Vámos Ágnes – Szvoboda Vidoszava: Nemzetiségi általános iskolai oktatás a magyar közoktatásban ( 1986 / 1986 – 1999 / 2000 )

Nyomtatási nézet

A nemzetiségi oktatás a közoktatás része, lehetőségeit meghatározza a „nagy rendszer”, funkciói nem térhetnek el a közoktatásétól. Ugyanakkor, mint rész, mint az egésznek egy eleme, a jogszabályokkal biztosított térben – külső és belső környezete által kiváltott - önálló mozgást is végez. Az 1985/1986 – 1999/2000 tanévek közötti adatok vizsgálata a közoktatás és a nemzetiségi oktatás kapcsolatának néhány jelenségére irányítja a figyelmet. A Kiss Árpád Közoktatási Szolgáltató Intézmény Nemzetiségi Központja feltette a kérdést, hogy a kimutatható-e a rendszerváltozást követő liberalizálódás és demokratizálódás a magyar közoktatásban tanuló kisebbségi gyermekek iskolaválasztásában, az intézményi és létszámadatok alapján? Az alapkutatás az Oktatási Minisztérium 1999/2000. tanévi és azt megelőző statisztikai adataira támaszkodott, leíró jelleggel statisztikai eszközökkel kimutatható tendenciákat keresett. Noha tisztában vagyunk azzal, hogy az intézményszám alakulása mögött oktatás- és kisebbségpolitikai tényezők, pedagógiai jelenség-együttesek húzódnak meg, a tanulók száma pedig a társadalmi megítélés és érdek függvénye, s hogy az adatok, tények közlése nem ad magyarázatot a jelenség okaira, nem képes megmutatni a befolyásoló tényezők részesedését a folyamatban. Mégis figyelemre méltóak a tendenciák, mivel figyelemre méltó összefüggéseket sejtetve hívják fel az elemzők figyelmét.

A tizenöt tanév a szokásos megosztással a rendszerváltozás előtti és utáni szakaszra bontható: az 1985/1986 - 1989/1990., illetve az 1990/1991 - 1999/2000. tanévekre. E két szakasz, a nemzetiségi oktatást folytató intézmények és a tanulók számában valóban elkülönül. A nemzetiségi oktatást folytató intézmények létesítését a kilencvenes évek előtt központi engedélyhez kötötték, mesterségesen alacsonyan tartották, számuk évtizedeken keresztül 315-317 között mozgott, majd az 1991/1992. tanévtől ugrásszeren megnőtt. A relatív érték, azaz a nemzetiségi oktatás részesedése a közoktatásból az első szakaszban is enyhén növekvő volt – a csökkenő demográfiai adatok miatt. Az emelkedő részesedési ráta a későbbi években is megmaradt, de most már az abszolút érték növekedése mellett (1.táblázat). A második szakaszban, azaz az 1990/1991 és 1999/2000 tanévek között a nemzetiségi oktatást folytató általános iskolák aránya az összes iskolához képest 9,07%-ról 11,17%-ra nőtt, 1996 óta tartósan 10% fölött van. Ebben az is közrejátszik, hogy az 1999/2000. tanévben a nemzetiségi iskolák száma már összesen már 413, míg az összes iskola száma visszaesett és az 1991/1992. tanév szintjén van.

1. táblázat: Nemzetiségi oktatást folytató általános iskolák és az összes intézmény száma 1985/1986 – 1999/2000 között

Forrás: OM éves statisztikái

Vajon az intézmények száma és benne tanulók száma között egyenes arányosság van? A tanulói érdeklődés miatt nyíltak meg az iskolák vagy az iskolai kínálat vonzó a szülők szemében?

Tény, hogy a vizsgált korszak végén, azaz 1999/2000. tanévben mintegy 25%-kal több a nemzetiségi oktatásban tanulók száma, mint az 1985/1986. tanévben. A tizenöt év alatt – a létszámok alapján három időszak különíthető el.

a) Az 1985/1986 – 1989/1990. tanév között a nemzetiségi általános iskolai tanulók száma a közoktatás általános létszámadatait követi.

b) Az 1990/1991 – 1994/1995. tanév közötti időszakban az összes általános iskolai tanulói létszám csökken, a nemzetiségi oktatásban részt vevők körében fordulat áll be, s növekedés kezdődik.

c) Az 1995/1996 – 1999/2000. tanév között – átmeneti stagnálás után – a szám erőteljesen nő.

A tények alapján úgy látszik, hogy a nemzetiségi oktatás „sikerágazat”, hiszen jelentősen nőtt mind az intézmény, mind a tanulószám. Nagyon leegyszerűsítve: stabil, integráló és integrált a nemzetiségi iskola hálózat, mint a közoktatás egyik alrendszere, hiszen vonzza és beengedi a célcsoportot. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az előbb bemutatott tendenciáknak megfelelő az első osztályosok száma is: 1985/1986. tanévben 5931 fő, az 1999/2000. tanévben 7844 fő.

Ha azonban a teljes intézményi és létszám adatokat különböző változók szerint is megvizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy bizonyos nemzetiségek esetében a tendenciák másként rajzolódnak ki, mint másoknál. Az első és utolsó vizsgált tanév alapján a görög nemzetiségi oktatást folytató iskolák száma 0-2, románt 13-14, szlovént 4-4. A horvát és s szerb kisebbségi oktatás akkor még együtt folytató 56 iskolából a szétválás (1991/1992) követő stabilizálódás után 1999/2000. tanévre csak 45 maradt, ebből horvát 34, szerb pedig 11. Csökkent a szlovák kisebbségi oktatást folytató iskolák száma is 81-ről 59-re, ami 30%-os esés. Egyértelmű és látványos a növekedés viszont a német nemzetiség oktatást folytató iskolákban: 1985/1986. tanévben összesen 182 intézmény haladt e program szerint, 1999/2000. tanévben 284-ben, ez a tizenöt alatt 60%-os gyarapodás.

Az 1990/1991 – 1999/2000 közötti tíz tanév, mint a rendszerváltozás időszaka természetesen önmagában is vizsgálható. Itt is domináns a német nemzetiségi tanulószám: 33550, illetve 46216 fő, míg a többi nemzetiség esetében néhány száz, vagy néhány ezer tanulóról beszélhetünk. A hálózat kihasználtságát az egy iskolára jutó tanulói szám mutatja (2. táblázat). Az egyes nemzetiségek esetében kisebb-nagyobb mértékben csökken az egy iskolára eső általános iskolások száma, míg a német iskolák számának extenzív növekedése egyenesen arányos a tanulói létszámmal (2 táblázat).

2. táblázat: Az egy iskolára jutó nemzetiségi általános iskolás az 1990/1991. és 1999/2000. tanévben

Forrás: OM statisztikák

Az egy iskolára eső tanulószám természetesen sok mindennel összefügg: a település nagyságával, a nemzetiségi iskola tradícióival, a nemzetiség létszámával, a finanszírozhatósággal, stb. Például bizonyos, konkrét intézmények esetében nem lehet pusztán gazdaságossági megfontolások alapján számolni, hiszen nagy érték egy újból megnyitott vagy évszázadok óta fennálló falusi kisiskola, s előbb-utóbb benépesülnek azok a városi iskolák is, ahol jóval a rendszerváltozás után indult csak meg az oktatás. Ugyanakkor Magyarországon – több más országhoz hasonlóan – a nemzetiségi oktatást nem csak a nemzetiségi, nemzetiségi származású, nemzetiségi identitással rendelkező családok gyermekei veszik igénybe. Személyiséghez tartozó jogok alkotmányos tisztelete nem teszi lehetővé, hogy az idegen nyelvtanulókat és a nemzetiségi oktatás iránti érdeklődőket közvetlen rákérdezéssel szétválasszuk. Minden jel arra utal azonban, hogy a német nemzetiségi oktatás kiterjedésében a többségi családok német nyelvtanulási motivációja is meghúzódik. A német nemzetiségi oktatás esetében az idegen nyelvhez, idegen nyelv-tanuláshoz fűződő társadalmi érdek involválódik a kisebbségi oktatásba. Németek által soha nem lakott területen nyíló „nemzetiségi iskola” nyilvánvaló „túlélésre” épít, a demográfiai tények következményeit sajátosan mérlegelve, az iskola bezárása helyett az oktatáspolitikai támogatás és a társadalmi nyomás irányába „tör ki”.

Vagyis az összesített intézményi és létszámadatok szerint a magyar közoktatásban jelentős nemzetiségi hálózat működik, folyamatos lehetőséget biztosítva a nemzetiségi képzés iránti érdeklődőknek. A nemzetiségi hálózaton belüli, azaz kisebbség-sajátos arányokból és tendenciákból viszont nem lehet egyszerű matematikai számítással következtetéseket levonni; iskolalétesítés, az iskola képzési kínálatának fenntartása, bővítése elvi, kisebbségpolitikai, kisebbség-pedagógiai, nyelvoktatás-politikai kérdés. Mindezek a szempontok árnyalják a jelenség értelmezési körét.

A kutatási projekt vezetője: Szvoboda Vidoszava

A kutatás teljes anyaga kiadványban olvasható: Vámos Ágnes: A magyarországi nemzetiségi oktatás rendszere. KÁOKSZI, Bp. 2003. 167 p.

Forrás: OM éves statisztikái

Vissza a tartalomjegyzékhez