Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Emőd Teréz: A gyermekkor dicsérete

Nyomtatási nézet

Rácpácegresi mesetúra Lázár Ervinnel

„Nincs ok panaszra, ez a közösség meg azok az öreg emberek meg azok a gyerekek, akik között én éltem, bennem most is élnek, és annyira van szükség, hogy Alsó-Rácegrespusztát elnevezzem Rácpácegresnek...”[1]

(Lázár Ervin)

 

Lázár Ervin életművében egységes, önálló világot teremtett – sajátos belső törvényekkel, melynek szabályai sokszor ütköznek a „való világ” szabályaival vagy jelenségeivel. Munkásságában a mese és a groteszk elbeszélés, a képzelet és a valóság összefonódik, ahogy A kék meg a sárga című mesében a két színes pötty zölddé olvad össze. Lírai elemekkel és humorral átszőtt alkotásainak egy része − főleg a mesék − egyszerre képesek megszólítani a felnőtt és a gyermek olvasót, így közös szövetségben építik fel a lázári mesevilágot. „Lázárervint az ember lázárervinien olvas.”[2] A gyermek és gyermekkor központi helyet foglal el novelláiban is: ír gyermek önmagáról, saját gyermekeiről vagy épp egy gyermekről, mint például a Csapda című művében[3]. Újrateremti a valóságot, játszik, dialógusaiban megjelenik a gyermeki gondolkodásmód és nyelv. Miért épp a gyermekkor? A belső értékek legjavát a gyermekkor adja, melyek egy életre elkísérnek bennünket. Az apám példája című írásában[4] így vall erről: „Az apámmal kezdeném. Apámmal, aki nevén tudja nevezni a füveket, fákat, madarakat. Hirtelen valami nagyon fontosat kellene róla mondanom, valami jellemzőt, amitől önök is szívesen mennének vele, kézen fogva, gyerekként a szántóföldek között. Csodálatos, égszínkék szeme van, a gyerekekre mindig mosolyog, és a gyerekek visszamosolyognak rá. – Na jó, ez csak líra – mondhatnák –, lássuk a lényeget. Csakhogy ez nem líra! Ez a lényeg! Az apám fölébresztette bennem a szeretetet. Ennél nagyobb ajándékot, ennél szebb útravalót senkitől sem kaphat az ember.” Lázár Ervinnek még álmában is ez jelentette a védelmet és a szárnyakat, ami az alkotáshoz elengedhetetlen.[5]

A képzelet és játék nem csupán eszköz a történet alakításában, hanem létértelmezés is, költészetté tisztul az érzelmi telítettséggel, a sűrítés, a ritmika eszközeivel és más fortélyokkal. A lázári nyelv és névadás a humor forrása. A Lázár Birodalomban csendérek, kadőrök és rentonák vigyázzák a rendet. Rézangyalok, cserkeszek, bázánfűtők, kadogosok, villauzok és sziszerészek népesítik be, s a hangutánzó és hangulatfestő hol a játékról, hol a szabadságról vagy épp a kiszolgáltatottságról, magányról vagy fájdalomról tudósítanak. A „zaj heccenő”, és „lengedez, szuszorékol, szörtyög a horkolás”.[6] Létezik selyemhorkolás és verébfejbetű is, és itt él Utolsó Szaurella, Ragyafúrt őrmester, Oknub Olacs, Parmerozpazepan Pormerozpozipul és Lahertolainen Dzsongobalszurjan és Ríz Tejbeg, a norgol óriás. És a világ közepe a Csillagmajor.

Lázár Ervin 1936. május 5-én született Budapesten. Szülőföldjének mégis a Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztát tekintette, gyermekkorának helyszínét. Édesanyja, Pentz Etelka budapesti polgárcsaládban nevelkedett, férjhezmenetele után költöztek vidékre. Édesapja, Lázár István uradalmi intéző, két fia születésekor a Zomba melletti Dőrypatlanban, a Dőry-birtokon dolgozott. 1938-ban költözött a család Alsó-Rácegrespusztára. Tasi Józsefnek adott riportjában magyarázza el az író, hogy legtöbben félreértik a „puszta” szót – egy tájra gondolnak. A puszta régen településtípus volt, a nagybirtok központja, amely nagyobb, mint egy tanya, de kisebb a falunál. Körülbelül 18 család gazdálkodott itt, közösen használták a magtárat, istállókat, kovácsműhelyt stb. Közel, Felső-Rácegrespusztán (Pálfa mellett) született Illyés Gyula, aki a Puszták népe című szociográfiában örökítette meg a pusztai életet. Mindkét író tanult a felsőrácegresi iskolában, ahol most iskolamúzeum fogadja a látogatókat. Lázár Ervin elemi iskolai tanulmányait Sárszentlőrincen, Ercsiben, Mezőszentgyörgyön, Felsőrácegresen, az 5–6. osztályt a székesfehérvári cisztereknél végezte. Az államosítás után magántanulóként folytatta tanulmányait, melyet Sárszentlőrincen fejezett be. Tisztelte és szerette azt a kis közösséget, amelytől mindent megkapott, amire egy gyermeknek szüksége lehet. Itt játszott testvéreivel (bátyjával, Pityuval és húgával, Zsuzsával), unokatestvéreivel, köztük Ödivel, aki később olimpiai bajnok lett, róla szól az Ödönke és a tízemeletes című mese[7]. „Az a világ baja, hogy mindenki el van szakítva a gyerekkorától és a szülőföldtől – mely egyszerre jelenti az embereket, akik körülveszik, a tájat és az épületeket.”[8] Egyik legszebb novelláskötete, a Csillagmajor[9] örökítette meg a pusztai emberek alakját, történeteiket, hitüket. „Az igazi szintézis úgy jött létre, hogy meg akartam írni gyermekkorom kedvelt rácegresi történeteit, s belém dobbant: az ott élő emberek mesestílusában kell megjeleníteni őket, amelyben a racionális és az irracionális elem nehézségek nélkül, harmonikusan és tökéletesen összekeveredik.”[10]

A történelem alakulása nem kedvezett a viszonylag jólétben élő családnak, osztályidegennek számítottak, ezért 1951-ben ki kellett költözniük a szolgálati lakásból. Sárszentlőrincen, majd Tüskéspusztán, végül Pálfán szereztek lakást. Lázár Ervin gimnáziumba Szekszárdon járt, és ott is érettségizett a Garay János Gimnáziumban. 1954-től kezdett eltávolodni Tolna megyétől, a Mezőföldtől, a Sárréttől, de ez teljesen sohasem valósult meg. „Nagyon mély és erős hatással van rám ez a táj, […] valamikor nagy mocsár volt, nagyjából sík, és rögtön mellette kezdődik egy varázslatos dombvidék. Mélyen hatott rám ennek a mocsaras vidéknek a hihetetlen életereje, hogy azt gondolod, leböksz benne egy kis ágat, az pár napon belül kiterebélyesedik. Akkor érzem ezt igazán, amikor a Földközi-partvidékén meg Szerbiában, Görögországban a száraz dombokat nézem a csenevész bokrokkal. Nekem fizikai fájdalmat okoz, ha ilyen helyre kell mennem” – mondja Ágoston Zoltánnak adott riportjában[11]. A számára oly kedves Rácegrespuszta épületeit lebontották, csak a műveiben szereplő Nagyszederfa jelzi ma is: ott lakott Lázár Ervin. Munkája később Budapesthez kötötte, de Kisszékelyben vettek házat, így hazalátogathatott.

„Három gyerek állt az ajtóban, kicsit megszeppenve. Hogy ők a közeli iskolából jöttek, az a feladatuk, hogy Ervin bácsit kikérdezzék a szülőföldjéről. Én, Ervin bácsi, a múzeumi tárgy, ott tornyosultam fölöttük, na éppen a legjobbkor jöttetek. Mit mondjak nekik? Hogyan magyarázzam el, hogy én Alsórácegresből vagyok? Hogy mit érzek, mikor Igar felől jövet meglátom a simontornyai szőlőhegyet, Pálfa felé autózva átmegyek előbb a Sárvíz, aztán a Sió hídján. Vagy amikor a kisszékelyi szőlőhegyről délre tekintve, egy völgy v-betűjében fölfehérlik a sárszentlőrinci templomtorony. Lehet, hogy a tájszólásról kellene nekik beszélni. Ami nekem olyan, mint a mennyei zene. Ahogy a szülőföld nemcsak az a táj, ahol születtél, hanem a közösség is, amely fölnevelt. S ha ezt pontosan érted, akkor meg tudsz érteni mindenki mást, akit egy más táj és más közösség nevelt.”[12]

Alsórácegres ma már Sárszentlőrinchez tartozik, ezért központjában – a Petőfi-ház szomszédságában – nyílt meg a Lázár Ervin Emlékház 2012. szeptember 15-én. A Sárszentlőrinci Önkormányzat a Petőfi Irodalmi Múzeumot kérte fel arra, hogy rendezzen állandó kiállítást. A falu magáénak érzi Lázár Ervin írói világát, már életében díszpolgárává avatta. Szeretnék, ha minél többen megismernék Sárszentlőrinc és a környék kulturális és természeti értékeit. Felnőtt- és gyermek látogatókat, családokat vagy iskolai csoportokat, iskolai kirándulást szervezőket, táborozókat egyaránt várnak. A Lázár Ervin-, Illyés Gyula- és a Petőfi-kiállítás együtt valóságos „múzeumszigetet” alkotnak. Az evangélikus templomuk már 1775-ben állt, átfestésekor megtalálták az eredeti karzat-képeket. Petőfi Sándor 1831-től 1833-ig tanult Sárszentlőrincen az evangélikus algimnáziumban. Iskolás éveinek talán legboldogobb korszakát töltötte itt, kitűnt a tanulásban, tanárait (Lehr András, Németh Ferenc) és diáktársait is kedvelte. Az evangélikus templom egyik padja ma is őrzi a „PS” bejegyzést. Később egyik barátja, Sass István hívására visszalátogatott a vidékre, a Borjádi-birtokra 1845-ben. Itt írta A négyökrös szekér című versét. A Kölesd-Borjádon található Petőfi-emlékméhes ennek a látogatásnak állít emléket.

Talán nem szükséges érveket sorakoztatni annak igazolására, hogy hagyományaink ápolása, mesevilágunk megőrzése – mint közös kincs – mennyire fontos. A szülőföld meséi – egyben saját életutunk meséi. A mesék, ahogy álmaink is, szimbolikus formában jelenítik meg lelki folyamatainkat, „belső tájainkat”. Ahogy Rácegrespuszta „Rácpácegressé” változott, úgy vált ez a táj ismerőssé, közös otthonunkká. Lázár Ervin művei élettapasztalatokat, a gyermekkori örömök vagy épp küzdelmek tárházát nyújtják át az olvasóknak. Külföldön már találunk pozitív példát arra, hogyan épülnek be az írók meséi és legendái egy kisváros életébe, hogyan befolyásolják a közösség kulturális életét. Angliában Great Missendenben nyitották meg a Roald Dahl Museum kapuit, a németek számára a drezdai Erich Kästner Museum szervezi az írói életmű bemutatását és kutatását. Mindkét helyen országos fesztivált, versenyeket, játéksorozatot terveznek a szerzők születésnapján. A Lázár Ervin Baráti Társaság már több éve működik, minden május 5-én találkozót szerveznek a Nagyszederfánál. Reméljük, hogy az emlékház megnyitása után minél többen felfedezik a rácpácegresi „mesecentrum” kínálta lehetőségeket!

Sárszentlőrinc nemcsak Lázár Ervin gyerekkorának helyszíne, hanem a Lázár Ervin-mesék szülőhelye is: az író meseszimbólumai közül számtalan ezen a vidéken gyökerezik. A valóságban is létezik Tupakka Nagyszederfája, Rácpácegres és az Óriás. Az emlékház udvarán Nagy Zoárd várja a látogatókat. A kiállítás meseszobáját és az udvart a gyerekeknek és a mesekedvelőknek rendezték be, színdarabokat, óriás társasjátékokat játszhatnak. A szobában meserulett, nyomozós játék, bábszínház és mesefotel található. A fogadótérben megismerhetik a Lázár család történetét, közben meséket hallgathatnak – az író vagy más művészek előadásában. A kutatótér Lázár Ervin munkásságát mutatja be. Íróasztalán kéziratok és írógép áll – a titokzatos retemetesz-fiókkal. A játékos installáció, a Masoko-bőrönd és a szimbólumerdő idézik fel novelláinak világát. Számítógépen, televízión és lapozókon ismerkedhetünk életrajzával, gyaloglásaival, riportjaival és nem utolsósorban mesevilágával. A barátok sem hiányoznak: köszöntő-grafikák, illusztrációk mutatják a kortársak legszélesebb körének szeretetét és megbecsülését Orosz Istvántól Rácz Gabrielláig. Az udvar alkalmas táborhely kialakítására, a környék látnivalói, természeti értékei sok érdekes játékot és programot kínálnak a kiránduló gyerekeknek.

A látványtervet Húber András, a textilmunkákat Koncz Zsuzsa és Pauli Anna készítette. A bábszínház festője Israel Velazquez. A számítógépes program alkotói Minkó Mihály és Dudás Levente.

Örömteli esemény az is, hogy Budapesten az újpesti Erzsébet Utcai Általános Iskola elsőként felvette Lázár Ervin nevét.

„Ki ennek születik, ki annak; Lázár Ervin mesemondónak jött a világra. Minden azzá tette: a »rácpácegresi« örökség, a látásmódja, a fantáziája, a beszédmódja. A szeretetről mesélt. Fölötte tényleg ott voltak a csillagok, lelkében az erkölcsi törvény, talpa alatt »ridogáltak a füvek«, barátai voltak a lovak, kutyák, madarak, és nem tudott betelni azzal, amit úgy hívunk, hogy gyerekkor” – írja Komáromi Gabriella, a Lázár Ervin-monográfia szerzője.

Nincs ok panaszra, sokan szárnyakat növesztettünk, a lázári mesék bennünk élnek tovább.

______________________________________________________


"Dömdödöm... mondta Lázár Ervin egyik mesehőse, ami annyit jelent, hogy szeretlek! Valahogy úgy képzelem, hogy Ervin is ezt mondja, hatalmas, bajszos, jóságos óriásként, amint Odafentről fölébe hajol a tolnai tájnak, dömdödöm! - ismételgeti szelíd hangon, kezét a vidék fölé terjesztve, a puszta fölé, amit éltében irodalommá varázsolt, s íly módon halhatatlanná tett. Rácpácegrest, a szántókat, dombokat, dűlőutakat, cselédházakat, a csiraistálllót, a gyermekkor minden zegét-zugát. Égi érintésre felneszelnek a pusztai férfiak és asszonyok, gyerekek futnak elő mezténláb a porban, s a lórédomb felől, megelevenedik minden, ami volt."
Szakonyi Károly: Csillagmajor. Emlékezés Lázár Ervinre

[1] Ágoston Zoltán: Minden, ami elmúlt, megvan. In: Jelenkor. 2006. 49. évf. 5. sz. p. 475. [online] [2012.10.31.] http://jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=1000

[2] Nagy Gabriella: A nagy mesélő valódi és fiktív életrajza. Néhány alaptézis a Lázár Ervin-művek megközelítéséhez. In: Új Forrás. 1999. 31. évf. 8. sz. p. 46-56.

[3] Lázár Ervin: Csapda. Elbeszélés In: Buddha szomorú. Bp.: Szépirodalmi Kiadó, 1973. p. 197.

[4] Lázár Ervin: Apám példája. In: Élet és Irodalom. 1969. 13. évf. szept. 6. p. 5.

[5] Lázár Ervin: Álom a gyermekkor romjai felett. In: Európai Utas. 2005. 16. évf. 3. sz. p. 10.

[6] Nagy, i. m.

[7] Lázár Ervin: A hétfejű tündér. Mesék. Ill.: Réber László. Bp.: Móra Kiadó, 1973. p. 146.

[8] Tasi József beszélgetése Lázár Ervinnel. Hangfelvétel. Bp.: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1984.

[9] Lázár Ervin: Csillagmajor. Elbeszélésciklus. Bp.: Osiris Kiadó, 1996. p. 103.

[10] Lázár Ervin: Napló. Szerk. és jegyz.: Ács Margit. Bp.: Osiris Kiadó, 2007. p. 370

[11] Ágoston, i. m.

[12] Lázár Ervin: Hazafelé. In: Csillagmajor. Bp.: Osiris Kiadó, 2005. p. 181.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: