Olvasás Portál

lovári  |  english

Eseménynaptár

       
 
 
 
 
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10
  • „Rejtő Jenő visszaüt”
11
  • Biblioterápiás esték
12
  • Ady Versmondó Szalon
13 14
15
  • Mától lehet csatlakozni a Kaméleon Olvasóklubhoz
  • A Nemzetközi Könyvjelzőcsere Programhoz csatlakozás határideje
16 17
  • Női olvasmányok? Férfi olvasmányok?
18 19 20
  • Kulturális Örökség Napjai
21
  • Kulturális Örökség Napjai
22 23 24 25
  • A népmese napja – X. Országos népmese-konferencia
26
  • A népmese napja – X. Országos népmese-konferencia
  • Az Európai Nyelvek Napja
27
  • A népmese napja – X. Országos népmese-konferencia
28
29 30
  • Az OIK műfordítói pályázatának ünnepélyes ereményhirdetése
  • „Párizs nem ereszt el”
 
OPKM OFI

Könyv és Nevelés

n/a: AZ OLVASÁS JÖVŐJÉRŐL Megkérdeztük: dr. Nagy Attilát a Magyar Olvasás Társaság elnökét, dr. Nádasi András mérnök-tanárt.

Nyomatási nézet

Útelágazásban?

(Töprengés az olvasás jövőjéről)

 

A címben jelzett kérdés csak részben költői. Bizonyára mindig nyílnak utak előttünk, több is! Naponta szembesülünk a választások, döntések lehető-ségével, kényszerével. De vajon magabiztosan tudjuk-e, hogy melyik hová vezet? Tetteink, módszereink milyen eredményeket szülnek? Nem tévesztettünk utat?

A célokat viszonylag magabiztosan látjuk: az iskolarendszer lépcsőin sikeresen előrehaladó, szövegértési gondokkal egyre kevésbé küzdő, érdek-lődő, kíváncsi, az ismeretterjesztő művek mellett a szépirodalmat is önként, gyönyörködve, izgulva, reménykedve, összefüggéseket felismerve olvasó, kézikönyveket, folyóiratokat, könyvtárat és számítógépet egyaránt használó, kritikusan gondolkodó, kérdéseket önállóan megfogalmazó, a válaszok keresésétől vissza nem riadó tanulókat.

S az eredmény? Szinte már unalomig ismert a diagnózis az Országos Közoktatási Intézet munkatársainak tollából (Vári Péter 2000). Meg Gereben Ferenc legfrissebb adatai a 2000 novemberében, felnőttek körében felvett, országos reprezentatív olvasásszociológiai vizsgálatának eredményei (Magyar Nemzet 2001. június l.), melyek szerint a semmit (napilapot sem) olvasók aránya másfél évtized alatt megduplázódott, a 18 éven felüli, könyvet nem olvasók száma 15%-kal növekedett, vagyis a felnőttek immár több mint fele évente egyetlen könyvet sem olvas el. Az említett korosztály mindösszesen 12 százaléka könyvtárhasználó, miközben 20-25% a funkcionális analfebétizmus valamilyen mértékével gyanúsítható. Vagy amit a 2001 tavaszán, középiskolások olvasási szokásairól végzett ugyancsak országos felmérés adatainak elemzése nyomán meg kellett állapítanunk: egyáltalán az olvasás, de különös tekintettel a szépirodalom iránti érdeklődés radikális csökkenése (a felkínált 25 féle szabadidős tevékenység rangsorában ez ma körükben a 20. helyre csúszott, holott jó három évtizede még ez volt a listavezető). De talán még ennél is riasztóbb, az olvasmányok összetétele! Akár a legutóbbiakat, akár az emlékezeteseket, akár a kedvenceket kérdeztük. Szinte kizárólag a tantervben szereplő művek (részben hibás, „Andersen: Nyomorultak”, „Mikszáth Gyula: Pál utcai fiúk”,stb.) listáját olvashattuk vissza az összesített névsorból, elvétve pedig az éppen divatos amerikai, angol divatos soft-horror, King, Cook és érzelgős, erotikus Steel könyveit emlegetik, (no meg Harry Pottert) míg a kortárs mai magyar irodalmat szinte kizárólag Lőrincz L. László képviseli. Vagyis adataink birtokában rezignáltan kell megállapítanunk, hogy a legutóbbi évtized iskolai irodalomtanítása nem vezeti el középiskolásainkat a kortárs irodalom jókedvű, önkéntes kézbevételéhez, intellektuális izgalmához.

Mindez persze egyáltalán nem meglepő, ha a már említett Gereben féle kutatás adataira, illetve a magunk korábbi közleményeire emlékeztetünk, melyekből egyértelműen kiderül, hogy már 1995-ben a pedagógusok rétegét, illetve 1996-ban a teljes magyar felnőtt lakosság olvasói ízlését egy erőteljes amerikanizálódással jellemezhettük. A középiskolások egyszerűen követik a felnőtt társadalomban zajló történéseket. Mondjuk ki, írjuk le végre! Feltehetően válaszút elé érkezett az egész magyar kulturális közélet. Egyéni érvényesülés, akár a jogszabályok megszegése árán is, haszonelvű gondolkodás, a fogyasztói igények dominanciája, gyors, könnyed kikapcsolódás, a szórakozás legfőbb értékké válása amerikai módra! S marad a rezervátumba, az egyre kevesebbeket érdeklő karantéba szoruló kortárs magyar (és egyéb európai) szépirodalom Kányádi Sándorral, Lázár Ervinnel, Szilágyi Istvánnal, Csoóri Sándorral, Esterházyval, Petrivel, Nádassal, Utassyval, Vári Fábiánnal, Gionnal, Sütővel, Szakonyival, Gyurkovics Tiborral, Parti Nagy Lajossal, Kukorelly Endrével, Buda Ferenccel, Jókai Annával, Nagy Gáspárral, Szabó Magdával, Tornai Józseffel, hogy Németh Lászlóról, Weöres Sándorról, Ottlik Gézáról, Mándi Ivánról, netán Illyés Gyuláról, Pilinszkyről vagy Nagy Lászlóról ne is beszéljünk.

A vizsgálati adatok és könyvtári tapasztalatok itt nem részletezhető bizonyítékai szerint két szélső pólus körvonalazódik. Egyrészt a lineáris, ismeretszerző, monológikus olvasási mód (Orbán Gyöngyi fogalmazásmódját követve), melynek egyre gyakoribb formája pusztán a rövidített változat (Kötelező olvasmányok röviden, 113 híres regény, stb.) néhány oldalas másolatának gyors könyvtári kölcsönzése. Míg a skála másik végén, gyérülő számban a dialogikus, alkotó, gyönyörködtető, örömszerző olvasási mód, ahol az egyik mű olvasása húzza a következőt, mert kíváncsiságot ébreszt, szavakba alig önthető varázslatot, tüneményt hoz, miközben persze gyarapítja a szókincset, gazdagítja a viselkedési repertoárt, konfliktusmegoldó stratégiáinkat, hiszen mintákat, példákat kínál, meg tükröt tart elénk, az összefüggések felismerésének esélyét kínálja. Mi is történik iskoláinkban leggyakrabban?

Olvasni még többé-kevésbé megtanítjuk őket, de ki adja át az olvasás gyönyörűségét? Pedig aki szülőként, pedagógusként, könyvtárosként, egyáltalán fiatalok közelében élő felnőttként ezt az esélyt elmulasztja, az olyanfajta vétket követ el, mintha egész későbbi életükre betiltaná az álom és a szerelem varázsát, gyógyító erejét, életünk kereteit kitágító nagyszerű élményét.

A legtöbb tanár talán csak megköveteli az olvasást, pedig hasznosabb lenne annak boldogságát megosztani. „Intelligensek vagyunk, hozzáértők, tehát mi beszélünk a műről, nem hagyjuk „őt” beszélni. Ahelyett, hogy a könyv szavai szólnának a szánkból, saját intelligenciánkat csillogtatjuk. Nem nyitjuk ki a szentély ajtaját, hanem őrizzük. Avatatlan nem léphet be! Varázsigével tartjuk távol a méltatlanokat: Olvass! Olvass! Olvass! Olvasni kell! Olvasni Kötelező!” – ahogyan Daniel Pennac írja Nemkötelező olvasmány című könyvecskéjében. (Bp. Fekete Sas Kiadó 2001)

Ez a szentélykapu 40-50 éve még szinte magától kinyílt sokak előtt, hiszen emlékezzünk csak! Gyerek- és kamaszkorunkban csaknem mindig valami ellen olvastunk. Jómagam 1950 karácsonyán „jegyeződtem” el egy életre a könyvek varázslatával. Donászy Ferenc: Buda hőse című, az 1686-os visszafoglalást megörökítő, nyílván nem klasszikus remekművét olvastam égő fülekkel, elszoruló torokkal, mert szinte napi élményem volt a földig rombolt Budai Vár látványa, az orosz fogságból megszökött, kiszabadult, csontsovány rokonok történeteinek hallgatása, Benjámin László a „postarabló” (családon belül használatos előnévvel emlegetett) generalisszimuszt dicsőítő verseinek kötelező tanulása. Micsoda varázslat volt Winnetouról, Csingacsgukról, Vadölőről, majd A hős fiúkról, a Korhadt fakeresztekről, az aradi 13-ról, Bornemissza Gergőről, Nemecsekről, Nyilas Misiről, Esze Tamás talpasairól olvasni Oleg Kosevoj, meg Tímur és csapata, Zója és Sura ellenében! Mert ők voltak a kötelezők, akik ránk telepedtek, akiket szeretni kellett, akikhez dicsőítő fogalmazásokat, leveleket kellett havonta, félévente írnunk! „Drága Rákosi Pajtás!” Meg vigyázzállásban kellett gyászolnunk a népek gyilkosát! Hát inkább olvastunk! Ellenük! Magunkról, betiltott, szégyenkezésre ítélt, kényszerített történelmünkről. Erőt, vigasztalást és reményt kínáltak nekünk Dobó Istvánék, a nagyságos fejedelem, meg Bercsényi, Jenőy Kálmánék, amikor a Csittvári krónika összeesküvését tervezték, amikor Berend Iván a magyar ipar felvirágoztatásáért munkálkodott, amikor a zsibói bölény, vagy az 1838-as pesti árvíz hősének tetteiről olvashattunk.

Ma mi ellen lázadjanak gyerekeink? A magány, az elveszettség érzése, a megnevezhetetlen szorongás, az olthatatlan szeretethiány, az apátlan családok kedélytelen estéi ellen? Hát ott vannak a varázsdobozok! Hozzák a felejtést, a kikapcsolódást, a zsongító kábulatot, a vigasztalódást! Csak éppen a belső elaboráció, a saját történetté alakuló, gyógyító, elrendező a nagy felismerésekhez eljuttató megnyugvás marad szükségképpen el. Amit kizárólag az élőszó, az elmondott, vagy elolvasott (saját belső élménnyé alakított) történet adhat meg. A bizonyítékok közismertek: a fiatalkori devianciák (drog, bűnözés, öngyilkosság) növekvő aránya, a házasságon kívül született gyerekek számának gyors ütemű gyarapodása, a házasodási kedv csökkenése, stb.

Vagyis a radikálisan megváltozott társadalmi körülmények (szabadság, parlamentáris demokrácia, a mozgókép, a számítógép térhódítása) következtében a felnőtt társadalom egészének kell stratégiát váltania, ha meg szeretnénk akadályozni az amerikai popkultúra eddig tapasztalt gátlástalan térhódítását, a funkcionális analfabétizmus további terjedését, a felnövekvő nemzedékek gyökértelenné válását. („A szél kihívásaira a fa gyökereivel válaszol” – írja Illyés Gyula valahol. A szelet már jó ideje érzékeljük, de a gyökerek erejét még nem látjuk elég meggyőzőnek.) Ez pedig nem kezdődhet másként, mint a családban, a szülők felelősségtudatának felébresztésével. A csecsemőkorral, a fogantatás pillanatával, a házasságkötési szándék megszületésével! Amint azt a legújabb kutatások bizonyítják, az apa ellenséges gondolatai is okozhatnak spontán vetélést. S akkor az anya indulatai, félelmei vagy ellenkezőleg szeretetteljes szavai, énekhangja, mondókái, versei, meséi mit készítenek elő az óvoda, az iskola számára? Ki, mikor, hol és hogyan tanítja meg ezt a majdani szülőknek, anyáknak és apáknak, amikor még a leendő pedagógusok ilyen irányú felkészítése is ugyancsak hiányosnak mondható, amikor még a gyermek- és ifjúsági irodalom ismerete sem kötelező tárgy minden anyanyelvet oktató pedagógusjelölt számára? Stratégiaváltásra van tehát szükségünk a szülők, a pedagógusok és a könyvtárosok képzésében, valamint a felnőttek társadalmát jellemző értékrend alakításában. Ezt sugallja egyébként az egész „Olvasás éve” rendezvénysorozata is.

Ellenkező esetben nagy valószínűséggel folytatódnak a ma már jól látható destruktív tendenciák. Melyik utat választjuk? Több is van előttünk!

Másként fogalmazva, méltók vagyunk-e, méltókká akarunk-e válni azokhoz az elődökhöz, a többek között 45 éve tizen- huszonévesen életüket kockáztató, feláldozó hősökhöz, akik 48-as honvédekhez (netán végvári vitézekhez, kurucokhoz) hasonlították magukat azokon a csodálatos, borzalmas október végi, november eleji történelemfordító napokon? Amikor „egy nép azt mondta: elég volt!” Tettük értelme átvezet a XXI. századba: nekünk legyen értelmes, szép jövőnk. Lássuk jól a mi saját, általunk választott, (nekünk rendelt?), a bennünket jó irányba vezető útjainkat!

Nagy Attila

 

Az olvasásról

 

Az olvasás és a könyvek iránti érdeklődésem úgy kezdődött, hogy még az iskola előtt, 5-6 évesen, leginkább téli estéken, gyakran bámultam a velünk Budán, közös családi házban, de nem egy lakásban élő, szikár, apai nagyapámat, aki az általa megrakott öntött vaskályha mellett üldögélt - számomra azóta nagybecsűvé vált, máig megőrzött - házilag fényes-fekete bőrbe kötött, kopott aranyszegélyű, vagy a fekete vászonkötéses, kisebb formátumú, piros szegélyes imakönyvével, néha a Könyvek Könyvével a kezében.

Nagyapám könyvei - a majdnem széteső, sokat forgatott katolikus imakönyvek és a Biblia - azokhoz mérve, amelyeket fönt, nálunk láttam a két kaukázusi dió ruhásszekrény közé csináltatott, titkokat rejtő, a gyerekek számára tiltott, kulccsal nyitható íróasztal-szekrény vitrines részének üvegpolcain, határozottan kicsik voltak. Otthon ugyanis, a felső sort képező, antikváriumban vett centenáriumi Jókai sorozat, Arany János díszes kivitelű összes, Harsányi Zsolt, Zilahy Lajos, Gulácsy Irén, Mikszáth Kálmán, Tolsztoj Leó, Victor Hugo, Lyka Károly, Tompa Mihály művei alatt, a hatalmasnak tűnő, a betűk mellett képeket is rejtő aranybarna Révai Kislexikon, a kétkötetes, csodálatos színes nyomatokkal illusztrált, A Magyar Birodalom története címet viselő, és - a ma már a lányomék könyvespolcán lévő - a Föld és lakói c. óriáskötet volt látható, nézegethető.

Apai nagyszüleimnek a már említett három könyve volt, rádiója sohasem, az anyaiaknak fél tucat, apámnak-anyámnak könyve talán másfél ezer, az ostrom alatt elvitt helyett 1955-től volt újra rádiója, tv csak a nyugdíjas korukra. Apám akkor keveset olvasott, de újabb és újabb jó könyvek vásárlásával készült a nyugdíjas kori nagy olvasásra. Gyerekként lehetett olvasni, a gondosan gyűjtött kötetek könyvtárnyivá szaporodtak körülöttem.

A mi könyveink száma már harmadfélezer lehet, és van rádió, tévé, magnó, cd lejátszó és számítógép is, de a fából készült, véglegesnek szánt otthonunk varázsát az ajándékba kapott, örökölt és izgalommal magunknak és lányunknak vett könyvek adják, talán azért, mert gyermekkoromban karácsonykor mindig ruhát, cipőt és könyvet kaptunk. A szeretteimnek karácsonykor és általában, ma én is könyvet ajándékozok.

Az olvasás iránti szerelmem eredete a kezekben, polcokon, vitrinekben, kirakatokban, könyvtárakban, templomokban látott, és ajándékba kapott könyvek látványa, különlegessége, szépsége és titokzatossága. (Nekem fontos a könyv külleme, borítója, mérete, kötése, papírja, vízjele, betűi, iniciáléi, képei, illusztrációi, exlibrise, bejegyzések és más, egykori olvasóit idéző egyedi jellemzői.)

 

 

Az első olvasási élményeim néhány mese, vagy annak gondolt könyv címéhez kötődnek: Tündöklő Jánoska, János vitéz, Óz, a csodák csodája, Hüvelyk Matyi, Szent Anna tavától a Cenk tetőig, Rab ember fiai. Az első írók: Benedek Elek, Gárdonyi Géza, Gracza György, Verne Gyula, Lágerlőf Zelma, James Cooper, Edmondo de Amicis, Borvendég Deszkáss Sándor, Móra Ferenc, Tömörkény István és mindenek felett Jókai Mór.

A szenvedélyes olvasásra gimnazista koromban kaptam rá, a pesti piaristáknál, ahol a magyar irodalom órákon megtanultam a leckét és máig tudom, s talán különös, de az azzal járó kötelező olvasmányok révén megszerettem mindent, ami irodalom. Verset, novellát, drámát, regényt egyaránt, főként a XIX. - XX. századi magyar költőknek, íróknak és tanáraimnak köszönhe-tően. Az óta minden nap olvasok, pihenésként, élvezetből, okulásként mesekönyvet, imakönyvet, verset, szonettet, balladát, regényt, novellát, tanulmányt, gyakorlatilag mindent, ami szép és a fantáziát serkenti, a lelket karban tartja. Számomra a világon legszebb verseket Arany János, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Weöres Sándor írta, más népek verseit is általuk ismerem. Teljes értékűen olvasni, gondolkodni, beszélni csak anyanyelvemen, magyarul tudok, mert magyar vagyok. Ifjú koromban költői ambícióim is voltak, de néha-néha ma is írok alkalmi verseket.

Felnövekedvén, nem lettem költő, de egyetemi munkámhoz, tanári hivatásomhoz hozzátartozik az írás, helyesebben publikálás, és természetesen a hazai és nemzetközi szakirodalom, szakkönyvek, folyóiratok, tanulmányok, hallgatói dolgozatok, szakdolgozatok, diplomamunkák rendszeres olvasása. Az irodalom és az olvasás azonban mégis más. A gyerekekkel és barátaimmal könyvekről beszélgetünk, olvasmányokat cserélünk. Családtagjaimnak olvasnivalókat szállítok, az irodalom körülvesz, feleségem második szép könyvét írja.

Számvetésként most jönnek azok – hosszú lesz, de csonka a felsorolás - akiknek igyekeztem minden sorát elolvasni, és akik megszerettették velem a magyar nyelvet, tájat, történelmet, embereket és az egyetemes emberi lelket, hitet és sorsot: Ady Endre, Antoine de Saint-Exupery, Áprily Lajos, Arany János, Babits Mihály, Benedek István, Berta Bulcsú, Csáth Géza, Dumas, Alexander, Dzsida Jenő, Fekete István, Franz Werfel, Galgóczy Erzsébet, Gárdonyi Géza, Graham Green, Gyurkovics Tibor, Illés Endre, Illyés Gyula, Jack London, Jelenits Isván, Jókai Mór, Kós Károly, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Kuncz Aladár, Lev Tolsztoj, Mándy Iván, Márai Sándor, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Nemes Nagy Ágnes, Németh László, Nyírő József, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Rónay György, Petőfi Sándor, Schöpflin Aladár, Sík Sándor, Szerb Antal, Tamási Áron, Tatay Sándor, Tóth Árpád, Victor Hugo, Vörösmarty Mihály, Wass Albert, Weöres Sándor.

Ezeknek az íróknak, költőknek írásait olvasom, idézem és ajánlom mindenkinek, főként a fiataloknak. Minden leírt és elolvasott betű, szó, mondat csak az ember sajátja. Minden megörökített tiszta gondolat jó szellemi örökség. Valahol azt is olvastam, hogy az olvasás a lelkek találkozása, ez igaz lehet, olvasás közben sohasem vagyok egyedül.

Az olvasással kapcsolatban terveim vannak. Készülök a nagy olvasásra, amely nyugdíjas apámnak 20 szép évet jelentett, és készülök, mint 93 éves koráig szálfa egyenes nagyapám tette, a meleg kályha mellé.

Nádasi András

Értékelés

Még nem érkezett értékelése

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: