Olvasás Portál

lovári  |  english

Gondolatok az olvasásról

Gondolatok az olvasásról

2011.03.24. 09:14

Ágh István

Nem emlékszem, mikor kezdtem olvasni, de nyolc-kilenc éves koromtól már vannak irodalmi élményeim. Annál is előbb szerettem a könyveket, szórakoztattak a képek az otthon található kötetekben, a Magyarország története tele volt gyönyörű műnyomatokkal, a Tolnai világlexikon mindenféle egzotikus ábrával.

Szüleink földművesek, abból a 20. századra megállapodott középrétegből, ahol már a polgárosodás a szerszámok korszerűségétől, a lakberendezésig, az öltözködéstől gyermekeik taníttatásáig mintaként hatott. Sok könyv forgott a házban a tankönyveken kívül, idősebb középiskolás testvéreim jóvoltából. Míg az egyik nővérem az …És lámpást adott kezembe az Úr című bestsellert olvasta, bátyám Szabó Dezső Elsodort faluját és József Attila összest. De a szüleim is olvastak a hosszú, téli estéken.

1944 őszén lettem elemista falum egytantermes iskolájában, s mint ahogy épp akkor következett be a történelmi fordulat, későbbi olvasmányaimban is nyilvánvaló a változások hatása. Mintha szakadék választaná el az alsó tagozatos gyereket 1948-ig a későbbi úttörőtől. Előbb még De Amicis Ödön a Szív, Verne Gyula Cetvadászok és a Három orosz és három angol kalandjai, melynek tartalmából írtam az első versemet, voltak hozzám illő olvasmányaim, ahonnan valószínűtlen fordulattal nemsokára már Gorkijt, Fagyejevet, és a mára elfelejtett szovjet szerzők regényeit láthatták kezemben a rendszertől rettegő szüleim. Előbb még a padlásokon porosodó sárga, vadnyugati ponyvák, aztán Fagyejevtől a Tizenkilencen, az Ifjú Gárda, Zója, Matroszov és Mereszjev hőstettei izgattak, s a háborús szovjet filmek világával együtt azt háborút dicsőítették, amely néhány éve a rettenet nyomait hagyta életünkben. És idő előtt olvastam felnőttnek való könyveket, mert Gorkijtól Az én egyetemeim, mégsem egy kis kamaszhoz illett, de Móricznak a Boldog ember című prózájának sem kellett volna megelőznie a Légy jó mindhaláligot vagy Jókai csupa latin szavas Rab Rábyjának A kőszívű ember fiait.

Így is gondolhatok olvasói „fejlődésemre”, de a valóság mégsem volt ennyire sémaszerű. Az a néhány otthon is föllelhető könyv, többek közt Német László Alsóvárosi búcsú és a Szerdai fogadónap című regényei vagy Oscar Wilde Dorian Gray arcképe későbbre maradtak. De a tanítónak a tanteremben álló könyves szekrényéből, már kikölcsönöztem a balatoni mondák könyvét, hogy tovább élvezzem azt a szépséget, ami Kisfaludy Sándortól megismertem a Csobánc és a Somló régmúltjának regéiből. Megvoltak Petőfi költeményei, s még egy Juhász Gyula összes is véletlenül. Idősebb középiskolás testvéreim tankönyveiből megismertem a közelünkben született Berzsenyi Dániel néhány versét, majd egy népszerű válogatást kölcsönöztem a népház könyvtárából Arany János, Csokonai, Tompa Mihály füzetével együtt. De mikor apám a könyvügynöktől megrendelte Adyt, s mintha nekem hozta volna a postás, fölbontottam, s illatnak véltem a friss nyomdaszagot, belélegeztem valami olyan mérget, amitől sose tudtam megszabadulni, mintha attól lettem volna az irodalom szerelmese, mintha amiatt döntöttem volna el, hogy költő leszek. Festőnövendék bátyám, Nagy László, aki még nem árulta el életre szóló tervét, de már titokban írta az első vereses könyvet, komolyan vette gyerekkori ábrándomat, versekre tanított, s adta a még bibliapapíron is nagyon vastag Franklin kiadású Arany összest, García Lorca cigányrománcait és Rimbaud-t. Ma is csodálkozom, hogy a két nehezen fölfogható költészetet már gyerekkoromban ízlelgethettem.

Ezek az emlékek nem a szokásos képet mutatják, hiszen nagyon egyediek a körülményeim, ahogy eljutottam a pesti bölcsészkarig. Mintha az akkor elvárt irodalmi műveltséggel rendelkeztem volna, mégis észre kellett vennem az Eötvös kollégiumban, hogy a magyar és a világirodalom egyik, nem jelentéktelen fele ismeretlen számomra. Amit a polgári családból érkezett hallgatók tudtak, közvetlen a 45 előtti időből ismerték például Herczeg Ferencet, Márait, Zilahy Lajost. Közülük ma is csak Márait ismerem s kedvelem naplóját, az Egy polgár vallomásait. Hiányzott akkori műveltségemből minden, amit a korszak tiltott vagy elhallgatott, még a Dosztojevszkijt is az egyetem ellenére olvastam végig.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: