Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Trencsényi László: Egy félbemaradt ifjúsági elbeszélés Csokonairól

Nyomtatási nézet

Csokonai-életmű ismerőit és kedvelőit rendre foglalkoztatja a költő és a debreceni kollégium konfliktusa, nemkülönben a poéta pálya-
kezdő pedagógiai szerepvállalása a kollégiumban. Vargha Balázs a haladó pedagógiák úttörőjét köszöntötte vissza-visszatérve a kérdéshez, Szabó Magda a kollégium a város kizáró döntését is magyarázó drámát írt erről, s sorolhatnánk tovább a példákat.

Nem ismert, hogy a jeles gyermekíró, Petrolay Margit is hozzáfogott a Csokonai-rejtély megfejtéséhez. Az írónő 1957-ben, szakfolyóiratban is közzétett kutatásai nyomán a nagy palóc, Mikszáth Kálmán gyermekkorát és ifjúságát feldolgozó novellafűzért adott közre A sárkányok lovagja címmel (a Móra Könyvkiadó adta ki). Életművében ez a műfaj rendre visszatért, Móricz Zsiga és Meggyesy Ferenc (a majdani író- és szobrászóriás) gyerekkori találkozása, Ady Endre elképzelt érmindszenti vakációja lett egy-egy novella ihlető forrása. Sajátos láncszem a sorozatban az öreg Arany unokájához fűződő érzelmeinek leírása egy másik írásban. Ezen elbeszélések megjelentek ifjúsági folyóiratokban, végül Petrolay Margit 1997-ben bekövetkezett halála évében a Rejtjel Kiadó összesítő kiadásában, immár A sárkányok lovagjai címmel könyv alakban is. Ezen írások mindegyikére jellemző volt a képzelet mellett a filológiailag igazolható hitelességre törekvés, másfelől az, hogy a gyermek (vagy – mint Arany Jánosesetében – a gyermekhez forduló öregember) ábrázolásában a mai gyermekolvasó számára érdekes, vonzó, kíváncsiságot, empátiát felkeltő kép alakuljon ki a magyar irodalom fontos, jeles alakjairól, a tankönyvek posztamenseiről lelépő emberi arcélek mutatkozzanak meg, a mai gyerekek (akik tán szintén nagyívű pályáról álmodoznak) a klasszikus elődök gyerekkori vágyaiban, helytállásaikban és botlásaikban akár önmagukra ismerjenek.

Az írónő kéziratos hagyatékából került elő – egyebek között – az a két iskolai füzet – irka –, melyekből kitűnik, hogy a sorozat darabjaként Csokonai Vitéz Mihályról is készült elbeszélést írni. A füzetek – mintegy 60 kézzel teleírt oldal – ennek az írásnak a torzóját rejtik. Az első oldalon az irodalomtörténet által számon tartott események leírása olvasható, jegyzetek a mű hátteréhez, majd a szereplők neveinek felsorolása, illetve a hat szerkezeti egység (fejezet?) rövid leírása, terve.

 

A mű befejezetlen. Arra következtetek, hogy az írás kidagadt az elbeszélés keretei közül, regénnyé formálódott, ám az írónő ettől a műfajtól már visszariadt.

A torzóból kitűnik, hogy a magára vállalt műfaj sajátosságaihoz híven hiteles, egyben érdekes művet kívánt írni Petrolay MargitCsokonait, a végzős diákot, mint haladó, forradalmi – politikai és pedagógiai eszmék iránt elkötelezett – ifjat kívánta ábrázolni a kollégiumi élet eleven bemutatása mellett. A jakobinus mozgalom lefejezése és a diák kicsapatásának egybeesése a nemzeti és a személyes sors összefonódásának érzékeltetésére utal.

A szinopszis az alábbi:

  1. Nyúl-história – Zilahi és Tóth meglesik Cs-t

(nov. 22-24-én érkeznek a foglyok Budára, nov. 30-án kezdődik a per tárgyalása)

  1. Dec. 6-i sedes – Találkozás a Nagyerdőn

  2. Fegyelmi tárgyalás: határozat

(1795. febr. 23-án a kihallgatások befejeződtek)

  1. Húsvéti legáció – betegség Halason

(Az ítélet előkészítése – április 27-én ítélethirdetés, május 4-én megerősítés)

  1. Pesten

(Május 11-én a király megerősíti az ítéletet, 15-én felolvassák, 20-án kivégzés)

  1. Búcsúbeszéd – kitiltás

A kézirat a második füzet elején, a VI. fejezet kezdeteivel zárul.

Az alábbiakban először ízelítőül a kollégiumi csínyek világát idéző első fejezetből idézünk egy részt, mely bepillantást enged az írónő műhelyébe, felvillantja szélesen hömpölygő mesélő-elbeszélő kedvét.

Az az átkozott nyúl volt az oka mindennek.

Zilahi János úr szórta magából a szitkot, mint az égő üszköt.

  • Majd én előkerítem az akasztanivalót! Hej, ha körmöm közé kaparintom! Jobb lett volna a gaznak meg nem születnie! – És veres üstöke lángot vetett a haragtól.

Magához rendelte a szolgadeákokat, kiknek cézárja volt és kiadta a parancsot: a tolvajt kézrekeríteni élve vagy halva! Aki az első hírt hozza a megboldogultról, jutalomban részesül: tíz krajcár üti a markát, továbbá egy hétig nem kell néki a reggeli istentiszteletre menni.

Szétfutottak a famulusok, jó mulatság volt ez nékik, minden lukba bedugták orrukat, szimatolták a nyúlpecsenye szagát, bekukkantottak zárt szekrényekbe, bebújtak az ágyak alá, kitapogatták a szalmazsákokat, bekukucskáltak a kürtőkbe, kemencékbe, szenes magazinba, krumplisverembe, még oda is, ahová nem kellett volna, de csupán a kócmadzagot sikerült előtalálniuk, melyre fel volt függesztve a tapsifüles. Ezt is Lengyel úr hajította ki az ablakon mérgében, amikor felfedezte, hogy a tapsifüles szalmacsutakká változott unalmában, míg kint lógott a szegen az ajtó előtt.

Vitték hát nagy diadallal Zilahi úrnak, s már össze is vesztek, hogy kié legyen a jutalom, de Zilahi felügyelő úr a csizmáját hajította közébük haragjában, hogy ennél többet nem tudtak produkálni.

  • Majd én magam járok utána! – határozta el Zilahi úr, látván 
    népének élhetetlenségét, de szándékáról nem szólt senkinek. Csak járt-kelt a kollégiumi rideg folyosókon halk macskaléptével, hegyes orrával egyre szaglászott, szimatolt, vörös üstöke hol itt, hol amott bukkant fel az épületben: mindig ott, ahol legkevésbé volt várható. Mindenki gyanús volt néki, aki csak a kollégium falai között megfordult, a konviktusban lakók és bejárók, úrfiak és szolgadeákok, még talán uram bocsá’ a nagytiszteletű professzor urakat is meggyanúsította.

Kotródott is a szeme elől minden teremtett lélek akár két lábon járt, akár pediglen négyen, mert a kollégium házőrző kutyáját, Gallust, ki épp oly veres volt kutyában, mint emberben Zilahi úr, eldöngette egy hasábfával előleg fejében, hogy kínjában a farkát harapdálta szegény pára.

A többi kárvallottak csak egymásra fenekedtek: Lengyel úr a piperés Sós úrra, Sós úr a faragatlan Szeles úrra, Szeles úr Tóth úrra, kit cigánynak csúfoltak, Tóth úr Csokonai úrra, a poétára, Csokonai úr a zsiráfnyakú Sipos úrra, Sipos úr pedig a ragyásképű Lengyel úrra.

Mindnek a gyomrát megfeküdte a nyúl, amit nem ehettek meg. Ráadásul valamennyinek pénze feküdt benne. Öt krajcár nem nagy pénz, de a diáknak mégis számít. És legfőképpen a szégyen, mert rajtuk nevetett az egész fekete vármegye, ahogyan a kollégiumot nevezték maguk között.

A kezdeményezés Lengyel úrtól indult, aki felettébb szerette a gyomrát.

Erzsébet nap előtt már leesett a hó. Abban a nevezetes 1794. esztendőben felkerekedtek a diákok egy szombati napon, hogy elmennek nyulászni. Gallust, a vörös kutyát is vitték, bár akarata ellenére. Gallus irtózott a hótól, hidegtől, egész télen át csak a konyhán heverészett s tűrte a szidalmakat, rúgásokat, csak ne kelljen a szabad ég alatt fagyoskodnia. De a diákok kipiszkálták őt a hamu közül, nyakára kötötték Tóth úr nadrágszíját (Tóth úr azalatt kócmadzaggal kötözte derekára a nadrágot) és annál fogva vonszolták ki a havas udvarra nagy hűhó közepette.

Hogy rövidre fogjam történetemet, hát nyulat bizony egy szemet se fogtak, még csak nem is láttak, azt az egyet kivéve, amelyiket hazaútban pillantottak meg egy cigánynál. Nosza körülvették a cigányt, és elkezdtek alkudozni a nyúlra. A cigány ötven krajcárra tartotta, Lengyel úr huszonötöt akart adni érte. A cigány égre-földre esküdözött, hogy neki magának is többe került, s már-már úgy festett a dolog, hogy üres kézzel kerülnek haza. Ezt a szégyent azonban már mégsem lehet elviselni, hát összeadták az öt-öt krajcárokat, és negyvenért megvették a nyulat.

Ettől aztán a kedvük is megjött s nagy hangos nótaszóval tértek vissza a kollégiumba. Megegyeztek, hogy nem árulják el senkinek, hogy a cigánytól vették a zsákmányukat, mert az kisebbítette volna dicsőségüket. Hazatérvén a lábára hurkolt madzagnál fogva kiakasztották az ajtó elé, hadd irigykedjenek érte a többiek. Ők meg lefeküdtek, mert elcsigázta őket az egésznapi hiábavaló fagyoskodás kint a szabad ég alatt, és szebbnél szebb álmokat szövögettek az eljövendő nyájas lakomáról.

A többit meg se próbáljuk leírni, mert magunk sem tudjuk, hogyan történt, hogy nem elég az hozzá, hogy másnap a reggeli könyörgés után hozzákészülődnek, hogy megnyúzzák a zsákmányt, hát akkor látják, hogy nyúl nincs, csak a bőre csüng a szegen szalmával kitömve.

Nem csak a kár miatt mérgelődtek, annál is rosszabbul esett a tekintélyben esett csorba. Az egész kollégium ujjal mutogatott rájuk, az elmésebbek csúfolódó versikéket faragtak a póruljárt vadászokról, a pimaszabbak álnok képpel kérdezgették tőlük, hogyan esett a nyúlvacsora.

Mégis legjobban egymásra haragudtak, akik eddig jó pajtások voltak, civódni kezdtek, akik mindig együtt jártak, most háttal fordultak egymásnak. Gyanakodva figyelték egymást, ha valaki kiment a szobából, a háta megett összesúgtak.

Egy hét telhetett el a nyúl-história után, amikor egy este Zilahi felügyelő úr – megtérvén ellenőrző körútjáról – belépett a szobába, hol nyol-
cadmagával lakott volt a híres nyúlvadászokkal. A többiek ilyenkor már aludni szoktak, ha nem volt éppen kimenőnapjuk, hát az ajtó előtt eloltotta gyertyáját, hogy meg ne zavarja az alvókat. Csendben lehúzta csizmáját, gondosan az ágy végéhez állította, majd egyéb ruhadarabjait is levetette szép sorjában, ahogy következtek, halkan ásított s végignyúlt a keskeny nyoszolyán azzal a megnyugtató érzéssel, hogy mindennemű kötelességét lelkiismeretesen teljesítette.

Egy ideig mozdulatlanul feküdt, karját feje alá hajtva várta, hogy lezárja szemét az édes álom, az igazak jutalma. Addig is igyekezett gondolatait valami kellemetes tárgyra összpontosítani. S már-már karjaiba emelte őt a szelíd istenség, amikor durva hang, ajtócsapódás vagy valami efféle felriasztotta őt édesded szendergéséből.

  • Mifene? – gondolta magában. Ki van még ébren a kollégiumban ilyenkor éjnek évadján? Vagy talán álmomban hallottam a dörrenést?

Felült ágyában, így leskelődött a sötétségbe. De hiába hegyezte a fülét, néma téli csend borult a kollégium ódon épületére, az utcáról sem hallatszott be semmiféle nesz, a puha hó felfogta a lépések zaját, de kinek is van kedve ilyen időben az utcán kujtorogni? Ej, legjobb lesz lefeküdni s csendben elaludni, álmodni egy szép, zsíros parókiáról, csinos kis tiszteletesasszonnyal, marhával, számos aprójószággal…

De az elriasztott álom semmiképpen nem akart már visszatérni, bárhogyan is áhította Zilahi theologus úr. Végül is felkelt, magára terítette ágypokrócát, mint valami tógát, s halkan kiosont a szobából. Percre megállt a huzatos folyosón és belekémlelt a novemberi éjszakába, majd a falat tapogatva a harapnivaló sötétben megindult a lépcsőház irányában. Bár semmi kézzel foghatót nem észlelt, mégis egész határozottan tudta, hogy valami történik az épületben, s már azt is tudta, hogy a poéták osztályában kell keresnie a titokzatos nesznek okát.

A lépcsőházban felette hideg volt, s most már bánta Zilahi úr, hogy oly lenge öltözetben s sarutlanul indult éjszakai vándorútjára, de visszafordulni már nem volt kedve, szorosabbra tekerte hát maga körül ágypokrócát és most már határozott léptekkel – már amennyiben ebben az átkozott sötétségben lehetett – a poétai osztály irányában indult el.

Zilahi úr hegyes orrának jó szimatja volt. Amint közeledett a földszinti folyosó legsarkában meghúzódó klasszishoz, egyre világosabban hallotta a súlyosan vasalt fekete ajtó mögül kiszűrődő hangokat.

  • Most meglepem a gaz tolvajokat! – motyogta maga elé, mert pillanatig sem volt kétsége afelől, hogy a lopott nyúl felett dorbézoló kompániát éri tetten a csukott ajtó megett. De mégsem akart egyszerűen benyitni, mert szerette a theatrális helyzeteket, kedvét lelte a kínos helyzetekben. Meghúzódott hát az ajtó megett s a hidegtől reszkető kezét a kilincsre helyezve várta az alkalmas pillanatot, s fülét szorosan rátapasztotta az ajtó deszkájára.

A második fejezetből megtudjuk, hogy Csokonai Mihály, a poétai osztály praeceptora a collégiumi törvényszék elé idéztetett. Mindenek időpontja 1794. december 6.

A vádpontok:

Pro I-mo, hogy tanítványaival ritkán látogatja a vasárnapi istentiszteletet, pro II-do, hogy a minap tanítványait az osztályban késő éjszakáig visszatartotta. Pro III-io: hol több, hol kevesebb tanítványával az osztályban elbújik, s megengedi, hogy itt dohányozzanak és bort igyanak…

A tárgyalás körülményeiből megtudjuk, hogy Zilahi úrnak szerepe lehetett a vádak összeállításában, de azt is, hogy a fiókjában talált holmi rebellis iratok is közrejátszottak a dologban. A büntetés viszonylag enyhe: sok fenyegetés mellett a rangsorolásban néhány hellyel hátrább tétetett.

Ő már felvétetett – így az írás – egy sokkal különb rangsorba, amelyben Batsányi úr, Dayka úr, Verseghy úr, valamint Kármán József úr mellé iratott a neve, nem kisebb személyiség, mint Kazinczy Ferenc úr keze által, ki ezekben a napokban éppen azon fáradozott, hogy lapjában, az Orpheusban megjelentesse Csokonai Mihálynak verseit.

Az ifjú poéta levele azonban nem jut el a szerkesztőhöz Bányácskára, mert őt időközben Budára szállították, s a levél illetéktelen olvasóiban felébredt a gyanú, hogy a debreceni kollégiumba is befészkelte magát a rebellió szelleme. Felbolydul a kollégium élete – olvashatjuk –, s a békesség megőrzése érdekében kimondatik a gyanú Csokonai felcser szép reményű fiára. Ezenközben érik a professzorok a Nagyerdőn pipafüst mellett a poétai osztály praeceptorát és tanítványait. Az ideges légkörben drámai összecsapások követik egymást, sértések és sértődések, a diák is elveti a sulykot, a professzorok is kivetkőznek méltóságos nyugalmukból. A diákcsínyek világának vége, itt már komolyra fordult a világ.

Új vád születik:

Noshát Szilágyi Gábor professzor úr sietett a consistorium elé terjeszteni, mennyi sok baja van mostanában Csokonai Mihály diákkal, publicus praeceptorral, ki az iskolai törvényeket nem veszi figyelembe, tanítványait borivásra kapatja, és egyeseket a késő éjszakai órákra becitál magához a collégiumba, s ott ki tudja, miféle istentelen dolgokra tanítja. Mindezeket megtetézi azzal, hogy francia könyveket olvas és rebellis verseket ír, méghozzá magyar nyelven. A minap pedig a Nagyerdőn csúfolódó nótákat danoltatott tanítványaival alulírott Szilágyi Gábor theológiai professzor bosszantására Kotsi Sebestyén István p. úr füle hallatára.

S jóllehet a collégiumnak volt fegyelmi bizottsága, illetékes a felmerült kérdésben ítéletet hozni, mégis minden lehető rossz következtetéseknek elhárítására a collégium azzal a kéréssel fordult az egyháztanácshoz, hogy jelöljön ki bizottságot saját kebeléből az iskolai fegyelmi tárgyaláson való részvételre.

A külvilágban drámai gyorsasággal peregnek az események. Főhősünket szobájában érik a rossz hírek.

Csokonai nem vett részt a vacsorán szobatársaival. Gyomorégése volt, mint mindig, valahányszor vetrecét evett, azaz töltött káposztát, amit Somogyiné – ki a kvadrának főzött – igen kevés hússal, de annál több vereshagymával szokott volt elkészíteni.

Egyenesen a hálószobába ment s végigvetette magát az ágyon. Aludni szeretett volna, mert már két nap óta nem volt ágyban. Csak éjszaka tudott írni, amikor csend volt a házban; ilyenkor behúzódott a tanterembe, megrakta fával a kemencét s hátát nekivetve, lehunyt szemmel várta a nyájas látogatót. Fáradt volt, a betegség is megkínozta, ki akarta egyszer aludni magát. De bejött Lengyel úr és letelepedett az ágya szélére.

  • Kerestek délután – mondotta halkan, de nem nézett rá, hanem a csupasz falra szegezte szemét, mintha annak mondaná.

  • Kicsoda? – kérdezte Csokonai minden kíváncsiság nélkül, s a pokolba kívánta szobatársát. Semmi kedve nem volt társalkodni.

  • Valami fuvaros Patakról.

  • Patakról?

  • Vagy Újhelyből. Mit tudom én ! – Csokonai kinyitotta a szemét.

  • Mit akart? Hozott valamit?

  • Nem hozott semmit.

  • Mondott valamit?

Lengyel úr most végre elfordította szemét a falról, s tekintetük összetalálkozott.

  • Mondott.

  • Mit mondott?

  • Hát csak annyit, hogy az egeret megfogta a macska.

A rejtjeles üzenet titkára hamar fény derül. Debrecenben is megkezdődnek a házkutatások. A diák körül szorul a hurok. Kétségbeesetten érti meg, hogy a professzorai által neki jósolt szép jövőnek befellegzett. Lemond praeceptori állásáról, a kemence tüzénél égeti rebellis írásait. Zilahi uramra is gyanú esik, nem csak a nyúltolvajok után leselkedett és árulkodott.

Összeül a sedes. A professzorok a diák-Csokonai vétségeit sorolják. Alighanem – a kézirat utolsó, töredékben maradt soraiból nem tűnik ki, hogy önvédelemből-e, vagy éppen kedvenc diákuk életevédelmében.

A mű csonkán maradt, mint a főhős életműve is.

A torzó mégis hiteles életképekkel színesíti azt a tudásunkat, melyet a magyar irodalom legjobbjai által alakíthattunk ki magunkban a híres-nevezetes debreceni kollégiumról. Nyilas Misi szelíd szabadságküzdelme előtt száz-száztíz esztendővel egy jeles diák tragikus történetébe pillanthatunk be.

Tartsa számon az irodalomtörténet ezt a vázlat-kísérletet is!

 

Trencsényi László

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: