Adamikné Jászó Anna: Tudós tanárok – tanár tudósok sorozat: Chikán Zoltánné (1922–2006)

Chikán Zoltánné. Tudós tanárok - Tanár tudósok. Bp.: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet-Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 2013. 128.p.

Egy nemzet lelkülete sok tényezőtől függ, nyilván vizsgálják az erre szakosodott tudósok. Egy biztos: a háttérben ott munkál száz és száz tanár és tanító, emléküket diákok generációi őrzik, de amint ezek a generációk elhalnak, az emberformáló tanár emléke is feledésbe merül. Pedig az utókornak fontos volna tudnia: hogyan éltek, milyen emberek voltak, milyen nézeteket vallottak. A régen volt tanárok tevékenységének felidézése nemcsak pedagógiatörténet, hanem nemzettörténet is. Ezért hihetetlenül fontos az a sorozat, amelyet Jáki László teremtett meg és gondoz, a Tudós tanárok – Tanár tudósok. Az eddig megjelent 41 kötet között olyan nagyhatású személyiségek szerepelnek, mint Antall József, Fináczy Ernő, Fülep Lajos, Hahn István, Kiss Áron, Németh László, Öveges József. Ezt a sort folytatja a dr. Chikán Zoltánné dr. Deák Kláráról, az egri tanárképző főiskola hajdani magyar nyelvészetet tanító – eredetileg magyar–latin szakos – tanáráról szóló kismonográfia. Tudós tanárokról emlékezünk, olyanokról, akik könyveket, tanulmányokat publikáltak, ám olyanokról is, akik emberségből is példát szolgáltattak. Nemcsak tudományfejlesztők, hanem nemzetnevelők is voltak.

A kommunizmusban nem volt könnyű dolga egy olyan tanárnak, aki közismerten hívő ember volt, ráadásul négy gyerekkel. Úgy tűnik, a vidéki főiskolákon szigorúbbak voltak az elvtársak, mint a fővárosban. Chikán Zoltánné sem jutott el a piramis tetejére, sokáig volt tanársegéd, s megrekedt a docensi polcon, pedig még a marxizmus-leninizmus (közismert nevén foximaxi) egyetemet is elvégeztették vele. Végül is ezzel ki törődik, ki ismeri a tanítványok és az általános iskolai tanárok közül a felsőoktatási és a tudományos élet lépcsőit? A lényeg fennmaradt: az emberség és a művek.

A Chikán Zoltánnéról szóló, 2013-ban publikált kötetben a kísérő tanulmányt írta, a szövegeket válogatta és a bibliográfiát összeállította Szecskó Károly, a hajdani tanítvány. A bevezetés után először Chikánné életútját és munkásságát ismerteti, majd szemelvényeket közöl írásaiból. Ezután következnek a nekrológok és a visszaemlékezések, a kötetet válogatott bibliográfia zárja.

A bevezetés tökéletes jellemrajz, a kolléga, V. Raisz Rózsa hosszabb írásának részlete: „Ha ezt kérdeznék tőlem, kire gondolok először, mikor ezt hallom: jó tanár – Chikán tanárnőt mondanám. Az ő kiváló tanári egyénisége azóta, mióta elsőéves hallgatóként az óráján jelen voltam – egyben első főiskolai óránk volt ez – változatlan fényben ragyog előttem, semmit sem koptatott rajta, sőt új színekkel gazdagította az a húsz év, amelyet kollégaként együtt éltem át vele a főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékén. Biztos vagyok benne, hogy egyetértenek velem régebbi és újabb tanítványai, mikor úgy jellemzem, hogy nemcsak nagy tudásával, logikus, gyors gondolkodásával, remek előadókészségével, eleven szellemével győzte meg mindenkori hallgatóit a magyar nyelvészet, az anyanyelvi nevelés igazságairól, hanem meg is nyerte őket derűs, rokonszenves, segítőkész, tiszteletet parancsoló, de humorra is mindig hajló egyéniségével a nyelvészet és a korszerű anyanyelvi nevelés számára.

Chikán Zoltánné tudományos munkássága két nagy területet ölel fel: a tantárgy-pedagógiát és a tantárgytörténetet. A kettő összefügg: egy tantárgy történetének ismerete segíti a jelen munkáját.

A tantárgy-pedagógiai tanulmányok a jelen munkájából, a problémák megoldására való törekvésből fakadnak. Ezek a problémák – úgy látszik – örökzöldek: nehéz a tanítványoknak az alaktani elemzés, ügyelni kell az indukciós szövegek megválasztására, mindig gond van az írásjelekkel, a grammatika kapcsán fel kell hívni a figyelmet a stilisztikai lehetőségekre, a nyelvtan és az irodalom kapcsolatára, új munkaformákat kell olykor kitalálni, például csoportos foglalkozást, a középiskolából kikerülő jelöltek felkészültsége nem elégséges, a középiskolai tanárok nem tartják meg a nyelvtanórákat, a gyakorlótanításoknak is megvannak a vissza-visszatérő buktatói. Az ezekkel a problémákkal foglalkozó tanulmányait ma is lehet olvasni, hasznosítani, részletesen ismerteti őket a könyv szerkesztője: Az elemzés kérdése az általános iskolában, 1957; A nyelvtani szemléltető szöveg kialakításának és felhasználásának néhány kérdése, 1964; Az írásjelek szerepe az általános iskolai anyanyelvi oktatásban, 1961; Az ige tanításának néhány módszertani kérdése az 5. osztályban, 1970; A csoportos munka az általános iskolai nyelvtantanításban, 1971; Korszerű nyelvi példatár és alkalmazása, 1975; A nyelvi elemzés stilisztikai vonatkozásai az általános iskola VIII. osztályában, 1958; Adalékok az alaktani elemek stílusértékéhez, 1959; Helyzetkép középiskolát végzett tanulóink magyar nyelvtani felkészültségéről, 1965; Érettségizettek stilisztikai műveltségéről, 1973. A felsorolás nem teljes.

Egyetlen témát emelnék ki. Ezt írta Chikán Zoltánné 1959-es alaktani tanulmányában: „Az olvasási igény felkeltésének egyik hatásos eszköze a nyelvi-stilisztikai szövegelemzés. Sajnos még nagyon kevéssé élünk vele, pedig számtalan lehetőséget kínál a könyvek iránti érdeklődés felkeltése mellett a sokoldalú személyiségformálásra – még felnőtt korban is. Az anyanyelvi nevelésben ezért is kap egyre több hangot az elmélyültebb olvasás, a nyelvi-stilisztikai elemzés követelménye.” A lényegről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint Babits megállapítása az Irodalmi nevelés című tanulmányában: „Stilisztikailag műveletlen embernek a legszebb könyvek mintha idegen nyelven volnának írva.” Jókai, Márai és a többi. A nyelvtan és a stilisztika tanításával kellene kezdeni az elmélyültebb szövegértő olvasás tanítását? Bizony. Ha ösztönösen nem érez rá az olvasó egy tájleírás szépségére, az ismétlések ritmusára, a metaforák és a hasonlatok izgalmára, akkor rá kell vezetni őt a felfedezésre. Manapság ott tartunk, ahol Chikánné korában, vagy még ott sem. A tanárok feladatokat és megoldási kulcsokat követelnek, mert kénytelenek tesztre tanítani. Egyébként mikor kellett egy magyartanárnak megoldási kulcs?

Chikán Zoltánné tantárgy-pedagógiai művei közül kiemelkedik A gondolkodás fejlesztése az anyanyelvi nevelésben című könyve, mely A tanítás problémái sorozatban jelent meg 1978-ban a Tankönyvkiadónál, s három kiadást ért meg. Az általános
iskolák felső tagozatán lehet sikeres a gondolkodás fejlesztése, mert „ez az az időszak, amikor s konkrét gondolkodás mellett fokozatosan képesség válik a tanuló az absztrakt gondolkodásra, vagyis fogalmai már nagyrészt absztrakt logikai szinten mozognak. – Ebben a korban a tanulók igen fogékonyak, gondolkodásuk jól irányítható. A tanulékonyság egyik legjellemzőbb sajátságuk.” Arra is felhívja a figyelmet, hogy fontos a variációs képesség fejlesztése is, hiszen a nyelvtani kategóriák sem merevek. Hosszasan vizsgálja az analízis és a szintézis szerepét a nyelvi elemzésben. Hangsúlyozza a memória fejlesztésének fontosságát. A nyelvtantól elválaszthatatlan a nyelvművelés. Egyik tanulmányában írja: „A nyelvi tudat, az anyanyelvi öntudat formálása a nyelvközösség tagjaiban tehát a társadalom egészének érdeke. Az emberek legnagyobb része természetesen él az anyanyelvével, »tudja«, és nem is gondol rá, mikor használja. Olyan természetesen él vele, mint a vízzel, a levegővel. De éppen ezért, hogy célszerűen használhassuk, vigyáznunk kell a víz és a levegő tisztaságára; ugyanúgy őriznünk kell nyelvünk szépségét és tisztaságát, hogy az betölthesse a maga hivatását és egy kultúrált, szépre törekvő társadalom kulturált és esztétikus közlési eszköze legyen.”

A főiskolai hallgatók számára írta – társszerzőkkel – a Nyelvművelés és a Leíró magyar nyelvtani gyakorlatok című jegyzeteket. Azt is világosan látta, hogy az anyanyelvi nevelés tantárgyközi feladat, az egész nevelőtestület szívügyének kell lennie.

Tantárgytörténeti dolgozatai is jelentősek. A magyar nyelvtanítás célkitűzéseinek változása a tantervek tükrében című tanulmányában tanterveinket vizsgálja a nyelvtan tanítása szempontjából. Tankönyvtörténeti munkája A magyar nyelvtankönyvek felhasználása az iskolai anyanyelvi oktatásban című háromrészes dolgozata. Ebben a kezdetektől az 1940-es évekig vizsgálja nyelvtankönyveinket. Ezek a tanulmányok a főiskola évkönyveiben jelentek meg, nem kaptak nagyobb nyilvánosságot. Éppen ezért érdemes volna egy kötetet kiadni Chikán Zoltánné tanulmányaiból, s ezzel ráirányítani a figyelmet a nyelvtan tanításának és a tantárgytörténetnek a fontosságára.

Chikán Zoltánné munkássága mögött az egri főiskolai tanszék színvonalas oktatógárdája sorakozott fel. Hosszú éveken át ez a tanszék szervezte az anyanyelvi konferenciákat, s itt tartották a két helyesejtési konferenciát is. De hasonlóan erős volt a pécsi, a szegedi, a nyíregyházi és budapesti főiskolai tanszék is. Lelkes és hozzáértő tanárokkal, a főiskola és az általános iskolai felső tagozat céljaihoz alkalmazott tantervvel, tananyagokkal, módszertannal. Ezt a rendszert tökéletesen szétverte az integráció, a főiskolai képzés megszüntetése. Most a tanárképzés újraszervezésén gondolkodnak az illetékesek, kérdés, mi mentődik át a régi főiskolai anyagokból, esetleg Chikán Zoltánné gondolataiból.