Szemlénk élére kívánkozik Nagy Attila: Törés vagy folytonosság, avagy új/régi olvasók Újbudán? című tanulmánya. A jeles olvasáskutató, aki ezzel az írásával köszön el a szerkesztőségtől, az egyik budai kerületben végzett tizenévesek körében komplex olvasásszociológiai fölmérést 2003-ban. Munkájában e fölmérés adatait elemzi, értékeli, hogy végül megfogalmazza aggódó hangú konklúzióját: „Mindent összevetve, a címben szereplő törés és/vagy folytonosság dilemmát az utolsó néhány táblázat töprengő elemzése után akár nemzeti kánon és/vagy globalizáció feszültséggé is átfogalmazhatjuk.” Az összegzésben feszülő dilemmát azután néhány töprengő kérdéssel teszi egyértelműen nyitottá a jövő felé. A szükséges és lehetséges válaszok újabb, további fölméréseket, kutató munkát generálnak, lapunk pedig csak reménykedhet abban, hogy Nagy Attila és társai, követői majd a Könyv és Nevelést (is) választják újabb összegző értékeléseik közlésére.
A hazai iskolai könyvtárügy jelen helyzetének, s a róla szóló megnyilatkozásoknak, publikációknak alapos ismeretében teljes felelősséggel állíthatom, hogy a problémakomplexum gyökeréig ható, meghatározó, értelmes szakmai viták után érdemi cselekvést követelő munka Csík Tibor: Iskolai könyvtár, esélyek és egyenlőség című írása. Szívesen ajánlanám kötelező olvasmányul nemcsak iskolai könyvtárosoknak, tanároknak, igazgatóknak, de a közoktatás valamennyi érdemi szereplőjének – az oktatásirányítástól a képzésen át a pedagógiai kutatásban résztvevőkig.
Előző számunkban kezdtük, s most folytatjuk Dömsödy Andrea: Könyvtárhasználati tankönyvek és a kor tudományossága című, nagy lélegzetű tanulmányát. A szerző a tankönyvkutatás Stein-féle politikatudományi modelljét veszi alapul munkájában, amely a tankönyveknek három dimenzióját vizsgálja. Az Informatorium a szaktudományi tartalmat, vagyis a tankönyvet, mint információhordozót tekinti, a Pedagogikum didaktikai eszközként, pedagógiai alapelvek szerint tanulmányozza, míg a Politikum „a tankönyvekre, mint politikai, oktatáspolitikai viszonyok között ható kommunikációs eszközre tekint.” Jelen számunkban a Pedagogikum a vizsgálat tárgya. „A kép nagyon vegyes.” – állapítja meg a tankönyvek didaktikai eszköz szerepét értékelő összegzésében a szerző. Természetesen ennél többet és pontosabbat is megtudhat a figyelmes olvasó, ha elolvassa Dömsödy Andrea írását.
Érdemes Csík Tibor munkája után – az „alul/belülnézet” megismerése érdekében is - egymás mellett olvasni Bondor Erika, a KTE új elnökének bemutatkozó sorait (Gondolatok a Könyvtárostanárok Egyesületéről), meg a csurgói iskolai könyvtáros, Viola Ernő alkalmi naplótöredékét (Egy nap a könyvtárban). Több nyugtalanító problémájukkal szembesülve fölhorgadhat bennünk a kérdés: az iskolai könyvtáros magányosságát oldhatja tán a szakmai egyesületi „akolmeleg” (hogy klasszikust idézzek…) De ki-mi oldhatja a magára maradt szakmai egyesület, a magára hagyott szakma magányosságát?