Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Jáki László: Benedek Elek, a gyermek- és ifjúságilap-szerkesztő

Nyomtatási nézet

Tisztelt Megjelentek!

 

Érdeklődéssel és tisztelettel hallgattam az elhangzott érdekes, igényes, tudományos előadásokat, de be kell vallanom, hogy nem vagyok Benedek Elek munkásságának kutatója. Az évforduló kapcsán bukkantam rá, és rögtön megszerettem. Számomra az értékkereső, de inkább értékvesztő XXI. században Benedek nem színfolt, kuriózum, hanem iránytű, aki képes volt a politika, az irodalom, a pedagógia és az emberi helytállás területén maradandót alkotni.

Sok mindent tudtam életéről, de hallgatva az előadásokat, ismételten megdöbbentem Elek apó sokoldalúságán, munkabíróságán, hazájának és népének hihetetlen szeretetén. Nem karrierjét építette, hanem egész munkásságával, életével népét, hazáját szolgálta.

Irodalmi munkássága mellett talán elhalványul lapszerkesztői tevékenysége, pedig e téren ugyancsak maradandót alkotott. Korai lapkiadói tevékenysége 1894-ig nyúlik vissza. Ekkor Földes Gézával közösen adta ki a Nemzeti Iskolát. A korszak gazdag, de többségében igénytelen (ebben az időben 60-80 volt a pedagógiai folyóiratok száma) folyóirataival  szemben a hetente megjelenő Nemzeti Iskola a századforduló legigényesebb folyóirata volt. Bátor, kritikai szemlélete, nyitottsága a különböző pedagógiai irányzatok felé minden szempontból megkülönböztetett figyelmet érdemel. Feltételezhetően a folyóirat sikere (is) összefüggött azzal, hogy Apponyi Albert 1907-ben megbízta a Néptanítók Lapja szerkesztésével.

A megbízás súlyának érzékeltetéséhez tudnunk kell, hogy az Eötvös által 1868-ban alapított Néptanítók Lapja a Minisztérium hivatalos orgánuma volt. A hivatalos lap többé-kevésbé szükségszerű merevségét Benedek Elek oldotta fel, hozzájárulva ezzel a széles látókörű, liberális szemléletű Apponyi pedagógiai programjának elfogadtatásához. Ahogy azt Benedek előzetesen bejelentette, Apponyi távozása után ő is távozott a Néptanítók Lapjától.

Feltételezhető, hogy a politikától való növekvő idegenkedése is hozzájárult ahhoz, hogy 1899-ben Pósa Lajossal közösen kiadják azt Én Újságom című ifjúsági folyóiratot. Mindez természetesen nem véletlen. Amikor maga is képviselő lett, első parlamenti hozzászólásában bírálta a gyermek- és ifjúsági könyvek primitívségét, és elmondta azt, amit száz év után is nyugodtan elmondhatunk: „Könyvkiadóink, kiknek hazafiságában nem kételkedem [én azért egy kicsit – a szerző!], de a kikben, mint a tények bizonyítják, az üzletember földhöz veri a hazafit, édes keveset törődnek a gyermek- és ifjúsági irodalom istápolásával.”

A képviselők általános tetszése közepette szellemesen, s példák sokaságával bizonyította a gyermek- és az ifjúsági irodalom primitívségét. Már ekkor megfogalmazta azt, amit később az általa szerkesztett gyermek, illetve ifjúsági folyóiratokban következetesen érvényesített. Meggyőződése volt, hogy a legzseniálisabb író is kudarcot vall, ha tehetségéhez nem járul hozzá a kedély, és mindenekfelett a gyermek világának erős szeretete.

Ez a szeretet volt az, ami átjárta az Én Újságomat, majd az 1922-ben, Erdélyben kiadott Cimborát. Ez a szeretet volt a hajtóerő, ami hihetetlen energiákat szabadított fel Benedek Elekben. És itt mindenekelőtt a Cimbora levelező rovatát kell megemlíteni, mely Nagyapó üzeni címen jelent meg a folyóirat minden egyes számában. A levelező rovat nem volt egyedülálló a korabeli folyóiratokban. Megdöbbentő – és lassan egy évszázad távlatából is értékelendő! – a levelek mennyisége, és természetesen azok hangulata, a szerkesztő mélységes gyermekszeretete. Nem számoltam össze (lehet, hogy meg kellett volna tennem) a válaszlevelek számát, de ezek mennyisége is megdöbbentő. Benedek megfogalmazott törekvése volt, hogy minden levélre válaszolni kell, s ő ezt megtette. A levelek száma hetenként 200 körül mozgott. Számomra felfoghatatlan, hogy Benedek milyen technikával dolgozott, hiszen számos visszatérő levelezője volt, akinek több hónapja írt levelére is visszautalt. Fia visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a levelezés nagy terhet jelentett édesapjának, ugyanakkor örömmel várta a leveleket. A telet feleségével általában Pesten, a Bérkocsis utcában töltötték, és az utána küldött levelekre innen is válaszolt. (Csak zárójelben említem meg, hogy tudomásom szerint nincs emléktábla a ház falán, s talán éppen az OPKM kezdeményezhetné egy emléktábla elhelyezését…)

A levelek tartalma, stílusa külön elemzést igényelne, de mindenekelőtt azok közvetlenségét, személyes hangvételét kell megemlíteni. Figyelme szinte mindenre kiterjedt. Betegségre, gyógyulásra, iskolai előmenetelre, szülőkre, testvérekre, de néha még a levélíró kedvenc állataira is. Engedjék meg, hogy a sok lehetőség közül véletlenszerűen egy levélből szó szerint idézzek. Tamás Katókának Szenttanosra példádul többek között így írt:

„Ha az utam arrafelé vezet, bizonyára betoppannék hozzátok, hogy lássam a tyukocskáidat, a Bandi kakast, a Buzsi és Puni kutyát és a sok sok galambot. Bevezetnél a szobádba és megmutatnád a könyveidet, kézimunkáidat, a kacagó gerlédet és a játékos cicádat. Lám-lám mennyi gyönyörűség várna rám ott nálatok. Ha szárnyam volna egyenesen hozzátok repülnék.”

Az ilyen és hasonló közvetlen hangú, személyre szabott levelek mellett levelei legtöbbször általános emberi, erkölcsi, pedagógiai értékeket képviseltek. A könyv, az olvasás szeretetére való buzdításának egyik lényeges eleme volt a magyar irodalom megismertetése és megszerettetése. Számos levelében az olvasásra, a könyvek szeretetére buzdított. A legfinomabb cukornál is többet ér a könyv, – írta egyik „unokájának”. A könyvek ajánlásakor is a nyitottság jellemzi. Ajánlotta Móra Ferencet, Herczeg Ferencet, Molnár Ferencet, Tábori Piroskát és természetesen saját könyveit. Egyik levelében örömmel nyugtázta, hogy egyik „unokája” megkapta Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című könyvét.

Az olvasás megszerettetését szolgálta, hogy azok, akik egész évre előfizették a Cimborát, öt könyvet kaptak ajándékba.

Benedek kerülte a konfliktust a román hatóságokkal. Több levélben is felhívta a figyelmet az állam nyelvének megtanulására, de mindig figyelmeztetett, hogy az „édes anyátok nyelvét soha  nem szabad elfelejteni”. Mennyire aktuális téma, amikor az óvodában már idegen nyelveket tanítanak, hogy Benedek azt írta egyik „unokájának”, Weisz Gabinak Szilágysomlyóra: „Franciául, románul és németül tanulsz, s már másfél éve, hogy nem írtál magyarul, meg is látszik írásodon, s valóban kívánatos, hogy gyakorold magad a magyar írásban, nemhogy a sok idegen nyelv mellett elfeledd az édesanyád nyelvét.”

A fentiekkel összefügg, hogy Benedek ragaszkodott a magyar nyelvű levelezéshez, és a leveleken – aligha véletlenül – a magyar helységnevek feltüntetéséhez. Jellemző, hogy – mert más országokból is kapott leveleket – egyik szlovákiai levélíróját arra kéri, írja meg Sahy magyar nevét is, mert ő bizony azt nem tudja. A vallás terén is türelmességre intett. Egyik levelében azt írta, hogy „régi igazság, hogy minden vallás jó vallás, csak a kárvallás a rossz.”

Végül – utalva itt az előbbiekben elhangzott előadásokra is – Benedek csodálatos ember volt. A XXI. században keressük az élet értelmét. Ő megtalálta.

„…nem szomorú az én öregségem – írta –, de sokkal, sokkal szebb, mint amiről álmodám. Hány ember érte meg azt az öregséget, hogy ártatlan gyermekszívek imádkoznak érte…”

Ha nem is vagyunk ártatlanok, mégis úgy érzem, egy ilyen összejövetel egyfajta imádság, hálaadás Benedek Elek örökségéért.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: