Balogh Mihály: Mustra

A főszerkesztő nehéz helyzetbe került – persze a saját hibájából. Miután ugyanis a Könyv és Nevelés előző számában befejezettnek nyilvánítottuk Fűzfa Balázsnak A másik irodalom című írása nyomán támadt, s helyenként szélsőséges hangoktól sem mentes vitát, post festum érkezett még egy hozzászólás. Szerzője az a Benczik Vilmos, akinek a fordításában – és kiadásában! – végre magyarul is olvashatjuk Marshall McLuhan korszakosnak mondott könyvét A Gutenberg-galaxisról. Némi hezitálás után végül úgy döntöttünk, hogy az írást - a szavahihetőségünket megkérdőjelező jogos vádak ódiumát is vállalva - közöljük. Döntésünk egyáltalán nem a McLuhant magyarító Benczik iránti tekintélytisztelet alapján született: közlésre önmagát tette méltán érdemessé az egyszerűen „csak” gondolatgazdag, kiérlelt érvekkel operáló, a vitához „hozzáadott értékkel” bőven szolgáló, ugyanakkor higgadt hangvételű írás.

Hagyományteremtőnek szánt konferenciát szervezett az iskolai könyvtárosok, könyvtárpedagógusok számára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Még a nyári szünet beállta előtt, június 26-án találkozott a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium nagytermében kétszáznál több szakember, hogy megvitassa a közoktatás könyvtárügyének időszerű gondjait, várható esélyeit. Az egész napos rendezvény nyitó előadását Sipos János, az OM közoktatási helyettes államtitkára tartotta. Az államtitkári expozé mellett megtalálja az olvasó lapunkban Dán Krisztina előadását, aki a könyvtár-pedagógiának az átalakuló nemzeti alaptantervben jutó szerepről szólt. Ugyanitt hangzott el Varga Zsuzsa előadása, a Szakmai szolgáltatások az iskolai könyvtáraknak. A konferencia egészéről Dömsödy Andrea írt tömör összegzést. A tanácskozás egyik résztvevőjének a jövőre nézve adott hasznos javaslatát idézzük az írásból: „A szakma sokféle szereplőjét megszólaltattuk, de kimaradt egy, a gyakorlat szempontjából nagy jelentőségű szereplő, az önkormányzat. Így a későbbiekben a kapcsolatot velük is keresni fogjuk, hogy a tervek megvalósulásának útját is követhessük.”

Ugyancsak az OPKM rendezett konferenciát május 30-án, a legfiatalabb „szakága”, a taneszköz-információs főosztály induló hónapjairól, az első és legfontosabb feladatok (taneszköz-adatbázis, és -etalontár!) eddigi teljesítéséről, s az előttünk álló további tennivalókról, távolabbi tervekről. A rendezvény nyitó előadását e sorok írója tartotta az OPKM taneszközös múltjáról, hagyományairól. A konferencián vázolta Nádasi András, a terület intézményi gazdája a taneszköz ügy időszerű teendőit, majd ugyanebben a témában tartott tájékoztatót az OKNT Tankönyv- és Taneszköz Bizottsága júniusi ülésén. Előadását Javaslat és szakmai háttéranyag a taneszköz rendelethez címmel közöljük.

 

Előző, júniusi számunkban már válogattunk az április elején Debrecenben tartott tankönyves konferencia előadásaiból. Mostani számunkra maradt a konferencia egyik legfontosabb megszólalása: Cserhalmi Zsuzsa előadása a magyar irodalom tankönyvekről. „Irodalomtanításunk eredményessége… hosszú ideje erősen vitatható.” – állítja a szerző, majd több összetevőt, okot is fölsorol megállapítása alátámasztásául. Az okoknak ugyan az egyike csak a rossz, az adatoló, pozitivista szemléletű, a tanulóktól puszta ismeret-reprodukciót kívánó tankönyv, de káros hatása talán a legerősebb. Ugyanakkor nincs, vagy alig van érdemi tankönyvkritikánk, miközben „… koncepcióval bíró tankönyvekkel csak koncepciókat volna szabad ütköztetni. A mai magyar tankönyvpiacon viszont csak marketingesek versenyeznek.” Miként az írást követő szerkesztőségi jegyzetünkben is megemlítjük: nem lepődnénk meg, ha a szerző kemény hangvételű írása vitára ingerelné a tárgyban érdekelteket és illetékeseket.

Tankönyvről (pontosabban tankönyvcsaládról, az Apáczai Kiadó felső tagozatos nyelvtankönyveiről) és koncepcióról olvashatunk Uzonyi Kiss Judit írásában is. A cikk alcíme: Dilemmák a nyelvtankönyvek készítésekor. A tankönyvírói dilemma adott esetben a szerzői interpretáció szerint az, hogy vajon mennyiben követheti az általános iskolásoknak szánt tankönyv a szaktudomány legújabb – esetenként még kiforratlan, vitatott – eredményeit összegző egyetemi tankönyvet, itt konkrétan a Keszler Borbála szerkesztette Magyar grammatika (Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001) koncepcióját. A cikk szerzője számos példa segítségével törekszik indokolni a „járt út” előnyeit, a kipróbált elméleti alapokon nyugvó tankönyvi koncepció „taníthatóbb” voltát, vagyis nemet mond az „élenjáró szaktudomány” szoros követésének a közoktatás tankönyveiben. Határozott állásfoglalása várhatóan szintén nem marad visszhang nélkül.