Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Galuska László Pál: Deszkavártól Jégországig. Benedek Elek meseírói munkássága

Nyomtatási nézet

„Meséinek sokasága olyan tengerre emlékeztet, amelynek eddig még csak partvidékét kutatták fel.”

(Lengyel Dénes)1

 

Benedek Elek jelentősége

Hogy Benedek Elek pontosan milyen befolyással is van a magyar kultúrára, mint mesegyűjtő és író, arról csak feltevéseink lehetnek. Munkái – Szabó Zsolt szavaival – „… túlzás nélkül mondhatjuk, olyan hatással voltak a magyar irodalmi és köznyelv fejlődésére, amely csupán a Bibliáéhoz mérhető.” Sikeresség és eladott példányszám tekintetében Benedek két ízben még a pályája delelőjén álló Jókait is megelőzte saját korában.

A nyelv- és műveltségteremtés mellett a gyermekirodalom történetének korszakos alakjaként is meg kell emlékeznünk róla. A XIX-XX. században a kultúra hasadozásai és átrétegződése folyamán a népmese szerepe megváltozott: a paraszti-mezővárosi felnőtt közösségek hagyományos kommunikációs rendszerének egyik eleméből fokozatosan a gyermekek kizárólagos műfajává vált. Hazánkban éppen Benedek Elek működésének idején következett be ez a változás, és fölmerül a kérdés, vajon nem éppen Benedek Eleknek köszönhetően alakult-e úgy, hogy a népi orális kultúrához szervesen hozzátartozó mesemondás a városokban a polgári műveltség része, s a gyermeknevelés és szórakoztatás egyik fő eszköze lett.2 S akkor még nem is beszéltünk Benedek közvetlen vagy közvetett hatásáról sem a későbbi gyermekírók munkásságában: Tamási Árontól Dsida Jenőig, Ignácz Rózsától Móra Ferencig, de talán még Fekete Istvánig és tovább is, akár Orbán János Dénes Búbocskájáig kimutatható a székely meseíró hatása. Ehhez képest méltatlanul későn, 1959-ben, születésének századik évfordulóján indult meg kutatása, azóta foglalkozik a magyar irodalomtudomány Benedek Elek meséinek tanulmányozásával.3

Mesékkel való kapcsolata oly erős, hogy még Többsincs királyfi című színpadi játékának műfaji besorolásánál is „Magyar népmese három felvonásban” alcímmel jegyezte mesedrámáját. Az alcím maga nonszensznek tűnhet, több okból is; először: a mese epikai műfaj, amelyben párbeszédes és leíró elemek váltakoznak. Másodszor: a Többsincs királyfi nem egy, hanem több ismert népmese és irodalmiasult régi ponyvaszöveg egyvelege. A mesedrámával azonos című Benedek Elek-mese mellett magába foglalja A csillagszemű juhász, a Szélike királykisasszony, az Arany János által is feldolgozott Rózsa és Ibolya, a Hollófernyiges c. tündérmesék, Az aranyszőrű bárány c. tréfás mese, valamint A Mátyás király és az igazmondó juhász c. mondamese (vagy ezen mesék változatainak) elemeit, illetve az eredetileg a győri kalendáriumban, ponyvára írva, A gonosz nő és az ördög címmel 1844-ben megjelent4, s Arany János által Jóka ördöge néven adaptált komikus népmonda is felismerhető benne. Mindehhez még hozzátehetjük, hogy Vörösmarty: Csongor és Tündéjének (s vele Gyergyai Albert európai vándorszövegből vett széphistóriájának) vonásai is előderengnek a drámában. (Lengyel Dénes „Csongorra emlékeztető eszményi szerelmes”-ként jelöli meg a címadó hőst.)5 Íme egy jellegzetes darab a benedeki szövegvilágból, mely mérhetetlen távolságokat ölel föl mind térben, mind időben, mégis elválaszthatatlanul kötődik alkotójához és a mesék műfaji szférájához.

A szerzői szándék itt is az, ami az egész Benedek-életműben; a különböző műfaji rétegek és a kulturális hagyományok eltérő kifejezési formái közötti szintézisteremtés, újraértelmezés, egy „összmagyar” és „irodalmi” mesekultúra kialakítása.6 Benedek Elek köztudottan szabadon kezeli az általa begyűjtött meseszövegeket; s mivel magamagát is mesemondónak tekinti, jogot formál arra, hogy hozzányúlhasson a történetekhez. „Benedek Elek otthonról... az élő mesemondás ismeretét, s talán bizonyos mesemondói gyakorlatot is hozott magával... Művészete abban áll, hogy mesekönyvének nyomtatott szövegét élőszóvá varázsolta.” – írja Lengyel Dénes.7Népmesekutatók kimutatták, hogyan vált különböző vidékeken egy-egy mese abban a formában élővé, ahogyan Benedek Elek újramesélte.” – teszi hozzá Szabó Zsolt.8 Most sem cselekszik másként, a gazdag mesehagyományt összegyúrja, átstilizálja, egy mesejáték keretei közé fogja, s mintegy összegzi azt.

Bár színpadi művének fogadtatása felemás volt, a kortárs magyar szerzők közül többen is fölfigyelnek Benedek Elek mesejátékára. Az első komolyabb népmesei indíttatású színpadi mű Benedeké után Szép Ernő: Az egyszeri királyfi c. tragikomédiája 1914-ből. A Nemzeti Színház tűzte műsorára, és Fenyő Miksa szép kritikát írt róla a Nyugatba.9 A dráma Kriza János Benedek Elek által átdolgozott meséjéből, A halhatatlanságra vágyó királyfiból keletkezett.

Tamási Áron: Ördögölő Józsiása 1952-ben készült el. A mű bemutatóját évtizedekig nem engedélyezte a szűk látókörű, aggodalmaskodó kultúrpolitika (az a jelenet, amikor az ördögök megszállják Tündérországot nagyon sok aktuális történelmi analógiát vetett föl Trianon és a szovjet okkupáció kapcsán), végül 1983-ban a debreceni színházban sikerült bemutatni. Az egyik mellékszereplő, Durmonyás, feltűnően emlékeztet Benedek Többsincsének Drumójára. A főhős már egyértelműen népi hős, ebben Tamási határozottabb Benedeknél, de Józsiás magába foglalja Csongor eszmeiségét is. Leginkább királyi öltözete árulkodik kettős természetéről, s itt adjuk át a szót a szerzőnek: „Józsiás király öltözete: régi fekete csizmája és a szűk fehér posztónadrágja megmaradt; fölötte fekete mellényt visel, és a mellény fölött aranygombos fehér ujjast, melynek a nyak alatt megtartó aranylánca van.” Mintha Világszép Miklóst látnánk Többsincs felöltőjében.

Sütő András Kalandozások Ihajcsuhajdiában címen megjelent mesejátékáról az 1986-os magyarországi kiadás ajánlóját író Czine Mihály megállapítja, hogy Tamási Áron-i indíttatású mesejáték.10 Gyöngyöző, friss humora mellett is magán viseli a Benedek Elektől magzott, népmesei eredetű misztériumdrámák minden fontos vonását.

 

Mesehallgatástól a mesegyűjtésig

Arra, hogy pontosan mikor és ki használta először Benedek Elek megnevezésére az elhíresült „Elek apó” formulát, nem találtam adatot forrásaimban. A név mindenesetre olyan, mintha valami mesehős viselné. S valóban, Benedek talán ösztönösen, talán tudatosan alakította saját személyiségét és élettörténetét is meséihez, mondáihoz hasonlatossá. „Mivel a mítoszokkal rokon népmesék és népmondák gyűjtését, átdolgozását és publikálását tartotta élete fő hivatásának, ezért öreg bölcsnek, szakrális hivatású ősapának vélték tisztelői, már fiatalon…” A mesehősi szerepkört erősíti a népéből kiemelkedő és annak szükségében hozzá visszatérő művész alakja is.11

Hegedűs Imre, Lengyel Dénes és más életrajzírói is szóba hozzák azokat a személyeket, akiktől Benedek Elek első meséit hallotta. Felmerül egy pásztorember, vén Demeter András alakja, aki Háry János-i hazugságmesékkel traktálta hallgatóságát Kisbaconban, említik, hogy édesapja, Benedek Huszár János katonatörténetei, természetmagyarázó „reális” meséi nagy hatást gyakoroltak rá, de maga Benedek legfontosabb mesemondójaként egy zsellérleányt, az akkoriban még csak tizenegynehány éves Rigó Annust nevezi meg, akitől tündérmeséket hallott. „Nagymértékben neki köszönhetjük, hogy a kisgyerekből a legnagyobb magyar mesemondó lett.” – állítja Hegedűs Imre János.12

„…Nem szökhetem át kedvem szerint a kis zsellérházba,” – írja Benedek Elek egyik visszaemlékezésében – „amely amilyen kicsi, oly nagy volt nekem: a mesék végtelen birodalma. Ott, abban a kicsi házban hallottam az első mesét. Mondója növendék-leányka, s nem vén banya, amint azt gondoljátok talán. És az első mese után kisirtam-könyörögtem belőle a másodikat, a harmadikat, a negyediket, – aztán a jó Isten tudja, hányadikat,– nem volt többé nyugodalma tőlem. Hol tanulta tengersokaságát a kacagtató, a hátborzongató, lélekzetfojtogató mesének ez a leányka? Sem apja, sem anyja nem volt mesemondó. Nyilván fonó- s kukoricafosztó estéken szedte föl s mondta tovább, tódítva, cifrázva, én meg nyeltem magamba tátott szájjal, kipirult arccal, lázba égő szemmel, s végére ha ért egynek, rángattam a szoknyáját: tovább! tovább, még egyet, no még egyet! Emlékszem, világosan emlékszem, sok-sok este sirva bujtam karikás ágyacskámba, mert nem hivták át Rigó Annust – ő volt az én mesemondóm. Most, ősz fejjel, egy mesére sem emlékszem, amit belőle kisirtam, de bizonyos vagyok abban, hogy ezekből a mesékből sarjadozott ki a mesemondó terebélyes fája, amelynek tövében ti meg-megpihentek…

Ugyanitt említi meg első alapolvasmányát, Bezerédj Amália: Flóri könyve c. művét is. Saját bevallása szerint ez az a szöveg, mely egész életében késztetésül és mintául szolgált neki a gyermekirodalom míveléséhez, irányításához. „…Bizonyos, hogy ez a könyvecske elkísér a temetőbe. Ennek a könyvecskének lelkéből sarjadzott ki a másik fa, gyermek-ifjusági könyveimnek másik fájaEz a könyvecske tett adósává a gyermekvilágnak: mindazt a gyönyörűséget, mit az egyetlen könyv szerzett, tetézve adni nektek!”13

Bezerédj Amália szerepe azért fontos Benedek Elek későbbi meseírói munkássága szempontjából, mert – Lengyel Dénes véleménye szerint – Benedek tőle sajátította el azt a képességet, hogy olyan dolgokról írjon, amit nem a felnőtt társadalom, hanem a gyermek érez fontosnak, ami a gyermeket érdekli, ami egyenesen a gyermek számára közölhető. Elsőként az Apa mesél c. mesekönyvében sikerül ezt az elvet megvalósítania.14

Több életrajzírója is kiemeli, hogy a szegényes családi könyvtárban megvolt Kriza János: Vadrózsák c. népköltészeti gyűjteménye, amelyből édesapja gyakran fölolvasott. Kriza János nevét Benedek Elek szintén mintaadójaként hozza föl.15

A családi indíttatás, otthoni légkör mellett Benedek számára tágabb környezete is meghatározó későbbi működése szempontjából. Szülőföldjét, Erdővidéket nemesi jogállású szabad székelyek lakják, akik a történelem folyamán számtalan háborúban, csatában vettek részt. A hazatérő obsitosok évszázadok óta színezték mesévé háborús kalandjaikat a bámész hallgatóságnak. Ezzel is magyarázható, hogy a vidék gazdag népmesékben, jó mesélőkben. Számos rege és monda is él Erdővidéken. Az édesapjától és más helybeliektől halott lokális mondákat és regéket (Istenkas, Almási-barlang, Csala tornya, Rika erdeje, Síró-kút, Látó-hegy, Kénos) Benedek Elek később feldolgozza.16

A székelyudvarhelyi református gimnázium önképzőkörében kezd el először népmeséket, balladákat, mondákat gyűjteni, 1873 után, Udvarhelyszék és a szomszédos vármegyék területéről. Erre a nyári szünidőben sorra kerülő legációk szolgáltattak alkalmat.17 A rövidebb szövegeket lejegyezi, a hosszabbakat azonban emlékezetből kellet leírnia, majd otthon még csinosítgatott, csiszolt rajtuk.18

Ezekből az előzményekből következik Benedek adaptációra való hajlama, az a sajátsága, hogy magamagát is mesélőnek és nem egyszerűen rögzítőnek tekinti. Többször hangsúlyozza egyébként, hogy ő Benedek Huszár Jánosnak, édesapjának „küldötte” az irodalomban, előzetesen inspirált személyiségként csupán „közvetíti” édesapja szellemiségét.

Első munkái. Az adaptátor és kora

1867. április 29-én nyújtja be pályázatra első munkáját, a Székely népdalgyűjteményt. Ennek sikerén felbuzdulva kezd pajtásával, Sebesi Jóbbal rendszeres gyűjtéshez. Gyűjteményét Budapestre érve bemutatja Gyulai Pálnak, aki bevonja a Magyar Népköltési Gyűjtemény III. kötetének szerkesztésébe. A megbízásról Gyulai is beszámol Kovács Jánoshoz írt levelében. Ebben kifejti, hogy az Orbán és Kriza-féle kissé dagályos előadást egyszerűsíteni kell, s erre Benedek lesz az alkalmas személy, aki éppen most gyűjtött Székelyföldön népmeséket, s még „élénken visszhangzik benne a székely mesék előadásmódja”. Így Benedek Elek végül négy mese átírásával lett megbízva, s a levélből az is kiderül, hogy Arany László átnézte a szövegeket, itt-ott javított rajtuk, s a kötet végén jegyzeteket írt hozzájuk.19

Az Orbán Balázs- és Kriza János-hagyatékhoz hozzáillesztették a Benedek-Sebesi-féle gyűjteményt, és önálló székelyföldi számot hoztak létre. (Az 1882-es szám egyébként nem igazán sikerült: pontatlanságok, hibák, keveredések találhatók benne, ennek később negatív következményei lettek.)20

Benedek Elek első meséskönyve a Székely tündérország. Székely népmesék és balladák 1885-ben jelent meg. Ezt a kötetet (bár elvileg szerző nélküli, népmesei eredetű szövegeket tartalmaz) saját neve alatt adja ki, s ezt a gyakorlatot a továbbiakban is folytatja, ugyanis a gyűjtött és adaptált meséket saját szellemi termékeinek tekinti.21A mesegyűjtés és a mesemondás már pályája legelején egyazon cselekvés két fázisát jelentette” – jegyzi meg ezzel kapcsolatban Hegedűs. Az adaptáció általánosan elfogadott a korban. A XIX. század második felének folklórtudománya – Arany János elvei alapján – az átköltést megszokott és bevett gyakorlatként tartotta számon.22 Arany János keveset foglalkozott népköltési gyűjtéssel (néhány ballada, gyermekmondóka, állathívogató jelent meg neve alatt), de nagyon érdekelte maga a gyűjtés és a közlés módja. Ezzel kapcsolatos nézeteit Merényi László: Eredeti népmesék c. kötetéről készített írásában foglalta össze: Eredeti népmesék – Bírálat (1862) címmel.

Arany bírálatában leszögezi, hogy az elbeszélő és a befogadó között a nép- és a műköltészetben lényeges különbség van. Valaha az eposzi korban a befogadó-hallgató is aktív volt, akár a költő, ma viszont a műköltészet az olvasót passzivitásba kényszeríti. A passzivitás föloldásának, az archaikus élmény átélésének egyetlen lehetősége a lejegyzés. „A mi eposzi korunk úgyszólva nyom nélkül enyészett el; nekünk alig maradt egyéb, mint rajtafogni a népszellem epikai megnyilatkozását, ott, ahol az még található, a népmesékben, s teremtvényeit hű feljegyzés által megóvni az enyészettől

Arany felfogását a „hű feljegyzésről” befolyásolta a német romantika elképzelése a népköltészet születéséről. Eszerint a nép „egyetemlegesen alkot”, nem pedig az egyén költ. Az egyes ember legfeljebb ront, vagy javít a szövegen, de akkor is a közösség nyilatkozik meg általa. Ezért a gyűjtő – mint a néphez tartozó ember – alakíthat a mesén, sőt a jó gyűjtő „mindenek felett egy tökéletes mesemondó képességével legyen felruházva”. A gyűjtő úgy rögzítse a mesét, mint ha a „legkitűnőbb mesemondó szájjal előadná”. Nagyon vigyázzon a nép stílusára, a szép magyar nyelvre, de a történet menetét és a mesélő „észjárását” is tartsa feltétlen tiszteletben. Arany János elvei megfeleltek a korabeli európai folklorisztika általános gyakorlatának, és évtizedeken át zsinórmértékül szolgáltak a magyar népköltészeti gyűjtésben. Elképzeléseit a Magyar Népköltési Gyűjtemény szerkesztőjeként Gyulai Pál emelte igazi normává, és Kriza János gyűjtői gyakorlatával erősítette meg.23 S ennek a gyakorlatnak megfelelően járt el Benedek Elek is, tehát a korabeli folklorisztika elvei és praxisa szerint cselekedett.

Benedek egyébként nem volt a folklorisztika képzett szakembere, az átköltés számára természetes tevékenység volt. Falujában így keletkeztek az újabb és újabb meseváltozatok, ill. tudjuk, hogy egyes írott szövegek is átmentek ezen a transzformáción. Pogány Péter A magyar ponyva tüköre c. könyvében több, 1921-1948 közötti, eddig publikálatlan olvasáskutatási felmérésből közöl olyan adatokat, amelyek Benedek korában is jellemzőek lehettek.24 Ezek szerint a kisebb településeken sokáig meglepően élénk olvasási tevékenység volt megfigyelhető hazánkban az írástudatlanság viszonylag magas aránya ellenére is, de az 1950-es évekig a falvak, mezővárosok egyszerű népének irodalmi műveltsége „kettős értékű”, mivel még megmaradnak a szóbeli közlés keretei, ugyanakkor egyre erőteljesebb az igény az újdonságok befogadására. Ekkor egyaránt jellemző a kitalált, a továbbmesélt, az előadott, illetve felolvasott történetek hallgatása, de a magányos olvasgatás is. Az általában elterjedt ponyvafüzetekből megismert szövegek bekerülnek a magyar népmesei, népmondai hagyományba. A közösség leginkább azokat a szövegeket jegyezte meg, amelyek legközelebb álltak mindennapi életéhez, illetve amelyek epikus formája a népmesék, népmondák sajátosságait idézte.

Az adaptáció Benedek minden fontosabb mesegyűjteményének szövegét jellemzi. Adaptált szövegeket tartalmaz a Székely tündérország (1885), a Székely mesemondó (1888) és mesegyűjtő munkásságának legsikeresebb műve, a Magyar mese- és mondavilág (1894-96) nem különben.25 Benedek ráadásul nemcsak átköltött, hanem időnként tudatosan misztifikált is – saját szövegeit, mint a folklór által teremtett értéket adta közre. Ilyen misztifikáció a Székely katona c. ballada, amelyet Gyulai Pál Benedek nem kis büszkeségére a meghatottságtól remegő hangon olvasott föl, mint „eredeti” népköltészetet, vagy a Kőmíves Kelemenné egyik betoldása, amiről Vargyas Lajos és Hegedűs is említést tesznek.26

Benedek Elek első önálló kötetét, a Székely tündérország. Székely népmesék és balladák c. gyűjteményt a kritika még kedvezően fogadta. Rákosi Jenő pl. „a legjobb mesemondó” címmel illette a szerzőt. Benedek okosan teremette meg a kedvező fogadtatás körülményeit: a Budapesti Hírlapban és az Ország-Világban művéből részleteket közölt, így készítette elő a közönséget.27 Munkamódszere a gyűjtés és átdolgozás mellett a könyvtári forráskutatás volt, de régi folyóiratokban, ponyvaszövegek között is gyakran rábukkant érdekes anyagokra. Így jön létre a Székely mesemondó, második önálló meséskötete.

Hegedűs szerint Benedek mégsem tekinthető egyszerűen adaptátornak, és képzetlensége ellenére folkloristáink közül az egyik legnagyobb. Kriza János összesen 25 székely mesét gyűjtött és közölt, Benedek már első három kiadványában 59 székely mesét és mondát adott közre. A népköltészeti anyagot saját neve alatt, Meséli Benedek Elek alcímmel közölte, ezzel is jelezve, hogy átköltésekről van szó, tehát senkinek sincs joga inkorrektséggel, szédelgéssel vádolni.

Első három kiadványában Benedek még inkább gyűjtő, mint író. Sok tájszót, tájnyelvi kifejezést eredetiben hoz le, ezért művei jegyzetekre, szómagyarázatra szorulnak. Később, amikor már kiforrott kultúraközvetítői késztetéssel rendelkezik, kiemeli a tájnyelvi elemeket a szövegekből.28

Benedek Eleknek három gyűjtőmódszere volt.

1. Pályája első szakaszán ún. „emlékező módszert” alkalmazott (fejben, emlékezetében rögzíti a szövegeket, azután írásban rekonstruálja).

2. Később a legáción ill. Sebesi Jóbbal gyűjtőfüzetet használnak. Ebbe emlékeztető szavak, kifejezések segítségével rögzítik a mese vázát, majd otthon szintén írásbeli rekonstrukció történik.

3. Végül közvetítők segítségével is gyűjt: falusi papoktól, tanítóktól kap élőszóban, vagy írásban meséket. Ezeket adaptálja.29

Az életmű egyik csúcsa: a Magyar mese- és mondavilág

A Magyar mese- és mondavilág c. kötet a millennium tiszteletére készült. Kuttner Kelemen Dávid könyvügynök biztatására fogott hozzá a kötet összeállításához. A szövegeket gondos válogatás után saját fejéből tollba mondta felesége gyorsíró unokaöccsének, Poldesz Richárd műegyetemi hallgatónak. A tollbamondás jó eszközt biztosított Benedek számára a szöveg kontrollálásához, az élményszerűség fenntartásához. A feldolgozásnál később is mindenkor törekszik az élőszószerűségre.30

A Magyar mese- és mondavilág hatása óriási: visszahat a népköltészetre – refolklorizáció megy végbe. Hegedűs is közli a Móricz nevéhez fűződő anekdotát, aki népmesegyűjtő útján találkozott egy pásztorral, és forrásától gyönyörű varázsmesékhez jutott. Móricz érdeklődésére, t. i., honnan ismeri ezeket a szép meséket, az a mestergerenda mellől tucatnyi kalendáriumot emelt le, amelyek Benedek-meséket tartalmaztak. Benedek maga is találkozott gyűjtés közben saját meséivel, amelyek éppen a Magyar mese- és mondavilág anyagából származtak.31 A szövegek tehát visszatértek az orális kultúrába, sőt: szlovén és ukrán nyelvterületre is átvándoroltak.32 Ezek a példák is mutatják, hogy a Magyar mese- és mondavilág szerepe mennyire fölbecsülhetetlen a magyar irodalmi nyelv, és a „mesei nyelv” alakításában; s ha mindehhez hozzátesszük, hogy a kötetek szövegeinek egy része a korabeli és későbbi iskolai olvasókönyvek anyagába is bekerült, láthatjuk, mennyire igaz az a megállapítás, amely szerint nagymértékben hozzájárultak a magyar nyelv „horizontális és függőleges” egységesítéséhez.33

Ugyanakkor a kritika ellentmondásokkal, időnként fanyalgással fogadja Benedek művét. Különösen sértő volt Tóth Béla recenziója, aki „tudományos veszedelemnek” „modorosságba burkolt csira átabota munkának”, a híres etnográfus, Katona Lajos pedig „apokrif feldolgozásoknak” minősítette Benedek Elek meséit. Benedek Az irodalmi tisztességről, a Még egyszer az irodalmi tisztességről, ill. Nyílttér címmel reagált a vádakra. Felháborodásában a nyilvánosság elé tárta a Magyar Népköltési Gyűjtemény III. kötetének megjelenése körüli kétértelműségeket: így tudta meg a közvélemény, hogy a gyűjtemény meséit mind Benedek Elek írta.34

A kritikával kapcsolatos keserű tapasztalatok ellenére a Magyar mese- és mondavilág igazi siker volt, bár az anyag rendszerezése a szövegtest óriási méretei miatt kicsúszott Benedek kezéből. A kötetben először kronológiai sorrendet, majd műfaji rendet próbált tartani, de csak a stilisztikai egység követelményét tudta következetesen teljesíteni.35

Az adaptáció módszereivel kapcsolatban Lengyel Dénes megjegyzi, hogy Benedek a mesék alapmondanivalóját soha nem változtatta meg, megőrizte szerkezetüket is, a kiválasztásnál azonban olyan szövegeket emelt ki, amelyeket alkalmasnak vélt saját erkölcsi felfogásának, emberi magatartásának közvetítésére.36 Nem a mítoszi, hanem az erkölcsi tartalmat kereste a mesében; mitikus elem (amennyiben azt csupán a transzcendensben, numinózusban keressük) Benedeknél mindig mellékes, vagy kihagyott.37

Bár Lengyel Dénes és Kovács Ágnes egyaránt úgy jellemzik Benedek Eleket, mint az olyan meseírót, aki megfosztja a tündérmeséket mitikus vonásaiktól,38 mégis, azt kell mondjuk; ahogy mesedrámájából, úgy tündérmeséiből sem tűnnek el a mítoszi alapokra utaló jegyek. A mese és a mítosz szétválasztása G. S. Kirk szerint különben is lehetetlen. Kirk A mítosz c. művében így ír erről: „Mindkét műfaj alá van vetve, ha különböző mértékben is a mesemondás szabályainak... A gyakorlatban a kettő (t. i mítosz és mese) gyakran átfedi egymást; ezzel magyarázható, hogy a »mítosz« és »mitológia« kifejezések használatosak a speciális értelemben vett mítoszra és népmesére egyaránt.”39 A mítosz egyik alapvető vonása, hogy egyetemes erkölcsiséget fejez ki és hordoz, olyat, amelynek épsége és ereje az egész világegyetem normális működésére kihat, olyat, amelynek sérülése fölzaklathatja a világrendet. Benedek Elek meséinek és mesei alapú műveinek legfontosabb vonása éppen ez a „mitikusan” szilárd és egyetemes erkölcsi alapvetés.

Benedek bizonyos tekintetben Perrault-hoz hasonlítható, csak indítékuk más. Perrault a XVII. és XVIII. század fordulóján a begyűjtött népmeséket fabulákká – tanulságos mesékké dolgozta át, hogy ezáltal az irodalmi közvéleménnyel elfogadtassa a magas irodalomból korábban kiátkozott varázsmeséket. Benedek morális meséket emel ki, illetve a begyűjtött népmesei anyagot morális mesékké alakítja, mivel belső etikai normái és pedagógiai szándékai egyaránt erre késztetik. A morális mesék azért fontosak, mert állásfoglalásra kényszerítik a befogadót. A „sarkítások eredményeként” a hős, a hallgató, az olvasó nem lehet „közömbös”, és nem „tartózkodhat”. Lovász Andrea a következőképpen jellemzi a morális meséket: „nincsenek »másodrendű vádlottak«, csak szolgálók és parancsvégrehajtók: nem tolerálható semmiféle félmegoldás, nem marad büntetlenül semmiféle elgyöngülés, megingás, elbizonytalanodás, mert a Gonosznak bűnhődnie kell. Törvényszerűen kell így történnie. Ahogyan magának a Gonosznak a megléte sem valamiféle romlás, megbomlás jele: léte is a Rendbe illeszkedik. Nélküle csonka, sánta lenne a világ. Csak a Jó-Gonosz egymást kölcsönösen determináló meglétével teljes.”40 Talán ebben (is) rejlik a Benedek Elek-mesék sikerének évszázados titka.

A mesék iránti elkötelezettsége mindenesetre olyan erős, hogy a kötetekben közölt mondákat szintén mesei stílusban írja át, ezért Arany László később megrója.41 Benedek Eleket, mint a drámaiságra is érzékeny alkotót, ugyanakkor erősen foglalkoztatja a szereplők érzelemvilága is, betoldásai gyakran érzelmileg árnyalják a mesefigura akcióit, reakcióit.42

A Magyar mese- és mondavilág korábban már taglalt kronológiai és műfaji keveredettségét Lengyel Dénes azzal indokolja, hogy Benedek „ritmust kívánt teremteni”. Ezért keveri pl. a tündérmesét a reális mesével.43 „…A gyermek ritmusigénye a felnőttéhez képest fokozott: minél kisebb a gyermek, annál inkább igényt tart a ritmikus beszédre.” Ez a ritmusteremtő igény Lengyel szerint a Cimborában is jelen való.44

Az adaptáció módszereiről szólva Lengyel megjegyzi, hogy Benedek Elek – az általános érvényű mondanivaló hozzáférhetőbbé tétele miatt – tudatosan kiemeli, átírja a tájszavakat, tájnyelvi fordulatokat – delokalizál – ezeket egyszerűbb, közszói, vagy a magyar irodalmi nyelvből kiemelt kifejezésekkel helyettesíti.45 Ugyanezeket a módszereket követi a külföldi mesék adaptációjánál is.46

Az ötkötetes munka szövegei a következőképpen oszlanak meg a forráskutatás jelenlegi állása szerint:47

1. mások által gyűjtött és általa átírt szövegek: 254;

2. korábbi két mesekönyvéből származó mesék és mondák: 29;

3. saját gyűjtései: 102;

4. költött mesék: kb. 4.

