Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Nobel Iván: Garabonciások, táltosok, boszorkányok és a többiek

Nyomtatási nézet

Druzsin Ferenc könyvéről

Mennyi minden rejtőzik egy műben – mondhatja a magyartanár (is), amikor elolvassa Druzsin Ferenc könyvét, amelynek alcíme: Tanulmányok a Toldi-tól az Énekes madárig. És hányféle megközelítési lehetősége van egy irodalmi alkotásnak, amelyből kiemelt egy szempontot a szerző: a népi hiedelmek sokszínű, rejtelmes-kedves, mosolyogtató-borzongató motívumát (mondhatnánk a hangzásadta lehetőséget kihasználva: motiváló motívumát), hogy megmutassa: hogyan épül bele az általa bemutatott művekbe a folk-
lórizmus, a népi mitológia, a ludvérc-világ kiszélesítve ezzel nemcsak az alkotás koloritját, hanem a befogadó képzeletvilágát is. A mai olvasó kevésbé ismeri a szépirodalomnak ezt a tápláló erét, s ennek következtében kevesebb érték jut el hozzá e művekből, mint a korábbi, a hiedelmek valóságdimenziójában is tájékozódó szerencsésebb nemzedékhez. – mondja a szerző, és igaza van: olyan értékekről lebbenti föl a függönyt, amelyek, ha élnek is valahol tudatunk mélyén, amikor ezeket az alkotásokat olvassuk, de felszínre kerülve – és a mű szerves részév válva – sokszínű, érdekes, humoros és tragikus világ tudatosul, bizonyítva a népi hiedelemvilág jelenlétét és jelentőségét irodalmunk – és természetesen más nemzetek irodalmának – számos jelentős alkotásában. Kicsit mintha az irodalomtörténet előtti időkben bolyonganánk olvasván ezeket a műveket.

Toldiban például Miklós táltossá válásánakstációit követhetjük a hármas viadal egyre erőteljesebben emberpróbáló eseményeiben, és mintegy közbeiktatva olvashatjuk a nyárközépi álomnemzetközi vándormotívumát is, amely a népi hiedelemvilág újabb (és nagyon is régi) elemével gazdagítja a költeményt. A Toldi estéje soraiból a szerző a Szalonta környékén is jól ismert néphitet olvassa ki, amely szerint rendkívül nagy jelentősége van az évszakok szinte mitikus változásának, vagy a kert jelentőségét, amely a Biblia korától fogva számon tartott és fontos ősi szimbólum, szakrális hely. Ugyancsak elemzi a Bolond Istók két énekét, amelyeket sokféle néphit hagyománya tesz – az ezeket kihallók számára – még érdekesebbé, költőisége mellett folklorisztikussá. Itt azután bő alkalom nyílik a népi humor fölidézésére is, hiszen a szerző bevallott szándéka – saját szavai szerint – a népi nevetéskultúra megjelenítése, amelyre persze bő lehetőség kínálkozik a könyv más, ilyen szempontú elemzéseiben. És ez is valóban nagyon tanulságos eleme irodalomtörténetünk számos alkotásának.

A népi hiedelmekről szó esik még egy Arany-balladában is, aztán következik a nagy lehetőség: a hiedelmek, babonák kibontása Mikszáth palóctörténeteiből. Itt bőségesen találkozunk a hiedelmekből táplálkozó népi életképekkel, hiszen a boszorkány éppoly otthonos volt akkoriban a faluban, akárcsak a jegyző. Itt gondolhatunk A néhai bárány sárga kakasának veszedelmet hozó kukorékolására vagy a harangszó viharelterelő megkondítására. Ugyancsak eszünkbe juthat a Bede Anna tartozásában a népi becsületesség megható példája és így tovább A jó palócok írásaiban. Gárdonyinak Az én falum-beli novelláiban inkább a népi szokásokról olvashatunk a népi hiedelmek helyett, de végül ez is még a témához tartozik, és érdekes antológiáját kapjuk a ma már sokszor elhalt, de feltámasztani érdemes szokásoknak.

Jelentős fejezetet szentel a szerző a népszínműveknek, és ez igen érdekes olvasmány, ám a népi hiedelemvilág bemutatása ebből hiányzik, mint ahogy nem olvashatunk erről a témáról a könyvet nyitó, Fáy Andrásról szóló fejezetben sem.

Ám ezután a szerző bőségesen kárpótol ezért Tamási Áron műveit, nevezetesen az Ábelt és az Énekes madárt elemezve. Bemutatja ennek a műnek a sokarcúságát, és természetesen hivatkozik az előzményekre is, főként a Csongor és Tündére és a Szentivánéji álomra, de még eszünkbe juttatja a boldogságkeresés másik nevezetes művét is, Maeterlinck Kék madár című szép történetét. A tündérvilág megjelenítésében azonban nyilván a shakespeare-i játékra hivatkozik, mint az egyik archetípusára ennek a témának. Shakespeare egyébként jó hivatkozási alapja lehet egy esetleg folytatandó eszmefuttatásnak, hiszen a kísértet-boszorkány-tündér (HamletMacbethA vihar) éppoly otthonos az angol irodalomban, mint minálunk mondjuk a ludvérc vagy a manó. Itt, a Tamási-darabban gyakran találkozhat a szerző a természetfeletti lényekkel – itt a varjak is azok –, bemutatva nekünk szimbolikájukat, szerepüket, álombeli szokásaikat. Jó is, hogy felhívja figyelmünket Tamási már kissé feledésbe merülő művére, mert ez a játék csakúgy hozzátartozik irodalmunk egyik vonulatához, a mesei realizmus fejezetéhez, mint azok az előzmények, melyekre hivatkozik Vörösmartytól egészen Tamási Áron egyéb művéig.

A könyv záró fejezete a karneválról szól. A szerző ebben bőséges példákra hivatkozik, és nemcsak a magyar irodalom karneváli jeleneteit idézi fel, hanem néhány jelentős világirodalmi alkotás is helyet kap a lapokon, azok, amelyek egymás mellé állítva párhuzamosan mutatják meg ennek az ősi, vidám népi ünnepségnek a természetét: a menetet, az attrakciót, a maszkot és a forgatag befejezését.

 

Nobel Iván

 

(Druzsin Ferenc: Hiedelmek költészete. Korona Kiadó, 1998. 148 lap.)

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: