Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Fehér Katalin: Az első magyarnyelvű tankönyvek

Nyomtatási nézet

A 18. század utolsó évtizedeiben sorra jelentek meg az első természettudományi, filozófiai, történettudományi, orvostudományi munkák nemzeti nyelvünkön. A pedagógia, mint a filozófiától lassanként különváló önálló tudomány, sajátos helyzetben volt ekkor Magyarországon. Az első szorosan vett neveléstudományi munkák latinul és németül jelentek meg, de ezzel egy időben magyarul is több jelentős, főként gyakorló pedagógusoknak szánt mű látott napvilágot.

Ugyanezekben az években, református kollégiumainkban egyes tantárgyakat, köztük több helyen a pedagógiát is magyarul kezdték tanítani. A tanárok általában kéziratos formában bocsátották hallgatóik rendelkezésére a neveléstudományi stúdium tananyagát, de két pedagógiaelméleti összefoglalás nyomtatásban is megjelent magyar nyelven a 18–19. század fordulóján.

1797-ben jelent meg Tóth Pápai Mihály sárospataki tanár könyve, melyet a hazai pedagógusképzés első magyar nyelvű pedagógia tankönyveként tart számon a szakirodalom. A szerző e művét az akadémiai tagozaton tanuló diákoknak szánta, akiknek ekkor már kötelező tantárgyként kellett tanulniuk a Paedagogica című stúdiumot, melynek keretében elméleti-gyakorlati pedagógiai ismereteket sajátítottak el. Elsősorban persze a preceptorok, az elemi osztályokban tanító nagydiákok számára volt szükség az ilyen ismereteket összefoglaló, nyomtatott műre, de haszonnal forgathatták azok is, akikből a kollégiumi tanulmányok befejezése után partikuláris iskolai rektor vagy éppen lelkész lett.

A szerző, Tóth Pápai Mihály 1791-ben került a pataki iskolához mint iskolaorvos. 1796-ban lett a kollégium professzora: pedagógiát, természetrajzot, mezőgazdaságtant és dietetikát adott elő.

A tankönyv Gyermek-nevelésre vezető út-mutatás címmel Kassán jelent meg 1797-ben. Jelentőségét az adja, hogy rendszerbe foglalt szintézisben tárgyalja a neveléstan, az oktatástan, valamint a nevelés- és oktatásmódszertan elméletét és gyakorlatát.

Könyve anyagát a szerző következő fejezetekre osztotta: I. A tanítói hivatalról és a tanítóról; II. A tanításnak módjáról közönségesen; III. A tanításnak módjáról különösen: IV. Az oskolai törvényekről és rendtartásokról; V. Az oskolai fenyítékről és annak gyakorlásának módjáról; VI. A pihenésről és megújjulásról.

Az első fejezetben a jó tanító személyiségvonásait és viselkedésmintáit foglalja össze. A jó tanítónak istenfélőnek, tanítványait szeretőnek, jókedvűnek, békességes tűrőnek, soldjával megelégedőnek, nemtsak elegendő tudományúnak, hanem a tanításra is alkalmatosnak kell lennie. A tanító ne fizetésének tsekélységéhez, hanem hivatalának fontos voltához szabja kötelességének folytatását. Nem szabad indulatosan mérgesnek, mordnak, szitkozódónak, verekedőnek lennie, mert ezek a tulajdonságok nemcsak elidegenítik tőle a gyermekeket, hanem a rossz példa adásával rosszra szoktatja őket. Minden tekintetben döntő jelentőségű a tanító saját példája az iskolai nevelésben. Még az öltözete is szerepet játszik ebben a szerző szerint: a tanító öltözetibe nem bujálkodó, de tisztességes és tsinos légyen, hogy így a gyermekek ebben is példát vehessenek róla, s még gyermekkorukban a tsinosságra szokjanak. A gyermekek hamar elfelejtik azt, amit korábban az iskolában tanultak. Ilyenkor tilos őket szidni,motskolni, verni; inkább megkülönböztetett igyekezettel és szorgalmatossággal kell segíteni, mert akinek nints éles esze, nem oka butaságának, s éppen ilyeneknek kell a tanító. Mit jelent a tanító okossága? Ez abban áll, hogy tudja magát mindenre nézve úgy viselni, hogy az ő magaviselése előmozdítására légyen a hasznos tanításnak. A tanító szerettesse meg magát tanítványaival úgy, hogy mikor érdemlik, őket megditséri, nékik ottan-ottan kedvet tsinál, szelídséggel, nyájasággal tanítja őket. Másrészt becsültesse meg magát; ezt úgy éri el, hogy emberséges ember módjára viselkedik.

A tanítási-tanulási folyamat Tóth Pápai Mihály szerint két té-nyezőből áll: egyrészt az érzékszervi tapasztalatból, ez hozza létre a másik té-nyezőt, az értelemben keletkező ideákat. De hogyan tanítson meg a tanító olyan dolgokat, amelyek nem ragadhatók meg az érzékszervi tapasztalatok útján? Ezeket – javasolja a szerző – egy vagy más oldalról kösse az ollyan dolgokhoz, amellyeknek van már a gyermek eszében valami rajzolatja külső érzékenységek által. Ezt a célt szolgálják a tanító által bemutatott példák, hasonlatok. A tanító alapvető feladata a változatos szemléltetés.

A tanulók figyelmét a tanítandó tárgyra kell összpontosítani. Ezért egyszerre sokféle témával ne foglalkozzon a tanító, egy-egy dolgot ne tanítson túlságosan terjengősen. Tudatosan, kellő megfontoltsággal ki kell válogatni az egyes tudományokból a megtanítani szükséges anyagrészeket, ezeket azután megfelelő terjedelemben a megkívántató bőséggel kell oktatni. A fogalom kialakításának – egyebek mellett, túl a jó szemléltetésen – legjobb módja a szerző szerint a kérdések és feleletek által való tanítás.

Fontos és máig érvényes didaktikai elvet fogalmaz meg akkor Tóth Pápai Mihály, amikor leírja: Nem annyira tanultatni, mint tanítani kell a gyermeket. Ez azt jelenti, hogy nem az értelem nélkül betanult dolgokat kell reprodukáltatni, hanem meg kell értetni a tanulókkal a tananyagot. A szerző megállapítja: ideális lenne, ha a tanító addig foglalkozna egy-egy anyagrész tárgyalásával, míg azt minden tanítványi meg nem tanullyák.

A testi nevelésre is nagy gondot kell fordítani, vallja a szerző: egésség nélkül az ember élete nem élet, ezért a tanítónak fontos feladatai vannak e téren. A tanulókat tisztaságra és tsinosság-ra, a friss vízzel való rendszeres mosdásra kell szoktatnia. Sőt, azt mondom – akármint viszszatessen is sokaknak –, hogy nehogy tiltani kellene a fürdést, sőt inkább gyakran kellene őket fürdetni – hiszen egészséges a tiszta hideg vízben való fürdés. Azt ajánlja, hogy úszni is tanítsák meg a gyerekeket. Fontos a lakás, a tanterem, az iskolaház tisztasága és a gyakori szellőztetés is. Ne forduljon elő, hogy a tanítók tanítás idején telepipázzák a házat! – szól Tóth Pápai Mihály figyelmeztetése. Sok szó esik a gyerekek természetes mozgásigényéről, a hosszas iskolai ülés káráról, az elegendő alvásról. Végül a testi nevelés, az egészséges élet még egy fontos pszichológiai tényezője kerül megfogalmazásra a műben: nem szabad a gyereket állandóan félelem és szomorúság között tartani, ijesztgetni, a kelleténél nagyobb keménységgel komorrá tenni. Arra kell törekedni, hogy ha lehet, mindig jókedvű legyen.

Ide tartozik a pihenés és szabadidő problémaköre is. Miért van szükség a pihenésre? Az ész nem fárad el – vallja a szerző –, mivel az elmének természeti tulajdonsága a munkásság. Annál inkább a test,amelly elbádjad és a lélekkel való szoros egyesség miatt az elmét is meglankasztja, vagy annak bádjadsága miatt az ész is esztán a maga munkáját vígan nem teheti. A test pihenését szolgálja az étkezés, az alvás, valamint a mértékletes mozgás. A játékról is korszerű elveket fogalmaz meg a pataki professzor. Az a játék a pihentető, amely mozgással kapcsolatos, és emellett olyan, amelyben a gyerek gyönyörűséget talál. A tanító azonban törekedjen arra, hogy a játék hasznos is legyen.

Érdekes és igen korszerű gondolatokat fogalmaz meg a jutalmazásról és a büntetésről is. Nagyon fontos, hogy a tanító akár jutalmat, akár büntetést ígért, azt meg is tartsa, azt bé-tellyesíteni el ne múlassa, mert különben mind a jutalom, mind a büntetés elveszti hitelét.

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy Tóth Pápai Mihály 1797-ben kiadott pedagógia-tankönyve mind neveléselméleti, mind pedig módszertani vonatkozásai miatt a kor európai színvonalán álló, értékes műnek számít.

A sárospataki református kollégium diákjai mellett ebben az időben csak a máramarosszigeti tanítójelöltek tanulhattak nyomtatott pedagógiai tankönyvből. A kollégium fénykora az 1784 és az 1818 közötti évekre esik. Ekkor működött itt Hari Péter, az erdélyi nevelésügy méltatlanul mellőzött kiemelkedő egyénisége. Életéről, tevékenységéről keveset írtak. Különböző levéltárakban fennmaradt leveleiből azonban – ha töredékesen is – tájékozódhatunk működésének egyes területeiről.

1802-ben, éppen Harinak köszönhetően kezdték meg a máramarosszigeti kollégium új épületének építését, és jelképesnek tekinthető az a tény, hogy ugyanebben az évben Hari új tanulmányi rendet vezetett be. Átalakította, modernizálta az iskolában folyó oktatás tartalmi és módszertani rendjét, a nevelést is új alapokra helyezte. Az új elveket rendszerbe foglalta és 1802-ben a következő cím alatt jelentette meg Kolozsváron: A szigethi h. vallástételt tartók főoskolájának tanításbeli systemája. A tanuló s tanító ifjúság könynyebbítésére s vezéreltetésére. Kiadta Hari Péter mint a nevezett oskola Rectora, egyik professora, s a nevelésnek egyik igazgatója.

Ugyanúgy, mint Sárospatakon Tóth Pápai Mihály, Máramaros-
szigeten Hari Péter könyvéből tanulták az elméleti pedagógiai ismereteket a tanítónak készülő nagydiákok.

A szerző szerint a nevelés célja a humanitás kifejlesztése az emberben. Elsősorban tehát erre kell törekedni. A szerző a legfontosabbnak az erkölcsi nevelést tartja. A legfőbb erkölcsi parancs, melyre a gyermekeket meg kell tanítani, az Isten tisztelete és az emberek szeretete és tisztelete. Itt minden ember szeretetére és tiszteletére gondol Hari. Ellentétben kora felekezeti elfogultságtól átitatott nevelési elveivel, ő igyekezett tanítványait az egyetemes emberi értékek megbecsülésére és követésére nevelni. Hari elveti a szolgai meghunyászkodást, bátorságra, szabad véleményalkotásra, egyenességre kívánja nevelni tanítványait, de oly módon, hogy mások véleményét, nézeteit, hitét mindenkor tiszteletben tartsák.

A testi nevelést csaknem ugyanolyan fontosnak tartja a szerző, mint az erkölcsi nevelést. Rendszeres testgyakorlást javasol a tanulók számára, de emellett gondol a játékra is. Felhívja a tanítók figyelmét arra, hogy a gyermekek játékaiba soha ne avatkozzanak bele. Azt is fontosnak tartja a szerző, hogy ne terheljék túl a tanulókat az iskolai munkával, engedjenek nekik időt elegendő pihenésre.

Az értelmi nevelés fő elve Hari szerint az, hogy az elme minden tehetségei lassankint s erőltetés nélkül fejlődjenek. Egyik területet azonban a másik hátrányára vagy a test kárára fejleszteni nem szabad. Mint felvilágosult nevelő felismeri, hogy kora szokásaival ellentétben nem az emlékező, hanem az itélő tehetség fejlesztése a legfontosabb feladat az értelmi nevelés terén.

Igen lényegesnek tartja az esztétikai nevelést is. Ennek eszköze a szépírás, a rajzolás és festés, valamint a zene tanítása. A zene az erkölcsök szelídülését is eredményezi.

A szerző szerint a háziipar bizonyos ágainak oktatása is helyet kaphatna az iskolák tananyagában. A faragás, metszés, esztergályozás hasznos dolgok, melyeket szintén tanítani kellene az iskolákban. A vallásos nevelésről nincs különösebben szó Hari rendszerében. Nála inkább a vallásos érzés a fontos, nem pedig a vallás tételes ismerete.

Kitér a jutalmazás és büntetés kérdéseire is. A verést el kell távoztatni – vallja. A fenyítékben meg kell különböztetni a tanúlásért valót, az erkölcsért valótól – véli.

A mű neveléselméleti része után a szerző a máramarosszigeti iskola szervezetét ismerteti. A teológiai tanfolyamon pedagógiát is tanított Hari, a művében lefektetett nevelési elveket közvetítette a diákoknak, akik mielőtt papi pályára léptek, néhány évig tanítói hivatalt is viseltek. Érdekes és új vonása Hari systhemá-jának, hogy a tanárok számára minden héten, szerdán, 10 órára összejövetelt írt elő. Ezeken a tanácskozásokon nevelési és oktatási kérdéseket, fegyelmi eseteket tárgyaltak meg, valamint közösen elemezték a tanulók írásbeli munkáit.

A műben lefektetett nevelés- és oktatáselméleti elvek korszerű ismereteket nyújtottak azoknak a tanulóknak, akik a máramarosszigeti kollégium elvégzése után tanítói pályára mentek. Hosszú pályafutása alatt bizonyára számos tanító került ki Hari Péter keze alól, felvilágosult pedagógiai eszmékkel felvértezve erdélyi falvak iskoláiba.

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy az első két nyomtatásban megjelent magyar nyelvű pedagógiai tankönyv olyan korszerű ismereteket közvetített a két kollégium tanítójelöltjeinek, amelyeket, ha gyakorlati munkájuk során alkalmazni tudták, akkor lényegesen magasabb szintre emelhették az oktatás színvonalát a falusi kisiskolákban.



Fehér Katalin

A művet elemzi: Szabóné Fehér Erzsébet: Az első hazai pedagógia tankönyv. Magyar Pedagógia. 1981. 63–78.

2 [Tóth Pápai Mihály]: Gyermek nevelésre vezető útmutatás. Kassa, 1797. 100. (Hasonmás kiadása 1985-ben jelent meg a Miskolci Városi Könyvtár, a Comenius Tanítóképző Főiskola és a Borsod Abaúj Zemplén megyei Levéltár közös kiadásában.)

3 Tóth Pápai Mihály: i. m. 16.

4 Tóth Pápai Mihály: i. m. 19.

5 Tóth Pápai Mihály: i. m. 21.

6 Tóth Pápai Mihály: i. m. 21.

7 Tóth Pápai Mihály: i. m. 34.

8 Tóth Pápai Mihály: i. m. 94.

9 Hari Péter pedagógiai munkásságáról ír: [Szathmáry Károly]: Bethleni Hari Péter emlékezete. Máramarossziget, 1861.; Kiss Áron: Bethleni Hari Péter nevelési elvei. Magyar Paedagógiai Szemle. 1881. 113–116.; Fehér Katalin: Egy erdélyi pedagógiai kézkönyv 1802-ből. Magyar Könyvszemle. 1992. 358–360.

10 A Magyar Országos Levéltár, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménynek Levéltára és az MTA Könyvtárának Kézirattára őrzi Hari Péter leveleit, melyek eddig még nem kerültek publikálásra annak ellenére, hogy többségük igen nagy művelődés-, nevelés- és sajtótörténeti értékkel bír.

11 Ennek szép példája, hogy mikor Hari igazgatósága idején leégett Máramarossziget másik iskolájának, a piaristák által vezetett gimnáziumnak az épülete és a rendház is, Hari felekezetének elöljáróit megnyerve az ügynek, felajánlotta a piaristáknak a református templom és az iskolaépület használatát, így a tanév a szokott rendben folyhatott tovább a katolikus tanulók számára is. A két iskola tanárai és növendékei később is rendszeresen részt vettek egymás ünnepségein.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: