Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Jáki László: Mozaikok a magyar pedagógiai folyóiratok kiadása történetéből

Nyomtatási nézet

A rendelkezésre álló keretek  pusztán csak azt teszik lehetővé, hogy azokat a legfontosabb kérdéseket érintsem, melyek jellemzőek voltak a több mint másfél évszázados pedagógiai folyóirat kiadás múltjára.

Mondanivalómat 6 kérdés köré csoportosítottam:

Röviden érinteném a  kezdeteket, majd  a vázolnám folyóirat kiadás mennyiségi kérdéseit, röviden utalnék  példányszámokra, a lapok  fenntartóira, végül a érinteném  a tartalmi kérdéseket, a színvonalat, és  a folyóiratok  egymás közötti kapcsolatát.

Első pedagógiai folyóiratnak az 1841-ben megjelent Religió és Nevelést (1841) szoktuk említeni, de  történelmi tény, hogy különböző tudományos folyóiratok már akkor is foglalkoztak pedagógiai kérdésekkel, amikor  pedagógiai folyóiratok még nem léteztek. Gondolok itt többek között a Mercur von Ungarnra, Erdélyi Múzeumra, a Tudományos Gyűjteményre, az Atheaneumra stb.

Mondhatjuk, hogy akkor is – mint mindig – az oktatásügy szerves része volt a társadalomtudományoknak, hiszen a reformkor, a polgári átalakulás szándéka elválaszthatatlan volt  az oktatásügy átalakításától.

Más megközelítésben azt is tény, hogy a társadalom jövőjével foglalkozó értelmiség  törvényszerűen foglalkozott pedagógiai kérdésekkel is.

Ez a kapcsolat végigkíséri a pedagógiai folyóirat irodalom egész történetét. Némi túlzással és önkritikával azt is mondhatjuk, hogy voltak korszakok, amikor az igazán fontos kérdések nem is pedagógiai folyóiratokban jelentek meg. Ezek között a folyóiratok között  említhetem a teljesség igénye nélkül a Huszadik Századot, a Magyar Szemlét, a Budapesti Szemlét, a Társadalomtudományt, Valóságot stb.

A továbbiakban természetesen a szó szoros értelmében vett pedagógiai folyóiratokkal foglalkozom, melynek rendszere a XIX. század közepétől alakul ki.

A már említett Religió és Nevelést  követte a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, majd a vallási kérdésektől részben független Közlemények a Kisdedóvás és Elemi Nevelés Köréből. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel a Tavasy által szerkesztett összesen 6 alkalommal megjelent Nevelési Emléklapok, mely folyóirat leginkább képviselte a forradalom előtti és alatti korszak radikalizmusát.

A szabadságharc leverése utáni korszak nyilván nem kedvezett a pedagógiai folyóiratok kiadásának de még ebben a nehéz helyzetben is  1849 és   1868  között mintegy  negyedszáz folyóirat indulásról tudunk. A kiegyezés (és ebből is kiderül, hogy a társadalmi-politikai változások meghatározóak  e tekintetben is) új helyzetet teremtett, a Népoktatási Törvény és ezen belül Eötvös József. Eötvös egy erős, független, pedagógiailag művelt pedagógustársadalom kialakulása érdekében szorgalmazta egyesületek létrehozását.

A szándék egyértelműen pozitív volt, de a gyakorlat ellentmondásosan alakult. A felekezetenként, lokálisan és iskolatípusonként szerveződő egyesületekben erős volt ugyan a „megmutatás” igénye, legtöbbször azonban kellő anyagi, – és bármennyire is szomorú – sokszor kellő szellemi háttér nélkül. Az értéktelen, igénytelen, nagyon kis példányszámban megjelenő folyóiratok legtöbbször a pedagógusok helyi sérelmeivel, belső  problémáival foglalkoztak és jelentős részük egy-két év után  meg is szűnt.  Nem kevés azoknak a folyóiratoknak a száma, melyek csak „megindulni” voltak képesek, de már a második számot is  képtelenek voltak kiadni. Ilyen volt például a Frőbel (1871), Szünórák (1872), a Katholikus Reform, (1873), a Tanszabadság (1878) stb.. Az első világháborút megelőző korszakban  a folyóiratok közel 20 százaléka csak egy számot adott ki. Megindultak és meg is szűntek.

Néha talán mosolyoghatunk is az igyekezeteken, de ugyanakkor el is gondolkodhatunk azokon a belső mozgatórugókon, mely mögött sokszor személyes anyagi áldozatok is voltak.

A világháborút megelőző években a folyóiratok száma megközelítette a százat. 1919 után számuk valamivel csökkent, bár ha a Trianon utáni országhatárok, iskolák és a pedagógusok számának változásait figyelembe vesszük, akkor a folyóiratok száma nem csökkent, sőt emelkedett.  Számuk 1934-ben már meghaladta a hetvenet. Ebből Budapesten 46, vidéken 27 folyóirat jelent meg. Ez a szám csak a világháború idején csökkent 55-re.

Jellemző is, nevetséges is, de egyben a folyóirat kiadók szívósságát is jelzi, hogy  1944  decemberében a már-már bekerített Budapesten még 3 folyóirat jelent meg olyan „fontos” kérdésekkel foglalkozva, minta  a Madarak és fák napja, a táblai vázlat stb.

1945 után az első folyóirat a Köznevelés – a minisztérium 1868 óta megjelenő hivatalos  lapjának a Néptanítók Lapjának a folytatása volt. Az új világ iránti optimizmus járta át a folyóirat 1945 júliusában megjelent első számát. Szerkesztői, írói között találjuk Kiss Árpádot, Bóka Lászlót,  Ortutay Gyulát, Ádám Jenőt stb.

Az új történelmi-politikai helyzetben  a háborút követő években 1950-ig csak 6 olyan folyóiratról létezett, mely már 1945 előtt is megjelent.

A politikai változások „a fordulat éve” ezen a téren is fordulatot jelentett. Megszűnt minden olyan folyóirat, mely 1945 előtt is megjelent és gyakorlatilag a folyóiratok központi irányítás alá kerültek.

A további változásoknak ismét politikai előzményei-okai voltak. Nem véletlen, hogy az enyhülést jelentő 1953-as párthatározat nyomán több helyi kezdeményezés történt. 1953-ban 5, 1954-ben 9, 1955-ben már 17 új folyóirat jelent meg. A nagy mennyiségi változás 1970-ben kezdődött. Ismét emelkedett a  folyóiratok száma, több megyében indultak lapok,  s ebben az újjáalakult Magyar Pedagógiai Társaságnak jelentős szerepe volt.

Összefoglalva a pedagógiai folyóirat irodalom megdöbbentő mennyisége kapcsán felmerülhet bennünk, a „sok vagy kevés” kérdése. Valamikor magam is soknak éreztem a folyóiratok számát, de ma már óvatosabban fogalmazok. Sok, ha nem olvassák, ha nincs szakmai-tudományos hatása, ha felvágatlanul kerülnek a szemétkosárba (mint erre számos példa volt). Nem sok, ha valódi igényeket elégítenek  ki, érdeklődést váltanak  ki,  ha hozzájárulnak egy-egy szakterület pedagógusainak társadalmi presztízséhez (lásd az említett polgári iskolai tanárokat) vagy egy tudományos irányzat, szakterület  megerősödéséhez. Ilyen volt például a Nagy László szerkesztésében megjelenő Gyermek, VKM Oktatófilm Kirendeltségének Közleményei, vagy a Pedagógiai Technológia.)

A „sok vagy kevés” természetesen összefügg példányszámok kérdésével. Érthető, hogy a háború előtti egyesületi lapok igen kis példányszámban jelentek meg, hiszen egy kisebb pedagógus közösséghez  pl. egy terület, sőt ezen belül csak   egy felekezet tanítóihoz  szóltak. Fontos tudni, hogy az egyesületi lapok fenntartását  az egyesületi tagdíjakból fedezték,  éppen ezért igen sokszor jelentkeztek  az anyagi  gondok. Már-már  humoros, hogy a  Dunántúli Népművelő 1938-ban csak üres lapkeretet jelentett meg, a fennmaradási jog megtartásáért. Miután mosolyogtunk ezen, egyúttal el is gondolkodhatunk, hiszen jelzi a szándékok erősségét.

A nagyobb folyóiratokat, például a Magyar Paedagogiát, a minisztérium támogatta.

Más volt a helyzet 1949 után, amikor a központi lapok megjelenését teljes egészében az állam finanszírozta. Ez meghatározta a példányszámokat is. A Köznevelés közel 30 000, az Óvodai Nevelés 5600 az  Úttörővezető 8650  példányban jelent meg és térítés nélkül kerültek az iskolákba.

A központilag támogatott folyóiratok természetesen, mindig a „központi” szándékokat tükrözték. Ebben az időben a folyóiratok  minden pedagógus számára megmondták, hogy  mit kell tenni, hogyan kell gondolkodni stb. Jellemzi e korszakot, hogy az egyik folyóiratban stencilezett cédulát találtam, melyben a szerző cikke leadása és megjelenése közötti időszakban megjelent párthatározat alapján  korrigálta a már megjelent álláspontját.

Mindezek a kérdések szoros összefüggésben voltak a lapok tulajdonosaival, fenntartóival. Kezdetben – mint említettem – a folyóiratokat  az egyházak, majd  az egyesületek adták ki

A  két világháború között az egyesületek mellett az egyes iskolatípusok lapjai kaptak nagyobb szerepet, de legtöbbször  ezek  is egyesületetekhez kötődtek. Itt kell megemlíteni a Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlönyt, mely szakmailag ugyan alacsony színvonalú volt, de hősisen harcolt az iskolatípus megmaradásárért, a  tudományosan is színvonalas Magyar Középiskolát, a Kereskedelmi Szakoktatást  és nem utolsó sorban a Magyar Paedagógiát, melyet megjelenésétől  napjainkig magas  szakmai színvonalat képvisel. A Magyar Paedagógiai Társaságba való felvétel feltétele székfoglaló előadás tartása volt és a nagyon színvonalas előadások természetesen a folyóiratban is megjelentek.

Külön tanulmányt érdemelne  a lapok tartalmának, színvonalának elemzése.

Általában mégis megállapíthatjuk, hogy az 1867 és 1914 között, különösen  a  vidéken megjelenő  egyesületi lapok színvonala még a kor követelményeihez mérten is igen alacsony volt.

A két világháború között több folyóiratok színvonala lényegesen emelkedett. Gondolok itt a már említett Magyar Paedgaógiára, a Magyar Középiskolára, a Gyermekre, A Cselekvés Iskolájára,  a Néptanítók Lapjára és a Budapesti Polgári Iskolára. Ez a folyóirat különleges értéket képviselt. Profiltisztasága, igényessége  még történelmi  távlatából is elismerést érdemel.    Közleményei kizárólag a budapesti kérdésekkel foglalkoztak. Többek között ilyen írásokat közöltek, mint a budapesti tanulók szókincse, Budapest természetrajza, Budapest madárvilága stb.

A lapok többségére azonban továbbra is jellemző az alacsony színvonal. Szellemesen állapította meg A Cselekvés Iskolájának egy tanulmánya, hogy „Ha a neveléstudomány fejlettsége és színvonala nevelésügyi folyóirataink számától függne, valóban nem lenne okunk panaszra.” Még élesebben fogalmazott Kornis Gyula,  a korszak ismert  oktatáspolitikusa, aki azt írta, hogy „nehezen bontakozik ki nevelésügyi irodalmunk a tartalmatlan, közhelyes, retorikai pátoszú frazeológiai ingoványból, amely annyira diszkreditálja sokak szemében, és joggal a pedagógiai elmélkedést. (Kornis Gyula: A magyar tudománypolitika alapvetése. Bp. 1927. 87. p.)

Végül felmerül és talán ez folyóirat kiadásunk történetének legsúlyosabb kérdése, hogy egyáltalában beszélhetünk-e folyóirat irodalomról, hiszen ez a kifejezés valamilyen rendszert feltételez. Ezzel szemben folyóirataink legtöbbször egymástól elszigetelten élték életüket. Nem alakult ki munkamegosztás közöttük, s ami legszomorúbb, mindvégig hiányzott a kritika és ez meghatározta a neveléstudomány alakulásét, színvonalát.

A rendszerváltás után a szándékok, a lehetőségek megváltoztak, de az anyagi lehetőségek és a pedagógusok érdeklődése közel sem olyan mértékben alakultak úgy, ahogy azt a lapok alapítói, illetve a neveléstudomány képviselői szerették volna. Sok az erőtlen kezdeményezés, a fenntartó anyagi nehézségei, nincsenek pezsgő szellemi viták.

Amint próbáltam bemutatni a pedagógiai folyóiratoknak gazdag története van, és folyóiratok egy része hozzájárult  a  neveléstudomány fejlődéséhez, s nagy szerepet játszott a pedagógusok önképzésében.

A jövőt nem tudom, nem merem megjósolni. Hogy a csodálatos technikai lehetőségek például az elektronikus folyóiratok és a pedagógusok önművelődési igénye miként változik — ez a jövő nagy kérdéseinek egyike. Meggyőződésem, hogy a változásokat a pedagógusok társadalmi presztízse, az önművelődés követelménye/igénye fogja meghatározni.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: