Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Balogh Mihály: Hogyan tovább Könyv és Nevelés?

Nyomtatási nézet

Hetedik évéhez, huszonnegyedik számának megjelenéséhez érkezett az 1999 nyarán újra indult folyóiratunk, a Könyv és Nevelés, népszerűbb, rövid nevén a KéN.

A főszerkesztői beköszöntő a legelső számban úgy sommázta a lap programját, hogy vállalni szándékozunk a régebbi és a közelebbi múlt értékállónak bizonyult szakmai hagyományait. Követendőnek gondoltuk – hogy előbb csak a klasszikusokra hivatkozzam! – Dolinay Gyula, Ferenczy Zoltán vagy Gulyás Pál nekünk szóló gondolatait. Így az egyik legkorábbi magyar könyvtári folyóirat, a Dolinay által 1878-79-ben szerkesztett Iskola és Népkönyvtár szellemiségének hozzánk (is) címzett üzenetét, amely szerint „az iskolai és népkönyvtár használatát be kell illeszteni a tantervbe. Ez programunk, ez célunk!” Vagy Ferenczynek azt a máig hatóan megfontolásra érdemes gondolatát, amely szerint „(Az iskolai könyvtár) …működését… ott végzi, hol a népkönyvtár feladata kezdődik…” – magyarán: tevékenységük értelmesen, bölcsen kiegészíti egymást. Ezt az egymással harmonizáló működési értékrendet próbálta megértetni korával – és utókorával! – Gulyás Pál, amikor az amerikai szakírót Harrist ekként idézte: „Az iskola arra a művészetre tanít, mint kell a könyveket haszonnal olvasni, ekként előkészíti az embert, hogy maga vegye a kezébe önművelődésének munkáját, s ehhez kellenek a nyilvános könyvtárak…” (A könyvtár-pedagógia gondolatának jelentkezését a 19–20. századfordulóján bővebben taglalja Tóth Gyula tanulmánya, A hazai iskolai könyvtárügy problématörténete. In: Dán Krisztina – Tóth Gyula: Könyvtár az iskolában. Hazai és nemzetközi áttekintés. Bp., 1995.)

De az 1966-tól 1987-ig megjelent előd, a régi Könyv és Nevelés vállalható értékeire is visszatekintett a főszerkesztői „Lectori salutem”: „A könyv szerepe, a nevelés ereje, a pedagógusok érdeklődése – ezeket hirdetni, ezekben hinni a mai szerkesztőség számára is bízvást vállalható, vállalandó értékek.” (KéN 1999/1)

Igen, a könyv és a nevelés. Már a Dolinay folyóirat-címe is ezt a kopula – ha úgy tetszik: kupola! – szerepet hordozta. Ahol az „ÉS” kulcsszó. De nem elválaszt, szembe állít, mint a Bűn és bűnhődésben, hanem – zárókő gyanánt a boltívben – összetart. Miként teszi címében az európai irodalom időrendben harmadik műve, a Munkák és napok, vagy miként saját korunk honi folyóiratai, az Élet és Irodalom (az ÉS!), meg az Élet és Tudomány. (A néhai Béke és Szocializmus-t akár ne is említsem itt és most…)

A mai viszonyok között persze kupola-metaforánk némi korrekciót igényel. A nemzeti kultúrának (benne az oktatásnak) egységesen komponált építményében hagyományos és természetes módon borulhatott közös architekturális elemként a könyvtárak, meg az iskolák világára az olvasást-ismeretszerzést közvetítő bármely eszköz. Akár maga a kétféle könyvtár, akár egy folyóirat, akár a képzés, akár egy kutatóintézet és/vagy egy-egy kutatási program formájában. Egészen a mindenkori kultusztárcában megtestesülő irányítási szféráig, az irányító ügyosztályig. A legutóbbi néhány évben viszont jelentősen változott – értelmezésünkben romlott – a helyzet. A kupola lebontásában a két törvény járt élen (1993-ban a közoktatási, 1997-ben a könyvtári!), majd ezt a még kézművesnek tűnő tevékenységet robbantásos módszerrel tetézte (és tetőzte) a tárcák szétválasztása 1998-ban. A manapság oly divatos politikai szlogen „összenő, ami összetartozik” formulájának élő cáfolataként a tágan értelmezett kultúra világában azóta folyamatosan „szétválik, ami összetartozik.”

Az új helyzet új metaforát kíván. Tetszeleghetne a mi folyóiratunk akár a híd szerepében is, csakhogy a való világ szerényebb szerepet enged. Vagyunk inkább komp: komp-országban ez amúgy is hagyománypártoló vállalkozás. Aztán meg így veszélyesebb, de legalább kalandosabb is az ide-oda átkelés. Végül mai beszélgetésünket is előbbre viszi ez a kép, amennyiben ebből eredhet végre a kézenfekvő kérdés: ki fizette eddig, s ki fizesse ezután a révészt!?

A piszkos anyagiak előtt azért legalább gondolatban vegyük kézbe lapunkat, s szóljunk pár szót a küldetéséről. Könyvről és nevelésről beszélünk a 21. század kora reggelén – 19. századvégi eszményekre és elvekre hivatkozva? Attitűdünk (meg) érthetőbb, ha pontosan ismerjük a dolgok állását. Ezek szerint koránt sem Dolinai, Ferenczy vagy Gulyás vétke, hogy amit egykor hirdettek, gondolataik megelevenedésére ma is inkább csak törekszünk(?) még. Másrészt pedig a könyvet és a nevelést mi is – szerzőinkkel együtt – 21. századi, korszerű (vagy annak mondott) tartalmaikkal értelmezzük, használjuk. A könyv mögött tehát ott áll glédában minden fajta információhordozó, s a könyvtár fogalma is korszerű, azaz „trendi”, hogy egy csipetnyit perszifláljam Poprády Gézának a Könyvtári trendekről szóló, elgondolkodtató tanulmányát a Könyvtárosok kézikönyve 3. kötetéből.

Az előzőekben értékorientáltabbra sikeredett önreklámunkhoz persze hozzá kell tenni, – s a Könyv és Nevelés rendre hozzá is teszi – korunk két jellegzetes, meggyőződésünk szerint egymást gerjesztő, kulturális hiánybetegségének makacs diagnosztizálását és szerény terápiakísérleteit is: a PISA-kór néven elhíresült krónikus szöveg nem értési képességünket, valamint az európai összehasonlításban ugyancsak szégyenkezésre okot adó „össznépi” könyv-, könyvtár- és olvasáskerülésünket. A fájdalmas hiányokról, veszteségekről sem akarunk hallgatni tehát: „az olvasás válsága, az ifjúsági és gyermekirodalom (főleg a szépirodalom) sorvadása, a nyelvi (szó- és írásbeli) igénytelenedés” jelenségeivel is próbálunk szembe fordulni.

De pörgessük meg végre a KéN lapjait! A mögöttünk maradt huszonkét szám mintegy háromezer oldalnyi felületén, a hat állandó rovatunkban közel ötszáz közlemény olvasható, kétszázötven szerzőtől. Rovataink a Könyvtár, az Olvasáspedagógia, az Ifjúsági irodalom, a Tankönyv és taneszköz, a Hagyomány és a Fiatalok fóruma, ezeken kívül szerepel időnként Kitekintés, illetve rendszerint Hírek rovat is. A mennyiségi mutatókon túl, talán a tartalmi teljesítményünkért sem kell szégyenkeznünk. Központi témánk, mondhatni rögeszménk az a szakterület, amit itthon leginkább könyvtár-pedagógiának hívunk, a nemzetközi szakirodalom azonban jobbára az information literacy szakkifejezést használja rá, de rendre tágítjuk a vállalt határokat. A teljesség igénye nélkül hadd hivatkozzunk a KéN-nek a magyarországi Olvasás Éve előkészítésében és népszerűsítésében betöltött szerepére. Sikeresnek bizonyult azután az a kisesszé sorozatunk is, amelyben a hazai humán kultúra jeles képviselői vallottak az olvasásról, s vállalkoztak prognózisra az olvasás jövője kapcsán. „Több fordulós” vitát generált Fűzfa Balázs főiskolai tanár írása a „másik irodalomról”, s ez a vita tulajdonképpen szintén az olvasás jövőbeli esélyeit taglalta. Az elsők között jelentettünk meg írást a fantasyról, s érdemben, bőven foglalkoztunk a kikerülhetetlen Harry Potter jelenséggel is. Gazdagnak mondható az ifjúsági irodalom és a tankönyvek recenziós repertoárja, rendszeresen mutattunk be tankönyvkiadókat.

Szerzőink közé sorolhatunk kiváló tudományos kutatókat, oktatókat, szépírókat és könyvtárosokat. Íme, egy rögtönzött lista A-tól Z-ig: Adamikné Jászó Anna, Ágh István, Albert Gábor, Balázs Géza, Bartos Éva, Benczédi József, Bényei Miklós, Bíró Zoltán, Bobokné Belányi Beáta, Boldizsár Ildikó, Celler Zsuzsanna, Dán Krisztina, Elekes Eduárdné, Fogarassy Miklós, Fűzfa Balázs, Gellér Ferencné, Hermann István, Honffy Pál, Horváth Tibor, Kamarás István, Katsányi Sándor, Komáromi Gabriella, Kovács Mária, Mikulás Gábor, Nagy Attila, Pápayné Kemenczey Judit, Szegedy-Maszák Mihály, Tótfalusi István, Vajda Kornél, Varga Domokos, Zentai Péter László – és ezen a ponton kérek elnézést a kimaradóktól.

Azzal, hogy a mögöttünk álló intézmény a lap indulásától költségvetésében biztosította az infrastrukturális hátteret, képletesen szólva legalább „hálót adott” a kezünkbe. A „halfogás” mesterségébe, a negyedévenkénti megjelenésünk költségeinek kiizzadásába nekünk kellett beletanulnunk. Az első két számot valahogyan megcsináltuk, a második évfolyamtól pedig már nagyjából stabilizálódott a lap helyzete, köszönhetően a pályázatoknak (NKA könyvtári folyóiratok, OM pedagógiai folyóiratok), az előfizetőknek és az eladható reklámfelületeknek. Jelenleg nagy vonalakban úgy áll össze a finanszírozási struktúránk, hogy a mintegy három és fél millió forintos összes költségnek a felét adja a saját erő, amibe most az egyszerűség kedvéért beleszámítjuk az infrastruktúránkat, a lap árbevételét, a szponzorációt és az OM támogatást, a másik felét pedig az NKA könyvtári szakmai kollégiumától kapjuk, amiért ezen a fórumon is köszönetet mondunk.

Más kérdés, hogy vélhetően azért rászolgálunk erre a „külső” támogatásra, hiszen bár anno az előfizetési felhívásunkban elsősorban a közoktatás, az iskolák világa, azon belül is a tantestületek szakmai orgánumaként határoztuk meg magunkat, s az iskolai könyvtárosokat, könyvtárpedagógusokat szólítottuk meg stratégiai partnerünkként, a tényleges gyakorlat felülírta az akkori elképzeléseinket. Ma ugyanis az a helyzet, hogy egy-egy számunk nyolcszáz példányban készül, amiből száz körül van a szerzői tiszteletpéldány, a protokoll, a csere és a határon túli ajándék. A hétszáz körüli megrendelőnknek viszont mintegy fele a nyilvános könyvtár, ezen belül bő negyven százaléka közkönyvtár. őszinte örömünkre a felsőoktatási – elsősorban természetesen a könyvtáros- és pedagógusképző – intézmények „viszik” a lap mintegy tíz százalékát. Tudunk róla, hogy gyakran szerepelnek a hallgatók kötelezőirodalom-jegyzékén a KéN cikkei.

2005-ös stratégiánk elsődleges célja mi más is lehetne, mint az, hogy még eladhatóbb lapot csináljunk, s még többet el is adjunk belőle. Ez a cél további erőfeszítéseket igényel mind a tartalomban, mind a technikában, mind pedig a marketingben. A tartalmi színvonal emelése érdekében célunk a folyóirat markánsabb profiljának megteremtése. Ezt elsősorban vitákkal, szerkesztőbizottsági állásfoglalásokkal kívánjuk elérni. De ezt a célt szolgálja az a törekvésünk is, hogy a folyóirat profiljába tartozó fontosabb kérdésekről megszólaltatjuk az adott kérdés ismert szakembereit. Így például foglalkozni kívánunk a kétszintű érettségi és az information literacy kapcsolatával, a kötelező olvasmányok kérdésével, az iskolai könyvtárak helyzetével. 2005-ben szeretnénk megszólaltatni azokat a gyakorló könyvtárosokat, akik jól ismerik a maguk szakterületének mindennapi gyakorlatát, de felkészültek arra is, hogy megnyilatkozzanak egy-egy kérdés országos szintű gondjairól is. Ezek a gyakorló könyvtárosok, könyvtárpedagógusok általában ritkán vállalkoznak írásra, megkeresésükre a szerkesztőségnek, szerkesztőbizottság tagjainak az eddigieknél nagyobb gondot kell fordítani. Ennek érdekében a korábbinál jobb előkészítéssel, több olvasó találkozót kívánunk szervezni.

Javítani kívánjuk – különösen az EU csatlakozásból következő feladatokra – a folyóirat külföldi kitekintését is. Pénzügyi lehetőségeinktől függően olyan írásokat kívánunk közölni, melyek bemutatják egy-egy, a hazai iskolai könyvtár ügyben jelentkező probléma megoldásának nemzetközi gyakorlatát. Ilyen lehet például az iskolai könyvtárak helyzete Európa több országában, a tanulók olvasási szokásainak összehasonlító elemzése, a könyvtáros tanárok képzése, az iskolai könyvtár és az Internet viszonya stb. Sokkal több jó színvonalú tankönyvkritikát szeretnénk közölni, s élőbbé tenni a szemléző jellegű külföldi kitekintést is.

Két kiemelt témáról külön szólnunk kell. Eddig is stratégiai partnerünk volt a HUNRA, a Magyar Olvasástársaság. Konferenciáik előadásait közöltük lapunkban, s rendre hírt adtunk eddig is rendezvényeikről, eseményeikről. Jövőre Budapesten lesz az IRA, a Nemzetközi Olvasástársaság soros kongresszusa. Ennek előkészítésén gőzerővel dolgozik már a HUNRA vezetése, és mi minden számunkban teret adunk a kongresszus ügyeinek. Lapunk figyel a Nagy Könyv akcióra is. Ahogyan az Olvasás Éve idején helyet adtunk a témával kapcsolatos elméleti írásoknak, most is készülünk: összehasonlító elemzést kívánunk hozni az angol, a német és a magyar százas, illetve tizenkettes listáról, s vizsgáljuk majd az iskolai irodalom-tantárgyi kánon és a listák összefüggéseit.

A technikai kivitelben is bőven volna javítani valónk. A nyomdai előkészítés egy-egy szám esetében koránt sem kifogástalan, túl sok még az (olvasót is) bosszantó, apró hiba. Itt említjük meg, hogy 2005-ben nagyobb figyelmet fordítunk az idegen nyelvű rezümékre, azok terjedelmére és nyelvi színvonalára. Pályázatunk kedvező elbírálása után a folyóiratot elektronikus változatban is közzétesszük. Ennek személyi és tárgyi feltételeit megteremteni az év legfontosabb feladatai közé tartozik.

Noha az országos könyvtárszakmai folyóiratok „ötösfogatában” kétség kívül mi vagyunk a legfiatalabbak, hat év után talán mégis elmondhatjuk már magunkról, hogy túljutottunk a bevezetés és a növekedés ciklusán, piacunk telítődni tűnik, s ha intenzíven cselekszünk is, legföljebb minimális növekedésre számíthatunk, de már az elért pozíció megtartása is további kemény munkát igényel, ha viszont tétlenek maradunk, bizonyára lassú hanyatlás vár ránk. A talpon maradáshoz tehát elengedhetetlen lenne a korszerű marketingeszközök beépítése a mindennapi munkába. Ám a napi feladatok mellett ennek nem tudunk kellő figyelmet és energiát szentelni. És természetesen erre nem jut már pénz és megfelelő szakmai professzió sem. Sajnos ránk is jellemző, mint – gyanítom! – jelenlévő Nagyobb Testvéreinkre is, hogy jóval több pénzt és energiát fordítunk egy lehetőleg minőségi lap megcsinálására, miközben a terjesztésre lényegesen kevesebb erőnk jut. Pedig – állítják a média-marketing guruk! –, aki nem ismeri az értékesítési csatornákat, az semmit nem tud az olvasóiról, következésképpen olyan információ-hiányban szenved, ami megkérdőjelezi munkája hatékonyságát.

Ismerjük az egyre szűkülő anyagi lehetőségeket. Ez mondatja velünk, hogy 2005 alighanem mégis csak az intenzívebb marketing éve lesz a Könyv és Nevelés háza táján. Önkritikusan mondjuk: ocsúdhattunk volna előbb. S ha előbb ocsúdunk, ezt a mai találkozót már akár 2004-ben megszervezhettük volna együtt, magunknak. Régi igazság, hogy addig jó, amíg az egy csónakban evezők szót tudnak érteni egymással, össze tudnak fogni, segíteni képesek egymáson, s nem várnak afféle külső erők hirtelen támadt beavatkozási kényszerére, akik történetesen a szelet fújják.

Végül egyetlen példát hadd ragadjak ki a számunkra ma még eléggé ismeretlen marketing világából. Említettük már föntebb is, hogy jobban kellene ismernünk olvasóink rólunk formált véleményét. Ezt a törekvésünket mindössze az akadályozza, hogy nem magunk terjesztjük a lapot, s mifelénk nem könnyű – ha egyáltalán lehetséges! – a profi terjesztőtől megszerezni az előfizetői címlistát. Pedig a begyűjtendő információk körének meghatározása, a megszerzésük technikája és felhasználásuk, szisztematikus marketing-kommunikációs tevékenységet igényelne. Az olvasói kör igényeinek megismeréséhez reprezentatív kérdőíves felméréseket kellene végezni. Az erre fordított pénz pedig – állítólag – bőségesen megtérül. Míg azonban odáig eljutunk, ha eljutunk valaha, addig is csokorba gyűjtjük az efféle, válaszra váró kérdéseket:

– milyen lehetséges utakon kell, érdemes „becserkészni” a megcélzott réteget, a potenciális olvasót? Előfizetés-gyűjtő akciókkal? Több lehetséges, párhuzamos terjesztői hálózaton keresztül? Netán egy terjesztési lehetőségre koncentrálással?

– az eddig igénybe vett csatornák közül melyik a leghatékonyabb? Mértük-e az egyes módszerek hatékonyságát? Tudjuk-e egyáltalán, hogy kik az olvasóink, s hogy a régi olvasóinkat milyen úton értük el?

– milyen legyen a saját és a viszonteladói terjesztés aránya? Mit várhatunk egy esetleges módosítástól? Hogyan lehet hatékonyabbá tenni a kialakult struktúrát?

– miből lesz a hirdetési bevétel? Kik lehetnek azok, akik a mi olvasóinknak akarnak eladni? Milyen úton tudunk eljutni hozzájuk?

milyen akciókat tervezünk abból a célból, hogy alkalmanként olyan hirdetők is szerepeljenek nálunk, akik egyébként soha nem költenének a mi felületeinkre? Ki hozza be a hirdetést?

A kérdéseket egyébként Benke Péter fogalmazta meg, még 1997-ben, egy internetes média-marketing újságban. A válaszok meg ránk várnak…


 

* (Az Informatikai Könyvtári Szövetség által szervezett, a könyvtári szaksajtó helyzetét tárgyaló műhelybeszélgetésen elhangzott főszerkesztői bemutató előadás szerkesztett változata. A műhelybeszélgetésre 2005. február 18-án került sor az Országos Széchényi Könyvtárban. A műhelybeszélgetésen bemutatkozott még a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, a Könyvtári Figyelő, a Könyvtári Levelező/Lap, valamint a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás.)


 

Adatok a Könyv és Nevelés 2004-es megjelenéséről

 

Támogatásként kapott összegek (Pályázatok):

NKA-tól:

1 733 000.- Ft


ebből személyi költségre:


400 000.-

 



járulékaira:


105 000.-

 



dologi kiadásokra:


1 228 000.-

 



papír:


1 000 000.-

 



festék, lemez:


228 000.-

OM-től:

500 000.- Ft


csak dologi kiadásokra:


500 000.-

 



papír:


400 000.-

 



műnyomó karton:


50 000.-

 



festék:


20 000.-

 



nyomólemez:


30 000.-











Könyv és Nevelés nyomtatott példányszámai 2004-ben:



2004/1-es szám:


850 db



2004/2-es szám:


850 db



2004/3-as szám:


750 db



2004/4-es szám:


850 db











Terjesztési bevételek 2004-ben: 515 966.-Ft

(Ez az összeg kimondottan a Könyv és Nevelésként számlázott tételekből származik, ez a valóságban egy kicsivel több.)











Terjesztés:





KELLO-nak:


580 db




Saját megrendelőknek:


kb. 80 db




OPKM Könyvtárnak:


34 db




Szerzőknek:


kb. 30 db




Szerk. bizottsági tagoknak:


7 db




Protokoll listára:


30 db




Külföldre:


25 db




Összesen:


kb. 786 db














Saját terjesztésű KéN bontása előfizetők szerint:

Iskolai könyvtár:


29




Felsőoktatási:


6




Megyei:


9




Városi:


15




Községi:


1




Egyéb:


14




Összesen:


74














KELLO által terjesztett KéN előfizetőinek bontása:

Iskolai könyvtár:


235

42,57 %



Felsőoktatási:


42

7,6 %



Megyei:


13

2,35 %



Városi:


131

23,73 %



Községi:


101

18,29 %



Egyéb:


30

5,43 %



Összesen:


552

100,0 %


How to go on with the periodical „Books and Education”?

 

The editor-in chief of the periodical analyzes in a written form the results and worries being connected with the issued 5 volumes. He highlights the results advanced by the periodical in the field of library pedagogy, as well as, its role in preparing the Year of Reading. The evaluative and analyzing article determines the place of the Books and Education among the periodicals for libraries. The article is the redacted version of the lecture, delivered in a workshop, discussing the state of the trade press for libraries.

Wie geht es weiter mit „Buch und Erziehung”?

 

In seinem Schreiben analysiert der Chefredakteur der Zeitschrift die Erfolge und die Sorgen der bisher erschienenen fünf Jahrgänge. Er hebt die auf dem Gebiet des Bibliothek-Erziehungswesens erreichten Erfolge hervor, sowie die Rolle der Zeitschrift in der Vorbereitung des Jahres des Lesens. Der wertende und analysierende Artikel definiert der Posten der Könyv és Nevelés unter den Bibliothekszeitschriften, dann skizziert die vor der Zeitschrift stehenden Aufgaben. Die Schrift ist eine redigierte Fassung eines während eines Werkstattgesprächs über die Situation der Bibliotheksfachpresse vorgetragenen Beitrages.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: