Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Nagy Attila: „A lelki élet maradandó kincsei”

Nyomtatási nézet

„…nem biztos, hogy használsz hazádnak és az emberiségnek, mikor alkotsz valamit; isteni kegyelem kell ehhez. De bizonyos, hogy használsz magadnak is, hazádnak és az emberiségnek is, ha mindennap időt adsz lelked művelésének, elolvasod a kivételes alkotó szellemek valamely művének egyik szakaszát, pontosan megismersz egy igazságot, vagy ismeretet. Nem fontos, hogy sok író legyen egy közösségben, de fontos, hogy sok olvasó legyen. Nem fontos, hogy te szövegezd meg a szépet és igazat; fontosabb, hogy megismerjed.”

Márai Sándor: Füves könyv


Két emberöltőnyi távolság, 62 év választ el az elém kerül oldalaktól, bekezdésektől, s mégis helyenként megdöbbentően friss szellem árad a mindössze három és fél soros bevezetőből: „nyomatékosan felhívjuk a tanulók figyelmét arra, hogy a könyvnélküli megtanulásra kijelölt verseket tanulják meg…., mert a magyar irodalomnak e gyöngyszemeit lelki életünk maradandó kincseiül szánjuk…” Íme a mindenkori irodalomtanítás gyémántmagja. Szövegeket, történeteket olvasunk, ismeretekre teszünk szert, szókincsünk gyarapszik, képzeletvilágunk gazdagodik, de a legfontosabb a lélekben zajlik. Az értékek kívánatossá tétele, a magatartási minták, a kulturális örökség átvétele, az összefüggések felfedezése, az érzékenység, az együttérzés képességének, a „lélek iránytűjének” kiművelése, a „mi-tudatunk”, önképünk, világszemléletünk kiformálása.

 

Az 1943-ban Karcag város Gimnáziumában használt, mai szemmel egyértelműen modern tankönyv két oldalnyi „tartalomjegyzéke” 10–20 százalékos húzással ma is vállalható.

 

Elsőként a kötelező olvasmányok jegyzékét fussuk át!

 

Herczeg Ferenc, Michaelis Karin, Ring B., Gyulai Pál, Csiky Gergely, Szigligeti Ede, Jósika Miklós vagy Kemény Zsigmond mai szemmel sem tűnik hibának, csupán feledhetőnek, elhagyhatónak. Andersen, Grimm, Benedek Elek, Móra, Shakespeare, Sophokles, Mikes, Csokonai, Kölcsey, Vörösmarty, Arany, Petőfi, Madách, Jókai, Eötvös, Mikszáth, Móricz és így tovább, mindenki a helyén van, Kós Károly, Tamási Áron pedig az akkori legfrissebb szellemet hozzák elénk.

 

S ami talán a legkorszerűbb: nem az irodalomtörténeti vagy poétikai szempont uralkodik a struktúrán, hanem azoknál jóval erőteljesebben érvényesül az életkori sajátosságok figyelembe vétele. A 11–12 évesek még nem eposzokat, hanem meséket, ifjúsági regényeket olvastak bizonyára nagyobb élvezettel, mint mai kortársaik a mai tankönyvek szövegeit. Csak a 13–14 éves korosztály ismerkedik a Ludas Matyival, Mátyás királlyal, az Egri csillagokkal, A beszélő köntössel, a Korhadt fakeresztekkel, a Légy jó mindhaláliggal.

 

A fenti összképet még karakteresebbé teszi a memoriterek felsorolása. Ma már pontosan tudjuk, hogy Gyulai Pál, Szabolcska Mihály, Thaly Kálmán szövegeinek, „verseinek” klasszikussá minősítése a kor hangulatából következő, felejthető tévedés volt.

 

Felkavaróan ma is aktuális, „friss szél” a népdalok gyakorisága. Irodalomból kötelező! Miközben Bartók Béla és Kodály Zoltán hazájában, iskoláink többségéből már lassan maga az ének, zene mint tantárgy is csupán nyomokban létezik, eltűnőben van!

 

A döntően ma is tanított klasszikusok mellett nyomatékosan vannak jelen az akkor még (szinte) kortársnak minősülő Ady Endre, Áprily Lajos, Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Reményik Sándor, és Tóth Árpád versei.

 

Mindent összevetve, pusztán a tartalomjegyzék böngészése nyomán határozott benyomásom szerint ez a könyv alapvetően nem irodalomtörténész, nem esztéta palánták „előnevelését” szolgálta, de valódi élményekkel, maradandó kincsekkel adott életreszóló ösztönzést az olvasói kedv, kíváncsiság megalapozásához, kialakításához.

 

Zárszóként csupán emlékeztetjük folyóiratunk olvasóit a nagyszerű agykutató Freund Tamás témánkat érintő megjegyzéseire, miszerint központi idegrendszerünk, intellektuális kapacitásunk, személyiségünk, jellemünk kialakulásában az irodalomnak (kitüntetett módon a memoriteknek), a zenének, s általában a művészeteknek hihetetlenül fontos szerepe van. Jómagam kételkedem, hogy legutóbbi tantervi változásaink, mai követelményrendszerünk és irodalmi tankönyveink szelleme vajon a karcagi könyvben megjelenő legjobb hagyományok folytatását, s egyúttal a kortárs, világhíres kutató véleményének megértését, elfogadását bizonyítják-é?

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: