Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Balogh Mihály: Mustra

Nyomtatási nézet

A főszerkesztő most abban a szerencsés helyzetben van, hogy az erre szánt terjedelemben bővebb szemlét tarthat a lap írásaiból, mint amennyire általában módja van. Az ok egyszerű: bizonyos szerkesztési és nyomdai malőrök miatt már az előző számban sikerült Emmer Gáborné és Kis Boda Ferenc cikkét is „mustrázni”, ám ezek az írások csak itt és most olvashatók. A hibáért mind a szerzőktől, mind az olvasóktól elnézést kérünk.

Tart az Olvasás Éve, s a lapnak szinte minden írása az olvasás körül forog. Olvasáspedagógia rovatunkban tovább közöljük egy-egy felkért szakember véleményét az olvasás jövőjéről. A Buddhista Főiskola ifjú könyvtáros-oktatója, Végh József ugyanarra a riasztó jelenségre hívja fel a figyelmünket prognózisában, hogy a felsőfokú tanulmányaikat végző hallgatók dolgozatai romló olvasás- és íráskultúrájukról tanúskodnak a számítógép, az internet hatására.

Éger Veronika tanulói tesztlapokat értékel „Egy könyvnek már a látványa is szép” című írásában: a megkérdezettek a középiskolai kötelező olvasmányaikhoz, s az irodalomoktatáshoz kötődő kérdésekre fogalmazták meg válaszaikat. Mit mond az olvasásról ez a néhány, „amúgy” olvasni szerető diák? Számos, megfontolásra érdemes gondolatot, véleményt kihozott belőlük a jól konstruált felmérő kérdéssor. Azt is például, hogy „kellenek a kötelezők, mert különben még ennyien sem olvasnának”, de nem biztos, hogy éppen a mostaniak, vagy csak a mostaniak kellenek. Azután azt is, hogy nem segít megkedveltetni az olvasást a rossz irodalomtankönyv, még kevésbé segít ebben a rossz tanár.

A jó tanárt, jó tankönyvet kereső diákoknak kínál választási lehetőséget a Tankönyv rovatban Vincze Kata Zsófia. A szerző Kommunikatív irodalomoktatás című elemző írásának „jó tanára” az Erdélyben, Kolozsvárt élő és dolgozó Orbán Gyöngyi, a „jó tankönyv” pedig az ő Megértő irodalomolvasás című középiskolai irodalomtankönyve. Vincze Kata - tankönyvkritikája szerint - azt becsüli talán a legtöbbre Orbán Gyöngyi könyvében, hogy „… nem passzívan elfogadó, elsajátító tanulási módra alapozódik, hanem a kommunikatív irodalomértési helyzetre. Működésbe lépése, használata során különféle szövegeket, véleményeket, nézeteket aktivizál, ütköztet, egymással interakcióba hoz, asszociatív úton előhív más, (nem szövegszerű) médiumokat, jelölve ezek időbeli, műfajbeli különbségét. Ezt a diák nem végighallgatja, elszenvedi, hanem ő maga működteti, hiszen a tankönyv mozgósítja a saját véleményének kialakítása közben…”

Az Ifjúsági irodalom című rovatban a könyvtárostanár, Eigner Judit A XXI. század olvasói címen számol be saját iskolája olvasás-pedagógiai programjáról, illetve a program megvalósításának esélyeiről és buktatóiról. Érdekes, hogy szerzőnk véleménye mennyire rímel a kötelező olvasmányokról valló diákokéval: Balassi, Bornemissza, Zrínyi nyelve inkább elveszi a tanulók kedvét az olvasástól, mint meghozná azt. Vele, velük is vitába száll Orbán Gyöngyi imént idézett tankönyve, tanári szemlélete, kommunikatív irodalomtanítási módszere.

Legtöbb eddigi számunkban találkozhatott az olvasó egy-egy Anno… mottójú írással, szövegrészlettel a régebbi idők „könyv és nevelés” témájú irodalmából. Mostani szövegünk szuggesztív vallomás: szerzője az ifjúsági irodalom egyik magyar klasszikusa, címe A könyv. „Néha – majdnem mindig nem azt találtam, ami a könyvekben meg volt írva, hanem annál sokkal többet. Békességet, magányt, halat, vadat, madarat, de mindig találtam valamit és a végén – nem mondhatom, hogy nagy érték, – de megtaláltam: – magamat.” Az élete értelmét a könyvben, az olvasmányélményben kereső valamennyi kiskamasz, gyermekifjú nevében is vall ezekben a sorokban a „kötelező” Tüskevár és más remekművek szerzője, Fekete István.

Végül hadd ejtsek szót egy régi tervünk első olvasható eredményéről: Katsányi Sándor és Sallai-Tóth László recenzióit közöljük egymás mellett az Adamikné Jászó Anna szerkesztette, A magyar olvasástanítás története c. műről. Ebben a párhuzamos recenzióban most némi csavar is van, amennyiben mindkettő önmagában is párhuzamos: Katsányi a mű első, 1990-es kiadásával veti össze a bővített, 2001-es változatot, Sallai pedig Manguel, Alberto: Az olvasás története című kézikönyvével. Legközelebbi hasonló vállalkozásunkban a szerkesztőbizottság tagjai írják meg véleményüket Kende B. Hanna: Harry Potter titka című kötetéről.


Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: