercegprímáshoz, kérve, hogy a püspökök az egyházi nagybirtokokat nagybérlők helyett szegény parasztoknak adják bérletbe.[13] A Wesselényi Reform Klubban kezdte szakmai és közéleti pályáját Kerék Mihály (1902–1990), a kor egyik legjelentősebb agrárpolitikai szakértője, a földreform következetes híve, aki később szoros kapcsolatba került a KALOT-tal. Kerék 1939-ben tette közzé alapvető munkáját, A magyar földkérdést.[14] A kötetben részletesen összefoglalta az 1920-as, 1930-as évek különféle földreform-elgondolásait, és drámai szavakkal ecsetelte a földreform melletti érveit: „Az egész magyar birtokrendszert rövid idő alatt átalakító földreform nélkül nincs kibontakozás. Odajutottunk, hogy most már nem arról van szó: lesz-e földreform vagy sem, hanem arról, hogy evolúciós úton valósítjuk-e meg vagy forradalommal. Minden ellenállás, amely egy becsületes földrendezés útjában áll, ma hatványozott mértékben kedvez a revolúciós megoldásnak.”[15] Látnoki szavai néhány év múlva, 1945-ben váltak valóra. A kor fiatal értelmiségi útkereső mozgalmai közül megemlítendő még a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, illetve a Kollégium előzményeként a Bethlen Gábor Kör, amelyből kinőtt a szegedi egyetemisták agrársettlement köre.[16] És ezekben az években bontakozott ki a népi írók mozgalma is.[17]

Kerkai 1935-ben kezdte szervezni Szegeden a KALOT-ot. Már létező, de nem igazán hatékony szervezetek köré kívánta kiépíteni az új mozgalmat. Létezett a MAKLOSZ (Magyarországi Katolikus Legényegyletek Országos Szövetsége) nevű országos szervezet, melynek keretében működött a Kolping-egyesület, az Országos Központi Katolikus Legényegylet. Ezen grémium elfogadott alapszabállyal, minisztériumi jóváhagyással működött, ami megkönnyítette a KALOT gyors terjedését. Kerkai mint elnök állt a szervezet élén, mellé már 1935-ben két civil munkatárs csatlakozott: Farkas György (1908–1991) jogot végzett fiatalember és Ugrin József (1910–1993), ők a formálódó KALOT világi vezetői lettek. Mindketten megírták alapvető forrásként használható emlékezésüket.[18] Mellettük Nagy Töhötöm (1908–1979) jezsuita szerzetes 1937-től töltött be fontos szerepet a grémium életében, ő volt az elnökhelyettes és Kerkai távollétében ő irányította a mozgalmat. A KALOT erkölcsi és kezdetben szerény anyagi támogatást kapott Glattfelder Gyula (1874–1943) csanádi püspöktől, aki egyébként az Actio Catholica ügyvezető elnöke volt. Még abban az évben elkezdődtek a vezetőképző tanfolyamok.

A püspöki kar 1936-ban foglalkozott a KALOT-tal; az Actio Catholica javaslata szerint a férfi egyesületek összefoglaló szervezete a MAKLOSZ legyen, de a vidéki szervezetek megtarthatják önállóságukat. A MAKLOSZ állította fel a katolikus agrárifjúsági legényegyletek szervezésére Szegeden az országos titkárságot. A püspöki kar támogatása jelentős mértékben hozzájárult a szervezet sikeres kibontakozásához.

A KALOT első nagyobb rendezvényére, az agrárifjúsági kongresszusra Szegeden került sor 1937. augusztus 2–4. között. Ebből az alkalomból jelent meg Farkas György szerkesztésében a Vezérkönyv, a mozgalmat ismertető és a szervezésben módszertani útmutatást nyújtó kötet.[19] A továbbiakban e munka alapján taglaljuk a KALOT működését, szervezetét, célkitűzéseit.

A KALOT elsősorban vezetőképzést kívánt folytatni, vagyis a megindított tanfolyamokon részt vett legények az elgondolás szerint később a falu vezetői lennének. A célkitűzéseket négy könnyen megjegyezhető, jelszószerű mondatban foglalta össze: Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!

A Krisztusibb embert! kívánalom arra utalt, hogy munkájukat a kereszténység elvei szerint kívánják végezni. Eszményképük az a Krisztus, aki szegény családban született, a nép között, a népnek élt, igazságot hirdetett, tanított és szenvedett. A kereszténység nem járatta le magát, mint azt a vörös és barnainges – vagyis a kommunista és a náci – ellenségek hirdetik. Hitet tettek a kereszténység népmentő és társadalomépítő erejében, szerintük a kereszténységből kell táplálkozni minden kulturális, társadalmi és népi intézménynek.

A Műveltebb falut! arra utalt, hogy a paraszti műveltség értékeit meg kell becsülni, ugyanakkor fontos cél, hogy az emberi kultúra alapkincsei is eljussanak a falvakba. Kiemelt célként fogalmazódott meg a tanulás vágyának felkeltése. De nemcsak az általános műveltség fontosságát hangsúlyozta a program, hanem előbbre akarták vinni a népet és az ifjúságot a szakműveltség területén is. Meg kívánták értetni a falvak ifjúságával, hogy csak annak lehet jobb, előnyösebb gazdasági helyzete, aki tudja, érti a dolgát, az ő szakképzett tudása teheti lehetővé a jobb életet. Mint a Vezérkönyvben olvasható, a szakműveltség fájó hiányát jelzi az is, hogy ötven éve nem változik a termésátlag, míg külföldön a tervszerű és szakszerű gazdálkodásnak köszönhetően évről évre emelkedik. Városi kultúrszintre kell emelni a falut, ugyanakkor a városi kultúrából csak azt kell átvenni, ami keresztény szempontból is érték, és el kell utasítani minden olyan kultúrterméket, amely káros eszméket közvetít. Keresztény és nemzeti szempontból revízió alá kell venni minden kultúrahordozót, elsősorban a sajtótermékeket. A sajtó- és gondolatszabadság, még ha törvényben biztosított alapjog is, nem jelenthet mindenekfölöttiséget, mert korlátokat állít elsősorban az igazság és a keresztény társadalom magasabb erkölcsi szempontja. A program hitet tett a népi tehetségek támogatása, felkarolása mellett. A művelt falu kultúrájához tartozik a derült, örömteli világnézet is, a Legényegylet nem siralomház, szükséges, hogy a mindennapok gondjai mellett a lélek tisztességes szórakozásban felüdüljön. A falu népének több örömre van szüksége, ezért az egylet zenekart, énekkart, színjátszókört alakíthat, könyvtárat létesíthet, de mindezeknek határozott kultúrszínvonalat kell jelenteniük.

A Műveltebb falut! programja tette lehetővé később a népfőiskolák szervezését, amely különösen hatékonyan szolgálta a fenti törekvést.

Az Életerős népet! jelszó foglalta össze a KALOT társadalompolitikai reformelképzeléseit. A program a szociális igazságot hirdette, minden intézmény és alkotás az emberért van, a dolgozó ember pedig nem lehet intézmények vagy rendszerek kifosztott áldozata. Helyes egyensúlyi helyzetre kell törekedni a társadalmi osztályok között. Munkája után mindenki beletartozik a dolgozók közösségébe. De nemcsak kötelességei vannak, hanem jogai is életlehetőségeinek kikövetelésére a közösségtől. Ebből következik, hogy senkinek sincs a javak mennyiségéhez annyi joga, hogy azzal százezrek élethez való jogát komolyan veszélyeztesse. Az élet jogát pedig nemcsak doronggal vagy késsel lehet veszélyeztetni, hanem spekulációval, uzsorával, éhbérrel, tisztességtelen versennyel, egészségtelen munkakörnyezettel, túlóráztatással. Az élethez való jog felette áll minden magántulajdoni jognak.

A program ezután Kerék Mihály kutatásai nyomán ismertette a földviszonyokat. Az agrárproletariátus száma (családtagokkal) 3.000.440 fő. Ezek a birtok nélküliek, illetve az 5 holdon aluli törpebirtokosok és kisbérlők, kubikusok. Legsürgetőbb feladat az agrárproletariátus számának csökkentése. Meg kell akadályozni a városba való tömeges beáramlást, ehhez viszont az kell, hogy a tömegek telekhez, földhöz jussanak. A hajléktalan agrárproletárokat 1-2 holdnyi területhez kell juttatni, ahol belterjes kertgazdálkodást folytathatnak. A belterjes kertgazdálkodás a jövedelmezőséget nagyban fokozhatja, és elsőrangú szerepet vihet e gazdasági egységek életszínvonalának emelésében. Adatokkal igazolható, hogy az intenzív kertgazdálkodás holdankénti termésátlaga nagyobb a szántóföldinél, s kedvező értékesítési lehetőség mellett számottevő pénzjövedelmet jelent. Az otthonhoz segítésből pedig a társadalom minden osztályának ki kell vennie oroszlánrészét. A nagybirtokra vár a feladat, hogy a szükséges területet kihasítsa saját birtoktestéből; a nagytőke hosszú lejáratú kölcsönnyújtással vállalja a maga áldozatát; az államhatalom pedig biztosítja a juttatott telkek kötött forgalmát.

De meg kell hoznia a maga áldozatát az otthonhoz segített agrárproletariátusnak is. Ingyenes telekhez juttatás nincs! Egyformán visszatérít mind a nagybirtoknak, mind a nagytőkének; de e visszatérítés mérvét az elsőrendű életszükségleteinek biztosítása után visszamaradt felesleg határozza meg.

A tervezet foglalkozott a szövetkezeti földbérlés kérdésével is. Új bérezési formát vetett fel, ezzel remélte a béruzsora letörését. Be kell vezetni a családi pótlékot, meg kell oldani az agrárnépesség társadalombiztosítását mind baleset, betegség és öregkor vonatkozásban. Szövetkezés, mezőgazdasági iparosítás, üzemszervezés és társadalombiztosítás egyengeti az utat az agrárnépesség érdekképviseleti tömörüléséhez, illetve a hivatásrendi államhoz, melynek magja az azonos foglalkozást űzők élethivatásos szervezkedése. A hivatásrendi alapon nyugvó államiság kulturális és szociális jellegét a kereszténység adná, nemzeti jellege magyar lenne, államjogi szervezete távlatokban (2000-ben) köztársaság, az állampolgárok szervezkedési formája pedig nem párt, hanem hivatásrend volna.

A negyedik programpont az Önérzetes magyar! volt. Ezen elsősorban a helyes és tiszta nemzeti öntudatot értette a KALOT, mely komoly, népmentő munkára kötelez minden színes, hazafias szólamáradat helyett. Az önérzetes magyarság lényege tehát az, hogy erkölcsi, kulturális és szociális kötelezettségeit mindenki teljesítse a magyar család és a magyar nép iránt, ugyanis magyar család, magyar nép nélkül nincs magyar nemzet! A program hitet tett amellett, hogy nemzeti létünk sorsa az ezer gondja között őrlődő falvakban és tanyavilágban dől el. Ellenzett minden nemzetköziséget, mely az egyéniség, a család és a haza eszméit tűzzel-vassal pusztítja, s éltető elemének az osztályharcot vallja. A baloldali internacionalizmus mellett elutasította a náci ideológiát, a vér és a faj esztelen hódolatát is, mely a túlfűtött nacionalizmus természetrajzából folyik. Valamely nemzethez tartozni nem vér kérdése, hanem lelkületé. A vér még senkit sem tett magyarrá; de a sors- és munkaközösség vállalása igen. S önérzetes magyar végül az, aki élethivatásosan, öntudattal megáll a magyar rögön, és nem tartja megalázónak, hogy lehajoljon hozzá, megmunkálja, verejtékével öntözze. Az önérzetes magyar büszke foglalkozására, de nem gőgös!

A program egy olyan Magyarország-képet vetített a KALOT-tagság elé, amely a kereszténységre alapozva a magyar nemzeti célokat szolgálja. Társadalmi reformot sürgetett, és egy művelt, korszerűen gazdálkodó paraszttársadalmat vizionált, amely elutasítja a politikai szélsőségek mindkét formáját, a kommunizmust és a nácizmust egyaránt. A pártok szervezte politikai élet helyett a hivatásrendi államot vetette fel. Meglepő módon hosszú távon, 2000-re köztársasági államformát indítványozott; ezt a célkitűzést azonban nem taglalta bővebben a program. A Vezérkönyv leszögezte: egy olyan szociális életformát kell kialakítani az agrárnépesség és az -ifjúság számára, amely – kifejezetten a keresztényi rend alapján – földszeretete mellett megtalálhatja tisztességes megélhetését, továbbá egy egészséges népi kultúra fejlődési lehetőségeit.

A szervezés azzal kezdődött, hogy megkérték a plébánost, vagy a falu más vezetőjét, küldjön értelmes, érdeklődő fiatalokat egy három és félnapos ingyenes tanfolyamra. A KALOT szervezésének első lépése mindig egy három és félnapos tanfolyam volt – eleinte a jezsuiták szegedi tanyáján, egyszerű körülmények között, hazulról hozott ellátással, ingyenes bentlakási lehetőséggel –, ahol szemléletesen megismertették a célkitűzéseket (a négyes jelszót), mindjárt gyakorolva az egyleti életet, példákból eltanulva, hogyan történik a KALOT-ban a vezetőképzés. Ez a bevezető tanfolyam volt egyúttal a minta a későbbi egyleti foglalkozásokra. Ezek voltak a híres „agitátor-tanfolyamok.” A KALOT Központ nem irányító szerve, hanem kiszolgáló, segítő intézménye volt mind az egyleteknek, mind az egész mozgalomnak. Például minden egyleti foglalkozásra itt készítették elő azt a féloldalas hírt vagy aktuális témát, melyet az egyleti estén, az egyórás önképző foglalkozás során egy legénynek fel kellett olvasnia, és ehhez a többieknek szabadon hozzá kellett szólniuk. Így képezték magukat, és szokták meg a közönség előtt való felszólalást. A központ segített az egyleteknek, hogy igényüknek, műveltségüknek megfelelő irodalmi anyagot, verseket, színdarabokat kapjanak, melyet az egyleti összejövetelek tanulmányi részében megtanultak, megismertek. Szerves része volt a KALOT egyleti önképzésének a társadalmi illemszabályokba való bevezetés is. Az „Illik, nem illik” foglalkozáson sajátították el a társadalmi illemszabályokat, s később fesztelenül tudtak viselkedni más társadalmi csoportbeliekkel. A tanulmányi programon kívül szerves része volt az egyleti összejöveteleknek (és az agitátor-tanfolyamnak) a „nemes szórakozás” mikéntjének elsajátítása. Az egyletekben elterjedtek a biliárdasztalok, megtanulták a szellemet is megmozgató kártyajátékot, a sakkozást, a népi kultúra játékait. Röviden: az egyszerű falusi legényeknek meg kellett tanulniuk a hallgatóság előtti fellépést, valamilyen téma közös megvitatását, előadását, színdarabokat betanulni, magukat szakmai vonalon képezni és kulturáltan szórakozni. A KALOT-ba bevezető első kurzus, az „agitátorképző tanfolyam” csütörtökön kezdődött és vasárnap délután ért véget. A „záróvizsga” rendszerint közönség előtt történt, ahol a legények bemutatták, mit tanultak a tanfolyamon, s egyben azt is, hogyan fogják tovább végezni a munkát a faluban működő egyletben. A záróvizsga hallgatósága csodálattal tapasztalta, hogy az egyszerű falusi legények meg mernek szólalni, verset szavalnak, népdalokat ismernek, elkezdenek könyveket olvasni. Futótűzként terjedt el a híre, hogyan képzik a legényeket, és sokan kérték, hogy velük is foglalkozzon a KALOT.

A Vezérkönyv részletesen ismertette a szervezés módszerét. Nem röstellte az ellenfél bevált módszerét átvenni és propagálni. A szervezőmunka leginkább bevált módszerének az ún. sejtmódszert tekintette a kiadvány, mint írták, „Gondoljunk arra, hogy a kommunisták, szocialisták is ezzel a módszerrel hódították el maguknak nemcsak a munkásságot, de az ifjúságot is és ez a módszer lett gyors térhódításuk félemeletes eszköze és magyarázata.”[20] A módszer lényege az volt, hogy nem sokakat, hanem néhány kiválasztott fiatalt kell aprólékos munkával megismertetni a KALOT céljaival, működésével, majd ők a környezetükben folytatják a szervezést és a KALOT céljainak propagálását.

Ha sikerült meggyőzni a legényeket, sor került a községben a KAL – Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet – megalapítására. A központi szerv ajánlása alapján rendszerint hat szakosztály jött létre, amelyekben a konkrét munka folyt. A műkedvelő szakosztály az egyházi és világi ünnepek rendezéséért felelt, népszínműveket adott elő, bálokat rendezett és farsangi összejövetelek szervezését végezte. A kulturális szakosztály előadókat hívott különféle aktuális témák megvitatására. A meghívottak lehettek a község értelmiségét képviselő személyek vagy akár országosan ismertek. A sajtószakosztály felelt a helyi könyvtár működéséért, és figyelte, járnak-e a faluba keresztény, nemzeti újságok. Ha nem, terjesztésükbe kezdtek. A szociális figyelemmel kísérte a falu különböző problémáit, és megpróbált segíteni: munkát szerzett a rászorulóknak, irányította a különböző gyűjtéseket, és foglalkozott a szövetkezeti mozgalommal. A hitbuzgalmi a vallási életet szervezte; évente egy alkalommal közös gyónáson és áldozáson vettek részt az egylet tagjai. A sportszakosztály 1941-ig működött, abban az évben a Levente Mozgalommal történt megállapodás alapján átengedte a sportrendezvények szervezését a katonai előképzést végző mozgalomnak. Ettől kezdve kétségtelenül bizonyos mértékig hatással volt a KALOT tevékenységére a leventemozgalom ideológiája.[21]

A KALOT központja 1939-ben került fel Szegedről Budapestre. A következő évben hagyta jóvá a Belügyminisztérium az új egységes alapszabályt, ezzel teljesen önállóvá vált a grémium, nevében a Titkárság helyett ekkortól szerepelt a Testület megnevezés. Fontos és emlékezetes esemény volt a KALOT életében, hogy XII. Pius pápa 1939. szeptember 9-én brevében áldotta meg, ennek hatására némileg módosult a magyar püspöki kar addig megfigyelhető óvatos fenntartása.[22] Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt létrejött a Miniszterelnökség V., Társadalompolitikai Osztálya, mely Teleki Pál idejében megszervezte a Nemzetpolitikai Szolgálatot, melynek munkájában a KALOT is részt vett, ennek elismeréseként anyagi támogatásban részesült.[23]

A KALOT budapesti központja – amint már szó volt róla – elsősorban segítő, tanácsadó feladatokat látott el. Ahogyan növekedett a KALOT, úgy bővült a központban foglalkoztatottak száma, az 1940-es években már 192 alkalmazottja volt a testületnek.[24] A szervezet működése kezdetétől fontos feladatának tekintette a könyvek, az olvasás népszerűsítését a legények között. Már Szegeden, az első „agitátorképző” foglalkozásokon rendszeresen szóba kerültek könyvek, elsősorban a népi írók művei, és a tanfolyamokon részt vevő legények nemcsak a könyvekben tárgyalt gondolatokat vitték haza, de a könyveket is, mint Ugrin József visszaemlékezésében írta, „A Puszták népe, a Viharsarok, a Futóhomok, A tardi helyzet, A magyar földkérdés tömény forradalma elsősorban a mi tanfolyamos fiaink útján került a falu ’érdekeltjeinek’ a kezébe.”[25]

A könyv szerepének fontosságát hangsúlyozta egy 1946-ban kiadott füzet is: „A fölmutatott jel: a könyv. Meg kell kezdened a saját kis könyvtárad összeállítását. A téli napok és esték különösen is alkalmasak, hogy belefelejtkezzél a betűk titkaiba. Te légy a falu könyvtárának is leglelkesebb követelője és olvasója. A KALOT mindent megtesz, hogy tájékoztasson és könyveket is juttasson el Hozzád. Ez legyen fiatalkorod legszebb szenvedélye, hogy a betűn keresztül egyre többet láss.”[26] A kiadvány egy másik helyén Bálint József így foglalta össze a könyv szerepét a KALOT életében: „De ezt a célt szolgálta a KALOT könyvosztálya is. Innen futottak szét a könyvek az ország legeldugottabb falvai felé is. A KALOT ismertette meg a legtöbb író könyvét a néppel. Még azok az írók is, akik egész munkásságukban a népről írtak, inkább a középosztály előtt voltak ismeretesek. A KALOT azután azok kezébe adta, akiket legelsősorban illet. Nagyon érdekes megemlítenünk az elmúlt évtizedből két nagy magyar írónak vallomását mozgalmunkról. Móricz Zsigmond az egyik, Szabó Dezső a másik. Amikor Móricz Zsigmond megszemlélte intézményeinket, őszinte csodálkozását fejezte ki és azt mondotta: Hogy tudtátok ezt a nagy munkát ilyen csendben elvégezni? Szabó Dezső valamennyi egyesület közül úgyszólván egyedül a KALOT-ot tartotta érdemesnek és méltónak arra, hogy a nép szolgálatában szerepet vállalhasson.”[27]

A Vezérkönyv első kiadása is érintette a könyvtár kérdését: „A sajtó és irodalmi szakosztály gondjaira kell bízni az egyleti könyvtárat. A kat[olikus] irodalom és a magyar irodalom legremekebb alkotásait igyekezzünk beszerezni. (Sok helyen ócskán szerzik be és bekötve csaknem újonnan kerül az egyleti könyvtárba.) Sok életrajzot hozassunk. Tapasztalat azt mutatja, hogy az életrajzokat és a történelmi munkákat szereti népi ifjúságunk. Tartsunk egy-két jobb könyvről ismertetést és már ezzel is fokozzuk az érdeklődést. (Igazán modern és kifogástalan művek beszerzésénél örömmel áll az egyletek rendelkezésére a Könyvosztály.) Kérjünk könyvtárat a Kultuszminisztériumtól vagy szakkönyveket a Földművelésügyi Minisztériumtól.”[28]

A Vezérkönyv második kiadását Ugrin József állította össze.[29] Ebben viszonylag részletesen találhatók a könyvtárról írt sorok: „[A könyvtárat] kezeli a kulturális szakosztály vezetője. Beszerezhető: a földműves- vagy a kultuszminisztérium útján. A vármegyei Népművelő Bizottság vándorkönyvtárai szintén rendelkezésre állnak. Törekedjünk azonban arra, hogy minél előbb saját könyvtárunk legyen. Gyűjtsük a használt könyveket (A falu vagy a környék intelligenciája szívesen segít a munkában.) A használt könyveket köttessük be, s így lassan csinos könyvtárra tehetünk szert. Az egyleti pénztárból évente néhány pengőt fordítsunk a könyvtárra is. Az elnök bírálata nélkül egyetlen könyv ne kerüljön az egylet könyvtárába! [kiemelés az eredetiben] A könyvtár pontos és lelkiismeretes vezetésére nagy gondot fordítsunk. Katalógus szerint vegyük fel a könyveket, kölcsönzésekről pontos listát vezessünk, hogy év végén a forgalomról kimutatást csinálhassunk. A könyvtáros felelős a könyvekért. Csak tagok kapjanak díjtalanul könyveket olvasásra. Idegenektől szedjünk használati díjat. Külön felhívjuk a vezetők figyelmét, hogy a könyvtár számára év végén a Forrás, Ifjúságunk, Dolgozó Fiatalság c. lapokat köttessék be egy-egy példányban. Az utánunk következő vezetőnek igen nagy szolgálatot teszünk.”[30]

A KALOT egyik legnagyobb jelentőségű kezdeményezése az 1942 végén meghirdetett könyvtáralapítási akció volt, az Alapítsunk parasztkönyvtárat![31] Az akció egyik fontos előfeltétele volt, hogy megszerveződött a KALOT könyvosztálya Hajdók János (1913–1983), a jezsuita rendből pappá szentelése előtt kilépett középiskolai tanár vezetésével.[32] Az osztály működését ismertető rövid közlemény kiinduló tétele az volt, hogy művelt parasztság könyvek nélkül nem képzelhető el. Ezért arra buzdította az egyleteket, hogy minden szervezetben egy nagyobb és minden parasztcsaládban egy kisebb könyvtárat állítsanak fel. Ehhez nyújt segítséget az osztály.

Az osztály a KALOT lapjában tette közzé részletes ajánló jegyzékét.[33] Bevezetését Hajdók János írta. Külföldi példákkal indította írását: „Finnországban, Svédországban, Hollandiában, Dániában, ’a gazdag parasztok országában’ minden gazdának megvan a maga kis könyvtára.” A legjobb szakmunkák mellett megtalálhatók az irodalmi remekművek, és a gazda a hosszú téli hónapokban elméletileg is felkészül hivatására. Ahogyan a szövetkezés, az észszerű gazdálkodás és a kulturális felemelkedés terén a nyugati és északi népek mestereink: a könyvkultúra tekintetében is tanulni kell tőlük. Hajdók írásában reagált az esetleges ellenhangokra, amelyek szerint korai és felesleges a könyvkultúra megismertetése a falu népével. Összefoglalóan megállapította: „Cselekednünk kell és nem vitatkoznunk! Éppen eleget töprengtünk már ezeken a kérdéseken, éjt-napot egybetéve kutattunk, kérdeztünk, gyűjtöttük a számba jöhető irodalmi terméket, regisztráltunk, tervezgettünk… Az a jegyzék, amelyet e lapokon a magyar parasztvezetők és parasztok kezébe adunk, lelkiismeretes utánjárással, szakemberek megkérdezésével, minden könyvkiadói és üzleti érdek kikapcsolásával készült. Lehet, hogy egyben-másban hiányos, téves és pontatlan: a lényeg az, hogy a gondolatot útjára indítottuk.”[34] Problémaként nevezte meg, hogy a jegyzékben közreadott művek túlnyomó többsége még nem a népnek, hanem a ’nadrágos’ embereknek, vagyis a polgárságnak, illetve az értelmiségnek íródott. A kortárs írók tekintélyes része egyébként nem is tartotta fontosnak, hogy a nép széles rétegei megértsék írásaikat. Reménykedett, hogy néhány év múlva már a KALOT saját kiadványaiból, a nép számára, népi hangon írt műveket lehet majd ajánlani.

A jegyzék hét csoportban ismertette a könyveket, a csoportok a könyvek száma szerint követték egymást. Az első típus, a „Kis könyvespolc” 17 pengő értékben 13 művet ismertetett, ezek a következők voltak: Arany János: Toldi, Boldizsár Iván: Gazdag parasztok országa, Bárdos Lajos: 101 magyar népdal, Dezső István: Szent István király és lelki világa, Jankovich Ferenc: Iránytű a magyar irodalomban 1–2. kötet, Jécsai László: Családiház zöldségeskertje, Jócsik Lajos: Iparra magyar, Kempis Tamás: Krisztus követése, Kerék Mihály: A magyar föld, Muharay Elemér: Hagyományunk, műveltségünk, életünk, Petőfi Sándor: János vitéz, Somogyi Imre: Kertmagyarország felé, Újszövetség. [Biblia.] Hajdók tanácsként azt javasolta, hogy „Mindenki kezdje ott, ahol anyagi körülményei engedik s fokozatosan fejlessze, évről-évre bővítse. S ne elégedjék meg saját kis könyvtárával, hanem hirdesse meg barátai és ismerősei körében is. Csak így alakul ki az a szellemi légkör, amely minden kulturális élet mozgató eleme.”[35] A következő típus, a Nagyobb könyvespolc 11 kötetet tartalmazott, a 3. típus a Gazdák könyvespolca volt, 16 könyvet regisztrált. A negyedik a Népfőiskolások könyvespolca 14 ajánlott művel, az ötödik az Egyleti könyvtár, ez már 57 kötetet ajánlott. A hatodik a Népfőiskolai könyvtár volt 218 ajánlott művel, míg a hetedik, az utolsó neve Falukönyvtár volt, 300 ajánlott kötettel. Az egyes fokozatoknál az előző típusú könyveket is beszerezni javasolta a jegyzék, a fokozatosság elve szerint.

Ezt követően a könyvek tárolására szolgáló könyvespolcról írt. Leszögezte, hogy „Népkönyvtárt, népi könyvsorozatot csak népi könyvállvány és könyvespolc fogadjon magába! Az volna az ideális, hogy minden táj embere a saját díszítőművészete szerint faragná meg a saját könyvespolcát.” Hajdók lendületes felhívással fejezte be írását: „Magyar falvak ’tiszta szobái’, ne hagyjatok békét a magyar tollnak és vésőnek addig, míg falaitokon – minden házban – ott nem díszlik a népi könyvespolc! Legyen belőle új parasztbútor, melyet testamentomban hagyjon az apa fiára: ezzel a szent kívánsággal adjuk a magyar paraszt kezébe ezeket a lapokat.”

A jegyzék használatáról és a rendelés módjáról is szó volt. A listán sok fontos könyv nem szerepelt, ennek az volt az oka, hogy éppen nem volt kapható a könyvkereskedelemben. A VI. és VII. típusban műfaji csoportosításban voltak felsorolva a könyvek, a korábbiak nem. Ez azt jelentette, hogy aki például a gazdasági könyveket kívánta megszerezni, át kellett néznie az I–V. típusban található műveket is. Egyes kötetek mellett ­* jel szerepelt. Olyan műveknél használták ezt a jelölést, amelyek „népi vezetők s érettebb emberek kezébe valók csupán, mivel bizonyos kritikára szorulnak, vagy magasabb kultúrfokot tételeznek fel, semhogy mindenki megértené. Az első négy típusban természetesen nincsenek *-os könyvek; örülhetünk, ha parasztjaink egyáltalán áldoznak könyvre, hogy az első négy típust megszerezzék!”[36] A könyveket a Könyvosztálynál lehetett megrendelni, az összeget vagy előre kellett a KALOT számlájára átutalni, vagy utánvéttel is lehetett fizetni. Hitelbe nem vállalták a szállítást, mert nekik is készpénzzel kellett fizetni a kiadóknál, illetve a terjesztőknél a műveket.

A könyvjegyzék a 7 csoportban összesen 619 művet tartalmazott. Az összes javasolt könyv ennél azonban több volt, mert egyes sorozatokat, gyűjteményes munkákat (Hasznos Könyvtár, Magyar Klasszikusok, Magyarok Könyvtára, Magyar Népkönyvtár, Nemzeti Könyvtár) nem egyenként vett fel, hanem a vállalkozás valamennyi egységét beszerzésre javasolta. A könyvek túlnyomó többsége magyar szerző műve volt. A külhoni szerzők között volt a középkori Kempis Tamás a híres hitéleti könyvvel, a Krisztus követésével, XI. Pius pápa több körlevele, köztük a Quadragesimo anno. A szépirodalom válogatásánál nem könnyű valamilyen egységes szempontot találni. Elsősorban a paraszti világot és a kereszténységet ábrázoló műveket válogattak, és az északi – az orosz, a svéd és a finn – irodalom iránti figyelem jellemzi. Érdekes módon német szerzők alig találhatók a jegyzéken, és sajátságos, hogy Sienkiewicztől nem vették fel a jegyzékre a Quo vadist. Defoetól a Robinson, Columbustól útinaplója, Grillparzertől A szendomiri kolostor, Tolsztojtól a Népies elbeszélések, Dosztojevszkijtől a Szegény emberek, Gogoltól a Beszélyek az orosz életből, Turgenyevtől két kötet, az Aszja és a Pjetuskov, Lewis Wallacetól a Ben Hur, Sienkiewicztől szintén két mű, a Keresztes lovagok és a Falusi tragédia és Andersen meséiből egy válogatás képviselte a klasszikus irodalmat, illetve e csoportba tartozik két további ajánlás, a Kalevalából és a Kalevipoegből, az észt nemzeti eposzból javasoltak beszerzésre egy válogatást. A kortárs világirodalmat Sillanpää (1888–1964) Nobel-díjas finn író Silja című regénye, az olasz Papini (1881–1956) a maga korában hallatlanul népszerű Krisztus története, az Újszövetség alapján írt költői látomása, a francia Giono (1895–1970) Örömmel élni, Zeng a világ és Valaki a hegyekből című, a provance-i parasztok életét bemutató regényei, a svéd Nobel-díjas írónő, Lagerlöf (1858–1940) Legendák című kis kötete képviselte. A finn Ukko Kivistö (1891–1962) elsősorban ifjúságnak szóló regénye, a Vitézségi érem egy cserkészfiú története. Szintén finn író volt Järventaus (1883–1939), akinek Kereszt és dob című regénye a XVI. században, Lappföldön játszódik és a kereszténység és a pogányság küzdelméről szól. A regényt Kodolányi János fordította, aki baráti viszonyt ápolt az íróval, és a finn író határozottan rokonszenvezett Magyarországgal. Az amerikai szerzetes, James M. Gillis (1876–1957) Hamis próféták című könyve a jelen és a közelmúlt nagyhatású, keresztényellenes íróiról, gondolkodóiról szólt. A híres norvég utazó, Nansen (1861–1930) egyik útleírása, az Éjen és jégen át is felkerült a jegyzék kortárs világirodalmat ajánló részébe.

A többi könyv magyar szerző tollából keletkezett. Az ajánlott könyvek egy része mezőgazdasággal foglalkozó ismeretterjesztő kötet volt, ezek ismertetését mellőzzük. A klasszikusok közül felkerült a listára Petőfi Sándor, Arany János, Arany László, Fazekas Mihály, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, Benedek Elek, Fényes Elek, Mikes Kelemen, Ady Endre, Balassi Bálint, Gvadányi József, Heltai Gáspár. Tompa Mihály, Vas Gereben, Pázmány Péter, Széchenyi István, Deák Ferenc, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Czuczor Gergely, Eötvös József, Fáy András, Gaál József, Garay János, Gyulai Pál, Bársony István, Jósika Miklós, Katona József, Kazinczy Ferenc, Kemény Zsigmond, Kisfaludy Sándor, Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferenc, Reviczky Gyula, Tinódi Lantos Sebestyén, Vajda János, Virág Benedek, Vörösmarty Mihály, Zrínyi Miklós, Cserei Mihály Históriája, Szalárdi János Siralmas krónikája, Anonymus Gesta Hungaroruma, a Képes Krónika, Rogerius Siralmas éneke a tatárjárásról. Az esetek túlnyomó többségében rövid, népszerű válogatásokat, szemelvényes kiadásokat ajánlottak és sok szerzőtől több címet is (pl. Jókaitól, Petőfitől, Aranytól stb.) A magyar klasszikusok lényegében lefedték a teljes magyar irodalmat, megbízható, korrekt értékelvű válogatás volt. Bár a KALOT-korosztály az ifjúság és a felnőttkor határán levő, 18–20 éves fiatalok voltak, szerény mértékben azért kisebbeknek szánt könyvek is felkerültek a jegyzékre.

A kortárs magyar irodalom értelemszerűen vitathatóbb volt. A szépirodalom írói közül megtalálható volt a jegyzéken Móra Ferenc, Illyés Gyula, Veres Péter, Nyírő József, Tamási Áron, Bözödi György, Erdélyi József, Móricz Zsigmond, Sinka István, Sík Sándor, Szabó Dezső, Szabó Zoltán, Darvas József, Erdélyi József, Németh László, Féja Géza, Tormay Cecile, Asztalos István, Fekete István, Gulácsy Irén, Harsányi Lajos, Herczeg Ferenc, Ignácz Rózsa, Kodolányi János, Komáromi János, Kós Károly, Kosztolányi Dezső, Kozma Andor, Majthényi György, Mécs László, Pásztor József (1873–1942), Rákosi Viktor, Somogyváry Gyula, Rexa Dezső, Székely Mózes (1893–1954; Daday Loránd erdélyi író egyes könyveit ezen az álnéven publikálta), Szemere György, Szívós Béla, Szotyori Lajos, Tarczai György (1872–1931; Divald Kornél író publikált ezen az álnéven), Tersánszky Józsi Jenő, Babits Mihály, Bánffy Miklós, Berczeli Anzelm Károly, Csathó Kálmán, Dénes Gizella, Gyallay Domokos, Harsányi Zsolt, Keresztury Dezső, Krúdy Gyula, Makkai Sándor, Márai Sándor, Surányi Miklós, Cs. Szabó László, Szabó Pál, Szini Gyula, Takáts Gyula egy vagy több kötettel. Láthatóan a népi irodalom alkotóit preferálta az összeállítás, ugyanakkor olyan „urbánus” írókat is ajánlott, mint például Márai Sándor. Összességében a kortárs magyar irodalom korrekt, minden irányzat és valamennyi jelentős alkotó bemutatását célul tűző válogatás volt, ezért tűnik meglehetősen méltánytalannak H. Sas Judit (igaz, évtizedekkel ezelőtti) lekezelő véleménye a jegyzékről: „A fenti könyvtárjegyzék magáért beszél. A népies irodalom néhány alkotásán és az Ady összesen kívül – amiket nehéz lett volna nem megadni irodalomnak, miután teljes szólamhadjárattal ők is a parasztság felemelkedését hirdették – ez a könyvtárjegyzék a GPU-ról közölt művével, a pápa enciklikájával, a Somogyváry Gyulákkal és Gulácsy Irénekkel járult hozzá a parasztfiatalok neveléséhez.”[37]

A valóságirodalom művelői közül elsősorban a falukutató írók műveit vették fel a jegyzékbe. Boldizsár Iván – a Kádár-korszak későbbi befolyásos publicistája – a dániai szövetkezeti mozgalomról írt nagy hatású művet Gazdag parasztok országa címmel. De felkerült a listára Jócsik Lajos, Kerék Mihály, Somogyi Imre, Erdei Ferenc, Fodor Ferenc, Kovács Imre számos kötete. A történelmi témakört képviselte Asztalos Miklós, Donászy Ferenc, Gabányi János, Markó Árpád, Meszlényi Antal, Hóman Bálnt – Szekfű Gyula közös műve, a Magyar történet 5 kötete, Balla Antal, Kosáry Domokos, Szabó István, Eperjessy Kálmán egy vagy több kötete. A népi műveltség különböző területeivel (folklór, tánc, népzene-népdal, tárgyi művészet) számos szerző és könyv foglalkozott: Bárdos Lajos, Muharay Elemér, Kerényi György, Péczely Attila, Mathia Károly, Kodály Zoltán, Domanovszky György, Győrffy István, Viski Károly, Ortutay Gyula, Bartók Béla, Bálint Sándor, Lajos Árpád, Volly István, Csűry Bálint, Katona Lajos szerepelt a jegyzéken. A hitéleti kérdéseket is több szerző tárgyalta, így a már említett pápai enciklikákon túl Tóth Tihamér, P. Varga László, Ugrin József, Balanyi György, Bangha Béla, Gallus Tibor, Hám Antal, Prohászka Ottokár, Schütz Antal, Mihelics Vid képviseli ezt a csoportot. Akadt néhány könyv, amely az aktuális kérdéseket taglalta. Ide tartozik a H. Sas Judit által szóvá tett Albrecht J. Károly által írt kötet a G. P. U. titkaiból címmel, Kovrig Béla Embersors a szovjetéletben és P. Varga László Szociális reform és hivatásrendiség című írása. E kötetek 1945 után felkerültek a fasiszta, antidemokratikus és szovjetellenes sajtótermékek jegyzékére.[38] Mikecs László Csángók című könyve, a Békés forradalom. Portugália új államrendjét tárgyaló munka, Kalmár Gusztáv Európa földje és népei, Alszeghy Zsolt – Baránszky Jób László: A magyar irodalom kincsesháza, Jankovich Ferenc: Iránytű a magyar irodalomban, Cholnoky Jenő: Japán, a felkelő nap országa, Migray József: A marxizmus csődje, Orsy Gábor: Japán–magyar testvériség, Virányi Elemér: A finnugor népek élettere, Temesy Győző: Országgyarapító Horthy Miklós tartozik többek között ebbe a csoportba.

A jegyzék azt a célt szolgálta, hogy segítséget nyújtson az egyleti könyvtárak könyvbeszerzéséhez. Ez azonban nem jelentette azt, hogy csak a lajstromban szereplő műveket lehetett megvásárolni. Sajnos, a kutatás jelenlegi szakaszában a konkrét egyleti tékákról meglehetősen kevés és esetleges információ áll rendelkezésre. A könyvtárak összetételéről szinte semmit nem tudunk. Egy esetben áll rendelkezésre töredékes jegyzék, Balogh Margit tette közzé a vásárosnaményi KALOT könyvtáráról 1950. március 29-én készült jegyzőkönyvet.[39] Eszerint megvolt Edmondo de Amicistől A szív, Andorfy Máriától a Tavasz után, Dixontól az Óceánrepülő, Nagy Bélától a Gépek csodavilága, Altai Margittól a Gézengúz, Andai Ernőtől a Soha ilyen tavasz, Jesus de Aragóntól A hét púpos tornya című kalandregény, P. Ábrahám Ernőtől a Tengerke, Andrássy Gyulától a Kinek bűne a háború?, Ambrus Zoltántól a Solis eris. Benedek Elektől több kötet is volt a könyvtárban: Elek apó meséi, Nagy magyarok élete, Zsuzsika könyve, Apa mesél, Gyermekszínház, Grimm testvérek meséi (a kötetet Benedek Elek dolgozta át a magyar olvasóknak). Bársony Istvántól a Szól a puska és a Vadász-történetek, Balla Ignáctól a Tréfaország, Babits Mihálytól a Kártyavár, Beczássy Judittól A Miklósy-ház titka, Balogh Annától A szikra kipattant, Cervantestől a Don Quijote, Csathó Kálmántól A kék táska, Dumastól több kötet, így A jávai orvos, A régens lánya, Húsz év múlva, Eötvös Józseftől A falu jegyzője, Anatole Francetól a Vérző vágyak, Flauberttől a Bovaryné, Gorkijtól Az Orlov házaspár, Herczeg Ferenctől öt kötet volt, közelebbről a Bizánc, A fekete lovas, Gyurka és Sándor, Idegenek között, Hét sváb. Ezeken a műveken kívül a további szerzőktől volt könyv a vásárosnaményi KALOT könyvtárában: Jókai Mór, Kemény Zsigmond, Kaffka Margit, Katona József, Karinthy Frigyes, Kipling, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Maupassant, Mikes Kelemen, Petőfi Sándor, Rákosi Viktor, Walter Scott, Strindberg, H. G. Wells, Zilahy Lajos, Emile Zola és Arnold Zweig.

A két jegyzéket összehasonlítva szembetűnik a teljesen eltérő világkép. Mintha nem is egy KALOT szervezet könyvtáráról lenne szó! Zola egy katolikus jellegű könyvtárban lényegében elképzelhetetlen volt, Arnold Zweig szintén nehezen képzelhető el egy keresztény értékrendet valló könyvtárban. Hasonló a helyzet a Bovarynéval vagy Maupassant műveivel. Zola, Flaubert, Anatole France szerepelt a Vatikán által kiadott tiltott könyveket tartalmazó jegyzéken, az Index librorum prohibitorumban.[40] Maupassant egy fokkal enyhébb elbírálás alá esett, az ő művei ugyan nem kerültek a jegyzékre, de a keresztény erkölcs miatt mégis tiltott szerző volt.[41] A jegyzékben egyébként meglehetősen sok a lektűrgyanús kötet, illetve akadnak ifjúsági könyvek is. Nem tudjuk, hogy mikori beszerzések a kiadványok, az 1950-ben készült jegyzőkönyv nyilván a feloszlatáshoz kapcsolódott. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a helyi szervezetek könyvtárai meglehetősen nagy szabadsággal döntöttek a könyvek kiválasztásánál, bár az is elképzelhető, hogy egy más, szintén megszüntetett könyvtár könyveivel egyesítették a jegyzéket.

Apró adalékot közöl Csanády János (1932–2021) költő egyik, ifjúkorára visszaemlékező írása. Kamaszkori olvasmányaira visszaemlékezve írja: „Olvasmányok után kutattam fel a padlást, a szekrények polcait, a barátokat, a környéket – így akadtam rá például a KALOT kis könyvtárában az Illés szekerén című Ady-kötetre vagy Mark Twain „ifjúságinak” nevezett nagyszerű regényeire, otthon a Mikszáth-kötetekre, első elbeszéléseire a Jó palócokban és a Tót atyafiakban, Sven Hedin útirajzaira (pl. A vad Kurdisztánon át [a kötetet nem Sven Hedin írta, hanem a német Karl May]), megcsömörlöttem a ponyvától, a sárga fedelű egypengős füzetektől, melyeket Max Brand és P. Howard neve fémjelzett, átesve tehát a könyvfalás első gyermekbetegségén, mint hajdanán a kanyarón, diftérián, történelmi munkákat, lexikonokat kezdtem olvasni – egy félbetépett műszaki lexikon például a dégi Festetich-kastélyból került hozzám, elején mindjárt László László magyar feltaláló űrjáróművének leírásával s fényképével, a rakétamotor leírásával, mellyel majd a Holdba lehet menni.” A költő a Fejér megyei Lajoskomáromban született, az emlékezés nyilván szülőfaluja KALOT-könyvtáráról szolgáltat egészen apró adalékot.[42]

Negatív hírből lehet tudomást szerezni a celldömölki KALOT-szervezet gyűjteményről. Moharos István cikkéből tudjuk meg, hogy „a celldömölki KALOT-szervezet könyvtárából a fasiszta szemetet kiszórták az egylet feloszlatásakor.”[43]

A KALOT könyvtárak kezelése, állományának összetétele rangos előadásban is szóba került. 1942-ben Szegeden került sor az egyetemen népfőiskolai előadásra, melyen Sík Sándor Mit olvassunk és hogyan rendezzük be a falvak könyvtárát? címmel fejtette ki gondolatait.[44]

A helyi KAL-szervezetek között egyfajta versengés bontakozott ki a könyvtárak létesítésében. Egy visszaemlékezés szerint 3500–4000 egyesületben állítottak be kisebb egyéni és nagyobb egyleti könyvtárakat. Ezekben a könyvtárakban a visszaemlékezés szerint a magyar klasszikusok mellett a népi írók művei voltak legnagyobb számban, ugyanis „mi szerettük és megbecsültük a népi írókat még akkor is, ha egyikük-másikuk bizonyos viszolygással nézett a ’pápista’ alapon szervezkedő mozgalomra.”[45]

A KALOT-könyvtárak gyarapításáról, a pénz megszerzéséről is rendelkezünk talán általánosítható adalékokkal. A Baranya megyei Mozsgó község szervezete 1941. szeptember 28-án szüreti mulatságot rendezett és a tiszta jövedelmet a könyvtár gyarapítására fordította.[46] Szintén mozsgói hír 1944-ből, hogy a KALOT 1944. január 30-án műkedvelő színi előadást tartott és a rendezvény bevételét a könyvtárra fordították.[47] Székelyföldön is ismert volt ez a módszer. Csíkszentsimon községben műsoros táncmulatságot rendeztek és a Vöröskeresztnek juttatott adomány feletti összegből „meg tudja tölteni könyvtárát a magyar irodalom örök értékeivel, amelyeket a családok rendelkezésére bocsájtva, a ponyvairodalom által esetleg megfertőzött emberi lelkeket ismét igazi magyar szellemmel itathatja át.”[48]

Büdszentmihály (jelenleg Tiszavasvári város része, akkor önálló község Szabolcs és Ung megyében) a helyi Levente, KALOT és KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetsége, protestáns ifjúsági szervezet) könyvesboltot alapított, melynek jövedelme egyenlő arányban a református, a római katolikus és a görögkatolikus ifjúsági szervezeteket illeti. De elhatározták azt is, hogy a könyvesboltban könyvtárat is működtetnek, a három ifjúsági szervezet könyvkihelyező bizottságot alapít és olcsón, jóformán fillérekért helyezi ki a családoknál a ponyvát kiszorító hasznos könyveket.[49] Arra is találni példát, hogy gazdasági vállalkozások támogatták a KALOT könyvtárait. A Székely Nép című lapot kiadó Jókai Nyomda 500 pengővel támogatta a csíksomlyói Székely Népfőiskolát, valamint a nyomda a négy székely megyében működő népfőiskolai könyvtárak működésére szintén 500-500 pengőt ajánlott fel.[50]

Konkrét javaslat is elhangzott egy-egy mű beszerzésére. Németh László helvéciai lelkész indítványozta, hogy a keresztény világnézeti eszmék terjesztésére nem utolsósorban szükséges még az agrárifjúság imakönyvének megírása, nemkülönben egy elsősorban nekik írt „Tiszta férfiúság” közrebocsátása. Addig is Tóth Tihamér: Tiszta férfiúság című műve felbecsülhetetlen szolgálatot tehet a jellemnevelés terén.[51]

A népiskolai könyvtárakkal kapcsolatban a KALOT kritikai észrevételt fogalmazott meg, eszerint ezeknek az intézményeknek könyvtári könyvei érdektelenek a legények számára. Helyette ajánlott az ifjaknak megfelelő olvasmányokat. A Magyar Vetés című lapban konkrét tanácsokat adtak a könyvtárat létesíteni szándékozó közösségnek. Eszerint népfőiskolát végzett legénynek kell kezelni a tékát. A beszerzendő könyvek közül megemlítette a lap a magyar történelmet, a magyar földre, magyar népre vonatkozó irodalmat, a gazdálkodással foglalkozó műveket és a hit kérdéseit tárgyaló könyveket.[52] A könyvtáralapítás azonban nem könnyű feladat, pénz és szakértelem is kell hozzá. Ezért a Népünk című lap a falusi értelmiséget szólította fel könyvtár alapítására.[53] A KALOT üdvözölte a kormány 4300/1942. sz. rendeletét, amelyben a ponyva visszaszorítását rendelte el.[54] A cikk megállapította, hogy a ’ponyva’ fogalom jelentése megváltozott, ma már egyértelműen a nagyvárosi, érték nélküli tömegtermékként megjelenő kiadványok neve. A ponyvákban tárgyalt témák idegenek a falu világától. A ponyva anyagilag megkárosította az országot és lelkileg megmérgezte a magyar olvasókat. A ponyva nem az ember nemesebb részét, lelkét tartotta szem előtt, hanem az alacsonyabb ösztönökre hat. Mérget lopott a falusi és a városi fiatalság szívébe, üzleti haszonlelésből. „Mert nagy haszonra, zsidó kapita1izmusra lyukad ki az egész vállalkozás, nem kétséges” – fejtette ki véleményét a korszellemnek engedve a cikk szerzője. 1940-ben kb. 35 millió példányban jelentek meg ponyvák, ez 310 vagon papír elpocsékolását jelentette. A kormány rendelete ezt a folyamatot kívánja megállítani.

A KALOT lapja, a KALOT Munkafüzet pályázatot hirdetett az alábbi témában: Milyen könyvet szeretek olvasni és miért?[55] A pályázat nyertese Pekkel István volt, ő kapta meg a 20 pengő értékű könyvcsomagot, és írása megjelent a lapban.[56] Mint írta, 12–15 éves koráig ponyvát olvasott, a Pesti Hírlap füzetes regényeit, azonban ekkor kezébe került Tóth Tihamértól A tiszta férfiúság, melynek hatására felhagyott a ponyva olvasásával, azóta – immár három éve – ilyen fércmunkát nem vett a kezébe. Elsősorban a népi írók könyveit olvassa, Erdélyi Józsefet, Sinka Istvánt, Sértő Kálmánt. Szereti Ady költészetét is. Leginkább azonban Sinkát kedveli, őt olvasva úgy érzi, hogy az ő sorsát írja meg, írásaiból az örök magyar paraszt szól. Gárdonyitól Az Isten rabjait és az Egri csillagokat olvasta. Móricztól igazán nagy könyvet még nem olvasott, csak kisebb írásait ismeri. Közülük a Komor ló volt a legnagyobb hatással rá, ahogyan leírja a pusztát, arra csak ő lehet képes. Olvasta Mórát, Féja Gézát és a mára már részben elfelejtett Babai Józsefet (1898–1956). Tóth Tihamérról (1889–1939) az volt a véleménye, hogy minden fiúnak el kellene olvasni A tiszta férfiúság és a Krisztus és az ifjú című könyveit. A katolikus pap, hitoktató, 1939-ben két hónapig, váratlan haláláig veszprémi püspök az ifjúság valláserkölcsi nevelésében számos művet publikált, főleg A tiszta férfiúság volt nagy hatással a két világháború közötti ifjúság erkölcsi fejlődésére. Pekkel István fiatal kora ellenére érdeklődött kora nagy kérdései iránt. Olvasta Varga László (1901–1974) Szociális reform és hivatásrendiség című jelentős írását, ami komoly szellemi teljesítmény lehetett a fiatal legénytől, a kötet ugyanis a hivatásrendi magyar társadalom elméleti alapvetését tartalmazza. Hasonló volt Kovrig Béla (1900–1962) szociálpolitikus, egyetemi tanár Hogy életünk emberibb legyen című kötete. Pekkelt láthatóan érdekelte a földreform, tanúsítja ezt, hogy Kerék Mihály írását, a Magyar földet is ismerte, melyben a tudós szerző bemutatta a parasztság által ezer éven át művelt magyar földet. Olvasta Győrffy Istvántól A néphagyomány és a nemzeti művelődést és Muharay Elemértől a Hagyományunk, műveltségünk, életünket. Pekkel István a jelek szerint nyitott gondolkodású, a világ iránt érdeklődő fiatalember volt, a lap szerkesztői alighanem egyfajta példaképnek kívánták felmutatni a többi KALOT-legénynek.

A KALOT könyvosztálya gondolt a fronton harcoló katonákra is. Meghirdette Küldjünk könyvet a harctérre! elnevezésű akcióját: kétféle könyvcsomagot lehetett rendelni és a frontra küldeni. Az egyik 4, a másik 4,4 pengő értékű volt.[57]

A KALOT működésének egyik legjelentősebb momentuma az általa alapított és működtetett népfőiskolák voltak. Ezekben az intézményekben koncentráltan tudta megvalósítani négyes célkitűzését.

A magyar iskolarendszer alapja az 1868. évi XXXVIII. törvény alapján a hatosztályos elemi népiskola volt. A tanulók elsöprő többsége az elemi iskolai tanulmányokkal befejezte a szervezett képzést, ami a népiskolai tantervek alapján lényegében az írás-olvasás és a négy számtani művelet elsajátíttatását jelentette. Az 1868-as törvény ugyan előírta, hogy a tovább nem tanuló gyerekek 15 éves korukig a heti néhány órás elfoglaltságot jelentő ismétlőiskolába kötelesek járni, azonban ott sem tanultak mást, mint a népiskolában. Ezért 1896-ban létrehozták a szakismereteket oktató gazdasági ismétlőiskolákat.[58] Oktatási és gazdasági szakemberek körében ezért már a XIX–XX. század fordulóján felmerült annak igénye, hogy a parasztság számára valóban használható ismereteket nyújtó iskolák létesüljenek. Az egyik ilyen lehetőség a népfőiskola volt.

A népfőiskola mint intézmény Dániában szerveződött meg a XIX. században. Létrehozója a sokoldalú lelkész, költő, történész, tanár Nicolai Frederik Severin Grundtvig (1783–1872) volt. Olyan iskolára gondolt, amelyben mintegy családi közösséget képeznek az oktatók és a hallgatók, munkálkodásukat áthatja a vallásos szellem, és a tananyagra a gyakorlatiasság, a nép mindennapi életével foglalkozó ismeretek átadása a jellemző. Elgondolásában a népfőiskola a nép szabad iskolája volt, mindenféle vizsgakényszer nélkül. A tanfolyam végén a hallgatók különféle ismeretekkel felvértezve visszatérnek eredeti hivatásukhoz, és szolgálják tovább a közösséget nemzeti és vallásos szellemben – tartalmazta az elgondolás.[59] Grundtvig a népfőiskolákat az államtól független intézménynek képzelte, fenntartásában a – mai szóval – civil szervezeteknek szánta a meghatározó szerepet.

A népfőiskolai mozgalom főleg az északi országokban terjedt gyorsan, de a századfordulóra eljutott híre Magyarországra is. Az első világháború előtti években már a Gazdaszövetség és ifjúsági szervezete, a Széchenyi Szövetség próbálkozott népfőiskola alapításával, a kirobbanó világháború azonban nem tette lehetővé a kezdeményezés megvalósulását. A világháború után új lendületet kapott a mozgalom, a rövid, néhány napos, inkább az iskolán kívüli népművelés kategóriájába sorolható tanfolyamok mellett létesültek igazi, bentlakásos, kellő[60] önállósággal rendelkező népfőiskolák is. Ezek közé tartozott a szandai és a győrcsanaki. Az előbbi 1925-ben létesült egy helyi földbirtokos kezdeményezésére, kezdetben 12, később 16 hétig tartó kollégiumi rendszerű tanfolyamokat tartottak. Az általános műveltséget oktató tárgyak mellett a tananyag másik fele a mezőgazdasági szakismeretekre vonatkozott. A magánkezdeményezés az 1929–1933-as gazdasági világválságig működött. Utóbbi népfőiskola létrehozója a helyi plébános volt, fenntartója a község, valamint a földművelési és közoktatási minisztérium. A tanórák nagyobb része közismereti tárgyakra jutott, a mezőgazdasági ismeretekre az órák harmadában került sor. Az intézet saját könyvtárral, gyümölcsöskerttel, fűzfavesszőfonó és csipkeverő műhellyel rendelkezett. A figyelemre méltó kezdeményezés a plébános áthelyezésével megszűnt.[61]

A népfőiskolai mozgalom valódi kibontakozása az 1930-as évek második felében kezdődött; nagymértékben hozzájárult ehhez a népi írók mozgalma és a falukutató szociográfiák megjelenése, és részben ezek hatására a földkérdés ismételt előtérbe kerülése. Ennek a törekvésnek lett egyik formája nálunk is a népfőiskola, amely az általános és szakműveltség fejlesztésén túl nevelni is akart, méghozzá öntudatos, vallásos és hazafias polgárokat, olyanokat, akik alkalmasak arra, hogy szűkebb környezetük vezetői legyenek. Látható tehát, hogy sok vonatkozásban a KALOT és a népfőiskola céljai azonosak voltak. A megcélzott hallgatóság a gyermek- és felnőttkor határán álló, 18–20 éves ifjak voltak, akik a képzés ideje alatt együtt is éltek, valódi közösséget alkottak.

Az első igazi népfőiskolákat egyébként a protestánsok hozták létre; 1936–1948 között református vagy evangélikus népfőiskolák az alábbi helységekben működtek: Alsónyék, Ákosfalva, Barátka, Beregszász, Békéscsaba, Celldömölk, Csurgó, Debrecen, Dombrád, Ékes, Farád, Fót, Gyula, Gyenesdiás, Győr, Győrszemere, Hajdúhadház, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hódmezővásárhely, Holtmaros, Hűvösvölgy, Kecskemét, Kiskunhalas, Kisvárda, Komádi, Körösfő, Köröstarcsa, Kunmadaras, Leléd, Magyarkapus, Makfalva, Mezőtúr, Miskolc, Nagytarcsa–Fót, Nyíregyháza, Orosháza, Őrszentmiklós, Pápa, Répcelak, Rónafő, Sajóecseg, Sajókaza, Sepsiszentgyörgy, Sopron, Sárospatak, Sárbogárd, Szatmár, Szeghalom, Székelyudvarhely, Szentkirály, Szilágycsehi, Tordas, Tótkomlós, Törökszentmiklós, Ungvár, Veszprém. 57 helyen volt 126 fiú- és 41 leánytanfolyam, melyeken 3786 fiú és 1033 leány, összesen 4819 hallgató vett részt.[62] A protestáns népfőiskolai mozgalom, sőt, a katolikus népfőiskolák számára is sok szempontból példaadó volt a sárospataki. A református teológia tanárai, Szabó Zoltán (1902–1965) és Újszászy Kálmán (1902–1994) kezdeményezte, hogy a lelkészképzésen belül faluszeminárium is induljon. Ebből a szemináriumból nőtt ki 1936-ban a környék református vallású parasztifjúsága számára indított népfőiskola. A fiatalokat a falu jövendőbeli vezetőjének igyekeztek kiképezni. Nagy szerepet kapott a képzésben az önkormányzatiság elve. A falu konkrét problémái megismerésére és a megoldásokra vonatkozó lehetőségek elsajátítására egy virtuális falut, Szeretetfalvát hozták létre, és életszerű körülmények között, az önkormányzatiság elve alapján működtették.

Figyelemre méltó volt a Tatai Népfőiskola, amelyet az állam, közelebbről Magyary Zoltán professzor (1888–1945), a közigazgatástudomány nemzetközileg is elismert személyisége alapított. A tatai születésű Magyary szülőhelye járását mintajárássá kívánta fejleszteni, ahol közigazgatási reformjai megismerhetők lesznek. Ennek az elgondolásnak támogatására szerveződött meg a Tatai Népfőiskola, az ország első nem egyházi népfőiskolája elsősorban közigazgatási profillal. Igazgatója Benda Kálmán (1913–1994) történész volt. Vezetése alatt a népfőiskola arra vállalkozott, hogy emelje a parasztság szaktudását, általános műveltségét, egyúttal erősítse a tanulók öntudatát, önérzetét. Benda magyar történelmet tanított a népfőiskolásoknak, és alkalmanként jeles előadókat hívtak meg egy-egy előadásra. Így Öveges József fizikai előadást tartott, Veres Péter, Kovács Imre, Erdei Ferenc, Darvas József a parasztságot érdeklő kérdésekről beszélt. A tantárgyak fele részben a gyakorlati jellegű gazdasági, illetve az általános műveltséget adó tárgyak voltak. A tanfolyam elvégzése után a hallgatók hozták létre környezetükben a gazdaköröket, a földbérlő szövetkezeteket, irányították a talajjavítási munkálatokat és ők szervezték a falvakban a vándorkönyvtárakat is. Benda 1940-ben Népfőiskolai útmutató címen kiadványt publikált, amelyben nemcsak a protestáns, hanem általánosságban a népfőiskolák szervezésével, megalapításával kapcsolatban fejtette ki gondolatait.[63]

Kiinduló tétele szerint válságban van a falusi életforma, nem tartják értéknek, elvesztette kapcsolatát a felsőbb osztályok kultúrájával is. A válság érzékelhető szellemi téren, de egzisztenciálisan is. A falvak népe vágyódik a városi kisegzisztencia után, egyfajta felemás polgárosodást szeretne, de félő, hogy ehelyett a városban gyökértelenné válik. Ezt kell megakadályozni. A falu felemelkedésének szerves kapcsolatban kell állni a magyar kultúrával. Öntudatot, szélesebb látókört, nagyobb tudást kell adni a parasztságnak. Öntudatra kell nevelni, mert most sem paraszti, sem magyar öntudata nincs. Tudatosítani kell benne a népi műveltség és hagyományok értékét, erre kell ráépíteni a jövő magyar kultúráját. A műveltségnek ugyanakkor gyakorlatinak, használhatónak kell lennie, olyannak, ami a paraszti életet segíti, támogatja, megkönnyíti a mindennapokban a megélhetést. Legyenek jobb gazdák, szélesedjen általános látókörük is. Ezeket a célokat szolgálja a népfőiskola, amely a paraszti közösség, a falu leendő vezetőit képezi és készíti fel.

A népfőiskola általános céljainak ismertetése után Benda irodalomjegyzéket közölt a kötet 35–39. lapján, az egyes oktatott tárgyakhoz használható műveket adta meg. A jegyzékkel kapcsolatban az alábbiakat jegyezte meg: „A tárgyanként összeállított irodalom, külön az előadóknak és külön a tanulóknak, egyáltalán nem törekszik teljességre. A legismertebb munkák közül a legkönnyebben megszerezhetőket válogattuk össze. A tanulók számára többet válogattunk, mint amennyit hat hét alatt elolvashatnak. Hisszük ugyanis, hogy a tanulók nagy részét nem elégíti ki a rövidre fogott előadás, többet akarnak tudni. A jó előadás fel kell, hogy keltse a több tudás, az önképzés utáni vágyat. Ha pedig ezek a könyvek egyszer is felcsigázták kíváncsiságukat, ha egyszer is rájöttek, hogy ezekből sok mindenre feleletet nyerhetnek, akkor ezekhez később is vissza fognak térni. Ezért fontos a népfőiskolai könyvtár, hogy kíváncsiságot és vágyat ébresszen és ezt később az iskola elvégzése után is kielégíthesse, sőt állandóan táplálja.”[64]

Mint látható, nem a KALOT kezdeményezte a népfőiskolák új hullámát az 1930-as évek végén, de vitathatatlan, hogy 1940-től kezdődően meghatározó szerepet töltött be a mozgalom alakulásában. 1940 októberében nyílt meg Érden az első KALOT népfőiskola. Az érdi intézmény volt a legnagyobb a népfőiskolák közül, 120 fő elhelyezését tette lehetővé, továbbá az állandó előadóknak lakást is kialakítottak az egykori kastélyban. Különféle közösségi termek is voltak az épületben.[65] Az érdi főiskola jellegét és feladatait tekintve a vezetőképzés központi intézményének szerepét töltötte be. Célja a kommunizmus és a nácizmus eszméivel szemben a hallgatók szilárd világnézetének kialakítása volt, és hogy megkísérelt gátat emelni a városi liberális kultúra pusztításaival szemben. Érden háromfajta képzés indult: kulturális, hivatásrendi és ügynökképző, közelebbről biztosítási és bizományosi ügynökképzést folytattak. Kétségtelenül ennek volt némi antiszemita jellege, célja az volt, hogy kiépítse „a zsidó biztosítási ügynökségek helyén a magyar népbiztosítási hadállást”, mert „feladatunk lesz felváltani az agrárkereskedelemben szereplő zsidókat a törvény előírása szerint.”[66]

Magyar Műveltség összefoglaló név alatt tanultak néptáncot, népi színjátszást, magyar irodalmat, népművészetet és egyházművészetet az ifjak. Az oktatók jeles értelmiségiek voltak: Molnár István (1908–1987) néptánckutató, koreográfus tanította a néptáncot, Muharay Elemér színész, rendező, dramaturg (1901–1960) oktatta a népi színjátszást, Jankovich Ferenc költő (1907–1971) az irodalmat, a Szépműves Műhely Illésy Péter (1902–1962) festőművész és Kádár Zoltán művészettörténész (1915–2003) vezetésével működött. Előadó volt Somogyi Imre (1902–1947) mezőgazdasági szakíró, politikus is, Kertmagyarország népszerűsítője, a hasura (zsúpból, gyékényből, nádból, kóróból font göngyöleg, amelyet a kertészetekben melegágyak és üvegházak betakarására használnak hőszigetelés céljából) propagálója.

Az érdi népfőiskolán jól felszerelt könyvtár állt a hallgatók rendelkezésére. A könyvtár a KALOT könyvosztályának egyfajta „kirakata” volt.[67] Állományában helyet kaptak a magyar irodalom és a világirodalom magyarra fordított klasszikusai. Külön kiemelt helyen szerepeltek a népi írók művei. Két csoportba sorolták a népi írókat, az elsőbe tartoztak azok a szerzők, akik maguk is népi származásúak voltak, így Sinka István és művei: Fekete bojtár vallomásai, Harmincnyolc vadalma, Vád, Denevérek honfoglalása; Veres Péter négy kötete: Mit ér az ember, ha magyar, Az Alföld parasztsága, Számadás, Falusi krónika, Erdélyi Józseftől két kötet: Emlék, Villám és virág, Szabó Pál négy könyve volt megtalálható: Emberek, Szakadék, Harangoznak, Lakodalom, Darvas Józseftől szintén négy kötetet őriztek a könyvtárban: Egy parasztcsalád története, Elindult szeptemberben, Harangos kút, Szakadék. A népi származású írók közül kötettel szerepelt a könyvtárban Kádár Lajos, Nagy István, Nagy Imre, Sértő Kálmán. A második csoportba azok az írók tartoztak, akik ugyan nem a népből származtak, de műveikben a falu népének életét ábrázolták. Közéjük tartozott Kodolányi János, Szabó Dezső, Illyés Gyula, Németh László, Mécs László. (A kategorizálás némileg vitatható, Illyés inkább népinek tekinthető származású volt az uradalmi gépész apával, Mécs László viszont nem tartozott a népi írók csoportjába, ha számos népi, falusi témájú költeményt írt is.) A könyvtárról számot adó forrás külön csoportban sorolta fel azokat az írókat, akiknek gyakorlatilag minden műve megvolt, e csoportba tartozott Tamási Áron, Nyírő József, Kovács Imre, Szabó Zoltán, Gulyás Pál, Féja Géza, Erdei Ferenc.

A könyvtár gyarapítását a Könyvosztály látta el, ennek köszönhetően viszont a könyvtárban az említett írók könyveit meg is lehetett venni. A Könyvosztály elvileg az összes hazai kiadóval és terjesztővel kapcsolatban volt, a valóságban azonban túlnyomó többségében Püski Sándor Magyar Élet kiadójával állt szoros üzleti kapcsolatban.[68] A KALOT-nak voltak saját kiadványai is, ezek száma 1942 után megnőtt, ekkor ugyanis megvásárolták a kispesti Bánsági-féle nyomdát.

A községi KAL-szervezetek is jelentettek meg köteteket, legalábbis egy konkrét esetről tudunk. A Veszprém megyei Bazsi községben született 1926-ban Simon István, a későbbi Kossuth-díjas költő, akinek első kötetét a község KAL-szervezete jelentette meg.[69]

A KALOT további népfőiskolái Szegeden, Zircen, Palicsfürdőn, Jánosiban, Csíksomlyón, Balatonberényben, Püspöknádasdon, Egyházasfalun, Hajdúdorogon, Egerben, Kisunyomban, Vágsellyén, Szilágysomlyón, Vértesacsán, Kecskeméten, Endrődön, Kassán, Ungváron és Szatmárnémetiben működtek.

A tananyag helyenként változó volt, igyekeztek a helyi adottságokat, lehetőségeket figyelembe venni; elsősorban a népi vezetők képzése volt az elsődleges cél. Kerkai Jenő az alábbi négy pontban foglalta össze a vezetőképzés területeit: 1. A vezető mint személyiség. 2. A vezető a családban. 3. A vezető a politikai községben, az egyházközségben, a társadalmi intézményekben és a mozgalmakban. 4. A vezető a KALOT-ban.[70]

A többé-kevésbé azonos célok és tananyag mellett egyes népfőiskolák speciális képzést nyújtottak. A Vértesacsai KALOT Népfőiskola megkísérelte kétnyelvű, magyar és német népfőiskola működtetését, tekintettel arra, hogy a falu népességének elsöprő többsége német volt, azonban a budapesti német követség ezt megakadályozta. A népfőiskola egyébként könyvterjesztő ügynöki képzést nyújtott a fiataloknak.[71] Csíksomlyón a Székely Népfőiskola – egyedüliként a népfőiskolák közül – az intézménynek tervezett és felépített épületben működött. Kós Károly tervei alapján 1941. július 20-án kezdődött az építkezés,[72] maga a népfőiskola a híres csíksomlyói templommal szemben helyezkedett el. Az első tanfolyamok 1942 februárjában kezdődtek. Sajátossága volt, hogy az általános tananyag mellett kizárólag népművészeti, közelebbről fafaragó stúdiumokat tartottak. Öt hónapig tartó kurzusok voltak, de a legtehetségesebb legények képzését meg lehetett hosszabbítani. A kurzusokat Szervátiusz Jenő (1903–1983), Kósa Huba Ferenc (1910–1983) és Kovács Dénes (?–?) szobrászok tartották. A székely népi motívumok felhasználásával kegytárgyak és lakberendezési cikkek készültek, melyek eladásából sikerült fedezni a népfőiskola működését.[73] A népfőiskolát egyébként 1941-ben Móricz is meglátogatta, és eljutott Csíksomlyóra Darvas József, Sinka István és Veres Péter is.[74]

Különleges célja volt a Jánosi Telepesképző Népfőiskolának: a felvidéki, frissen visszakerült Egegben földhöz juttattak húsz családot, és szövetkezeti formában működtették a KALOT-falut. Ezzel azt kívánta demonstrálni a KALOT, hogy a földreform szövetkezeti formája járható. 400 hold került a gazdákhoz, további 18 pedig közös művelés alatt volt. A házakban magyaros stílusú faragott bútorok voltak, amelyeket a csíksomlyói népfőiskola fafaragói készítettek. Egyébként a telepen a nagy raktár mellett egy könyvtár is létesült.[75]

A KALOT jelentős erőfeszítéseket tett a parasztfiatalok kulturális színvonalának emelésére. Ennek fontos eleme volt a könyvtárak alapítása. Könyvosztálya egy ajánlójegyzéket tett közzé, megkönnyítve a helyi szervezetek könyvbeszerzését. Feltehetően valamilyen nagyságú könyvtár minden helyi, községi KAL-szervezetben létrejött, ezekről azonban csak szórványos adatok maradtak fenn. Az azonban így is megállapítható, hogy figyelemre méltó próbálkozás volt a falusi ifjúság megismertetésére a könyvvel, a könyvkultúrával. A kicsiny gyűjtemények a jelek szerint a második világháborúban, illetve a KALOT diktatórikus megszüntetése után szétszóródtak, így állományuk nem kerülhetett be az 1950-es években megszervezett népkönyvtárakba, akkori kifejezéssel tömegkönyvtárakba.

KALOT (the National Board of Catholic Agricultural Youth Associations) was established in 1935 with the aim of creating a community based on religious and moral foundations for village youth. One of the important objectives of the committee was to raise the education of young people, and book culture was intended as one of the tools for this. KALOT advocated the organisation of peasant libraries in the villages, lads' small collections, and common libraries. To achieve this goal, KALOT organised the Book Department, which attempted to supply the villages with books. KALOT also played a serious role in the founding and operation of folk colleges, and these institutions also had libraries. These libraries were scattered and partly destroyed during the Second World War and partly after the politically motivated dissolution of the organisation in 1946.

Vissza a tartalomjegyzékhez