A kötetnek ponyva és díszkiadása jelent meg egy időben, ill. a ponyva egy kissé megelőzte a díszkötetet. A ponyvafüzet nyomtatását Mehner Vilmos, a díszkiadást az Athenaum vállalta. „Ez a kétirányú könyvterjesztés Benedek régi álma, terve volt.”48 Segítségével még inkább érvényre jutott Benedek azon igyekezete, hogy a meséket egyetemes kinccsé tegye, hiszen a kötetek így a legszegényebbektől a leggazdagabbakig is eljutottak.

 

Mesék a világirodalomból

Van nekem egy csodalámpám, gyerekek, melynek tündéri fényességet árasztó világa mellett országot-világot bejárok, s úgy szedegetem össze a világ legszebb meséit. Világjáró nagy utamból íme, itt egy könyvre való mese: olvassátok, gyönyörködjetek bennök, aztán hozok én nektek újabb meg újabb könyveket, melyekből a nagyvilág népeinek legszebb meséit ismeritek meg. Az én csodalámpám nemcsak a világ legszebb meséit mutatja meg, de mutat mindenféle gyönyörűséges színeket is: ez a magyarázata, hogy ennek a kötetnek Kék mesekönyv külön jelzője van. Az ezután következő köteteknek is valamely szín lesz a jelzője, azt példázván ezzel, hogy a mesék világa, melyet én bejártam, színekben pompázó világ. Mostan pedig üljetek ide körém. Kezdődik a mesemondás, mégpediglen minden mesék ősforrásán – a Pancsatantrán...

(A Kék mesekönyv szerzői előszavából)49

Benedek Elek köszöntő szavai már egy újabb időszak kezdetét, a kultúraközvetítő munka következő állomását jelzik. 1904-től, a Magyar mese- és mondavilág közönségsikerén föllelkesülve kezdi kiadni más népek meséit. A Benedek Elek kiskönyvtára-sorozatban elébb az erdélyi nemzetiségek népmeséiből közöl darabokat, Alekszics György és Jakab Miklós gyűjtéséből, majd érdeklődése a világ népmeséi felé fordul.50

Először Grimm-meséket adaptál, (Grimm testvérek összegyűjtött meséi, Grimm testvérek válogatott meséi, Grimm testvérek meséi), majd 1911 és 1914 között Csudalámpa. A világ legszebb meséi címen 37 nép 112 meséjét adja ki.

A hatalmas munkához, mint korábban is gyakran, segítséget vesz igénybe, de ezúttal a segítség nem külső, hanem „belső”. Gyermekei, Benedek Mária és Marcell készítették a nyersfordításokat, és Benedek Elek aztán a szokott műgonddal, stílussal átigazította a szövegeket. Mária fordította le a meséket, Marcell pedig a verses szövegeket.

Az ötlet nem új, bár egy kis nép meseírójától szokatlan. Ranschburg Viktor hozta el neki Andrew Lang antropológus színes mesekönyveit Londonból, ennek hatására állította össze Benedek a Csudalámpa köteteit: Kék mesekönyv (1911); Piros mesekönyv (1912); Arany mesekönyv (1913); Ezüst mesekönyv (1914).51

Lang különböző forrásokból dolgozott, s azon mesék közül merített, amelyeket az angol gyermekek földrajzi, néprajzi, esztétikai tájékoztatása szempontjából fontosnak érzett. A kötetek anyagát nemritkán felesége és leánya fordításaiból adaptálta, ebben is hasonlítva Benedek Elekhez. A kötetek előszavában megemlíti a mesevándorlás fogalmát, és fölhívja a figyelmet arra, hogy nemre, bőrszínre és vallásra való tekintet nélkül az emberi kultúra termékei azonos értékűek. Benedek, akinek rokonszenves ez a szemlélet, felveszi a kapcsolatot a szerzővel, és Lang hozzájárulásával válogat az angol szerző könyvéből.52

A Kék mesekönyvben mesék sorát a Pancsatantrával kezdi, amelyet gyönyörű székely népmeséje, a Halhatatlanságra vágyó királyfi követ. Ezek után következnek az arab, zsidó, angol, izlandi, spanyol, japán, és még ki tudja, hányféle nemzet meséi. Ahogy a Magyar mese- és mondavilág esetén, úgy a Csudalámpában sem törekszik rendszerezésre sem földrajzi helyzet, sem nemzetiség, sem téma alapján. A legfontosabb elv itt is a morális egyöntetűség. Benedek meséivel mintegy azt sugallja magyar olvasóinak, hogy az egész világban mindenütt a Magyar mese- és mondavilágból már ismert erkölcsi alapvetés uralkodik.

Műmesék

Ez a morális tartás készteti Benedek Eleket a trianoni katasztrófa utáni hazatérésére. Azonban nem pusztán erkölcsi példamutatás szándéka vezérli; új és nagy tervekkel érkezik Székelyföldre, olyanokkal, amelyek csíráit már pesti működése idején is hordozta. A teljes reménytelenség, a kétségbeesés és kilátástalanság hullámai közt Benedek egy új gyermekirodalmi irány felé tekint. Hazatelepülése után így köszönt be fiatal olvasóinak a Cimbora szerkesztői üzeneteiben: „…Hétről-hétre mind jobban és jobban fogjátok látni, hogy öreg napjaimnak jóformán minden óráját nektek szentelem. Az erdélyi magyar gyermekek évek óta nem láttak gyermekujságot, nem részesültek megfelelő lelki táplálékban: ezt törekszem én pótolni a ti kedves ujságotokban. […] Igen édes „nagy lány” unokám, ezután első sorban, nektek, erdélyi unokáimnak irok, s hiszem, hogy „kis” és „nagy” lányok, „kis” és „nagy” fiuk egyforma szeretettel fogják olvasni a Cimborát, mert nagy (és nem kis) gondom lesz arra, hogy elemisták és gimnazisták megtalálják benne a nekik való olvasmányokat. Sőt gondom lesz az „apró emberekre” is, akik még nem tudnak olvasni, de megértik az apró meséket és versikéket.”53

Ez nem egyszerű szerkesztői üzenet, a megszólított gyermekek talán nem is értették minden ízében, teljes mélységében. Ez irodalmi program. Benedek Elek nem kevesebbet vállal föl benne, mint minden olyan korosztály színvonalas olvasmánnyal való ellátását, amely a gyermek- és ifjúsági irodalom korcsoportjaihoz tartozik, ezáltal (kimondatlanul, de nagyon is érezhetően) komoly irodalomszervező munka megalapozását, a hazájában kisebbséggé vált erdélyi magyar közösség nyelvének és kultúrájának mindenáron való megőrzését.

Az előszóban külön is megemlékezik azokról a kis emberpalántákról, akik a varázsmesék világához is éretlenek még. Az egészen apró gyermekek megszólításának, olvasóvá nevelésének igénye Benedek Elekben már pályájának kezdetén, a Magyar mese- és mondavilág megszületése előtt fölmerült. Ma tankönyvi közhely, hogy a könyvkultúra korai kialakítása nélkül a gyermek az olvasás iránt igénytelenné, elutasítóvá válhat. Benedek Elek a gyakorlatban mutatta meg, hogyan kell olvasóvá érlelni az ifjúságot.

A kicsik számára alkalmas szövegek az „apró mesék és versikék” természetesen a folklórban is léteznek, csakhogy az elkötelezett irodalomszervezőnek gondoskodni kell arról, hogy minél nagyobb arányban álljanak rendelkezésre. Bár a népmesék iránti érdeklődése továbbra is töretlen, a legkisebb cimborák számára Benedek gyakran erősen ritmikus, egyszerű szerkezetű és cselekményű műmeséket ír, illetve ilyenek írására biztatja szerzőit is. (A legkisebbeknek szóló történetek az „Apró unokáinak meséli: Elek nagyapó” ajánlással jelentek meg a Cimborában.)

A benedeki életmű első „műmesei” jellegű kötete a Benedek Marcellnek ajánlott Apa mesél. Mesék és versek c. könyv. A dolog előzménye, hogy Benedek Elek minden este mesét mondott kisfiának, s ezek olyan rögtönzött szövegek, amelyek központi hőse Marcika, akivel nem különleges, valóságon túli kalandok történnek, hanem apró, érdekes esetek. Ezeket a szövegeket gyűjti össze, és adja ki Benedek Elek 1888-ban. Talán maga sem gondolta volna, hogy egyik legnépszerűbb könyve lesz ez, már szerzője életében öt kiadást ért meg.54

Az apa mesél a modern gyermekirodalom elveit valósítja meg. A történetek hőse maga a gyermek, a könyvben szereplő kisfiúval történő események ismerősek, s egyben izgalmasak a kis befogadó számára, tehát eleget tesznek a gyermek anticipációból származó örömforrás iránti igényének.55 A kötet egyszerre tisztelgés az előd, Bezerédj Amália előtt, s Az Én Újságomban szerzett tapasztalatok önálló alkalmazása.

Következő fontosabb műve tulajdonképp szintén mesegyűjtemény, tartalmát tekintve mű- és népmeséket egyaránt magába foglal. Nagyapóéknál. Egy fiú naplójából c. regényét (1896) ugyan Hegedűs Imre János „fiúregényként” határozza meg.56 s emellett egy pesti család nyári hazalátogatásának története a székelyföldi nagyszülőkhöz – tehát nevezhetnénk vakációregénynek, de szerkezete miatt naplóregénynek is – azonban a műben „rögtönzött” műmeséket, népmeséket, mondákat is találunk, amelyeket a főhősök a nagyapótól, illetve út közben hallanak.

Az Én Újságom szerkesztőjeként Benedek Elek a gyermekolvasók állatmesék iránti igényével is találkozott. Az állatmese népmeseként is elkülönül a tanulságos meséktől, az ún. „fabuláktól”. Míg az eredetileg példázatokból kialakult, ókori eredetű fabula erkölcsi tanulságot foglal magába, a késő középkorban állatszereplős novellamesékből megformálódott állatmese célja elsődlegesen szórakoztatás. Az állatmesék többnyire szatirikus történetek, melyeknek tartalma leggyakrabban az, hogyan jár túl egy kicsiny, gyenge, de ravasz állat nagy, erős, de ostoba ellenfele eszén. A gyakran ritmikus prózában, vagy verses formában megírt állatmesék a kor legtöbb gyermekújságának megszokott elemei voltak. Bár Benedek 1891-ben megvált Az Én Újságomtól, Pósa Lajossal való jó viszonya ép maradt. Ennek a munkakapcsolatnak az eredményeképpen született meg 1898-ban az Elbeszélések az állatvilág köréből c. reális- és állatmese-gyűjtemény, amelynek szerzői Benedek és Pósa mellett Turi M. István és Földes Géza voltak.

A székely mesék is gyakran szólnak állatokról, időnként (1959-ig mindössze 11 népmesében) előforduló szereplőjük a kárpáti barnamedve, amelyet nagydarab, veszélyes, de ostoba jószágként mutatnak be. A hatalmas tányértalpú ellenfele leggyakrabban az apró termetű, ravasz róka. Az európai folklórban a medve nem túlzottan rokonszenves alak, a Goethét is megihlető középkori Róka-regényben a farkassal együtt a brutális erő szimbóluma az intellektuális csibésszel, a rókával szemben. Sebők Zsigmond 1894-ben indította útjára először Maczkó Mukit, azaz Mackó urat (aki 1912-ben „magyarosít”, és felveszi a Dörmögő Dömötör nevet), ezzel megteremtve a kedves mackó alakját a magyar meseirodalomban.57 A Jó Pajtás című lap társalapítójaként Benedek Elek is megismerkedik Mackó úrral.

Benedek korábbi „teremtménye” Rókáné komámasszony volt. Sebőkkel való találkozása után (akinek mackója gyakran került összetűzésbe a Ravaszdi-házaspárral), Rókáné, mind gyakrabban a szegény, gyámoltalan, és jámbor óriás, Mackó koma becsapásával szerez mulatságos perceket az olvasóknak. Szerzőnk munkásságának egyik utolsó, jellegzetesen „Benedek Elek-i” gyümölcse a Goethe (Johann Wolfgang) – Benedek Elek: Csili Csali Csalavári csalafintaságai címen megjelent meseregény, amely Goethe: Reineke Fuchs c. művéből készült 1925-ben. A cím a kortárs, Móra Ferenc önálló állatregényét idézi (Csilicsali Csalavári Csalavér; 1913.), Móra szintén világirodalmi példák alapján dolgozott, de míg az ő regénye inkább mesei szövegek halmaza, addig Benedeké állatszereplős pikareszk regény. Csili Csali Csalavári és Csilicsali Csalavári Csalavér figurái jó példáját adják a korabeli magyar gyermekirodalom gazdag, a trianoni határokon is átívelő kapcsolatrendszerének.

 

Kópéságok

Végül, a teljesség igénye nélkül ejtsünk szót Benedek kópé műmese-sorozatáról, amelynek főhőse Öcsike volt. A sorozat az Öcsike „nadselű” gondolatai és csínytevései címet viselte, és darabjai éveken keresztül a Cimborában jelentek meg. Öcsike a Jó Pajtásban is többször felbukkant, később, 1921-től 1927-ig több könyvben is kiadták kalandjait. Talán az egyik legelső magyar kópé ő, korábbi elődei főleg fordításokból kerülnek be a magyar gyermekirodalomba. Fölidézhetjük pl. az 1900-ban Budapesten, az Országos Irodalmi Részvénytársaság kiadásában megjelent Egy rossz fiú naplója c. művet, amely az amerikai Metta V. Victor írónő a Bad Boy's Diary (1880) c. regényének első fordítása, s ebből dolgozta át Karinthy Frigyes feledhetetlen humorú gyermekkönyvét az Egy komisz kölök naplója c. gyermek-kópéregényt 1918-ban.58

Öcsike Benedek Elek valódi unokája volt, Benedek Marcell kisfia, Benedek István. Mivel kisebb korában selypített, szinte epikus jelzőként tapadt hozzá a „nadselű” szó, elébb a családi körben, majd a Cimbora és a Jó pajtás olvasói között is elterjedt. Később levélformában maga írta meg kalandjait, amelyeket Benedek így írt alá: „A másolat hiteléül: Elek nagyapó”.59

Most idézzük Benedek Eleket, aki így harangozza be Öcsike történeteit kis olvasóinak:

„Mielőtt elmesélném nektek, hogyan porolták ki Öcsikét, bemutatom nektek, mert ezután többször lesz vele találkozásotok a Cimborában. Öcsike Elek nagyapó unokája, mégpedig a tizenegy valóságos unoka közt időrendben a hatodik. Ha jól számolom, most a nyolcadik esztendőt tapossa, de már esztendők óta mulattatja odaát, Magyarországon, az ő pajtásait „nadselü” gondolataival. Ezek a gondolatok igen vidám gondolatok, de rendszerint szomoruan végződnek. Oly szomoruan, hogy Elek nagyapó szive is sajog belé, nem csak az Öcsike – nadrágja. De hát mégis csak megirtam e „nadselü” gondolatokat, egy az, hogy mulassanak valóságos és nem valóságos unokáim, s no meg: okuljanak is azokból. Öcsikének különféle „nadselü” gondolataiból már könyv is jelent meg Pesten, egyszer talán majd ti is fogjátok olvasni, nem csak a magyarországi gyerekek. Egyelőre elégedjetek meg azokkal a „nadselü” gondolatokkal, amik a Cimborában fognak megjelenni… A magyarországi gyerekek éppen eleget nevettek a „nadselü” gondolatokkal járó kiporoláson, hadd nevessenek most az erdélyi gyerekek. Szórul-szóra így mondá Öcsike, én meg erre ráütöm a pecsétet, s megkezdem a vidám-szomoru történetet ezzel.”60

Itt most be kell fejeznünk. E munkánkban csak annyira sikerült feltárnunk a benedeki mesevilág gazdagságát, mint amikor valaki egy embersokaság morajából és elkapott beszédfoszlányokból próbálja a tömegben lévő egyes emberek személyiségét megismerni. A Benedek Elekről szóló irodalom és forrásanyag még mindig meglehetősen kisszámú, széttagolt, illetve nehezen elérhető a magyarországi elemző számára, mindössze két monográfia jelent meg az íróról, az adatok cikkekben, levelekben, kortársak visszaemlékezéseiben és műveiben rejtőznek, innen kell előkeresnünk azokat. További kutatás tárgyát képezné Benedek Elek meséinek minél teljesebb feltárása, a kortársakkal való összehasonlító elemzése, munkásságának összevetése a korabeli európai törekvésekkel. Mackó úr és Rókáné komámasszony figurájának változásai a korabeli magyar társadalmi változásokat követik, Öcsike és Nagyapó környezete és életmódja fontos információkat hordoz a századforduló és a Trianon utáni magyar valóság hétköznapjairól. Számtalan lehetőség áll az irodalomtudomány és a társadalomtudományok előtt is.

Amit összegzésképpen elmondhatunk Benedek Elekről az, hogy a magyar gyermekirodalom vitathatatlanul egyik legnagyobb és máig élő hatású alakja. Szokták emlegetni, mint kitűnő tollú újságírót, mint jeles kritikust, mint szépreményű, de a környezet ridegsége és értetlensége miatt mellőzött politikust, tehetséges regényírót, a szociográfia egyik atyját, de munkásságának legsikeresebb területe a gyermekirodalom, azon belül is a mesegyűjtői, meseírói tevékenység, és többi elfoglaltsági köre is elválaszthatatlanul kapcsolódik gyermekirodalmi érdeklődéséhez. Ahogy Jáki László is megfogalmazza: „Benedek Elek az emberek többségének tudatában meseíró marad, még akkor is, ha sokféle tevékenységének ez csupán egy része volt.”61 Tegyük hozzá: olyan része, mint testnek a lélek.

Felhasznált irodalom

  

A MAGYAR irodalom története IV. Szerk.: Pándi Pál, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965.

Benedek Elek: Édesanyám felvisz az iskolába (Gyermekkori emlék). In: Cimbora I/30. Szatmár, 1922. 19-21. p.

http://www.bcucluj.ro/re/cimbora/1922/BCUCLUJ_FP_P1519_1922_001_030.pdf (letöltés: 2009. augusztus 27.)

Benedek Elek: Elek nagyapó üzeni. In: Cimbora I/40. Szatmár, 1922. 191. p.

http://www.bcucluj.ro/re/cimbora/1922/BCUCLUJ_FP_P1519_1922_001_040.pdf

Benedek Elek: Öcsikét kiporolják. In: Cimbora I/36. Szatmár, 1922. 121-123. p.

http://www.bcucluj.ro/re/cimbora/1922/BCUCLUJ_FP_P1519_1922_001_036.pdf (letöltés: 2009. szeptember 1.)

Benedek Elek: Kék mesekönyv. Kriterion, Bukarest, 1990.

Elmét vidító elegy-belegy dolgok, Válogatás a győri kalendáriom 1749-től 1849-ig tartó időszakából. Szerk.: Szilágyi Ferenc. Magvető Kiadó, Budapest, 1983.

Farkas Kinga: Nadselű” és nagysikerű csínytevések.

http://www.cimbora.net/cikk.php?cikk=199 (letöltés: 2009. augusztus 31.)

Fenyő Miksa: Szép Ernő: Az egyszeri királyfi. Mese. Előadta a Nemzeti Színház. In: Nyugat VII/1. Budapest, 1914. 63. p.

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/nyugat/html/doc/05416.htm (letöltés: 2005. április 16.)

Hegedűs Imre János: Benedek Elek. Monográfia. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006.

Jáki László: Benedek Elek, a Nemzeti Közoktatás és a Néptanítók Lapja szerkesztője. In: Elektronikus Könyv és Nevelés, XI/1. 2009.

http://www.tanszertar.hu/eken/2009_01/jl2_0901.htm (letöltés: 2009. augusztus 28.)

KIRK, Geoffrey Stephen: A mítosz. Budapest, Holnap Kiadó, 1993. 56-71. p.

Kósa László: A magyar néprajz tudománytörténete. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.

http://www.tankonyvtar.hu/neprajz/magyar-neprajz-080903-24 (letöltés: 2009. augusztus 25.)

kovács Ágnes: Benedek Elek és a magyar népmesekutatás. In: Ethnographia, LXXII/3. Budapest, 1961. 430-444. p.

LENGYEL Dénes: Benedek Elek. Gondolat Kvk. Bp. 1972.

lovász Andrea: Mesék és gonoszok. In: Symposion. Pécs, 1999/26-27.

http://www.c3.hu/~exsymposion/HTML/szerk.htm (letöltés: 2009. augusztus 21.)

MÉREI Ferenc – Binét Ágnes: Gyermeklélektan. Budapest, Gondolat, 1993.

pogány Péter: A magyar ponyva tüköre, Zrínyi, Budapest, 1978.

Sütő András: Kalandozások Ihajcsuhajdiában. Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Budapest, 1986.

Szabó Zsolt: Benedek Elek a gyermek- és ifjúsági irodalomért. A mese szerepe a nevelésben és a kommunikációs készség fejlesztésében. In: Elektronikus Könyv és Nevelés V/2. 2003.

http://www.opkm.hu/konyvesneveles/2003/2/20SzaboZs.html (letöltés: 2005. április 14.)

Takács Ferenc: Kapirgáló – Fordította Karinthy Frigyes – I. rész. Magyar Narancs, XXI/36. 2009. 09. 03.

http://www.narancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=19746 (letöltés: 2009. szeptember 05.)

VÖRÖS Károly: Mackó úr a millennium magyar világában. In: História, 1990/1.

http://www.tankonyvtar.hu/historia-1990-01/historia-1990-01-macko (letöltés: 2009. augusztus 21.)

Jegyzetek

 

1.

 

Lengyel Dénes, 1974. 79. p.

2.

 

Szabó Zsolt, 2003.

3.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 183. p.

4.

 

Elmét vidító elegy-belegy dolgok. 305-314. p.

5.

 

Lengyel Dénes, 1974. 176. p.

6.

 

Időnként jelentkeznek irodalomtörténet-írásunkban olyan törekvések, amelyek szélesíteni kívánják Benedek oeuvrejének határait, s külön beszélnek a szépíró vagy a politikus Benedekről. Jogos a megemlékezés e vonásairól is, de ezeket is úgy kell tekintenünk, mint utat és eszközt a gyermekirodalom megteremtéséhez. Ez a törekvése többet jelent a gyermekek egyszerű szórakoztatásánál; kulturáltságot, művelődési alapot, a nép szellemi kincse egy részének átültetését is jelenti. Benedek Elek gyűjtője, feldolgozója és részben írója is a gondolkozásunkkal annyira egybeforrt meséknek.” (A magyar irodalom története. IV. 1965. 919. p.)

7.

 

Lengyel Dénes, 1974. 87. p.

8.

 

Szabó Zsolt, 2003.

9.

 

Fenyő Miksa, 1914. 63. p.

10.

 

Czine Mihály, 1986. Fülszöveg: „Sütő András mesejátékát a nagy drámák szomszédságában láthatja a mindenkori olvasó, de majd a jövendő irodalomtörténet is… A fantázia, a mesemotívumok olyan gazdagságával, amilyennel talán csak Tamási és Creangă művészetében találkozhatott...

11.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 9. p.

12.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 17. p lásd még: 184. p.

13.

 

Benedek Elek, 1922. 19. p.

14.

 

Lengyel Dénes, 1974. 16. p.

15.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 21. p.

16.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 18-19. p.

17.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 26-27. p.

18.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 27. p.

19.

 

A levelet szó szerint idézi Hegedűs Imre János, 2006. 186. p.

20.

 

Erről bővebben lásd: Hegedűs Imre János, 2006. 36. p. ill. 186. p.

21.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 47. p. Részletesebben: 190 p.

22.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 185. p.

23.

 

Kósa László, 2001.

24.

 

Pogány Péter, 1978. 324-329. p.

25.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 186. p.

26.

 

Hegedűs Imre János, 2006. Részletesebben lásd: 188-190. p.

27.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 190-191. p.

28.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 191-192. p.

29.

 

Lengyel Dénes, 1974. 35. p.

30.

 

Lengyel Dénes, 1974. 86. p.

31.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 194-195. p.

32.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 219. p. Erről lásd még: Lengyel Dénes, 1974. 100-103. p.

33.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 197. p. A Magyar mese- és mondavilág és általában a Benedek-életmű azóta is élő mesei kifejezéseiből Lengyel Dénes is felsorol egy csokorravalót. „Hol volt, hol nem volt”, „telt-múlt az idő”, „mentek-mendegéltek hetedhét ország ellen”, „te az enyém, én a tied, ásó, kapa, nagy harang válasszon el minket”, „köszönd, hogy öreganyádnak szólítottál!” stb. Lengyel Dénes, 1974. 128-134. p.

34.

 

Erről részletesebben: Hegedűs Imre János, 2006. 197-200. p. ill. Kovács Ágnes, 1961. 430-444. p. Lásd még Lengyel Dénes, 1974. 79-80. p.

35.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 201. p. A nyelvi-stilisztikai leleményről, bravúrról lásd: 206-210. p.

36.

 

Lengyel Dénes, 1974. 86. p.

37.

 

Lengyel Dénes, 1974. 95. p. Hegedűs is kijelenti, hogy Benedek a stilisztikai változtatások mellett esztétikai-erkölcsi elvek szerint módosít a begyűjtött szövegeken. Részletesebben: Hegedűs Imre János, 2006. 211-212. p.

38.

 

„A tündérmesék demitizálása, a mitikus elemeknek reális elemekkel vagy a modern technika nem kevésbé csodás tárgyaival való helyettesítése Benedek Eleknél gyakori jelenség...” (Lengyel Dénes, 1974. 120-121. p.)

„…A mesék újra elmondásával gondoskodott egyfajta modernizálásukról is: a mitológiai elemet erkölcsi-didaktikai normákkal helyettesítette be, így idejétmúlt ideológiájú történeteket ’transzponálni’ tudott a századvégi racionális, a népmesék naiv igazságát már nehezen értő olvasók számára.” Kovács Ágnes, 1961. 442. p.

39.

 

G. S. Kirk, 1993. 56. p.

40.

 

Lovász Andrea, 1999.

41.

 

Lengyel Dénes, 1974. 89. p.

42.

 

Lengyel Dénes, 1974. 89-90. p.

43.

 

Lengyel Dénes, 1974. 92. p.

44.

 

Lengyel Dénes, 1974. 134-135. p.

45.

 

Lengyel Dénes, 1974. 121. p. és 123. p.

46.

 

Lengyel Dénes, 1974. 105-115. p.

47.

 

Részletesebben lásd: Hegedűs Imre János, 2006. 202-205. p.

48.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 218. p.

49.

 

Benedek Elek: Kék mesekönyv. Kriterion, Bukarest, 1990. Fülszöveg.

50.

 

Szabó Zsolt, 2003.

51.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 220-221. p.

52.

 

Lengyel Dénes, 1974. 108-109. p.

53.

 

Benedek Elek, 1922. 191. p.

54.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 193-194. p. Említi Lengyel Dénes is, 1974. 16. p.

55.

 

Lengyel Dénes, 1974. 81. p. Az anticipációról és a könyvkultúráról részletesebben lásd még: Mérei Ferenc – Binét Ágnes, 1993. 239-243. p.

56.

 

Hegedűs Imre János, 2006. 122 p.

57.

 

Maczkó úr alakjáról részletsebben lásd: Vörös Károly, 1991.

58.

 

Részletsebben lásd: Takács Ferenc, 2009. A cikkből megtudjuk, hogy Mark Twain: Huckleberry finn kalandjai c. kaland – ifjúsági regényének nyelvhasználati sajátságai Metta V. Victor művének ismeretében magyarázhatók.

59.

 

Farkas Kinga, 2008. Öcsike utóéletéről egyébként megtudjuk, hogy pszichiáter lett, Szondi Lipót tanítványa, Budapestre került, és ott Kozmutza Flórával, Mérei Ferenccel dolgozott együtt. Karinthy Gábor barátjaként irodalmi érdeklődése töretlen maradt, orvosi, szakmai munkái mellett számos regényt írt. (Kisvárosi történet, 1961; Beszélgetés ideges emberekről, 1963; Ember és gyerek, 1965; Három ing, 1966; Csineva, 1968-1983) Benedek István 1996-ban hunyt el.

60.

 

Benedek Elek, 1922. 121. p.

61.

 

Jáki László, 2009.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: