n/a: Felhívás

az Olvasás éve megszervezéséhez

A MKE Olvasószolgálati Szekciója a NKÖM Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával 2000. október 24-től 28-ig országos tanácskozást szervezett Bakonybélen az Olvasás Évének előkészítéséről az MKE területi és egyéb szakmai szervezeteinek részvételével.

A tanácskozás résztvevői, hazai és határon túli magyar könyvtárosok, a könyves szakma képviselői, olvasáskultúrával foglalkozó szakemberek egybehangzó véleményként fogalmazták meg olvasási kulúránk hiányosságait, elmaradottságát, sőt bizonyos területeken riasztó adatokkal igazolható visszafejlődését, az ebből fakadó problémákat.

Olvasási kultrúránk fejlesztése érdekében összehangolt cselekvés szükséges az iskolák, a könyvtárak, önyvkiadók és könyvterjesztők, az irodalmi élet művelői, az egyházak, valamint a különféle civil szervezetek stb. képviselői között. Ezért a tanácskozás valamennyi résztvevője – több európai ország tapasztalataiból kiindulva – fontosnak tartja, hogy a magyar kormány 2001-ben hirdesse meg az Olvasás Évét.

A résztvevők azért tartják jelentősnek az egész nemzetnek szóló program elindítását és az ezzel járó szakmai feladatokat, mert meggyőződésük, hogy ezáltal elindul egy olyan folyamat, mely az olvasási kultúra fejlesztésén kereztül az ember információszerző képességét és a változó körülményekhez való alkalmazkodását szolgálja, valamint az élményszerző olvasással javítja társadalmunk mentális közérzetét.

A tanácskozás résztvevői kérik, hogy az Olvasás Éve programjai mindenütt valósuljanak meg, ahol magyarul beszélnek, olvasnak és írnak.

Az Olvasás Éve céljainak megvalósítása érdekében szükségesnek tartják, hogy a kormányzat 2001-es költségvetésében elkülönített pénzösszeg álljon rendelkezésre, és pályázatok, valamint egyéb csatornák útján jusson el mindazokhoz, akik a programok megszervezésében és lebonyolításában részt vállalnak. Ugyanakkor számítanak a média és a verenyszféra aktív támogatására is.

A könyvtáros szakma a saját eszközeivel örömmel csatlakozik az Olvasás Éve valamennyi programja megvalósításához.

 

A tanácskozás résztvevői