Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Csizmadia Imre: Hogyan lettem tekintetes úr?

Nyomtatási nézet

Dermesztően hideg napok következtek február elején. Ámde bármily hideg volt is, a dara csak kifogyott a zsákokból, menni kellett a faluba daráltatni. Imre és Sándor négy zsák daráltatnivalóval az oldalközt, beszánkózott Orosházára. A tavalyi „recept” szerint újra megálltunk a nagytrafik és a Pless könyvesbolt előtt. Komám ellátta magát két cigarettával, azért annyival, mert egy személynek két darabnál többet nem adott a boltos. Én meg végiglegeltettem a szememet az új könyveken a kirakatban. Volt három Nick Carter. Sokat hallottam nagybátyáimtól arról, hogy régebben, 1908-ban és 1909-ben voltak Nick Carter füzetek. Mivel volt egy kemény koronám, leszurkoltam háromszor harminc fillért, és három Nick Carter tulajdonosaként hajtottam a lovakat a malom elé. Megdaráltattunk, elmentünk mindkét nagyszüleimhez, iskolás kishúgomnak is küldött mamám pogácsát. Jó szánút volt, hamar kiértünk, és este boldogan kezdtem az Elrabolt hadititok olvasásába. Ezután minden elsején és tizenötödikén kilátásban volt egy további füzet – kemény harminc fillérért. Akármennyit kel is az embernek szenvednie ebben a büdös világban, csak érdemes élni, ha ilyen élvezetek is vannak az életben! Márciustól már nemcsak az Előre, hanem a Nick Carter is járt a Megye utcai házhoz, mégpedig az akkori szokás szerint, tekintetes Csizmadia Imre úrnak küldték Budapestről. Így történt, hogy mikor begyalogoltam vagy bekocsiztam a faluba, és megkérdeztem öregatyámat, van-e levél idësatyámtól, az volt a felelet: „Van ám, meg könyved is van kettő, te-kin-te-tës-úr!” És felvett a kanapéról két kis paksamétát. „Itt vannak, te-kin-te-tës-úr!

 

Részlet Csizmadia Imre Pirkadattól delelőig c. önéletrajzi munkájából. (Bp. 1983.)

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: