Simon Krisztina könyvtárostanár, József Attila Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Budapest
______________________
Alberto Manguel idézete már az előszó nyitásaként elgondolkodtatja az olvasót Béres Judit: „Azért olvasok, hogy éljek!” című könyve kapcsán. „Mindannyian olvassuk magunkat és a világot avégett, hogy megragadhassuk, mik vagyunk és hol vagyunk. Azért olvasunk, hogy megértsünk valamit, vagy hogy elinduljunk a megértés útján.” És valóban, a fenti sorok vezérfonalán elindulva új értelmet ad a szerző az olvasás fogalmának, kiszélesíti annak értelmezését. A könyv olvasása után könnyen válaszoltam egy fiatalember kapcsolódó kérdésére: Melyik volt előbb, az írás vagy az olvasás? Az arcán ülő huncut mosolyon látszott, hogy azt gondolta, most megfogott. De elkerekedett a szeme, amikor kapásból válaszoltam: az olvasás!, és megosztottam a Judit által közvetített gondolatokat. Előbb elmosolyodott, majd nevetni kezdtünk. Kiderült, hogy ugyanazt olvassuk, és már az előszó mindkettőnkben megmozgatott valamit, annak ellenére, hogy más szemszögből közelítettük meg a témát: ő szociális munkásként, én pedig könyvtárostanárként. A továbbiakban tehát egy könyvtárostanár szemüvegén keresztül ismerkedhet a könyvvel az olvasó.
Az első fejezetben bemutatott programok ablakot nyitnak a világra. Hogyan népszerűsíthetjük az olvasást az iskoláskor előtt, hisz abban egyetértünk, nem lehet elég korán kezdeni. Fontos a szülők, „családsegítők” és könyvtárosok közötti összefogás, hiszen így nevelhetünk olvasót, valamint fejleszthetjük gyermekeink, diákjaink kritikai gondolkodását. Persze a tudatosság érdekében érdemes tisztázni magunkban a kritikai gondolkodás fogalmát, elemeit, melyeket pár oldalban összefoglalt a szerző, mielőtt újra a gyakorlati ismeretekre fókuszált volna. Ez a fajta megközelítés jellemzi az egész könyv felépítését. Egy-egy témának olvashatjuk egy rövidebb, érthető elméleti bevezetését, majd jó gyakorlatokat, programokat külföldről és hazánkból, melyeket később a saját helyi adottságainkhoz igazítva próbálhatunk ki. Bizonyos területeken pedig azt is bemutatja a szerző, hogy ők hogyan adaptálták az adott jó gyakorlatot, és annak milyen eredményei lettek. Melyek azok a témák, amelyeken ily módon végigkalauzol bennünket? Megismerhetjük a kritikai gondolkodáshoz is szorosan kapcsolható „Élő könyvtárak” gyakorlatát, mely által megváltozhatnak előítéleteink, sztereotípiáink, így változunk mi magunk is. Ezt a belső változást segíti, támogatja a biblioterápia, mellyel a könyv további része foglalkozik. A szerző maga is biblioterapeuta, aki a Pécsi Tudományegyetem biblioterápiás képzésének alapítója. A könyvet haszonnal forgathatjuk, hiszen széles körű elméleti és gyakorlati tudás ötvöződik a leírtakban. Azok számára, akik most ismerkednek a biblioterápiában rejlő lehetőségekkel, a könyv sokrétű megközelítése stabil alapot szolgáltat a témában való elmélyüléshez. Akik pedig már foglalkoztak biblioterápiával, több gyakorlati ötletet, tapasztalaton alapuló tudást meríthetnek a könyv soraiból. Csak néhány izgalmas címet és témát említenék: „Költészet csendje a váróban”; „Az olvasás és te”; „Tematikus biblioterápiás csoportok: babaváró, hátrányos helyzetű középiskolások, nők”; „Benned a Cél és nálad a Kulcs”; „Könyvpatika”; „A könyv a képzelet játszótere.” Az utóbbi engem mint könyvtárostanárt nagyon elgondolkodtatott, hisz részletes leírásából betekintést nyerhetünk a hátrányos helyzetű, de tehetséges diákokkal való biblioterápiás foglalkozások kulisszatitkaiba. A könyv nemcsak bemutatja, elemzi a gyakorlatokat, hanem egy-egy program értékelése után igyekszik irányt is mutatni. Komoly hozadéka továbbá az utalók és a linkek, a gyakorlatban alkalmazható mellékletek, a témához kapcsolódó szakirodalom és felhasználható irodalmi alkotások közlése.
______________