Kósa András

Nem tudhatom, mi vezette Lökös tanár urat (az isten áldja meg érte!), hogy egyik nap, a tanulószobában, amikor már túl voltam a másnapi lecke felmondásában, kezembe nyomta Juhász Gyula Testamentum című kötetét. Juhász Gyulának csak a nevét ismertem, volt bizonyos kultusza a Bakterházban (A „Baktárház” a MÁV dolgozói gyerekeinek internátusa volt szer.)

Nemcsak mint Szegedinek, hanem azért is, mert egy korábbi intézeti nevelőtanár (Paku Imre) irodalomkutatóként sokast foglalkozott bele. De Juhász Gyulának egyetlen versét nem ismertem.

Kicsit kelletlenül nyúltam a könyvhöz, egy másik olvasását terveztem arra az estére. De máig emlékszem, hogy a Temetők című versénél nyitottam ki. Nemrég temettük el nagyapámat, elolvastam a verset. Aztán még egyszer. Majd, de már csak másnap, meg is tanultam. És végig olvastam az egész kötetet. Könyvtári könyv volt, nehezemre esett visszaadni.

Azóta 66 év telt el. Szinte nem volt olyan hónap, hogy valamelyik Juhász Gyula-kötetet ne vettem volna elő. Sokszor gondoltam arra, hogy a ll éves gyereket mi bilincselhette le annyira? Ha nem is értett meg mindent a kötetből, fiatal lelke képes volt ráérezni arra, amit felnőttként – esendő, szerény szavakkal – kivételes emberi tisztaságnak, művészetnek és magyarságnak neveznék.

Kósa András az ELTE és a Szent István Egyetem professzora, de vendégprofesszor volt Európa (Róma, Moszkva) és a világ (Chile, Peru stb.) több városában.