Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Karlovitz János: Alapmunka a szakszerű tankönyvkutatás megalapozásához

Nyomtatási nézet

A tankönyvekkel igen sokat és sokféleképpen foglalkoztak az elmúlt évtizedben, sőt évszázadban is. Erről tanúskodnak azok a bibliográfiák, amelyek e szakirodalom rendszerezett összefoglalására vállalkoztak.1 Egyértelműen megállapítható, hogy szép számmal jelentek meg változatos tematikájú írások tankönyveinkről, tankönyvi kérdésekről. Ám hamar észrevehető az is, hogy ebben a hatalmas halmazban alig van igazán teoretikus igényű, kutatásokon alapuló, tankönyvelméleti, tankönyvkritikai munka, többségük csupán rövid könyvismertetés (az is legtöbbször a szerző vagy szerkesztő elfogulatlannak nem nevezethető tollából), illetve a tankönyvellátással, tankönyvpiaccal kapcsolatos észrevétel.

Most napvilágot látott egy olyan könyv, amely valóban széles perspektívában és távlatokban, elmélyült elméleti tudás birtokában, a tankönyvkutatást nemcsak sürgetve, hanem meg is valósítva feltétlenül hasznos segítségül és mintául szolgál mindazoknak, akik elvi, elméleti síkon kívánnak foglalkozni a kiterjedt hazai és külföldi tankönyvvilág jelenségeivel. Dárdai Ágnes A tankönyvkutatás alapjai című munkájáról van szó, amely alapvető „mérföldkő” a tankönyv-témakör területén.

Tényanyagában igen gazdag, eljárásait illetően sokoldalú, külsejében pedig elegánsan karcsú és jól megformált ez a könyv, amelynek szerzője, a Pécsi Tudományegyetem könyvtárának főigazgatója három nagy feladatot is sikerrel oldott meg:

 

  1. Nyomon követte a nemzetközi és hazai tankönyvkutatási törekvéseket és az eredmények mintegy évszázados történeti alakulását.

  2. Ismertette a legfontosabbnak tartott tankönyvkutatási eljárások lényegét.

  3. Egy konkrét tankönyvkutatást elvégezve – mintát, példát nyújt a valódi, elméletileg megalapozott, professzionális tankönyvkutatás megvalósításához.

 

Többé-kevésbé eddig is tudtuk, hogy a szisztematikus (nemzetközi összehasonlító) tankönyvkutatás az első világháború utáni, a Népszövetség által folytatott tankönyvrevízióban gyökeredzik, a tankönyvvizsgálatok további alakulásáról Dárdai Ágnes könyvéből számos tényt, fejleményt tudhatunk meg. Ami a hazai kutatásokat illeti, a szerző voltaképpen megerősíti az eddigi szerzők azon „önvizsgálati eredményét”, miszerint hazánkban hiányzik, késik a szisztematikus, objektív, szakszerű és elmélyült tankönyvkutatás, amely számos külföldi országban már évtizedek óta virágzik. Dárdai mintegy negyedszáz ország tankönyvkutatási törekvéseit ismeri és idézi, részletesen elsősorban a német és francia kutatók eredményeit és módszereit ismerteti. Ez nem véletlen, hiszen doktori disszertációjának készítése előtt elmélyült tanulmányokat folytatott a tankönyvkutatás „fellegvárának” számító braunschweigi Georg Ecker Intézetben, a magyaron kívül elsősorban német nyelven olvas és publikál.

A hazai törekvések ismertetésében lelkiismeretesen áttanulmányozta és felhasználta azokat a munkákat, amelyek mintegy spontán módon, különösebb szervezés és támogatás nélkül mégiscsak megszülettek (v. ö. Szokolszky és Csík–Varga témabibliográfiáinak egyes tételeivel, majd az időközben megjelent összefoglaló munkával.2) Az ízig-vérig történész Dárdai Ágnes természetszerű „elődje” dr. Szabolcs Ottó, aki évtizedekig részese volt a nemzetközi (elsősorban a szocialista táboron belüli) tankönyvegyeztetéseknek, s elévülhetetlen érdeme, hogy igen szép és tartalmas, kutatási lelkiismeretesség tekintetében is mintaszerű könyvet publikált a magyarságkép alakulásáról.3 Dárdai Ágnes értékelése és helyzetképe a magyar tankönyvkutatásokról reális, vagyis kritikus – és egyúttal reménykeltő, azaz sürgető. Már könyve Előszavában is hangsúlyozza:

A tankönyvkészítésnek a több mint egy évtizede bekövetkezett szinte robbanásszerű mennyiségi növekedése természetes módon irányította rá a figyelmet itthon a tankönyv minőségi kérdéseinek fontosságára.... Már az elmúlt években is tapasztalható volt, de a jövőben várhatóan tovább fog erősödni egy olyan tankönyvszakértői kapacitás iránti igény, amely nem nélkülözheti a tankönyvekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudást.” Ebből az egyetlen mondatból is kitűnik, hogy szerzőnk milyen körültekintően (az elmélet mellett a gyakorlati tapasztalatok fontosságát is hangsúlyozva) és jól érvelve száll síkra az oly régen várt tankönyvelméleti kutatások megvalósításáért a kutatásban és az oktatásban (a pedagógusképzés és továbbképzés területén).

Szerzőnk nem torpan meg a meglehetősen sivár hazai helyzetkép láttán, hanem éppenséggel felzárkóztatásra buzdít. Szerencsére külföldi kutatói műhelyek, eljárások, szerzők és eredmények gazdag tárházát tudja felvonultatni – mintegy mintaként is. Hogy csak néhány jelentős nevet (és egyúttal kutatási metódust is) említsünk: Richard Bamberger, Alain Choppin, Hartmut Hacker, Karl-Ernst Jeismann, Peter Meyers, Gerd D.D. Zujev Stein, Peter Weinbrenner. Egyikről-másikról már eddig is hallottunk, olvashattunk, most – Dárdai Ágnes jóvoltából – további érdemes szakemberek munkásságáról kapunk hírt (s a tájékozódáshoz szükséges pontos forrásmegjelöléseket, bibliográfiai adatokat). Ez utóbbi, vagyis a pontos és szakszerű forrás, szakirodalom közvetítése bizonyára Dárdai Ágnes „könyvtárosi mivoltának” is köszönhető. Könyvészeti adataival (jegyzetekben és irodalomjegyzéki összefoglalóban) impozáns mennyiségben igen hasznos forrásokat tár elénk.

A szerteágazó kutatások megismerésében jelentős segítség a szerző kategorizálása, a kutatási teóriák és metódusok összefoglaló címkézése. A könyv harmadik fejezetében ilyen alcímek segítik az olvasót: A „politikatudományi” modell. A „funkcionális” modell. A „komplex” modell. „Pedagógiai” modell? Később, a negyedik fejezetben pedig a következők: A tankönyvelemző módszerek típusai. A kategóriaképzés. Kategória- és tankönyvprofilok. A szerző kategorizálása és értékelése megbízható, jól követhető – és követendő is.

De mit tesz hozzá az eddigi eredményekhez a magyar tankönyvkutató? Summa cuma laude megvédett Phd disszertációja természetesen olyan újdonságokat, eredeti kutatási eredményeket is tartalmaz, amely nemcsak metodikai apparátusában újszerű, hanem tematikájában is friss, aktuális – és valódi újdonság.

A könyv ötödik nagy fejezetében a tudós tankönyvkutató azt vizsgálja, hogyan (milyen mennyiségben) és miként (milyen feldolgozottságban) jelenik meg az európai integráció témája négy ország történelem tankönyveiben. A magyar, német, osztrák és svájci történelemkönyvek ugyanis eltérő mennyiségben és minőségben, tanulságos (olykor átvehető) módszerekkel és eljárásokkal foglalkoznak ezzel a napjainkban nagyon is aktuális témával. Dárdai Ágnes tartalomelemzése voltaképpen tankönyvkutatási metodikájának gyakorlati alkalmazását jelenti. Struktúra- és tartalomelemeket vizsgál a komplex tankönyvelemzési modell szisztémája szerint. Struktúraelemei a következők. Alapszöveg. Didaktikai apparátus. Üres helyek. Didaktikai mutatók. Tartalmi súlypontok pedig a vizsgálatban: Gazdasági integráció. Katonai-politikai integráció. Európa egysége és sokfélesége. Európa távlatai.

Egy könyvismertetés lehetőségei túlságosan szűkek ahhoz, hogy az Olvasókkal részletesebben is megismertethesse e roppant izgalmas és időszerű vizsgálódás eredményeit, csupán arra elegendőek, hogy fölhívja a figyelmet egy olyan munkára, amelyet nemcsak történelem szakos tanárok, illetve tankönyvkutatók, hanem mindazok sok tanulsággal, gazdagodva forgathatnak, akiket egyrészt a tankönyv általános elméleti kérdései, másrészt az európai integráció oktatásának problémái foglalkoztatnak és érdekelnek.

Olvasóink mintaszerű megoldásokat találhatnak még e könyvben a kísérő ábraanyag terjedelmében visszafogott (a doktori disszertációhoz képest válogatott), információs sűrítésére, ugyanakkor tartalmában annál gazdagabb kialakítására, a hivatkozások és források szakszerű, pontos közlésére, s
mindarra, ami egy elegánsan karcsú, okos és szép könyvet jellemezhet.

Dárdai Ágnes új könyve okos és szép munka, amely egyúttal hasznos munka is. Külső megjelenése is tetszetős, B/5-ös formátumban, színes fedéllappal látott napvilágot. Ez nemcsak a szerző, hanem a kiadó – a pécsi Dialóg Campus – igényes ízlését, könyvkészítő technikai tudását is dicséri. Ami kissé fájdalmas, az a könyv kissé „borsosnak” tűnő ára (2980 Ft).



(Dárdai Ágnes: A tankönyvkutatás alapjai. Pécs, Dialóg Campus. 2002. 156 p.)

Jegyzetek:

1 Szokolszky Ágnes először 1968-tól 1978-ig tekintette át a hazai tankönyv-irodalmi tételeket (A tankönyv és a tankönyvkiadás szakirodalma. 1968-tól 1978 szeptemberéig. = Karlovitz János (Szerk.): Tankönyvekről – mindenkinek. Bp., Tankönyvkiadó. 1980. 233-277. p.), majd 1978-tól 1984-ig folytatta a címleírást (A tankönyv szakirodalma 1978-tól 1984-ig. = Karlovitz János (Szerk.): Tankönyvelméleti tanulmányok, Bp., Tankönyvkiadó, 1886. 184-217. p.). A rendszerváltozás évtizedének tankönyvekkel kapcsolatos publikációinak tematikus témabibliográfiáját Csík Tibor és Varga Katalin állította össze az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum kéziratos anyagaként (A tankönyvekre vonatkozó szakirodalom Magyarországon, 1989–1999. Bp., 2000. 98 p. megtalálható az OPKM-ben). Így csupán az 1984 és 1989 közötti időszak áttekintse hiányzik ahhoz, hogy teljes képünk legyen a magyar tankönyvi irodalom több mint negyedszázados alakulásáról.

2  Karlovitz János: Tankönyv. Elmélet és gyakorlat. Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó. 2001. 188 p.

3  Szabolcs Ottó: Külföldi tankönyvek magyarságképe. Bp., Tankönyvkiadó. 1990. 262 p.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: